Gyógyító szerelem L. Fejezet

Sziasztok!

Végre megérkeztem a következő fejezettel. Kicsit rövidebb, de ígérem, hogy ezek után minden jobbra fordul, és Jazz is lovagolni fog :)

Már a következő fejezetben, mert lesz egy kis ugrás :)

Puszi!

Carly :)

(Esme szemszöge)

Ebben a pillanatban kipattantak fáradt szemeim. Hevesen ziháltam, és csak ekkor jöttem rá, hogy mindez egy nagy álom volt. És pár pillanattal később szemben találtam magam a kezeimet fogó Carlisle-lal.

-Jól érzed magad?-emelte rám a tekintetét aggódva.

-Persze, nincs semmi gond-válaszoltam azonnal. A szívem még mindig nagyon gyorsan vert, mintha valami elől menekült volna.-Csupán rosszat álmodtam.

-Bánt valami?-simította meg az arcomat. 

-Nem is akármi-bólintottam.-De nem beszélhetnénk kint?-biccentettem Jazz felé. Carlisle azonnal értette a célzásomat, mire néma csendben osontunk ki a kórterem előtti kis váróba. Ilyenkor már senki nem járkált errefelé, ezért teljes nyugalommal ültünk le a kirakott székek egyikére.

-Szóval?-nézett rám kíváncsian.

-Emlékszel, mit mondtam neked, miután hozzád költöztem?-mondtam ki kissé nehezen.

-Említettél valami Evensont-bólintott.-Mennyire rémült voltál akkoriban…

-Nem csak voltam-sóhajtottam.-A lelkemben még most is rettenetesen félek attól, hogy visszajön értem. Senki nem látta, mióta azt a szörnyűséget tette velem azon az éjjelen, és minden este megfordul a fejemben, mi lesz; ha esetleg rájön; hol találhat meg. Most pedig hogy a harmadik babánkat várom, nem akartam többé magamba fojtani a félelmeimet. Pont a pici miatt.-magyaráztam. Talán még sosem mondtam ki, mi minden nyomta a lelkemet, mióta átéltem az a számtalan kínt azon az éjjelen.

-Nincs semmi okod félni-simította meg a hasamat-és neki sem. Mindig melletted leszek, amikor csak tudok. Nem áthat nektek.

-Melletted nem is kétlem-húzódtam az ölébe, miközben ő továbbra sem vette el ujjait a hasamról, és így ölelt magához a másik kezével. Hihetetlen volt számomra, hogy milyen férjjel ajándékozott meg engem a sors. Talán nem volt még olyan ember, aki ennyire szeretett és tisztelt volna, mint ő. Csupán csodálni tudtam.

Nemsokára viszont ismét elnyomott engem az álom. Nem tudtam, hol és mikor, viszont még mindig éreztem Carlisle karjait a derekam körül. Megállás nélkül simogatta hol a hátam, hol pedig a hasam, miközben apró csókokkal borította be az arcom minden kis szegletét.

Az álmaim sem tértek vissza. Álomtalanul pihentem szerelmem karjaiban, és nem zavartak többé a félelem szülte szörnyű rémálmok…

(Carlisle szemszöge)

Észre sem vettem, mikor aludt el Esme a karjaimban. Egyik pillanatról a másikra a légzése ismét rendezetté vált, a szívverése is kissé lelassult, miközben az enyémhez képest apró kezeivel szorosan kapaszkodott a köpenyem anyagába. Talán nem is bántam volna, ha soha többé nem kéne innen felállnom. Számomra semmi nem volt fontosabb annál, minthogy mindent megadjak neki, ami ebben az életben megadathat nekünk.

-Szia!-ült le mellém Addison.-Mit csináltok?

-Alszunk-kuncogtam halkan.-Kicsit elfáradt.

-Nem is csodálom. Annyi mindenen ment már keresztül-sóhajtotta.-Ráadásul most itt van neki kicsi és…

-Jazz is-válaszoltam.-Talán túl sok minden történt egyszerre. Hirtelen minden annyira felgyorsult…

-Elhiszem, de nemsokára ezen is túl lesztek-tette kezét a vállamra bátorítóan.-Mire Jasper hazamehet, addigra Esme is átesik a legnehezebb szakaszon, és már sokkal könnyebben fognak menni a dolgok. Ebben az egyben biztos lehetsz.

-Olyan sokára engedik ki Jazzy-t?-hallottam meg egy nyöszörgő hangot az ölemben.

-Te csak pihenj!-simítottam meg az arcát.

-Nem tudok-ásított aprót.-Kicsit hányingerem van.

-Ez teljesen érthető-nyugtázta Addison.-A kérdésedre válaszolva, pedig sajnos elég sok kezelésre lesz szüksége Jazznek, hogy maradandó sérülések nélkül távozhasson. Fizioterápia, vitaminos kezelések, antibiotikumok…

-Esetleg van valami hír arról, mi lehetett a támadás oka?-néztem rá kérdően.

-Pont ezt szerettem volna még elmondani-folytatta.-A vadőrök lelőttek néhány állatot azok közül, akikre illett Esme édesanyjának leírása. Mivel Ohio környékén ez volt az egyetlen falka, nem nagyon lehetett eltéveszteni a célpontot, de a legérdekesebb csak ezután jött. Kiderül az orvosi vizsgálatkor, hogy a farkasok veszettség miatt támadtak Jasperre. Már erősen előrehaladott állapotban volt a betegség, és emiatt nem tudtak vadászni. Ezért támadtak könnyebb célpontra, mint például egy négy éves kisfiú.

-Még szerencse, hogy adtunk be neki veszettség elleni oltást a műtét után-sóhajtottam megkönnyebbülésen.-Ha nem tettük volna, mostanra nagyon nagy bajok lennének.

-És mennyi az a sok idő? Meddig fog tartani a rehabilitáció?-érdeklődött tovább szerelmem.

-Körübelül három, négy hónap-mondta szomorúan Addison. Szinte éreztem, ahogyan Esme hátán végigfut a hideg a gondolatra. Négy hónap ágyhoz kötöttség egy alig négy éves gyereknek nem éppen a legjobb megoldás. De Addisonnak teljesen igaza volt. Ha a sebek négy hét alatt nagyjából be is gyógyulnak, a szervezete akkor is le lesz gyengülve. Nem lesz képes azonnal járni, mert a néhány elszakadt ínszalag és sérült izom még hosszas gyógytornát fog igényelni. A kezében sérült idegek is voltak, amik szintén kezelésre szorultak, hogy ha majd iskolás lesz, minden gond nélkül tudjon írni, mint minden más gyerek. Csak remélni mertem, hogy a kellő ellátás meg fogja tenni a hatását.

-Az rettenetesen hosszú idő-szólalt meg végül kedvesem.

-Hidd el, sokkal hamarabb el fog telni, mint hinnéd-válaszolta nyugtatóan.-Kissé el leszel foglalva a babával, így nem fogsz annyit aggódni. Meg ott van a munkád is.

-Nem is tudom, mi lesz most velünk-kezdtek el hullani a könnyei.-Munka, stressz, pánik. Egyik sem tesz jót a kicsinek, és…

-Nincs semmi baj-öleltem magamhoz.-Ha kicsit pihentebb leszel, minden rendbe jön.

-Szerintem hozok neki egy kis kamilla teát-állt fel Addison.-Kicsit talán ellazítaná.

-Remek ötlet-bólintottam, miközben ő lassan elindult az aula felé…