Díj :)

Sziasztok!

A blog nemrég egy újabb díjjal gazdagodott, amint nagyon szeretnék megköszönni Elizabeth-nek! :)

Szabályok:

- köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad

- küldd tovább 10 embernek

- írj 10 dolgot magadról

- válaszolj 10 kérdésre

- tegyél fel 10 kérdést

10 dolog magamról:

1. Imádom az állatokat
2. Egyetemista vagyok
3. Imádok írni, olyan ez, mint valami függőség :)
4. Egyik álmom eljutni Seattle-be, valamint a Yellowstone Nemzeti Parkba
5. Már simogattam igazi farkast (gyönyörűek, komolyan mondom)
6. Németül és angolul is beszélek
7. Szeretnék megtanulni olaszul
8. Imádok sütni/főzni
9. Mostanában sorozatfüggő vagyok :)
10. Maximalista vagyok

1.Mióta írsz, miért kezdtél írni?

Régebb óta írok, mint blogolok.

Ha jól emlékszem, hetedikes koromban kezdtem neki az első történetemnek, aminek a címe Rémálomból valóság volt. Ez volt az első szárnypróbálgatásom, amit egy újabb követett az Egy szikrányi remény. Ez a két történet nem került fel blogra, mivel még közel sem voltak olyan kaliberűek, mint amik fent vannak. A legbüszkébb a Cullen’s Anatomy-ra és az Elhagyva című történetemre vagyok.

2. Városban vagy falun élnél szívesebben?

Ez nem könnyű kérdés. Mindkettőnek megvan az előnye. A falu nyugisabb, teli van csodás tájakkal, míg a városban minden könnyen elérhető. Nem tudom, melyiket választanám, de az egyik álmom, hogy legyen egy kis erdei nyaralóm :)

3. Voltál már külföldön? Hol?/ Ha nem, hova mennél szívesen?

Voltam már külföldön. Sok helyen jártam, de amit mindennél jobban imádtam, az az osztrák hegyek, az olasz kisvárosok, és a francia óceáni térség. 

4. Kedvenc sorozatod?

Nem tudnék egyetlen kedvenc sorozatot kiemelni. A legjobban talán a Grace Klinikát és a Doktor House-t szeretem, de új kedvenceim listájára felkerült a The Walking Dead, a The Strain és a Bűbájos boszorkák. [ezek most az új felfedezettjeim :)]

5. Tél vagy nyár?

Tél. Egyértelműen a telet szeretem. Imádom a hóesést. Emellett hidegben sokkal jobban érzem magam. (KÁR, hogy idén nem hullott még hó)

7. Kiről mintázod a karaktereidet?

Miután nagyrészt Twilight karakterekről van szó, nem nagyon formálok rajtuk, hogy ne vesszen el az, amitől ők azok, akik. De mindig csempészek bele magamból valamennyit, amitől mégis az enyémek lesz. Valamint, amikor megalkotom mondjuk a gyermeki szereplők személyiségét, Ők olyanok, mint amilyennek majd a saját gyermekeimet képzelem. :) [Ez mondjuk még messze van.]

8. Számítógép vagy Laptop?

Laptop. A számítógép nem hordozható úgy, mint a laptop, ami miatt az utóbbi sokkal praktikusabb.

9. Tervben van, hogy a jövőben kiadsz egy könyvet?

Erre nem igazán tudom, mit mondjak. Nem hinném sajnos, mivel olyan pályára készülök, ami mellett nem igazán lehetséges. De mint mondani szokás: „Soha ne mondd, hogy soha” :)

10. Ha találkozhatnál egy írónővel (akinek szereted a könyvét/könyveit) ki lenne az?

Priscille Sibley :) Most olvasom a Csillagpor című könyvét [ The promise of Stardust ] és valami lenyűgöző. Gyönyörű történet. (Na, meg persze Stephenie Meyer)

Az én kérdéseim:

1: Mi a kedvenc filmed? Miért?

2: Mi a kedvenc könyved? Miért?

3: Mi inspirál téged az írásra?

4: Mi a kedvenc ételed?

5: Hová mennél szívesebben? Hegyek vagy tengerpart?

6: Beszélsz valamilyen idegen nyelven?

7: Kutya vagy macska? [VAGY mindkettő :) ]

8: Mi a kedvenc állatod?

9: Milyen sorozatokat nézel?

10: Volt már olyan álmod, ami valóra vált?

Akiknek küldöm:

Vikki Cullen

Juliet

Froeira

Calistro

Drusilla

Winnie

MERRY CHRISTMAS! :)

~ KELLEMES ÜNNEPEKET MINDEN OLVASÓMNAK! ~

Cullen's Anatomy XXXIV. Fejezet (ELŐZETES) + meglepi

Sziasztok!

Amint tegnap azt megígértem, elhoztam nektek a megírt apró részletet a folytatásból, amint egy-másfél hónapja írtam. Mindössze egy kis része az egésznek, de remélem, addig is örömmel fogadjátok, amíg a teljes fejezet nem jön el. 

És még valamivel meglepnélek titeket. 

Ez nem más, mint egy zenelista, amin a történet zenéi vannak, olyanok is, amik még nem meg nem írt fejezetekhez vannak. Ha olyan kedvetek van, hallgassatok bele :)

Íme a link: Cullen's Anatomy (Song list)

[...]

(Esme szemszöge)

-Sssshhh, semmi baj, Lilly –hallottam meg nem messze Addison hangját, amint pici lányom sírására lassan nyitogatni kezdem ólomsúlyú szemhéjaimat.-Semmi baj, nincs semmi baj. Minden rendbe jön, meglásd!-nyugtatgatta, és amint homályos pillantásommal feléjük pillantottam, láttam, amint karjába veszi síró kislányomat. Istenem…még mindig alig hittem el, hogy milyen apró, és mennyire törékeny.-Jaj, nagyon édes vagy-simította meg ujjával pici arcát, mire éreztem, ahogy gőgicsélése nyomán halovány mosoly húzódik fáradt arcomra.- Egy édes, apró kicsi lány.

-Lilly-sóhajtottam fel minden erőmet összegyűjtve, mire Addison azonnal rám emelte ekkor hirtelen izgatottá váló szemeit.-Lilly…Lilly-ismételtem újra és újra, de akármennyire is próbáltam, a kimerültség miatt képtelen voltam bármi mást kiejteni a számon. Bár ebben az apró szóban benne volt minden…minden amire egy anya csak vágyhat.

-Esme-sietett hozzám, miután visszahelyezte Lilly-t a kórház újszülöttosztályáról elhozott kerekes kis babahordóba-, hogy érzed magad?-pillantott rám aggodalommal a hangjában miközben nekiállt, hogy megvizsgálja állapotomat.

-Mintha…átment volna…rajtam egy úthenger-nevettem akadozva, ám ezt azonnal meg is bántam, mivel minden egyes apró kuncogás erős fájdalmat váltott ki a testem legapróbb pontján is. Olyan volt, mintha az összes csontom apró szilánkokra tört volna.

-Mennyire erősek a fájdalmaid egy 1-10-es skálán?-pillantott rám komolyan, amint látta az arcomra kiülő fájdalmat-Ugyanis már kapod a fájdalomcsillapítókat, de megemelhetjük az adagot, ha nem múlik a fájdalom.

-Olyan…7-es-válaszoltam alig hallhatóan.-Nem is gondoltam volna….hogy ennyire összezúztam magam…a balesetben-folytattam, amint szemeim megakadtak a kékeslila foltokkal tarkított bőrömön. Nem is beszélve néhány hatalmas horzsolásról.

