Elhagyva I. Fejezet

Sziasztok!
A beígérnél kicsit hamarabb érkezett a fejezet, mivel holnap nem leszek gépközelben. Remélem tetszik nektek majd ez a kis ízelítő. Nemsokára ennek is jön a folytatása ;)
Puszi!
Carly :)

(Esme szemszöge)

Kedves naplóm!

Már lassan tíz éve írok neked minden nap, ebből kifolyólag már biztosan unhatod, amit ismét papírra fogok vetni ebben a pillanatban. Ma is álmodtam, nem is akármit. De szinte minden nap ugyanazt…vagyis ugyanarról álmodom. Egy szőke férfiról, akinek elképesztően gyönyörű kék szemei vannak. Aki csókkal köszönt, mikor hazatérek a munkából, és magához ölel, mikor senki más nem nyújt vigaszt. Vajon tényleg létezik? Valóban elrendeltetett nekem egy ilyen csodálatos ember? Jaj, a nevét még nem is mondtam. A neve…

-Kicsim, nem késel el a munkából?-szólalt meg anyám az ajtó előtt.

-De igen-ugrottam fel, mikor megláttam, mennyire elszaladt az idő.-Azonnal indulok!

-Rendben aranyom- nyugtázta állításom.-Reggeliztél?

-Nem, de nem vagyok éhes-vágtam rá azonnal, miközben gyorsan bepakoltam a dolgaimat egy kisebb aktatáskába.

-Ne csináld! Nem szabad ilyen rendszertelenül étkezned-nézett rám megrovóan.

-Egyszer még belefér-nyomtam puszit az arcára.-Ötre itthon leszek.

-Rendben van-intett még utánam.-Szia!

-Szia!-köszöntem el én is, miközben sietve rohanni kezdtem a helyi iskola felé. Hát nem mondhattam, hogy Forks valami nagyon népes kisváros lenne. Az emberek még is mindig ilyenkor özönlöttek ki az utcára, és ilyenkor teljesen egy nagyváros hatását keltette a korareggeli órákban. Lovas kocsik mentek minden felé, és a kis utcák is tömve voltak. Éppen próbáltam magam átküzdeni egy ilyenen, amikor teljes erőből nekicsapódtam valaminek. A lendülettől hátra zuhantam, és minden, ami a táskámban volt velem együtt a földön landolt. Még kicsit meg is szédültem.

-Bocsásson meg, hölgyem!-hallottam meg egy simogató hangot, aki éppen a holmimat kapkodta fel a földről.-Én nem akartam, csak baleset volt.

-Ne szabadkozzon- próbáltam meg felállni, de a hang tulajdonosa azonnal a segítségemre sietett. Ekkor végre ráemeltem a tekintetem az illetőre…

Amint megláttam, a szívverésem szinte teljesen kihagyott. Ő volt az. A férfi az álmaimból, akitől mindent megkaptam odaát. Még a hangja is teljesen olyan volt.

-Öööö…-ennél értelmesebb nem tudta elhagyni a számat.

-Dr. Carlisle Cullen-mutatkozott be.

-Esme…Esme Anne Platt-tértem végül magamhoz.

-Miss. Platt, még egyszer nagyon sajnálom- kért újra elnézést.- Csak nagyon siettem a munkába, és nem figyeltem oda.

-Ezt én is elmondhatnám-nevettem fel halkan.-És kérem…Önnek csak Esme- ezt meg miért mondtam?

-Ahogy parancsolja, Esme - engedte el a kezemet. Igazából fel sem tűnt, hogy egész idáig egymás kezét fogtuk. Annyira jól esett az érintése, hogy hirtelen most minden olyan hidegnek tűnt, mikor elengedett.-Akkor Önnek én is csak Carlisle.

-Rendben van, Carlisle-húzódott pír az arcomra, ami láthatóan neki is feltűnt. Legalább is a mosolyából erre következtettem.

