Cullen's Anatomy IV. Fejezet

Sziasztok!

Kicsit késői órákban, de elkészültem a következő fejezettel. Ebben végre sor kerül arra a bizonyos randevúra, és néhány viccesebb pillanatra is. Remélem, mindenkinek tetszeni fog :) Ezen kívül kötelességem utólag közölni, hogy a fejezetben szereplő első film egy nem létező film. Mielőtt még más is véletlenül azt hinné.

Puszi!
Carly

(Esme szemszöge)

El sem hittem…minden annyira hirtelen történt. Mi rendelte el odafent, hogy nekem pont őt kell szeretnem? Mi rendelte el odafent, hogy neki engem kell szeretnie? Bárki is döntött helyettünk, nem gondolt bele, mennyire összezavar majd engem ezekkel az érzésekkel.

A szívem hevesen lüktetett, és a vér, mint sebes folyó, száguldott át az ereimen, miközben az elmémre egy halovány köd ereszkedett, és nem láttam magam előtt senki mást, mint Őt. Kifejező, tengerszín szemei csillogással telten merültek el szemeimbe, és nem tudtam nem felfedezni, mennyire tökéletes minden vonása, minden kis részlet, amit emberi szem csak láthat. Ha az arca nem lett volna tőlem pár centire, el sem hittem volna, hogy mindez velem történik meg, inkább tűnt volna egy gyönyörű álomnak. De amint megéreztem az illatát, mintha magába bolondított volna, és nem tudtam mást tenni, mint pironkodva szemeibe nézni.

Annyi kusza érzelem keringett most a szívemben. Azt sem tudtam, melyik folyosón járok éppen, mindössze csak arra tudtam gondolni, hogy ma éjjel életemben először…randevúm lesz.

-Dr. Platt-hallottam meg Dr. Montgomery hangját, amivel sikerült kiszakítania ebből a kissé eufórikus álomból-, már mindenhol kerestem Önt. Merre járt?

-Én…eltévedtem-mondtam zavaromban.-Nem figyeltem, merre indultam el, és mostanra már nem is tudom, merre kavarogtam-nevettem halkan.

-Dr. Cullen határozottan állította, hogy arra indult, amerre mennie kellett-vonta fel a szemöldökét.-Mi lelte, hogy egészen az épület másik végében kötött ki, mint amerre eredetileg mennie kellett volna?

-Sajnálom-pillantottam szemeibe bűnbánóan.-Kissé elbambultam, de nem akartam elhanyagolni a munkám, hiszen tudhatná. Mindössze…

-Mindössze?-emelte rám szemeit kíváncsian, amire nem tudtam válaszolni. Mindössze? Mit mondhattam volna?

-Esme, maga nem ilyen-simította meg a vállamat.-Valami baj van?

-Nincs semmi…ami baj-sóhajtottam.-De mielőtt elmondanám, beszélhetnénk úgy, mint nő a nővel, és nem, mint mentor a tanítványával?

-Természetesen, kedves-ültetett le a mögöttünk álló padra. Nem is tudtam, miként kezdhetnék ebbe bele, hiszen Dr. Montgomery tiszteletre méltó, gyakorlott  orvos volt, és bizonyára nem én lennék az első rezidens, aki elmondja neki, mennyire elvarázsolta Dr. Cullen. Csak remélni mertem, hogy nem tűnök majd szánalmasnak a kislányos félelmemmel.

-Tudja, a mai délelőttöt Dr. Cullennel töltöttem…a műtőben-kezdtem hozzá halkan.-Minden remekül ment, fantasztikus tapasztalatokat szereztem, amit nem tudnék eléggé megköszönni neki. De miután kijöttünk a műtőből…

-Mit mondott Dr. Cullen?-pillantott rám ijedten.-Csak nem mondott valami olyasmit, amit nem kellett volna? Nem jellemző rá az ilyesmi, egyáltalán nem; ezért is lepne meg, ha bármi rosszat mondott volna magára.

-Nem, semmi ilyen nem történt-pislogtam zavaromban.-Rendkívül kedves volt; megdicsért, ami miatt -szerinte- ennyire szépen helytálltam a műtőben. De aztán…Tudja maga az egyetlen női ismerősöm itt, a kórházban, és nincs más, akinek elmondhatnám; de miután kijöttünk, elhívott magával…randevúra-mondtam ki nehezen, mire Dr. Montgomery arcán azonnal felcsillant a felismerés.

-Elhívta?-húzódott arcára mosoly.-De hisz ez remek hír, akkor meg mi miatt ennyire ideges?

-Még sosem voltam randevún-tört elő belőlem a rémület.-Nem tudom, mit kell csinálnom, nem tudom, mit kell felvennem, én…

-Mi…micsoda?-állított meg egy pillanatra.-Még nem volt sosem randevún? Hiszen ez …érthetetlen. Maga egy rendkívül okos és szép fiatal hölgy, mi miatt nem próbálkozott magánál senki?

-Eddig minden időmet a tanulásra fordítottam-sóhajtottam halkan.-Az egyetemet szín jelessel végeztem, mindvégig kitűnő voltam, de ezt annak köszönhettem, hogy a nap minden percének minden pillanatát tanulással töltöttem-csuklott meg a hangom.- Sosem jártam el a többiekkel a klubokba, inkább otthon ültem, és a könyveimet olvastam.

-Akkor mi lenne, ha segítenék neked?-pillantott rám sokat sejttető mosollyal az arcán.

-Megtenné?-csillant fel bennem a lelkesedés.

-Hát persze-simította meg a vállamat.-Na, mi lenne, ha velem jönne az orvosiba? Ott van valami, ami szerintem segítene.

-Köszönöm, Dr. Montgomery-néztem rá hálásan.

-Amikor nem a mentorként beszélek magához, szólítson csak nyugodtan Addisonnak-mondta kedvesen, majd vállamnál fogva kezdett el vezetni, az orvosi szoba irányába.

