Elhagyva IX. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon gyorsan megérkezett a következő fejezet, mert ihletrohamom volt xD Remélem tetszeni fog, és ez bizonyos tekintetben egy nagyon meghatározó fejezet lesz a jövőjükre nézve. Nemsokára jön a misztikus rész is!

Puszi!

Carly :)

[December]

(Esme szemszöge)

Kedves naplóm!

Tudom, egy időre hanyagoltakat téged, de mentségemre szóljon, elég sok minden történt velem az elmúlt egy hónapban. Szinte minden nap találkoztam Carlisle-lal, és minden este úgy mentem haza, bárcsak inkább vele maradhattam volna. Miért van az, hogyha az ember szeretne valamit, azt még sem teheti meg? Legbelül annyi mindenre vágytam, még sem mertem lépést tenni ennek érdekében. Meg hát nem is lett volna szabad ilyenre gondolnom, pedig elég gyakran megtörtént, mikor éjszakánként a plafont bámultam.

És ott volt édesanyám is… Mikor elmondtam neki, mennyire komoly a kettőnk közti kapcsolat, és hogy nem csak csók volt kettőnk közt, hanem már az ölében is ültem, szegény majdnem elájult. De teljesen megértette, mit érzek, és nem haragudott rám, sőt…Örült neki, hogy ennyire szerelmes vagyok. De nem hiszem, hogy a következő lépcsőfok iránt még mindig ennyire lelkes lenne…

-Kicsim, itt van Carlisle!-nyitott be a szobámba anya.

-Azonnal indulok-csuktam be a naplómat. Láttam rajta, mennyire másképp néz rám, mióta mindent elmondtam neki. Egyszeriben annyira félteni kezdett, mintha egy törékeny virág lennék.-Bánt valami?

-Nem, Esme-sóhajtotta.-Csak annyira hihetetlen számomra, hogy ilyen hamar felnőtt a kislányom. Mi lesz még itt?

-Semmi olyan, amit én ne szeretnék-öleltem meg.-Nem kell aggódnod, Carlisle mellett biztonságban érzem magam.

-Én is bízom benne, de attól még aggódom érted-kezdte el simogatni a hátamat.-Hiszen még pár éve iskolába jártál, beszélni tanultál…Számomra ez annyira felfoghatatlan.

-Tudom-cseppent le egy könnycsepp az arcomról.-De én mindig a te kislányod maradok, bármi történjen is…én mindig anyának foglak szólítani.

-Ne sírj!-nevetett fel halkan.-Inkább menj! Ne álljon már Carlisle a hóesésben.

-Köszönök mindent!-pusziltam meg az arcát, majd a kabátomat magamra kapva siettem le a földszintre.

Carlisle, mint mindig, most is elegánsan volt felöltözve. Egy sötétszürke vászonkabát volt rajta, a nyaka köré pedig most egy kékes-szürke sál volt tekerve a nyakkendője helyett, ami tökéletesen illett kék szemeihez. Nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak a látványon.

-Hogy van az én rózsaszálam?-nyomott puszit az ajkaimra.-Indulhatunk?

-Akár most azonnal is-bólintottam.-És hová megyünk?

-Van egy kisebb karácsonyi vásár a városban-biccentett abba az irányba.-Mit szólnál, ha megnéznénk?

-Ez remek ötlet!-lelkesedtem.-Már úgy is régen voltam ilyen helyen.

-Akkor éppen itt az ideje-ölelt magához egy széles mosollyal az arcán, majd lassan elindultunk a téli hóesésben.

A város tele volt csodálatos fényekkel. Mindenhol világító kirakatok voltak, és a főút mentén sorba rendezve álltak az apró kis bódék, amik tele voltak mindenféle aprósággal. Minden ember lelkesen nézelődött a hatalmas választékok között, beleértve minket is. Mintha ismét visszafiatalodtam volna, halkan kacagva kezdtem el enni a Carlisle által ajándékba kapott mézeskalácsot. Minden tökéletes volt, habár pár órával később már erősen dideregni kezdtem, ami Carlisle-nak is feltűnt.

-Fázol?-simította meg az arcomat.

-Kicsit-vacogtam.-Azt hiszem, átázott a ruhám.

-Nem vagyunk messze a lakásomtól, ott megszáradhatnál, mielőtt tovább mennénk-ajánlotta.-Mit gondolsz?

-Azt hiszem…elfogadom…az ajánlatod-bólintottam, miközben Carlisle kabátja alá bújva indultunk el a másik oldalon álló ház felé. Amint beléptünk az ajtón, azonnal az előre begyújtott kandalló elé siettem. A hideg szinte rohamszerűen rázott, és Carlisle megpróbált a saját testmelegével is felmelegíteni, azonban a hótól átázott ruhám jobban hűtött, mint amennyire képes lett volna melegen tartani.