-Sokkos állapotban voltál. Nem is beszélve arról, hogy a szülés miatt felszabaduló oxitocin hormon erős fájdalomcsillapító, mint tudod -simította meg a karomat Addison, majd lassan a mellkasomra helyezte a szetoszkóp hallgatófejét.-A pulzusod és a légzésed rendben-állapította meg néhány pillanat múlva.- Elmondhatatlanul szerencsés vagy. Te nem láttad az autót, de…a felismerhetetlenségig összetört.-sóhajtotta, amint mellém húzott egyet a szobában lévő kórházi székek közül. A szívem azonnal összeszorult a baleset említése hallatán. Carlisle…

-Mi…mi van Carlisle-lal?-pillantottam rá rémülten. Tudnom kellett.-Mondd…mondd hogy jól…van.

-Stabil az állapota-válaszolta, miközben nyugtatóan megsimította kékes foltok tarkította kezemet.-De elég csúnya sérülései voltak-tette hozzá őszintén, amitől ismét megannyi apró könny szökött a szemeimbe.-Számos bordája összetört, az egyik át is szúrta a tüdejét, amitől az összeesett-sóhajtotta komolyan.- Súlyos lábszártörést is szenvedett a bal lábán, a sípcsontja szinte teljesen szilánkosra tört. De Dr. Torres és Dr. Altman helyrehozták Őt-pillantott rám ismét.-Meg fog gyógyulni.

-Istenem-csuklott el a hangom, és a könnyeim szinte azonnal hullani kezdtek az arcom vonalára. Ám az eddig félelemmel teli könnyek, most megkönnyebbüléssel telve gurultak tova arcom fáradt bőrére.-Istenem, Addison-pillantottam rá, mire Ő óvatosan magához ölelve vígasztalta kissé erősebb kitörésemet. Szinte éreztem, amint a lelkemről minden könnyel egy-egy nagyobb súly is alább hull.-Lilly megismerheti…az apukáját. Lilly…megismerheti az apukáját.

-Igen, meg fogja ismerni Őt-simította meg a vállamat mosolygással a hangjában.-És  egy boldog családban nő majd fel…amit nektek köszönhet-sóhajtotta őszinte örömmel az arcán, amint én továbbra is próbáltam visszafojtani záporozó könnyeimet. Ám ebben a pillanatban ismét felhangott kislányom erőteljes kis hangja.

-Lilly-csillantak fel a szemeim, és ha nem fájt volna minden porcikám azonnal a karjaimba kaptam volna Őt. De a baleset miatt még a felülés is komoly kínokat okozott.

-Azonnal idehozom a kisasszonyt-állt fel mellőlem, majd néhány örökkévalóságnak tűnő pillanattal később vissza is tért hozzám az én kis apróságommal a kezeiben.-Íme, a kis Lilly Cullen-helyezte Őt a karomban, amitől a szívem azonnal nagyot dobbant.

Olyan volt, mintha nélküle nem lettem volna teljes. Mintha az idő alatt, amíg nem volt mellettem, a szívem egy kis darabja elveszett volna belőlem, mintha…az a kis darab immár benne dobogna. És a szívem csak az Ő szívével ver teljeset.- 2200 grammal és 40 centivel született-mosolyogta Addison, amint ismét mellém helyezkedett a kórházi széken.-Minden értéke normális, a fejkörfogata 31 cm, a haskörfogata pedig 30,5 cm-folytatta, amitől a lelkem ismételten megkönnyebbült. Semmi más nem számított, minthogy egészséges legyen.-Vért is vettünk tőle, ami… nem igazán tetszett neki-nevetett fel alig hallhatóan, mire én is halkan kuncogva simítottam meg ujjaimmal Lilly pici arcocskáját- De a vérképe teljesen normális eredményeket mutatott. Nem vérszegény és nincs semmilyen örökletes vérbetegsége sem. Egészséges.

-Ennél jobb hírt nem is kaphat egy anya-sóhajtottam, miközben szemeimet ismét visszirányítottam kicsi lányom békésen pihenő vonásaira.

Amint pici lélegzetei nyomán megemelkedett kicsike kis mellkasa, még…mindig alig hittem el, hogy Ő valós, hogy tényleg itt van. Hiszen nem is annyira rég még a hasamban volt, és…szinte felfoghatatlan volt számomra, hogy ez az aprócska emberi lény immár nem odabent, hanem a karjaimban pihenget.-Semmihez sem fogható…-mosolyogtam, amint megsimítottam Lilly pici ujjait. Olyan, mint egy csoda.

[...]

Something small

Sziasztok!

Sajnos még mindig nem a friss fejezettel jöttem, mivel nincs túlzottan sok időm az írásra. Éppen ezért mindenképp kárpótolni szeretnélek titeket, így megmutatnám, milyen is lesz a kis Lilly, mire a történet véget ér [milyen gyorsan elszáll 18 év]  :)

Puszi! Carly

Eredményhirdetés (+ meglepi)

Sziasztok!

Örömmel hirdetem ki a szülinapi játék eredményeit, amik a következők:

Alicebrandon -  19 / 20 pont

Vikki Cullen - 17 / 20 pont

Mindketten nagyon ügyesek voltatok, örömmel láttam, hogy milyen apró dolgokra is emlékeztek a történetből. Éppen emiatt egy kis betekintést engednék minden olvasómnak abba, mi várható még a történet folyamán néhány általam készített képpel, amik majd illusztrációként szolgálnak a történet egyes részeiben. Remélem, mind tetszik majd! A képekkel kapcsolatban is van egy kis játékom:
Vajon mikor és milyen helyzetben lesznek láthatók az alábbi illusztrációk?
Örömmel várom az találgatásokat :)

Puszi! Carly

Cullen's AnatomyQuiz

Sziasztok!

Kicsit több, mint egy hét múlva lesz a a blog szülinapja, de mivel azon a héten nagyon elfoglalt leszek, most tenném fel az akkorra szánt játékot. Ez nem lenne más, mint egy kvíz, ami a Cullen's Anatomy eddigi történéseire vonatkozik. Minden kérdésre megtaláljátok a választ az előző fejezetekben, és a szerintetek helyesnek vélt válaszokat kommentben írhatjátok le. Eredményhirdetés a blog szülinapján!

Puszi! Carly

1. Milyen típusú volt az a műtét, amin Esme életében először részt vett?

a)      Szívműtét

b)      Sérvműtét

c)      Mandulaműtét

2. Milyen színű Doki szeme?

a)      Kék

b)      Zöld

c)      Felemás

3. Milyen orvos Carlisle?

a)      Traumasebész

b)      Szívsebész

c)      Idegsebész

4. Hol volt Carlisle és Esme második „második randevúja”?

a)      Seattle Space Needle

b)      West Point Lighthouse

c)      Moonlight étterem

5. Milyen betegségben szenvedett Alice?

a)      Meningitisz

b)      Veseelégtelenség

c)      Leukémia

6. Mi Carlisle és Esme „szerelmi jelképe”?

a)      Egy macska

b)      Egy jelzőlámpa

c)      Egy piros szívecske

7. Mikor volt Carlisle és Esme esküvője?

a)      Március 18.

b)      Augusztus 3.

c)      November 28.