Mikor beléptünk az ajtón, Ő azonnal a szekrényéhez sietett, majd némi keresgélést követően nem kis meglepetéssel rukkolt elő belőle.

-Szívesen kölcsön adom a mai estére-vett elő egy éj színű, elegáns ruhát. A szabás mentén aprócska gyöngyök voltak a ruhára varrva, és az egyik oldalon kicsit hosszabbra is volt tervezve, amivel kölcsönzött valami féle eleganciát az egyszerűnek mondható ruhadarabnak.-Ma Derekkel elmentünk volna vacsorázni, és arra az alkalomra hoztam magammal, de biztosan el tudjuk intézni, hogy az asztalunkat áttegyék holnapra.

-Addison, én…nem is tudom, mit mondjak-emeltem rá a tekintetem.-Köszönöm!

-Igazán nincs mit-adta a kezembe a selymes anyagot.-Inkább próbáld fel! Nézzük meg, hogy áll rajtad!

-Rendben-sétáltam el kicsit arrébb, majd néhány perccel később már meg is csodálhattam az elegáns ruhadarabot.

Miközben magamat néztem a tükörben, el sem hittem, hogy én állok előtte. A sötét színű ruhában a bőröm még fehérebbnek tűnt, a hajam pedig ékszerként virított a kontrasztos közegben, amit a ruha és a bőröm ellentétes színe váltott ki.  Addison még a rúzsából is adott kölcsön, amivel már eddig is piros ajkaim még inkább élénkebbé váltak. Mintha a némafilmkorszak egyik híres színésznője állt volna a tükörbe, nem pedig egy nagyvárosi kis rezidens.

-Remekül nézel ki-állapította meg.-Eddig észre sem vettem, mennyire fehér a bőröd, még az enyémnél is fehérebb. A köpenyben valahogy nem tűnt fel.

-És biztos, hogy így tetszeni fogok Dr. Cullennek?-simítottam végig a ruha anyagát.-Csak mert…szerintem kicsit másképp nézek ki, mint…munka közben.

-Nem is kicsit-igazította meg a nyakamnál lévő pántot.-De ezt persze pozitív értelemben mondom. Szinte ragyogsz.

-Valóban?-pillantottam vissza rá kissé idegesen.-Kicsit sápadtnak érzem magam ebben a fekete ruhában, mintha a bőröm fehér porcelánból lenne.

-Hidd el, ez még vonzó is a férfiak szemében-mondta nyugtatóan.-Hamarosan készen is vagy-nézett rajtam végig.-Már csak cipőt kell találnunk neked. Azt hiszem, azt is hoztam magammal-kezdett el kutakodni, majd pár pillanattal később elő is vett egy ehhez illő, fekete magassarkút.-Így már teljes a kollekció. Remélem, jó a méret.

-Teljesen-vettem fel a cipő másik párját is. Ebben a pillanatban téved a szemem először a falon lévő órára, mire a lélegzetem egy pillanatra megakadt. Véget ért a mai munkanap. Elérkezett az idő.

-Azt hiszem, indulnod kell-simította meg a vállamat bátorítóan.-Siess, el ne késs!

-Köszönök mindent-néztem rá hálásan, majd sietve indultam el az aula irányába.

Szinte újra lejátszódott bennem minden, amit délelőtt éreztem. A szívem a torkomban dobogott, a vér száguldozott az ereimben, és szinte nem hallottam semmi mást, mint a cipőm halkan koppanó hangját a kórházi folyosón. Hevesen kapkodtam a levegőt, mintha nem lenne elég oxigén ebben a hatalmas épületben, és mikor elértem a folyosó végét, utoljára még egy nagy lélegzetet vettem. Majd kiléptem az aulába, és megláttam Őt.

Fekete öltöny volt rajta, ami alatt halványkék inget viselt, miközben valamivel világosabb nyakkendője elegánsan simult rá széles mellkasára. Ujjai közt egy törékeny kis rózsát  tartott, aminek fehér szirmai selymesen simultak egymáshoz, miközben ujjait puhán húzta végig a tüskék nélküli szárán. Egy pillanat…mindig is erre vártam.

-Jó estét, Esme!-lépett ide  hozzám, miközben szolidan végigfuttatta rajtam tekintetét, amire azonnal elpirultam-Gyönyörű vagy.

-Köszönöm-sütöttem le a szemeimet.-Te is remekül nézel ki-emeltem rá nehezen a tekintetemet. Szinte égett az arcom, mikor pillantása az arcomra tévedt, mintha perzselt volna azokkal a tengerszín szemekkel.

-Látom, kicsit meg vagy rémülve-simította meg a karomat.-Hidd el, nem lesz semmi baj. Nem kell félned tőlem.

-Ha te mondod-nevettem fel némán.-Én bízom benned, mindössze minden annyira új nekem.

-Mindenesetre, el kell mondanom valamit-állt meg előttem.-Picit változott a ma esti moziműsor. Itt kell maradnom-mondta, és látszott rajta, mennyire kínosan érzi magát.-Elfelejtettem, hogy ma éjjel ügyelnem kell, de szerencsére mindent megoldottam. Nem kell elhalasztanunk a randevúnkat.

-Ez jó hír-nevettem fel némán.-De…mit csinálunk itt? Mármint…

-Mindössze velem kell jönnöd-biccentett a másik irányba, majd néhány pillanattal később mindketten elindultunk az ellenkező utat mutató folyosó felé.

Sejtelmem sem volt, mire készül, de valami miatt teljesen rá mertem bízni magam. Puhán simította meg újra és újra a karomat, miközben sétáltunk, és mikor megállt az egyik kórterem előtt, halkan nevetni kezdett.