-Nincs kedve velem máskor is találkozni?-vette kezeim ismét kezeibe. Hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Komolyan találkozni akar velem? Mármint velem…Esme Platt-tel?

-De..de lenne kedvem-dadogtam zavartan.

-Mit szólna a ma estéhez?-vonta fel szőke szemöldökét.

-Te…természetesen megfelel-bólintottam.-Jöjjön erre a címre!-kaptam elő egy papír cetlit, amire gyorsan felírtam a címünket.

-Ott leszek-nevetett fel halkan, majd gyors léptekkel indult meg a másik irány felé.

El sem hittem, ami történt. Vajon mindezt csak álmodom? Lehet, hogy még most is otthon alszom? Próbáltam felébredni, de nem ment. Ez a valóság…

(Carlisle szemszöge)

Még sosem késtem el. Eddig mindig pontosan érkeztem a munkába, de valami miatt most elaludtam, és ha nem érek oda tíz percen belül, könnyen bajba kerülhetek. És persze Forks is mindig ilyenkor a legforgalmasabb. Kellett nekem tegnap túlórázni.

Éppen át akartam csusszanni két ember között, mikor hírtelen egy vékony test csapódott az enyémnek, és az ütődés erejétől azonnal hátra zuhant. Amint rá emeltem a tekintetem, a szívverésem felgyorsult és éreztem, amint megremeg a lábam.

Karamellaszín hajtincsei kuszán hullottak az arcára, miközben fehér bőrét hevesen tisztította meg az utca porától, ami rá került. Csak ekkor jutott el az agyamig, hogy még csak elnézést sem kértem.

-Bocsásson meg, hölgyem!-kapkodtam fel a földről a szétszóródott papírokat.-Én nem akartam, csak baleset volt!

-Ne szabadkozzon!- próbált meg felállni, de én azonnal felsegítettem. Csak most néztem végig rajta először. Szemei zölden csillogtak, és porcelán bőre, mintha selyemből lett volna. Ahogyan mosolygott, egyszerűen megbabonázta a szívemet, ami egyre csak zakatolt és zakatolt. De megpróbáltam higgadtnak látszani.

-Dr Carlisle Cullen-mutatkoztam be.

-Esme…Esme Anne Platt-tért magához a kezdeti döbbenetből.

-Miss. Platt, még egyszer nagyon sajnálom-kértem ismét bocsánatot.- Csak nagyon siettem, és nem figyeltem oda.

-Ezt én is elmondhatnám-nevetett fel halkan, miközben leporolta a ruháját.-És kérem…Önnek csak Esme.

-Ahogy parancsolja, Esme-engedtem el a kezét, mivel csak most vettem észre, hogy még mindig a kezeim közt van. Szerencsére nem voltam az a pirulós típus, de rajta már most is látszott, mennyire zavarban van.-Akkor Önnek én is csak Carlisle.

-Rendben van, Carlisle- vörösödött el hirtelen, amit nem bírtam megállni egy mosoly nélkül. Elbűvölő volt. És ekkor eszembe jutott valami…

-Nincs kedve velem máskor is találkozni?-vettem kezeit ismét kezeimbe. Reméltem, hogy igent mond az ajánlatomra, mert őszintén nem tudom, mit csinálnék nélküle.

-De…de lenne kedvem- mondta zavarában.

-Mit szólna a ma estéhez?-vontam fel a szemöldökömet. Szerettem volna jobban megismerni őt. Valami miatt azt éreztem, nem szabad elengednem.

-Te…természetesen megfelel- bólintott. -Jöjjön erre a címre!-vett elő egy cetlit, amire sietve írni kezdett apró kezeivel.

-Ott leszek-raktam zsebre a kis papírt, majd sietve folytattam utamat a kórház felé. Sikerült. Megtaláltam az igazit…

 És ez lesz a blog fejléce, mikor vége lesz az előző történetnek