8. Hol dolgozik Jasper apja, James Landon?

a)      Seattle

b)      New York

c)      Chicago

9. Mi Jasper kedvenc édessége?

a)      Epres fagyi

b)      Csokis torta

c)      Vaníliás piskóta

10. Hol tartották Carlisle legénybúcsúját?

a)      Joe bárjában

b)      A kórházban

c)      A Moonlight étteremben

11. Hová ment Carlisle és Esme nászútra?

a)      Saint Tropez, Párizs

b)      Nice, Párizs

c)      Róma, Velence

12. Hány hetes terhes volt Esme, mikor kiderült, hogy állapotos?

a)      4 hetes

b)      8 hetes

c)      6 hetes

13. Hogyan tudta meg Carlisle, hogy apuka lesz?

a)      Addison mondta el neki

b)      Esme vezette rá

c)      Derek révén

14. Milyen fontos szűrővizsgálaton esett át Esme a terhessége során?

a)      Chorionboholy-mintavétel

b)      Amniocentézis

c)      Lumbálás

15. Milyen kis ajándékkal lepte meg Carlisle Esmét a lányukkal való várandósságának emlékére?

a)      Egy kis cumi alakú medállal

b)      Egy pár babacipővel

c)      Egy babaággyal

16. Ki okozta az autóbalesetet, aminek Carlisle és Esme is a részesei voltak?

a)      Egy drogos sofőr

b)      Egy epilepsziás sofőr

c)      Egy ittas gyorshajtó

17. Hányadik hétre született Lilly?

a)      36. hét

b)      28. hét

c)      40. hét

18. Ki után lett elnevezve Lilly?

a)      Carlisle édesanyja

b)      Esme unokahúga

c)      Carlisle nővére

19. Ki volt Esme támasza Lilly születésekor?

a)      Az édesanyja, Elizabeth

b)      Mark

c)      Izzie

20. Miben hasonlít Lilly az apukájára?

a)      Egyforma a hajszínük

b)      Egyforma a szemformájuk

c)      Egyforma a szemszínük

Cullen's Anatomy XXXIII. Fejezet

Sziasztok!

Próbáltam minél jobban sietni a frissel, és bár némi késéssel, de meg is hoztam nektek az új fejezetet. Be kell vallanom, függővéget hagytam, amiért lehet, hogy néhányan majd meg akartok fojtani ^^ De remélem, izgalommal olvassátok majd ezt a rész is.

Puszi! Carly

[december 1.]

(Carlisle szemszöge)

-Jó reggelt, szívem!-pillantottam rá egy széles mosollyal az arcomon, miközben Ő kissé álmos pillantással sétált ki hozzám a házunk konyhájába.-Hogy aludtál?

-Jól-mosolyodott el Ő is, amint helyet foglalt a tőlem nem messze álló faaszalnál.-Bár a kis Lilly egyszer-kétszer felébresztett a mozgolódásával-nevetett fel halkan ujjait lágyan a hasára simítva, mire nem bírtam megállni, hogy én is fel ne nevessek. El sem hittem, milyen gyorsan elszaladt 36 hét. Amikor legelőször láttam az én pici lányomat, mindössze akkora volt, mint egy kicsiny borsószem, most pedig már alig fér el az anyukája pocakjában, amit néha erőteljes mocorgással is jelzett Esme számára.-Már nem sokáig szeretne idebent maradni.

-Valóban, nemsokára itt az ideje, hogy előbújjon-jegyeztem meg kuncogva, miközben nekiálltam, hogy az utolsó simításokat is befejezzem az Esme számára készített meglepetésen.-És ennek örömére készítettem neked valami különlegeset-szedtem ki a gőzölgő reggelit a serpenyőből.

-Csak nem sütöttél?-pillantot rám meglepettséggel a szemeiben, még annak ellenére is, hogy a siker előtti ügyetlenségem füstös illata az egész konyhát belengte. Tudtam, hogy ugyanúgy érzi, mint én; de még sem tette szóvá, és ez az, ami miatt annyira imádtam Őt…a hatalmas szíve miatt.

-Bizony ám-tettem elé a frissel elkészített étket egy büszke mosollyal az arcomon.-Készítettem egy kis zöldséges omlettet zöldbabbal és répával-mutattam a tányérra.-Be kell vallanom, nem ment elsőre, mivel a zöldbab nem volt éppen együttműködő-nevettem ismét, amire Ő is mosolyogva felnevetett.

-Semmi baj, mindenkivel előfordul-simította meg a vállamat biztatóan, amint én is helyet foglaltam mellette az étkezőasztalnál.-Hmm…ez nagyon jó-pillantott rám, miután egy nagyobbacska falatot emelt a szájához.

-Köszönöm!-simogattam meg felém eső karját.-Szerettelek volna valami finommal meglepni ezen a nagy napon, hiszen…nem minden nap jön el az a pillanat, hogy az ember az első gyermeke utolsó ultrahangvizsgálatára készülhet.

-Valóban nem-mosolyogta, amint tovább folytatta a jóízű falatozást.-Annyira hihetetlen, hogy már is eljött ez a nap…

-Én sem vártam, hogy ilyen gyorsan repülnek majd el felettünk a hónapok-álltam fel mellőle, hogy egy kis tejet töltsek neki, amivel így még fehérjedúsabbá tehetem ezt a tápláló reggelit.-Kérsz tejet, igaz?

-Persze, mint minden reggel-válaszolta, miközben lassan befejezte az általam készített reggeli elfogyasztását. Esme az egész terhessége során nagyon felelősségteljes volt, semmit sem bízott a véletlenre. Ez ma sem volt másképp.-Oh-nevette, mire én ismét rá emeltem a szemeimet-, azt hiszem, Lilly-nek is nagyon ízlett, amit készítettél-simogatta meg a hasát újból.

-Ennyire izgága ma reggel a kisasszony?-léptem mellé halkan nevetve, majd miután a tejet a kezébe adtam, ujjaimat én is lágyan rásimítottam gömbölyödő pocakjára. Valóban erőteljes kis mozdulatokkal fészkelődött odabent.-Mocorog ám, nem is kicsit…

-Egy igazi kis örökmozgó-húzódott arcára egy újabb mosoly, amint újabb kortyot ivott a frissítő, hideg tejből.-Egyébként…a szüleim ma érkeznek Colombusból-pillantott rám még mindig kissé álmos szemeivel.-Tudod, a baba miatt…

-Igen, emlékszem rá-bólintottam, miközben nekiálltam, hogy elmosogassam a reggelikészítés maradékát.-Segítenek az utolsó hetekben.

-Felajánlottam nekik, hogy addig lakjanak nálunk, de Ők semmiképp sem szerettek volna a terhünkre lenni-folytatta.-Ezért…arra gondoltam, odaadom nekik a régi lakásom kulcsát. Nem szeretném, ha egy vagyont fizetnének valamelyik szállodának, amíg itt vannak

-Ez remek ötlet-fordultam ismét hozzá, miután az utolsó koszos konyhai eszközt is a mosogatógépbe raktam.-De…ha nem bánod, majd még beszélek velük erről, hátha maradásra bírom őket-ajánlottam fel- Mégis csak egyszerűbb, ha nem kell minden alkalommal taxit hívni, mikor a városból hozzánk szeretnének jönni.

-Imádlak!-pillantott rám hálásan, mire nem bírtam megállni, hogy csillámló arca láttán apró csókot ne hullajtsak örömtől mosolygó ajkaira.

-Mint ahogy én is-mosolyogtam szintén, amint felsegítettem Őt asztaltól.-Nos, mi lenne, ha lassan készülődnénk. Addison fél óra múlva fogad minket-pillantottam az órámra, amin már majdnem fél nyolc volt.

-Akkor nem ártana sietni-pillantott rám izgatott csillogással a szemeiben, mire mind a ketten elindultunk, hogy előkészüljünk erre a nagy napra.