-Itt lennénk-nyitott be, mire megláttam, mit is tervezett a mai alkalomra. A falnál lévő két szekrényhez egy hatalmas lepedő volt kifeszítve, a szoba másik oldalában pedig két ágy volt egymás mellé tolva, mintha csak székek lennének. A szoba közepén lévő kis asztalra egy vetítő volt helyezve, ami mellé számtalan film volt elhelyezve, csak is a megnézésre várva. El sem hittem, hogy ennyit dolgozott, csak is miatta.

-Carlisle, ez…-nem is tudtam, mit mondjak.

-Derek és Mark segítettek nekem mindezt létrehozni-mutatott körbe.-Nélkülük nem ment volna. De semmiképp nem szerettem volna elhalasztani a mai estét.

-Ez annyira rendes tőled-pillantottam rá csodálattal a tekintetemben.-És megmondanád Dr. Sheperdnek és Dr. Sloannak, hogy nekik is mennyire hálás vagyok?

-Természetesen-nevetett halkan, miközben a kisasztalhoz sétált.-Milyen filmet szeretnél nézni? Van itt minden-vette a kezébe a hatalmas stócot.-Én valami romantikusat ajánlanék, ami illik az alkalomhoz.

-Amit szeretnél-ültem le.

-Én most a Hold dallama című filmre gondoltam.-mutatta meg nekem a borítóját.-Remek romantikus film, biztosan tetszene.

-„Mert a szerelem sosem lehet tiltott”-olvastam fel a hátulján álló feliratot.-Nekem teljesen megfelel.

-Akkor indulhat-rakta be az előbb említett filmet, majd mellém ülve kezdtük el nézni a kissé misztikus romantikus történetet.

Miközben ott ültünk egymás mellett, nem bírtam néha nem rápillantani örömtől csillogó arcára. Mintha az én jelenlétem annyira sokat jelentett volna neki, mint az éltető víz. A szemeiből legalább is ezt lehetett kiolvasni.

A film végére már nem bírtam megállni, hogy ne hullajtsak el néhány könnycseppet. Nem volt kimondottan egy happy end, de mindenesetre megmelengette az ember szívét a történet tragikus kimenetelének előzménye.

-Ne sírj!-törölte le az arcomat.-Nem szeretném, ha emiatt sírnál.

-Nincs semmi gond-nevettem halkan.-Mindössze meghatott, amit láttam. Sajnálom, hogy a főhős ilyen szomorú véggel ment el az élők közül, de megmentette a szerelmét. Ennél szebb nincs is a világon.

-Ha nem lett volna, nem csak a szerelme, hanem mindenki más is életét veszthette volna a kórházban-simította meg a vállamat.-Emiatt még hős is lett belőle.

-Mindenesetre-pillantottam a szemeibe-, remek film volt. Köszönöm!

-Nincs mit-mondta szerény mosollyal az arcán.-De mi lenne, ha nekiállnánk valami vidámnak is? Mondjuk valami rajzfimhez-nevetett fel halkan.

-Nekem tetszik az ötlet-nevettem én is.-Mondjuk mit szólnál-kezdtem el átnézni a rajzfilmeket-a Macskarisztokratákhoz? Klasszikus Disney film.

-Tetszik az ötlet-vette ki a lemezt, majd hamarosan neki is láttunk, ennek szórakoztató kis filmnek. Azonban arra nem számítottam, hogy annyira elálmosodom, hogy észre sem veszem, ha elnyom az álom. Pillanatok alatt lecsukódtak a szemeim, és már mélyen is aludtam, mint a kiscicák a nemrég látott képkockákon.

Novella: Ajándék

Sziasztok!

Mint ígértem, készítettem a Gyógyító szerelem c. történetemhez egy kis novellát, hogy vajon mi történt velük azután, hogy a történet véget ért. Elárulom, hogy nem volt eseménytelen az életük :) 

Remélem, mindenkinek tetszeni fog!

Puszi! 

Carly

(Carlisle szemszöge)

-Apa!-futott ide hozzám Edward, mikor a munka után beléptem otthonunk ajtaján.-Apa, hát itthon vagy?

-Ennyire hiányoztam?-kaptam karjaimba, miközben Ő boldogan fonta kis kezeit a nyakam köré.-Mit csináltál ma az oviban?

-Játszottam az udvaron, és rajzoltam is valamit-mondta lelkesen.-Megmutassam?

-Mindjárt megmutathatod, kicsim-raktam le a földre.-De előtte még benézek édesanyádhoz a konyhába, mert ha nem csal az orrom, éppen vacsorát készít.

-Rendben, papa, itt leszek a nappaliban. Addig idehozom a rajzaimat-indult el a szobája felé, miközben én csendben sétáltam át az ebédlő melletti konyhába. Esme éppen a levest kavargatta, mikor mögé léptem, és mikor átfogtam a derekát, egy pillanatra megremegett.

-Megijesztettél-nevetett fel halkan, miközben odébb tolta a gázról az illatos ételt.-Nem is hallottam, hogy megjöttél.

-Pedig Edward elég hangosan jelezte az érkezésemet-simítottam meg az arcát, mikor felém fordult.-Mi a baj? Valami nincs rendben?-pillantottam szemeibe, mikor megláttam, mennyire sápadt az arca.

-Nem, nincs semmi baj-nézett ismét rám.-Tudod, ma nem voltam valami jól, de most már minden rendben van.-mondta izgatottan, és szinte éreztem, amint a szíve hevesebb ritmusra kapcsol.-Beszélhetnénk?

-Persze, semmi akadálya-ültünk le a kis asztalhoz, majd Esme puha ujjaival fogta közre az én kezeimet.

-Miután nem éreztem jól magam, elmentem a kórházba-kezdett hozzá-, Addisonhoz-harapott alsó ajkába, mire azonnal megértettem, miről is van szó.

-Nem mondod?-ült ki széles mosoly az arcomra.-Gyerekünk lesz?