-Jobban vagy?-ölelt szorosabban magához.

-Nem igazán-reszkettem még mindig.-A ruhám túl hideg, hogy felmelegedjek.

-Kérlek, ne értsd félre, amit most mondani fogok-túrt a hajába.-De ha levetkőznél, hamarabb át tudnál melegedni. Természetesen hozok neked egy takarót, ami eltakar téged, ha ez kellemetlen neked.

-Biztosan…nincs…más…lehetőség?-kérdeztem halkan.

-Ha nem szeretnél tüdőgyulladást kapni, ez lenne a legmegfelelőbb-válaszolta.

Kicsit féltem, hogy le kell vennem a ruhámat, de végül is rábólintottam az ajánlatára. Hozott nekem egy kockás paplant, amit magam köré csavartam, majd a fehérneműemet magamon hagyva ültem vissza a kandalló elé.

Carlisle is mellém telepedett, miközben egy gyöngéd mozdulattal magához ölelt, hogy tovább melegítsen. Az elején kicsit feszengtem, mivel tudtam, hogy egy szál melltartóban ülök itt mellette, de tíz perc elteltével már egyáltalán nem zavartattam magam miatta. A teste kellemesen meleg volt az enyémhez képest, és lassan el is kezdtem érezni a változást. Már közel sem vacogtam annyira, később pedig teljesen alább hagyott a didergésem.

-Köszönöm!-hajtottam a fejem a mellkasára.-Most már sokkal jobb.

-Ennek örülök-simította meg a vállamat. Éreztem, mennyire hirtelen megugrott a pulzusa. Először nem is értettem, miért, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy talán most jutott el a gondolatáig, hogy mennyire közel is van hozzám.

-Ha kellemetlenül érzed magad-fordultam hozzá-akkor nem kell tovább melegítened.

-Nincs semmi gond-simította meg az arcomat.-Csak eszembe jutott…valami.

-Mi az a valami?-húzódtam akaratlanul is az ölébe. Azonnal megértettem, mire is gondolt a valami alatt.

-Nem…nem szóltam-pirultam el azonnal.

-Bocsáss meg-sütötte le ő is a szemeit.-Csak annyira gyönyörű vagy, és annyira közel vagy hozzám, hogy…nehéz megálljt parancsolni a bennem rejlő férfinak.

-És ha én is akarom?-kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Nem is értem, miért mondtam ezt, de valami azt súgta, hogy elérkezett az ideje ennek a lépésnek. Akartam, akár csak ő engem. Akkor meg mire várunk?

-Ha te is akarod-nyelt egy nagyot-akkor nem fogom tovább vissza magam.

-Akarom-mondtam ki határozottan.-Téged akarlak itt és most.

-Nem lesz ebből gond?-vonta fel a szemöldökét.-Hiszen mi még…

-Tudom-bólintottam.-De a szerelem minden társadalmi norma felett áll. Nekem nem számít, hogy mit gondolnak rólunk, mert szeretlek téged. Mindennél jobban…

-Én is szeretlek-hajolt hozzám csókra, miközben  gyöngéd mozdulatokkal kezdte el letekerni rólam a takaró anyagát. Én karjaimmal lágyan átfontam a nyakát, miközben lábaimmal körbefontam a törökülésben ülő Carlisle derekát, Ő pedig lassan felállt velem, majd kezét óvatosan a fenekem alá támasztotta, hogy még véletlenül se essek le. Sietve indultunk el a hálószobája felé, miközben ajkaink egyetlen pillanatra sem váltak el egymásétól. Végül ő szakította meg a csókunkat.

-Biztosan akarod?-zihálta.-Tudok még várni, ha...

-Akarom, akarom és akarom-ismételtem el háromszor.-Nem is kérdéses.

-Annyira óvatos leszek, amennyire csak tudok-döntött el az ágyon.-Orvosként tudom, mennyire  fájdalmas lehet egy nőnek az első együttlét, és…

-Ne legyél már ennyire „orvos”-nevettem fel halkan.-Bízom benned, hogy vigyázol majd rám, és éppen ezért nem is félek. Elhiszed?

-Neked mindent-hajolt ismét hozzám, majd ajkaival elkezdte bebarangolni a testem minden kis szegletét. Végigsiklott a nyakamon, a vállamon, a kulcscsontomon…El sem hittem, hogy mindez megtörténik. Tudtam, hogy nem lenne szabad, még is meg akartam tenni, és az eszeveszett lángolás közepette, nem is nagyon érdekelt, mi lenne a helyes. Én is elkezdtem lehámozni az ingét, majd a nadrágjára tértem, és elkezdtem kikapcsolni a rajta lévő bőrövet.

Miközben lassan az életem fordulópontjához közeledtem, rájöttem valamire. Carlisle nélkül nem is tudnék élni, mert számomra Ő a minden. Az én angyalom…