(Esme szemszöge)

-Mennyi hó esett az éjjel-ámultam, amint a kocsi ablakán kitekintve tovább csodáltam a lassan szállingózó apró pelyheket. –Pedig még csak most köszöntött be a tél…

-Még Seattle-ben is ritka az ilyen korai hó-mosolyogta, amint tovább figyelte a fehér lepellel fedett városi utat.-Az időjárás is azt mutatja, milyen különleges nap a mai-pillantott rám büszkeséggel a hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy én is el ne mosolyodjak.  Carlisle lelkesedése minden alkalommal lenyűgözött. Amikor csak a hasamra pillantott, amikor csak megemlítette a mi kis Lilly-nk nevét…Láttam, micsoda csodálat és rajongás csillog minden alkalommal a szemében, amikor a lányára gondol. Imádta Őt.-És ha már itt tartunk-emelte rám a szemeit ismét, amint egy kisebb megállóhoz értünk a Space Needle előtti lámpánál-, lenne itt még valami, amitől még különlegesebb lesz-nyúlt a zsebébe, amiből néhány pillanat múlva előhúzott egy apró ékszeresdobozt. Azonnal elakadt a szavam.-Nézd csak meg!-helyezte a kezemben, mire izgatottan álltam neki a kicsiny doboz kinyitásának.

Amint megláttam, azonnal apró könnyek szöktek a szemeimben. A puha párnácskák közt egy apró kis cumi alakú medál lapult.

-Istenem, ez gyönyörű-vettem ujjaim közé az ezüstösen csillogó kis függőt.-Carlisle, én nem is tudom, mit mondjak-pillantottam rá könnyeimmel küzdve.

-Ne mondj semmit-simogatta meg a vállamat.-Ez a csodás kilenc hónap, amit mi hárman megéltünk-pillantott a hasamra-, semmihez sem volt fogható. Életem legszebb emlékeit adtad nekem, amik hamarosan tovább gyarapodnak majd, mikor a kicsi Lilly megszületik-simította ujjait a pocakomra, amitől az én arcomra ismét boldog mosoly húzódott.-Mindennél jobban szeretlek titeket.

-Én is szeretlek-hajoltam hozzá csókra, ám mielőtt ajkaink egymáshoz simulhattak volna, mindent sötétbe borított egy hangos dudaszó és csattanás…émelyítő sötétbe.

[ … ]

-A vérnyomása stabil-hallottam meg egy ismeretlen hangot a fejemben folyton visszhangzó sziréna mögött.-A pulzus szapora, de a szaturáció rendben.

-Még mindig eszméletlen-szólalt meg egy másik hang, amit ismertem, biztos voltam benne de…mintha egy nyomasztó köd miatt, nem érzékeltem volna pontosan a körülöttem történteket. Semmit nem bírtam felidézni.-Mennyire vagyunk a kórháztól?

-Nem több, mint két perc-válaszolta az előbbi férfi hang. Megrémültem. Mi folyik körülöttem? Mi történt velem? Csak azt éreztem, hogy nem bírok megmozdulni, mintha ólom nehezedne minden végtagomra, minden kis porcikámra. Ám néhány sikertelen kísérlet után végül sikerült felnyitnom nehézkes szemhéjaimat.

-Mi…mi történt?-kérdeztem elfúló hangon, mire azonnal szembe találtam magam az ismerős női hang tulajdonosával. Addison.

-Magához tért-pillantott a balomon álló férfira, akinek a ruhája alapján egyértelmű volt, hogy mentős.-Esme, balesetetek volt-fordult hozzám némi aggodalommal a hangjában.-Ti a piros lámpánál álltatok, és a kereszteződésbe szemből érkező útról egy kocsi belétek rohant-magyarázta el a történteket.-A sofőr epilepsziás rohamot kapott vezetés közben.

-Mi van Carlisle-lal és…a babával?-sóhajtottam erőtlenül. Semmi más nem számított, mint Ők.

-Carlisle egy másik mentőben van, de…nincs valami jól-vallotta be őszintén, mire alig bírtam megállni, hogy a könnyeim hullani ne kezdjenek. Az érzéseim teljesen összekuszálódtak. Hálás voltam neki, hogy elmondta az igazat, de egy másik felem azt kívánta, bár ne tette volna, bár ne lenne igaz.-A kicsi pedig…

-Áu!-szisszentem fel, mielőtt befejezhette volna előbbi mondatát, amint egy erőteljes, rendkívüli intenzitású fájdalom hullámzott végig a hasam tájékán. Azonnat tudtam, mit jelent ez.

-A magzatvized elfolyt, mire kiértünk-vette vissza a szót.-A pici pulzusa is magas, mint a tiéd, de ezen kívül nincs semmi baja, ami jó hír-próbált megnyugtatni. Nem sok sikerrel.-Figyelj, nem lesz semmi baj…

-Nem lesz-ismételtem, hogy meggyőzzem magam.

A fejem továbbra is erősen zúgott, amint a mentő a kórház mellé kanyarodott, mintha egy rossz rádió néma hullámhossza vette volna át a gondolataim helyét. De még ennek ellenére is érzékeltem a helyzetem logikáját, és bármennyire is győzködtem magam, tudtam…semmi sem lesz rendben. Semmi.

-Üdv, Esme!-lépett mellém Dr. Shepherd, amint a mentőből kiemelve betoltak a sürgősségi ajtaján.-Kérem, kövesse az ujjamat!-emelte meg a mutatóujját, mire én tőlem telhető módon próbáltam teljesíteni az általa kérteket.-Tudja mozgatni az ujjait?

-Azt hiszem-sóhajtottam, ám a folyamatos, tompa fájdalom kissé elnyomta az érzékeimet.

-Komoly trauma érte a fejét-állapította meg, amint kezét a homlokomra helyezte.-Kell egy MRI, hogy lássuk, nincs-e koponya, vagy gerincsérülése-pillantott Addisonra.-Ha nincs semmi baj, előkészítheted Sectio caesareara.

-Micsoda?-emeltem szemeimet rémülten Addisonra, amint eljutott tudatomig a császármetszés gondolata.- Nem, nem, nem…Addidon, nem lehet császármetszésem-csillant meg hangomban az aggodalom.-Nem kerülhet egy hatalmas műtéti seb a hasamra, hiszen…te mondtad, hogy… Carlisle nincs jól-mondtam ki nehezen a fejemben motoszkáló fájdalmas gondolatot. -Ha ne adj’ Isten, valami nagyon rossz történne –álltam meg, mivel még az elgondolása is fájdalmas volt annak, hogy elveszítem Őt- nem akarom, hogy a kis Lilly….Talpra kellene állnom szinte azonnal-szöktek könnyek a szemembe-, és ezt egy komoly műtéti heggel nem tehetném.

-Esme, nem tudhatjuk, mennyi olyan apró belső sérülése lehet, amit az MRI talán nem mutat ki-vette vissza a szót Dr. Shepherd.-A természetes szülés talán nem a legjobb ötlet.

-Tudom-sóhajtottam.-De, ha nem kockáztatok, biztos, hogy nem láthatom el a kislányomat úgy, ahogy megérdemelné. Most csak az számít, hogy mindent megadjak neki.

-Jól van-bólintott rá Addison.-Ha nincs semmilyen gerinc vagy koponyasérülésed…benne vagyok-egyezett bele, mire a szívem azonnal megkönnyebbült.

-Köszönöm!-sóhajtottam hálásan, ám megkönnyebbültségemet ismét egy erős fájdalom vette át, amint egy újabb összehúzódást éreztem.-Áhhh…

-10 percesek-pillantott órájára.-Jól van, irány az MRI-folytatta.-Nincs már sok hátra-szorította meg a kezemet biztatóan, amire néhány pillanattal később gyorsan el is toltak engem a radiológia felé.

Amint abban a zárt készülékben feküdtem, semmi másra nem tudtam gondolni, minthogy milyen holnap vár ránk. Semmi másra, mint Carlisle égkék, csillámló szemeire, semmi másra, mint a még meg sem született kislányunk iránti szeretetére…mi lesz, ha nem látom többé? Mi lesz, ha nem simulhatok már hozzá? Mi lesz, ha a kis Lilly nem ismeri meg az Ő csodás apukáját? Akármennyire is tiltakoztam ezen a gondolatok ellen, nem bírtam elűzni Őket.