-Hát-kuncogott fel-, már lassan két hónapos a pici.

-Istenem-hajoltam hozzá hirtelen csókra, miközben kezeimmel boldogan fogtam arcát az én kezeimbe. El sem hittem, hogy majdnem öt évvel Edward születése után, ismét átélhetjük azt a csodát, amit egy gyermek születése az ember életébe hozhat. Mikor Esme világra hozta Edwardot, Addison vizsgálatai kimutatták, hogy valószínűleg Ő lesz az utolsó jövevény a mi életünkben. Azonban, mint mindhárom gyermekünk mutatja, csodák léteznek a világon. És a mi életünkben rengeteg csoda van.

-Kisbabánk lesz, Esme-simítottam ki egy tincset örömkönnyek áztatta arcából.-Nem is tudom, mit mondhatnék még...

-Ne mondj semmit-túrt bele a hajamba, majd valamivel komolyabban folytatta.-Még a gyerekeknek sem mondtam semmit, mert szeretném, ha együtt közölnénk a dolgot. De előtte még elkészítem a vacsorát, jó?

-Rendben, szívem-pusziltam meg a homlokát.-Én addig átmegyek Edwardhoz, mert szeretné megmutatni, amit rajzolt az óvodában.

-Menj csak-állt fel az asztaltól, miközben én is átsétáltam a nappalinkban álló kanapéhoz. Edward már ott várt, tiszta örömmel a pici arcán, és teljesen odáig volt, hogy megmutathatja, mit alkotott egy egész napon át.

-Nézd, papa!-mutatott rá a rajzra.-Ez itt te vagy-mosolyodott el, miközben én is felismertem magam a képen látható szőke ember személyében,-és éppen dolgozol. A mama pedig vitt be neked ebédet-mondta nevetve, én pedig szinén elmosolyodtam, mikor a rajzolt Esme kezében megláttam a hatalmas adag spagettit.-Ezek pedig itt mi lennénk. Rosie, Jazz és Én.

-Nagyon szép lett-simítottam meg a buksiját.

-A tiéd-adta a kezembe.-Neked csináltam, hogy mindig veled lehessünk még akkor is, amikor dolgozol.

-Köszönöm-nevettem fel halkan.-Már tudom is, hol lesz a helye az irodámban-mondtam, mire kis arca láthatóan felvidult a büszkeségtől.

-Elkészült a vacsora-jött ki Esme a konyhából.-Kicsim, szólnál a testvéreidnek?

-Persze, mama-mondta fiunk mosolyogva, majd nem sokkal később már mind az öten ott ültünk az asztalnál, miközben elfogyasztottuk a szerelmem által készített ínycsiklandó húslevest.

-Bocsi, mama, de vissza kell mennünk tanulni-állt volna fel Rose és Jazz, ám én visszatartottam őket.

-Beszélnünk kell valamiről-szólaltam meg komolyan, amivel egy időben Esme kezét is kezeimbe fogtam.-Rosalie, Jasper, emlékeztek, amikor Edward megszületett?

-Valami rémlik, de nem sokra emlékszem belőle-mondta Jazz.-Mi még kicsik voltunk, és csak annyi maradt meg, hogy Peter papa és a nagyi vigyázott ránk a kórházban.

-Miért?-kíváncsiskodott Rose.

-Hát, mert-néztünk össze szerelmemmel.-Hamarosan  talán ismét átélitek, amit akkor éjjel.

-Testvérünk lesz?-kerekedett ki Rosie szeme.-Komolyan?

-Már két hónapja úton van-bólintott egyet Esme.

-És hol van most?-nézett ránk Edward elgondolkodva.

-Ott van a mama hasában-bökte oldalba Jazz.-Te is ott voltál kilenc hónapig.

-És hogy került oda?-tette fel következő kérdését, ám mielőtt idősebb fiunk még többet mondott volna erről, félbeszakítottam őt.

-Tudom, hogy az iskolában már tanultatok minderről, és mi is beszéltünk róla neked, meg Rosalie-nak, de Ő még túl kicsi-mondtam komolyan.-Majd mi beszélünk vele, jó?

-Rendben-sóhajtott lemondóan.-De…

-Semmi de-állítottam le szigorúan.-Még csak öt éves. Neked sem mondtuk meg négy évesen, miként születik meg egy új élet, nem igaz?

-De-értett velem egyet.

-Most már mehettek tanulni-mondta nekik szerelmem.-Nekünk még néhány dolgot el kell mondanunk az öcséteknek.

-Rendben, anya-mondták egyszerre, ám mielőtt még felmentek volna, Rose visszafordult hozzánk.-Ha majd valamiben segíthetünk, csak szólj! Rám mindenesetre számíthatsz.

-Köszönöm, kislányom-húzódott arcára hálás mosoly, majd mi és Edward, mindhárman átsétáltunk a nappaliba. Edward egyetlen pillanatra sem hagyta abba a kérdezősködést, és nem is igazán tudtuk, miként válaszoljunk egyre jobban kíváncsi természetének.

-Mit akart mondani Jazz, amit én nem tudhatok? Mihez vagyok túl kicsi?-tette fel ismét ezt a kérdést.

-Mint mondtam, túl kicsi vagy, hogy mindezt megtudhasd-simítottam meg rozsdás tincseit.-De majd ha idősebb leszel, te is mindent tudni fogsz, mint a nővéred és a bátyád.

-De annyit elmondhatunk-vette őt az ölébe kedvesem-, hogy a kisöcséd avagy kishúgod valóban itt van bent az én pocakomban-mutatott Esme most még lapos hasára.-És amikor majd a hasam hatalmasra nő, akkor jön el majd az ideje annak, hogy Ő is itt lehessen köztünk.

-Erre mondta azt Jazzy, hogy kilenc hónapig tart?-kíváncsiskodott.