-Jól van, Esme!-lépett be Addison a szülőszobába, amint a vizsgálati eredményeimet szemlélte-Az MRI nem mutatott ki törést vagy bármilyen lágyszöveti sérülést sem a koponyádban, sem a gerincedben-pillantott rám megkönnyebbülten.

-Ez jó hír-emeltem rá szemeimet még mindig némi aggodalommal a hangomban, bár próbáltam megnyugodni, amennyire csak lehet…Lilly miatt.

-Igen, az-biccentett, amint közelebb lépett.-Milyen gyakoriak a fájásaid?

-Már lassan 5 percesek-szisszentem fel egy újabb görcsre.-És az intenzitásuk is nő…

-Akkor hamarosan itt az idő-hajtotta fel az engem alulról letakaró leplet, mire neki is állt, hogy megvizsgálja a jelenlegi állapotomat.-Már majdnem 6 centire kitágultál-egyenesedett fel néhány pillanat múlva, majd ismét lecserélte a vizsgálathoz használt steri kesztyűjét.-De ez még mindig nem 10 centi, így van annyi idő, hogy Mark összeöltse a felrepedt homlokodat.

-Remek-bólintottam némi izgalommal a hangomban, ám ez inkább volt félelemmel, mint várakozással teli. Nem tudtam, képes leszek-e mindezt egyedül végigcsinálni. Carlisle nélkül nem tudtam, menni fog-e, hiszen…Ő most nincs itt. Nincs itt, és ettől mindennél jobban megrémültem.-Addison…én félek.

-Nem kell félned-emelte rám szemeit, miközben kicsit megigazította a kézfejembe szúrt infúziót.-Talán nem hiszed el most, de…én biztos vagyok benne, hogy minden rendbe jön majd-simította meg a vállamat nyugtatóan.-Tudom, hogy nem úgy tűnik, de higgy nekem…

-Köszönöm!-csillantak fel a szemeim hálásan. A szavai most rengeteget számítottak.

-Itt is vagyok-lépett be az ajtón Dr. Sloan. -Hadd nézzem azt a repedést!-sétált hozzám, majd óvatosan leválasztotta a homlokomról az ideiglenes tapaszokat.-Igen…nem túl mély a seb, de elég hosszú, így mindenképp össze kell varrnom-vette a kezébe a lidokain injekciót, amit néhány pillanat múlva lassan bele is injektált a homlokomon lévő sebkörnyékbe.-Semmit nem fog érezni-hajolt hozzám ismét, majd amilyen finoman csak tudta, elkezdte összeölteni a hosszanti vágást.

Amint teltek a percek, egyre inkább éreztem, hogy közeleg a kislányom születésének pillanata. Az összehúzódásaim gyakorisága megnőtt, a fájdalom erősödött, és mire Dr. Sloan az utolsó öltéseket megejtette, már alig bírtam ellazítani görcsösen feszülő izmaimat. A fájdalom lassan mindenemet átjárta.

-Meg is vagyunk-ragasztotta le egy steril tapasszal az összeöltött sebet.-Jól érzi magát?-pillantott rám kissé aggódva, amint az arcom ismét fájdalomba fordult.

-Igen, persze -válaszoltam levegő után kapkodva.- Csak egy újabb görcs…

-Azt hiszem, készen állsz-emelkedett fel Addison az újabb vizsgálat után, mire azonnal a steril kesztyűket tartalmaző szekrényhez sietett.-Próbálj meg ellazulni…

-Nem tudom, menni fog-e-ziháltam tovább. Teljesen elvesztem. Féltem.-Nem tudom, mit csináljak-csuklott el a hangom, amint szemeimbe ismét könnyek gyűltek. Olyan volt mindez, mint egy rémálom, pedig nem kellett volna annak lennie. Egy leendő szülőnek boldogságot kellene éreznie a gyereke születésekor, nem rémületet.

-Tudja, mit?-emelte rám szemeit Dr. Sloan.-Itt maradok magával, Esme-húzott mellém egy széket, amint ismét Addisonra pillantott, majd vissza rám.-Tudom, Carlisle most nem lehet itt, de…remélem, én is megteszem támasznak.

-Köszönöm, Dr. Sloan-csillant meg a szemeimben néhány hálás könnycsepp.-Köszönöm!

-Ugyan, nincs mit-fogta kezeibe felé eső kezemet.-És hívjon csak Mark-nak-ajánlotta.- Szerintem elég ideje ismerjük egymást, hogy tegezhessen.

-Rendben, Mark-sóhajtottam, ám pillanatnyi megkönnyebbülésemet egy újabb fájás szakította meg.-Áu!

-Ez már egy  2 perces volt-foglalta el helyét Addison is.-Amikor mondom, kezdhetsz nyomni, jó?

-Igen, persze-bólintottam, és hamarosan éreztem is, amint egy újabb fájdalomhullám árasztja el az egész testemet.

-Most!-utasított finoman, mire minden erőmet összeszedtem, hogy megpróbáljam a világra hozni az én egyetlen kislányomat.-Jól van, lélegezz-állított meg, mire lassan kiengedtem az eddig bent tartott levegőt. A fájdalom semmihez sem volt fogható, mintha folyamatosan tűzzel égették volna minden porcikámat. De jól tudtam…érte érdemes szenvedni.

-Nagyon ügyes, Esme-emelte rám szemeit bátorítóan Mark.-Menni fog, látja…

-Rendben, most újra nyomnod kell-figyelmeztetett Addison, mire ismét összegyűjtöttem minden apró erőmet-Most!-pillantott rám, mire újből nyomni kezdtem még az erős fájdalmaim ellenére is.-Remek, már látom a kis fejét-mosolygott rám lelkesítően.-Vörös hajacskája van…

-Istenem!-sóhajtottam egy apró, fáradt mosollyal az arcomon.-A mi kis Lilly-nk.

-Mindjárt kint van, már csak egy erős nyomás kell-unszolt tovább.-Gyerünk, Esme, most!-ismételte újból, mire egy újabb erőfeszítést követően éreztem, amint a testem megkönnyebbül. És ekkor meghallottam, egy vékony, erőteljes kis sírást.

-Már itt is van-csillant fel Addison hangjában a boldogság, amint néhány mozdulattal végleg elválasztotta tőlem az én apró kislányomat.-És mennyi haja van, egy igazi kis hajas baba-bugyolálta egy kis törülközőbe, mire éreztem, amint a meghatottság könnyei hullani kezdtek az arcomra. Pici hangja hallatán azonnal tudtam, hogy egészséges. Még ha nem is láttam Őt, de tudtam. Egy anya tudja az ilyesmit.-Nézd csak, kicsi lány, itt a mamád-lépett hozzám egy aprócska csomaggal a kezében, majd óvatosan a karomba helyezte ezt a pici kis emberi lényt.-Nagyon sokat tett ám érted…

-Istenem, milyen pici vagy-ámultam, amint ujjaimmal lágyan megsimítottam porcelán kis arcát. Gyönyörű volt. Amint csodálva szemléltem apró vonásait, szinte mindenhol láttam valamit, ami Carlisle volt. Olyan, mintha tökéletes harmóniában jelentem volna meg benne én és Ő. Ám a szemei…a szemei különlegesek voltak..-És az apukád szemeit örökölted, tudod?-mosolyogtam, amint pici kis pilláit felemelve rám pillantott az enyémet tükröző palaszín, ám Carlisle íveit formáló kis szemeivel. Mintha Ő nézett volna vissza rám Lilly-n át.

-Gratulálok!-simította meg a vállamat Dr. Sloan.-Büszkék lehettek erre a kis mesterműre.

-A pici Lilly Cullen-sóhajtotta Addison, miközben arcára ismét mosoly húzódott. Amint lágyan megsimítottam kislányom apró kezeit, mitha…minden rossz semmissé vált volna. És Istenem…a pici ökle alig volt akkora, mint a fél kisujjam.- Viszont most el kell vinnem a kisasszonyt néhány vizsgálatra.-hajolt hozzám Addison ismét, majd óvatosan kihalászta a kezemből az én Lilly-met. Azonnal megbolydult a szívem.

-Ne, Addison!-szólaltam meg kétségbeesetten. Nem vehetik el tőlem még Őt is.-Ne vidd el, a kislányomat!-cseppent le egy rémült könnycsepp az arcomra..

-Esme, muszáj elvinnem Őt-pillantott rám valamivel komolyabban.-Át kell esnie a rutinvizsgálatokon…

-Nem veszíthetem el Őt is-álltam volna fel, mire Mark azonnal visszatolt engem a szülőszékbe-Kérlek, ne!-könyörögtem, mire nem bírtam megállni, hogy küzdeni ne kezdjek Mark erős karjai közt. Olyan voltam, mint egy csapdába esett vadállat, aki menekülni próbál.

-Mark, adj be neki 8 milligramm benzodiazepint-fordult hozzá, mire fél szemmel láttam, amint Addison kérését teljesítve, az infúziómba adja a kicsit erősebb nyugtatót.

-Ettől jobban leszel, hidd el-simította meg egyik kezével a karomat, amire néhány pillanattal később éreztem is, amint eltompul a tudatom, majd nyugtató sötétség húzódik könnyes szemeimre.

Cullen's Anatomy ' LET'S PLAY'

Sziasztok!

Eljutottunk a történet azon szakaszához, amikor a kis Lilly születése már nagyon közel van. Emiatt hoztam ezt a kis játékot, aminek lényege: 

Vajon mit örököl majd Lilly a szüleitől?

Bármit írhattok az egyértelműbb külsőtől a sejtelmesebb belső tulajdonágokig. Vajnos miben hasonlít majd Esme-re és miben Carlisle-ra?

Kellemes játékot!

Puszi! Carly

Cullen's Anatomy XXXII. Fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a kis késésért, de volt néhány határidőre elvégzendő dolog a magánéletemben, ami nem tűrt halasztást, emiatt kevesebbet tudtam írni. De most meghoztam a friss fejezetet, amiben sok izgalmas dolog történik majd. Remélem, mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!

Puszi! Carly

[július 9.]

-Készen álltok?-pillantott ránk Addison az eredményeimmel a kezében, mire Carlisle és én is azonnal rábólintottunk előbbi kérdésére.-Rendben, akkor kezdjük is-nyitotta ki a mappámat, miközben sietve nekiállt, hogy átfussa a megannyi teszteredményt. Semmi mást nem láttam magam előtt, mint a rengeteg megválaszolatlan kérdést, semmi mást, mint a megannyi lehetséges rendellenességet és betegséget…mintha egy kórélettan könyvet lapoztam volna a fejemben.-Úgy látom, az adrenális hiperpláziát azonnal kizárhatjuk-mosolyodott el megkönnyebbülten.-Nem látom semmi nyomát a mellékvese túlmüködésének.

-Ez…jó hír-sóhajtottam kissé megkönnyebbülten, miközben szemeimet sietve Carlisle-ra emeltem.

-Igen, minden bizonnyal-simogatta meg a vállamat nyugtatóan, miközben ismét Addisonra pillantottunk.

-Az enzimtesztek is mind negatívak-folytatta.-Ez szintén jó hír, mivel így a főbb aminosav-rendellenességek is kizárhatók-mosolyogta ismét.-A Fabry- és Gaucher-kór eredményei is negatívak.

-Ez megkönnyebbülés-csillant fel a hangom, amint éreztem, ahogy újabb és újabb kő esik le a szívemről.

-A kromoszómaszám vizsgálat pedig kimutatta, hogy nincs rendellenes kromoszóma sem-emelte ránk szemeit ismét.-Semmi nem utal Down-kórra, sem semmilyen kromoszomális rendellenességre. Nincs semmi gond.

-Istenem!-ámultam, a szívemről pedig mintha köddé vált volna minden súly, mintha… semmissé lett volna.-Semmi baja-mosolyogtam boldogan, amint Carlisle örömtől csillogó szemeibe pillantottam. Olyan volt mindez, mint…mint a  friss levegő. Olyan, mint egy szívdobbanás.

-Egészséges, mint a makk-nevetett fel Addison is, amint becsukta az eredményeimet tartalmazó mappát.-Gratulálok!

-Nem is tudod, mennyire hálásak vagyunk, Addison-emelte rá szemeit meghatottan Carlisle.-Egy szimpla köszönöm nem fejezi ki eléggé, amit érzünk…

-Nincs mit köszönnötök-legyintett, amint ismét ránk pillantott.-A munkám része, hogy segítsem a leendő szülőket mindenben, amiben csak kell. Legyen szó akrár egy vizsgálatról, akár egy tanácsról…vagy néhány baráti szóról-mosolyodott el ismét, mire a mi arcunkra is újból mosoly húzódott. Való igaz, Addison nyugtató szavai rengeteget jelentettek nekem az elmúlt 16 hét folyamán.-Nos, mit szólnátok, ha megvizsgálnánk ezt a kis apróságot az ultrahanggal is?

-Már alig várjuk-válaszoltam lelkesen, amint mind a hárman elindultunk a vizsgálószék felé Jól tudtam, a mai vizsgálat nem egy átlagos ultrahangos vizsgálat lesz.

-Mint tudjátok, elérkeztünk a 16. héthez-állt neki ismét Addison-Ezen a hét minden babát váró család életében fontos, mivel ekkor már egyértelműen megállapítható, hogy egy kisfiú érkezik-e a családba vagy egy kislány-mosolyodott el, amint kényelmesen elhelyezkedtem a nőgyógyászati székben.-Úgy hallottam, ti mind a ketten kislánynak gondoljátok Őt…

-Valóban-kuncogtam Carlisle-ra pillantva, amint Ő is helyet foglalt a számára előkészített kis széken-, szerintünk Ő kislány.

-Hát…hamarosan kiderül-jegyezte meg halk nevetve, majd miután egy kis zselét nyomott a hasamra, neki is állt, hogy felkutassa a kisbabánkat a már nem is olyan lapos pocakomban. Már alig vártam, hogy ismét láthassam.-Itt is van - fordította felénk a monitor kijelzőjét, mire azonnal elakadt a szavam, amint megpillantottam Őt. A legutóbbi alkalommal még alig volt 3 cm, mindössze akkora volt, mint egy kicsinyke dió. Most pedig…alig hittem el, hogy ez a jól fejlett baba, amit látok, az én apró kis diómból született.-Szép nagyra nőtt-állapította meg Addison egy újabb mosollyal az arcán-A feje tetejétől számítva most 16-17 cm.

-Nem csoda, hogy ilyen nagy lett a pocakom-simítottam meg oldalról kikerekedő hasamat, gondosan ügyelve arra, nehogy letöröljem az ultrahangvizsgálathoz használt gélt. Már egyértelműen látszott, hogy várandós vagyok, és ez napról napra egyre több ember számára is nyilvánvalóvá vált a kórház falai közt.

- Való igaz-nevetett fel Carlisle, miközben egyik kezét a hasamon lévő kezemre csúsztatta. Semmihez sem fogható érzés volt.-De ennek a gyorsan növő kis apróságnak bizony sok helyre van szüksége.