-Mivel Ő már két hónapja itt van, most már csak hét-válaszolta.-De igen, erre mondta azt a bátyád.

-És miért kell segíteni majd neked?

-Mert amikor a pocakom nagy lesz, és a kistestvéred már hamarosan megérkezik, nekem nem mindent lehet majd csinálni. Nem kertészkedhetek, nem mehetek dolgozni, és nem csinálhatok semmi olyat, ami veszélyeztetné az Ő egészségét. Emiatt kell majd a segítség.

-Akkor majd én is szeretnék segíteni-mondta lelkesen.-Akár már most is!

-Most azzal segítesz, ha elmész aludni-simította meg az arcát.-Megkérhetlek erre?

-Már megyek is-mosolyogta, majd sietve indult el az emeleten lévő szobája felé…

Az idő hihetetlenül gyorsan kezdett el peregni, mint a szemek egy homokóra belsejében. Esme pocakja hamarosan kikerekedett, és mire elérkezett a Karácsony, átlépett a kilencedik hónapba.

Mint minden évben, most is a közös ünneplésre készültünk, ám én nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy Ő készítse el az ünnepi menüt. Nem szerettem volna, ha megerőlteti magát.

-Hadd terítsek meg helyetted-néztem rá féltően.-Nem kéne ennyit dolgoznod.

-Carlisle, teljesen jól érzem magam-pillantott fel szemeimbe.-Inkább a gyerekeknek segíts fát díszíteni.

-De Ők már mindent megcsináltak-sóhajtottam.-Még a csillagot is felrakták a tetejére, méghozzá létra nélkül. Jazz a nyakába vette Edwardot.

-Akkor ülj le pihenni-válaszolta.-Mostanában túl sokat idegeskedsz, szinte jobban megvisel téged a terhességem, mint saját magamat.

-De ha egyszer féltelek téged-karoltam át a derekát, miközben kezeimmel megsimítottam hatalmas pocakját, amire kislányunk egy apró rúgással válaszolt.

-Nocsak, a kisasszony is izgatott a karácsony miatt?-nevettem fel halkan.

-Már Ő is tudja, hogy ma milyen különleges nap van-tette kezeit a hasán lévő kezemre.-Ma itt lesz mindenki aki, számít; és Ő mindenképp fontos.

-Mindenképp-nyomtam puszit a homlokára, ám pár pillanattal később meghallottuk a házunk csengőjének dallamát.

-Már itt is vannak-mondta Esme izgatottan, miközben amennyire csak tudott, sietve nyitott ajtót a hóesésben álló vendégeinknek.

-Anya, annyira örülünk nektek-ölelte meg, ám hatalmas pocakja némiképp megakadályozta ebben.-Milyen volt az út?

-Remek-simította meg az arcát.-És te jól vagy? Minden rendben?

-Szerencsére minden-bólintotta.-Hamarosan már hatan leszünk ebben a hatalmas házban. Immár minden szobának lesz tulajdonosa.

-Annyira szokatlan így látni téged, kislányom-vette szemügyre őt Peter.-A múltkor nem találkoztunk, mikor még várandós voltál, és…nem is tudom; mintha ki lennél virulva.

-Való igaz, hogy remekül nézel ki-ölelte meg Emmett is.-És hogy van az én fiatalabb unokahúgom?

-Hamarosan Ő is itt lesz köztünk-simította meg a hasát.-De ne ácsorogjatok itt, gyertek beljebb. Hamarosan kész a vacsora.

-Addig kinyithatjuk az ajándékokat?-szaladt ide hirtelen Edward.

-Nem is tudom, kicsim-válaszoltam.-Szerintem mindenki szeretne pihenni egy picit, mielőtt…

-Semmi gond, Doki-szólalt fel Emmett.-Majd én elleszek addig a kölyökkel, hogy ne unatkozzon. Addig mindenki pihenhet.

-Köszi, Emmett-nézett rá hálásan Esme, miközben lassan elindultunk a kanapé irányába. Azonban mielőtt még leülhetett volna…

-Áu-kapott a hasához, mire azonnal feleszméltem, mi is történik.-Carlisle, én azt hiszem…

-Nincs semmi gond-ültettem le a kanapéra-Peter-szólítottam meg-, be kell mennünk a kórházba. Most azonnal. Utánunk hozzátok a gyerekeket?

-Természetesen, Carlisle-bólintott.-Ott találkozunk.

-Papa, ne hagyj itt!-karolta át a derekamat Edward.-Nem szeretnék egyedül maradni!

-Nem leszel egyedül-simítottam meg az arcát.-Ott lesznek Rose és Jazz is, Peter papa és Elizabeth mama pedig vigyáznak rád.

-De te is ott leszel a kórházban?-csillantak fel a szemei ijedten.

-Ott leszek, kicsim-pusziltam meg, majd sietve indultunk el Esme-vel az autó irányába.

A hó sűrű pelyhekben hullott Karácsony éjjelén, ami miatt picit nehezen haladtunk az úton. Szinte alig lehetett látni a sötétben, ám néhány percel később szinte automatikusan parkoltam le a kórház ajtajánál.

-Gyere, szívem-segítettem ki, majd szinte ezzel egy időben érkezett meg a család többi tagja is.

-Siessünk-szisszent fel halkan.-Már nincs sok idő. Ez a pici most gyorsan jön-akadt el a lélegzete.

-Mindjárt itt lesz Addison-nyugtattam meg, miközben leültettem a váróban. Nem is tévedtem sokat.

-Milyen gyakran érzed a fájásokat?-tette fel a kérdést.

-Nagyon sűrűn-vett mély levegőt.-Kevesebb mint tíz másodpercenként.

-Azonnal kezdhetjük-segítette át a tolókocsiba, mire én idnultam is volna velük, de Esme visszatartott.