-Te pedig egy vékony testalkatú nő vagy, így hamar meglátszott rajtad az áldott állapot-tette hozzá Addison is, amint tekintetét ismét az ultrahang kijelzőjére emelte.-És most…készen álltok a nagy hírre?-pillantott ránk néhány pillanatnyi kutatás után, amire én és Carlisle is egy izgatott igennel válaszoltunk. -Akkor örömmel jelenthetem be-fordult hozzám-, hogy a néhány hónap múlva egy gyönyörű kislánynak adsz majd életet-mosolyogta, miközben ismét felénk fordította az ultrahang monitorját.-Kislányotok lesz.

-Istenem!-csuklott el a hangom, amint tobvább szemléltem Őt a kijelző kimerevített képén. A mi kislányunk. Láttam a pici kis sziluettjét, amint kirajzolódnak  a kis vonásai…Láttam a pici kezeit és lábait, és tudtam…mindig mellette leszek, hogy ezek a pici kezek bármikor támaszra találjanak majd, amíg világ a világ.

(Carlisle szemszöge)

Amint néztem Őt, mintha a szívem egy pillanatra megszűnt volna dobbanni. Semmi más nem számított, minthogy mindig megóvhassam Őt, semmi nem volt fontosabb, minthogy mindig foghassam a kezét. Bármi történjen is, bármilyen problémája legyen az életben, én mindig segítem majd, hiszen…Ő a mi kislányunk. A mi apró, pici kislányunk.

-Nézzétek csak!-mutatott Addison ismét a monitorra.-Nem látni semmilyen külső féri nemi jelleget-pillantott ránk, majd vissza a kijelzőre.-Ebben a testhelyzetben, amiben most Ő van, egyértelműen látszódna, ha kisfiú lenne.

-Ez…annyira csodás-mosolyodtam el meghatottan, amint Esme örömtől csillogó szemeibe pillantottam. Semmihez sem volt fogható az a boldogság.-A mi kislányunk.

-A mi kislányunk-ismételte utánam, amint egy apró könnycsepp gördült ki az egyik szeme sarkából.-A mi gyönyörű kislányunk…

-És van már névötletetek?-emelte ránk szemeit kíváncsian Addison.-Ugyanis ez a kislány itt nem maradhat név nélkül.

-Hát…már beszéltünk róla-pillantott rám Esme ismét, majd vissza Addisonra.-Volt néhány név, ami mindkettőnknek tetszett, de…egy, mindegyik más ötletet felülmúlta-mosolyogta, mire én is azonnal elmosolyodtam előbbi szavai hallatán.

-Lilly-nevettem halnak-A nővérem után-jelent meg újabb mosoly az arcomon, és éreztem, amint a meghatottásgtól ismét könnyek szöknek a szemeimbe.

Szinte hallottam, amint ezen a néven hívogatom majd Őt a játszótéren, amint így szólítgatom reggelente, hogy ébredjen, mert vár rá az iskola…És bár most még csak 19 cm, már most tudtam, tökéletesen illik majd hozzá.

-Remek választás-jegyezte meg Addison, amint szemeit ismét az ultrahang monitorjára emelte.-Lilly nagyszerű nő volt, már amennyire ismertem. Nem sokszor láttam Őt-állt neki egy halk nevetéssel a hangjában.-De amikor igen, mindig mosolygott. Még a vajúdása alatt is-tette hozzá, mire nem bírtam megállni, hogy el ne hagyja az én ajkaimat is egy halk nevetés. Lilly mindig mindennek a jó oldalát nézte. Számára a pohár mindig félig teli volt, nem pedig félig üres, amiért mindig is csodáltam. Mindig képes volt mosolyogni.-Nos, úgy látom, mindennel végeztünk-tette el az ultrahangkészüléket, majd egy zsebkendővel óvatosan letörölte Esme hasáról a felesleges zselét.-A kicsi Lilly egészségesebb nem is lehetne.

-Köszönjük, Addison!-pillantott rá hálásan Esme, amint lesegítettem Őt a vizsgálószékről.-Tényleg, nagyon köszönjük!

-Már mondtam, hogy nincs mit megköszönnötök-mosolyogta, miközben feljegyzett még néhány dolgot Esme kartonjára.-Ez a munkám. Segítem a babát váró párokat, amivel csak tudom. Nem számít, hogy egy ismeretlen párról, vagy a barátaimról van szó-pillantott ránk örömmel a hangjában, miközben lassan elindult a vizsgáló kijárata felé.-Sajnálom, de most el kell mennem-nyitotta ki az ajtót, amin át mi is követtük Őt a folyosóra.-Az egyik betegemet császározni kell.

-Semmi gond, menj csak!-biccentettem, miközben lágyan megsimítottam szerelmem vállát.-Minket is vár a munka.

-Még egyszer gratulálok!-intett nekünk búcsút -Sziasztok!-köszönt el, amire néhány pillanattal később már el is tűnt a folyosó végén nyíló lift ajtajában.

Amint Esme arcára pillantottam, még mindig ott ült rajta az a bizonyos csillogás, ami már a pici Lilly híre hallatán mosollyá virágzott. Semmihez sem volt fogható az az öröm, ami a szemeiből tükröződött. Mintha minden aggodalma és félelme elszállt volna, mint egy könnyed kis pitypang szélben szálló fehér termése.

-Lilly-sóhajtotta, amint ujjait lágyan összekulcsolta az én ujjaimmal.-A mi kislányunk.

-A mi kislányunk-hajoltam hozzá, mire könnyed csókot hullajtottam selymes ajkaira. Szívem szerint sosem váltam volna el tőle, itt akartam ragadni ebben a mámoros pillanatban.-Alig várom, hogy láthassam Őt.

-Türelem, Dr. Cullen-simultak kezei a mellkasomra.-Ez a pici lány öt hónapig még mindenképp a hasamban lesz, így egy ideig még nem teljesíthetem a kérésedet.

-Nem baj, maradjon csak, amíg jól esik neki-pillantottam Esme kerekedő pocakjára.-A lényeg, hogy a kis Lilly egészséges és boldog legyen. Ha ehhez még öt hónap szükséges, én boldogan kívárom-mosolyogtam ismét. Szinte szárnyaltam a boldogságtól.

-Helyes-nyomott apró puszit az arcomra, mire alig hallhatóan felnevettem.-Most el kell mennem vizitelni-emelte rám csillámló, palaszín szemeit.-Hamarosan találkozunk…

- Jól van, szívem!-simítottam a füle mögé néhány vöröslő tincset-Hamarosan találkozunk-hullajtottam búcsúpuszit az arcára-Szia!

-Szia!-mosolyogta Ő is, majd miután sietve útnak indult, én is elindultam a folyosón a sürgősségi iránya felé.

(Esme szemszöge)

-Jó napot, Mrs. Peterson!-léptem be a kórterme ajtaján, mire Ő azonnal rámemelte kissé fáradt szemeit.-Engem még nem ismer, Dr. Esme Cullen vagyok-mutatkoztam be udvariasan.-Dr. Montgomery épp a műtőben van, így ma én vizsgálom meg a babát-pillantottam rá biztatóan, amint a betegkartonjával a kezemben hozzá sétáltam.-Ha jól látom, nemrég esett át egy foetoszkópiás tracheális okklúzió nevezetű eljáráson, amely során Dr Montgomery egy ballont vezetett le a baba légcsövébe, és ezzel megakadályozta a tüdőben keletkező folyadék kiszivárgását a magzatvízbe-álltam neki a műtét felvázolásának. -Ez jelentősen ösztönzi majd a pici tüdejének a fejlődését, ami így megerősödik, és méreténél fogva visszaszorítja a hasi szerveket a hasüregbe, ahol lenniük kell-folytattam, amint ismét rá pillantottam.-És ez az, amit ez alatt a négy hét alatt el szeretnénk érni.

-Maga okos kis rezidens-mosolyodott el erőtlenül, amint kicsit feljebb húzóckodott a betegágyán, mire nem bírtam megállni, hogy halkan fel ne nevessek.

-Köszönöm!-álltam meg az ágya mellett, majd nekiálltam, hogy leellenőrizzem a karjába csöpögő infúziót. Úgy láttam, minden helyesen van beállítva, se nem túl gyors, se nem túl lassú a csepegése.

-Csak nem maga is várandós?-emelte rám szemeit kíváncsian, amint meglátta a kék műtősruhámon át is gömbölyödő hasamat.

-De-bólintottam egy büszke mosollyal az arcomon. Még most, négy hónappal a hír után is annyira hihetetlen volt mindez.

-Gratulálok!-pillantott rám őszinte mosollyal az arcán.-Mennyi idős a pici?

-16 hetes-válaszoltam boldogan, amint magamhoz húztam a tőlem nem messze lévő ultrahangkészüléket.-A férjemmel már nagyon várjuk Őt.

-Az én kisfiam 28 hetes-simította meg a hasát, amint mellé helyezkedtem, hogy megvizsgálhassam Őt.-Remélem, most már minden rendben lesz vele…

-Bízzunk benne-pillantottam rá biztatóan, majd nekiálltam, hogy az ultrahang segítségével ellenőrizzem ennek a pici fiúnak az állapotát. Óvatosan pásztáztam végig a hasát, ügyelve arra, nehogy megsértsem a műtét nyomát. Minél fájdalommentesebben szerettem volna elvégezni ezt a vizsgálatot.-Nos, jól látszik az ultrahangon a baba légcsövébe helyezett ballon-mutattam rá a képernyőn.-3 nappal a műtét után még nem látni sok javulást, de hamarosan nőni kezd majd a tüdeje, ami eddig nem fejlődött a sérv miatt.

-Ezek szerint jól van?-emelte rám a szemeit izgatottan, amire apró bólintással válaszoltam.

-Stabil az állapota, ami jelen helyzetben a legjobb-válaszoltam optimistán.-Ha minden rendben megy, a pici egészségesen jön majd a világra.

-Ez nagyszerű, doktornő-pillantott rám hálásan, amint óvatosan letörölgettem a hasáról az ultrahangos gélt.-Jobb hírt nem is kaphattam volna.

-Ennek örülök-álltam fel mellőle, majd miután óvatosan megtapogattam a sebe környékét, nekiálltam, hogy a vizsgálat eredményeit papíron is rögzítsem.-Amint Dr. Montgomery végez a műtéttel, Ő is benéz majd magához-tettem zsebre a tollamat.-Addig is pihenjen sokat!

-Úgy lesz, Dr. Cullen!-biccentett mosolyogva, amire néhány pillanattal később finoman csuktam be magam mögött a kórterem ajtaját.

(Carlisle szemszöge)

-Mindjárt meg is vagyunk-mosolyodtam el elégedetten, amint a műtét végéhez érkeztünk.-Hármas selymet kérek-pillantottam a műtős nővérre, majd sietve nekiálltam, hogy az utolsó öltésekkel összezárjam a műtéti sebet.-Emberek, mindenki nagyszerű munkát végzett-emeltem szemeimet a kollégáimra, akik az egész műtét alatt segítettek engem.-Mindannyiunk érdeme, hogy egy a fiatalember még hosszú időn át élvezheti az élet minden szépségét. Bár remélem, mostantól jobban vigyáz majd, ami a vezetési stílusát illeti-tettem hozzá, amint végignéztem az alig 17 éves fiú sápadt, elgyengült arcán.-Ha lassabban ment volna, minden bizonnyal nem hajt neki annak az oszlopnak.

-Ráadásul még tapasztalatlan sofőr-tette hozzá Dr. Altman, aki segítségemre volt az aorta helyreállításánál.-Fele ilyen sebességgel is több esélye van egy karambolra vagy bármilyen más balesetre, mint egy tapasztaltabb személynek. Mikor is kapta meg a jogosítványát?

-A szülei szerint egy hónapja-sóhajtottam, miközben az utolsó öltéseket is végrehajtottam.-De szerintem tanult a leckéből, és soha többé nem hajt gyorsan. -vágtam el a varróanyagot, így nem maradt más hátra, mint egy steril tapasszal leragasztanom az érzékeny területet.

-Dr. Cullen-szólalt meg mellettem Dalia, aki mindvégig remek aszisztencia volt a műtét alatt-, tudom, hogy nem ide való, amit most kérdezni fogok…

-Mondja csak nyugodtan!-pillantottam rá egy újabb mosollyal az arcomon.

-Szóval…-állt neki kissé nehezen-, azt vettük észre néhányan, hogy Dr. Cullen, mármint… a másik Dr. Cullen-helyesbített- kissé…nem is tudom, hogy fogalmazzam meg-nevetett fel tanácstalanul.-Talán az a legjobb szó, hogy kissé kikerekedett-mutatott a hasa tájékára, mire azonnal felkuncogtam a kifejezés hallatán.-És terjed néhány pletyka a kórházban, miszerint…Dr. Cullen esetleg babát vár.

-Nos-nevettem fel mosollyal a hangomban-, először is ott kezdeném, hogy a pletykák itt gyorsabban terjednek, mint egy fertőző betegség. De azt hiszem, most már nincs miért titkolnunk-sóhajtottam boldogan.-A pletykák igazak, tényleg kisbabánk lesz.

-Ez nagyszerű, Dr. Cullen!-pillantott rám Dr. Altman őszinte örömmel a hangjában.-Gratulálunk!

-Köszönöm!-mosolyogtam, amint néhány utolsó mozdulatot követően befejeztem a műtétet.-Egészséges, 16 hetes baba-sóhajtottam meghatottan.

-Már 16 hetes?-ámult el Dalia.-Akkor már azt is tudni, hogy kisfiú vagy kislány…

-Kislány-nevettem ismét.-Lilly lesz a neve-csillant fel a szemem, amint ismét kimondtam, ezt a számomra oly sokat jelentő nevet.

-Csodás név, Dr. Cullen!-pillantott rám Dalia, amint lassan elindultunk a beteg fiúval az intenzív osztály felé.

Amint a folyosó végére értünk, azonnal szembe találtam magam a fiú szüleinek aggódó arcával. Édesanyjának szemei még mindig teli voltak könnyekkel, amint rám emelte őket, mindössze férje tartotta benne a lelket, aki szorosan magához ölelve vígasztalta  . Azonnal felugrott a helyéről, amint meglátott.

-Dr. Cullen, ugye Thomas jól van?-pillantott rám félelemmel a hangjában.-Ugye rendben lesz?

-Nyugodjon meg, Mrs. Adams-tettem kezeimet a vállára nyugtatóan.-A műtét sikeres volt, a fiuk állapota stabil.

-Mi van Thomasszal, jól van?-érkezett meg az édesapja is, mire a kezeimet csitítóan felraktam, hogy mindent elmagyarázhassak nekik.

-Thomas rendbe fog jönni-állítottam meg Őt is.-Dr. Altman helyrehozta a megrepedt aortát, én pedig helyreállítottam a hasfal sérülését-tájékoztattam őket a történtekről.-Szerencsés volt, sokkal rosszabbul is járhatott volna.

-Nem is tudom, hogyan köszönhetnénk meg-pillantott rám Mr. Adams hálásan.-Tudom, talán nem tűnünk jó szülőknek az eddigi ismeretségünk alapján, de…bármit megtennénk a fiunkért. Az életemet is odaadnám, ha ez megmentené.

-Én is nemsokára apa leszek-álltam neki mosolyogva.- Még olyan pici a lányom, hogy a két tenyeremben elférne-nevettem-, de…máris tudom, bármit tesz is, bármilyen hibát is követ majd el az életben, én mindig mellette állok majd. Ameddig csak élek…