-Most ne gyere be!-nézett rám komolyan.-Eddig mindig mellettem voltál, de most van valaki, akinek nagyobb szüksége van rád-pillantott az ajtón éppen belépő Edward irányába.-Maradj mellette!

-Rendben van-nyomtam puszit a homlokára.-De lélekben melletted vagyok.

-Ez mindenképp segít majd-szorította meg a kezemet, majd pillanatok múlva már el is tűntek a szülőszoba ajtajába.

Én azonban nem maradtam nyugodt. Akármennyire is nem szerettem volna, a szívem akaratlanul is felgyorsult, és szinte ziháltam, ám mikor Edward kisfiam ideért, erőt vettem magamon, hogy megnyugodjak.

-Papa-ölelt meg szorosan.-Hol van a mama?

-Már Addison néni elvitte magával-simítottam meg a buksiját.-Hamarosan itt lesz a kistestvéred.

-Addig beülhetek az öledbe?-nézett rám megszeppenve. Látszott az arcán, hogy mennyire meg van rémülve attól, hogy az édesanyja arcán fájdalmat látott. Ő még sosem élt át ilyesmit, és szüksége volt valakire, akinél biztonságot találhat.

-Hogyne, kincsem-vettem fel a földről, majd kezeit a nyakam köré fonva hajtotta fejét a mellkasomra. Eközben  Emmett, Peter és Elizabeth is megérkezdtek a váróban Rosalie-val és Jasperrel, és türelmes várakozással az arcukon foglaltak helyet a mellettem lévő padon. De mindenkiben ott bujkált a rejtett idegesség.

-Remélem, minden rendben lesz-sóhajtott fel Elizabeth.

-Anya, Esme erős lány, nem kell félteni-legyintett Emmett.-Bár be kell vallanom, hogy én is aggódom miatta.

-Én félek-kezdett el sírni Edward.-Félek, hogy mi lesz a mamával.

-Nem kell félned-kezdtem el nyugtatgatni.

-Ezaz öcsi, nincs mitől félned-jött ide hozzá Jazz.-Én is itt voltam, mikor te születtél, és semmi baj nem történt, látod?

-Gyugodj meg, Edy-simította meg az arcát Rose is.-Minden rendben lesz.

-Jasper-pillantottam idősebb fiamra.-Hoznál neki valamilyen innivalót az automatából? Az jót tenne most neki.

-Persze, apa-válaszolta, majd sietve rohant oda a folyosó végén álló ital automatához. Én közben puhán kezdtem el ringatni Edwardot, mintha még mindig kisbaba lenne, és ettől azonnal megnyugodott. Lassan lecsukta a szemeit, és hamarosan már mélyen álmodott a erős karjaim közt.

-Elaludt?-pillantott rám Elizabeth néhány órányi csend után.

-Szinte azonnal-suttogtam.-Mennyi az idő?

-Már majdnem éjfél-nézett az órájára.

Alig hogy ezt kimondta, Addison jelent meg a szülőszoba ajtajába, majd néma mozdulatokkal mutatta, hogy most már bemehetünk Esme-hez. Szívem szerint azonnal ott termettem volna, de a karjaimban szundikáló Edward megakadályozott ebben. Nem akartam felébreszteni.

-Majd én addig vigyázok rá-nyúlt érte Elizabeth, miközben annyira óvatosan vette át Edwardot, hogy még a szempillái sem rebbentek meg.

-Köszönöm-néztem rá hálásan, majd halk léptekkel sétáltam be a szülőszoba melletti kórterembe.

Esme arca már nyugodt volt, és látszott a fáradt arca mögött megbúvó mérhetetlen boldogság. Még ilyen fáradtan is annyira gyönyörű volt, mint a legszebb angyal.

-Szia!-nyomtam puszit ajkaira.-Hogy érzed magad?

-Fáradtan-szólalt meg szinte suttogva.-De mintha még is a fellegekben járnék.

-Láttad már a kislányunkat?-simítottam meg az arcát.-Minden rendben vele? Egészséges?

-Ha hiszed, ha nem-nevetett fel halkan-, de mind közül ez volt a legbékésebb szülésem. Mint, amilyennek a nagykönyvben meg van írva. Azonnal felsírt-cseppent le egy könnycsepp az arcán.-Teljesen egészséges.

-Istenem, hogy ennek mennyire örülök-öleltem magamhoz óvatosan.-Ennél jobb nem is lehetne a mai ünnep.

-Kettős ünnep van-lépett be Addison a kislányunkkal a karjában, mire először vehettem szemügyre az én kis virágszálamat.

Gyönyörű volt. Pici vörös haja karamellaszín tincsek formájában lapultak rá kicsiny fejére, hófehér arcán pedig mint megannyi óceán tündököltek azok a zafírszín szemek, amik hol felnyíltak, hol pedig lecsukódtak a fáradtságtól.

Óvatosan Esme kezébe helyezte őt, aki mint valami őrangyal vette védelmébe azt a csöppnyi testet, akit a végső kimerülésig igyekezett a világra hozni.

-Annyira tökéletes-simította meg porcelánszerű bőrét.-Mi legyen a neve?

-Emlékszel, amikor Edward érkezése előtt a nevekről beszéltünk?-néztem rá kíváncsian.-Akkor két névötletünk volt. Az Edward és a…

-Lilly-mondta szerelmem cérnavékony hangon.-Szia, kicsi Lilly! Már nagyon vártunk ám téged.

Lilly erre halkan gögyögve válaszolt, mintha értette volna, hogy ezeket a szavakat hozzá intéztük. Ám pár pillanattal később, már nem csak hárman üdvözölhettük az ifjú jövevényt.

-Mama, mama-rohant ide Edward, azonban azonnal lefékezett, amint meglátta kishúgát édesanyja karjaiban.-Ő a kistesóm?

-A húgod-mosolyodott el Esme.-Lilly-nek hívják.

-Milyen pici-próbálta megsimítani, de nem tudta elérni Lilly pici arcát. Ekkor én felemeltem, majd az ölembe véve emeltem közelebb húga arcához. Azonnal simogatni kezdte őt, mire arca egyszeriben csodálkozóvá vált.-Annyira puha a bőre.

-Mert még nagyon pici-mondta szerelmem.-Ugye vigyázol majd rá? Jó nagytesó leszel, igaz?

-Én leszek a legjobb nagytesó az egész világon-jelentette ki büszkén.

-De csak utánunk, öcsi-mondta nevetve Jazz és Rose, miközben lassan ők, és Peterék is közelebb jöttek, hogy megcsodálhassák a kis jövevényt.

-Nagyo apró-húzódott mosoly Elizabeth arcára-, mint egy kis porcelánbaba.

-De csodaszép-sóhajtott fel Peter.-Pont olyan, mint te voltál, kicsim, mikor megszülettél.

-Köszönöm, apu-nevetett fel halkan.

-Kicsit nyúzott vagy, hugi-nevetett fel Emmett.-De ha a körülményeket nézzük, akkor viszont remekül. Én ne tudnám utánad csinálni, az biztos. Majdnem négy óra szenvedés, apám!

-Ezt most bóknak vegyem?-pillantott rá kíváncsian, mire Emmett azonnal felnevetett.

-Most ideje lenne, hogy kicsit pihenni hagyjuk Esme-t-lépett be Addison.-Ki kell pihennie magát, és nemsokára már haza is mehet. Mivel ez alkalommal semmi  probléma nem volt, három nap múlva  már otthon is lehet. De csak ha addigra rendesen kipihened magad-mondta komolyan Esme-nek.

-Rendben van-sóhajtott halkan.-De Lilly még maradhat picit Carlisle-lal? Még nem is volt ideje a kezében tartani Őt.

-Természetesen-bólintott rá.-Apuka, itt az újdonsült kislánya-vette el karjaiból, majd óvatosan helyezte át Őt az én karjaimba.

Valóban apró volt, szinte eltűnt a kezeim közt, és pehelykönnyű. Nem lehetett több pár kilónál. Szinte elmerültem a szemeibe, és nem is vettem észre, hogy már néhány perce szótlanul nézem őt. Csak akkor eszméltem fel, mikor Elizabeth megszólított.

-Mi addig kint leszünk. Nem szeretnénk túlzsúfolttá tenni a levegőt a pici számára-suttogta, majd mind a hatan kihátráltak a kicsiny kórteremből. Már csak mi hárman voltunk.

-Edwarddal minden rendbe volt?-nézett rám kíváncsian.

-Picit meg volt ijedve, de utána hamar elaludt-válaszoltam.-Féltett téged.

-Ez aranyos tőle-nevetett halkan.-Még sosem látott az arcomon fájdalmat. Biztosan ez ijeszthette meg.

-De most már nem kell aggódnod miatta-nyomtam puszit az arcára.-Inkább pihenj! Én felviszem Lilly-t a csecsemőosztályra.

-Rendbe, szívem-fektette arcát puhán a párnára.-Pihenj te is , Lilly-ásított egy aprót, majd szinte pillanatok alatt elnyomta Őt a fáradtsággal teli álom.

Én is visszavittem Lilly-t, majd sietve hazautaztam, hogy pár apróságot elintézzek a mi igen csak különös karácsonyunkat illetően.

Felvettem az ajándékokat a nappaliban álló karácsonyfa alól, majd beraktam őket a csomagtartóba, és már vissza is száguldottam a kórházba velük. Szerettem volna, ha nem csak Lilly lenne a mi karácsonyi ajándékunk, hanem valóban is ünnepelhetnénk. Még ha kicsit másképp is.

-Megérkezett a télapó-nevettem halkan, mire Edward hatalmas lelkesedéssel rohant elém, hogy ajándékait átvehesse. Mindenki más is bontogatni kezdte az ajándékát, majd közösen kezdtük el megcsodálni, ki mit kapott a másiktól. De egy ajándék még hátra volt.

Másnap reggelre mindenki hazament, én azonban bent maradtam Esme-vel. Volt még nálam egy doboz, ami nem lelt gazdára, és ebben a dobozban nem más volt, mint az Ő ajándéka. Nem szerettem volna hazamenni, amíg oda nem adtam neki.

-Hmmm…jó reggelt!-kezdett el ébredezni, mikor megérezte arcán az ujjaim érintését.-Hogy van Lilly?

-Már megnéztem, és minden rendben van vele-nyomtam puszit az arcára.-Bár már valamilyen szinten meg lettünk ajándékozva ezen a Karácsonyon, én tartogattam számodra még valami különlegeset-adtam a kezébe a kis dobozt.

-Mi van benne?-nézett rám kíváncsian.

-Nézd meg magad-nevettem halkan, mire sietve bontotta ki a rajta lévő aprócska masnit. És ekkor meglátta…

-Istenem, mennyire szép-vette ki az E betűvel jelölt kis nyakláncot.-Carlisle, ezt nem kellett volna, hiszen…

-Tudom, de nem bírtam neki ellenállni-akasztottam fel a nyakába.-E, mint Esme.

-Nagyon köszönöm-nyomott csókot az ajkaimra.-Ennél szebb ünnepünk nem is lehetett volna; ennél tökéletesebb semmi nem lehetne…

Ilyen lesz Lilly :)

Díj és némi mondandó

Sziasztok!

Ismét visszatértem, és bocsánat, ami miatt ennyire hirtelen eltűntem. Sietek mindent pótolni, mind olvasást, mind írást, mind cserét illetően, ám azt kell mondanom, hogy hamarosan megint eltűnök egy kis időre. Természetesen nem lesz ilyen hosszú idő, mint ez, ebben biztos vagyok. De ami miatt itt vagyok...

Szeretném megköszönni a díjat Winnie-nek és Lilly-nek! Mindig öröm díjat kapni :)

Mit kell tenni:

-11 dolgot magamról

-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell

-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

-11 embert kell jelölni és linkelni

-Nem jelölhetsz vissza/ nincs visszaadás 

1. 11 mondandó

Nem tudom, lesz-e ennyi:

-Imádom az állatokat (szerintem már mondtam néhányszor :) )

-A lila a kedvenc színem, ami miatt sok lila cuccom is van.

-Anno a Narnia miatt voltam ennyire megszállott. 

-Grace klinika mániám is van :)

-Van némi tériszonyom ^^

Ennyi lenne, most semmi nem jut eszembe.

2. Válaszolni minden kérdésre

Mikor kezdtél el írni, és mit?

Már nem is tudom, mikor álltam neki írni, de már az is Twilight témájú volt. Azok sosem láttak napvilágot a nyilvánosság előtt, mindössze a legjobb barátnőm olvasta őket. Ami elsőnek ide is felkerült, az már a harmadik történetem volt, amit írtam magamnak, és azt már elég jónak éreztem ahhoz, hogy más is olvassa. Sosem bántam meg a döntésem.

Szeretsz olvasni? Ha igen, akkor inkább blogos történeteket, vagy könyveket?

Imádok olvasni, bár mostanában ez elmaradozott kicsit. Könyvet és blogot egyaránt előnyben részesítek, habár az utóbbi időkben inkább blogon olvastam, mert erre több időm volt, mint a könyvekre. De amint időm lesz, ismét nekiállok könyvet is olvasni.

Mi ad inspirációt leginkább az íráshoz?

Mindenképp a zenét mondanám. Anélkül nem is menne az írás, mindig hallgatok valamit.

Kik tudnak arról, hogy írsz?

A családom és néhány barátom tud róla. Eleinte nem mondtam el senkinek, mindössze Froeira, a legjobb barátnőm tudott róla, és most is olvassa minden írásomat. Sosem tudnám neki meghálálni, amit mindeddig tett.

Ha véget érne a Twilight láz, folytatnád az írást? Ha igen, milyen témában?

Huh, erre még nem gondoltam. Szerintem biztosan írnék még, de nem tudom, milyen témában. Talán valami hétköznapi lenne, esetleg valami misztikus. De mindez még messze van, nem de?

Egy blog vagy akár könyv esetén mi az a meghatározó tényező, ami segít dönteni abban, hogy el fogod-e olvasni, vagy sem? (téma, szereplők, stb.)

A téma az, ami megfog. Nem tudom, mi az, ami miatt elkezdek valamit olvasni, de valami a témában van benne, ami magához vonz.

Az írás mellett van-e még hobbid? Ha igen, mi az?

Zenélni és rajzolni is szeretek. Néhány éven át kutyás sportot folytattam, amit agility-nek hívnak, de már ezt már nem csinálom, mert amelyik kutyámmal ezt csináltam sajnálatos módon elpusztult, mikor valaki megmérgezte. Az új kutyusom is nagyszerű, de őt nem merem újra kitenni bármilyen veszélynek is, így csak az otthonomban tanítom.

Ha egy történetben (vagy fejezetben) korhatáros tartalom van, az általában zavar, vagy ugyanúgy olvasod, mint a nem korhatáros részeket?

Eleinte óvakodtam tőlük, de amint elkezdtem olvasni az ilyen részeket is, már egyáltalán nem zavart. Most már nem is fontolom meg, hogy tovább olvassam-e, mert tudom, hogy az, aki írja, az ízléssel ír le mindent, és nem...na remélem érthető. Itt konkrétan Winnie-re gondolnék, aki mindig nagyon szépen írja meg ezeket a részeket :)

Hány történetet írtál eddig?

Blogon három történet áll befejezetten, és egyet most is írok. Ezen kívül van néhány, amit sosem tettem ki sehova, mert nem voltak elég jók, és van, amelyik félbe is maradt. Ilyenem három van.

Milyen témákban szeretsz írni?

Twilight témában szeretek, amit kombinálok más témákkal, mint a Grey's Anatomy. És sosem maradhat el a romantika ^^

Ha választanod kellene az eddigi írásaid közül, melyikre vagy a legbüszkébb, melyik a kedvenced?

Huh, nem is tudom, mit mondjak erre. Talán a második történetem, a Gyógyító szerelem, ami a leghosszabb lett, azt szerettem nagyon nagyon. Ahhoz szeretnék most írni egy novellát, ami egy kis folytatása lenne a befejezésnek. De imádtam mind a három eddigi történetemet, és különösen az Elhagyva c. történetben született Aurora nőtt kifejezetten a szívemhez. Rövidebben mindet imádtam :)

3. Jelölte(i)m (nem lesz 11, amiért bocsánatot kérek)

Froeira

4. Kérdéseim

1. Mi vett rá titeket az írásra? Mi adta meg a kezdőlökést?

2. Milyen témában szerettek írni?

3. Mit olvastok szívesen? Van valami, amiből ötletet merítetek?

4. Mi ad ihletet az íráshoz? Van valami praktikád, mikor megrekedszM

5. Kik tudnak arról, hogy írsz?

6. Mi az a téma, ami alapján nekiállsz olvasni egy könyvet?

7. Állatbarát vagy? (ennek nincs sok köze az íráshoz, de szerintem fontos ^^)

8. Milyen filmeket nézel szívesen? 

9. Milyen a számodra ideális könyv?

10. Korhatáros történetekről mit gondolsz? Mennyire zavar illetve mennyire olvasod el a könyvet?

11. Szeretnél kezdeni valamit az írással később is? 

Ennyi lenne. Köszönöm mindenkinek, aki nekem adta a díjat. Hamarosan mindent pótolok, amiben elmaradtam.

Puszi!

Carly