2012. február 12., vasárnap

Elhagyva XXXVI. Fejezet

Sziasztok! 
Már meg is érkeztem a következő fejezettel, amiben sok minden történik hiszen közeledik a történet egyik kulcsfontosságú történése is. Ezzel nem a történet befejezésére utalok, de valóban fontos lesz, hiszen el fogja indítani szereplőinket egy kicsit a lavinán, majd vissza, így bekerülünk egy hullámvasútba. És itt már Aurora is sokkal nagyobb kislány. Remélem tetszeni fog!
Puszi!
Carly :)


~*~


(Esme szemszöge)



Ha nem lenne az idő, mivé lenne az ember? Nem múlna el az élet, nem sújtana minket megállíthatatlanul pusztító halál, de minden rossz ellenére az idő amiatt jó, amit nem élhetnénk meg nélküle. Pontosan emiatt élt bennem minden emlék…
-Carlisle, nézd!-kiáltottam halkan.-Aurora megtanult járni!
-Istenem-termett mellettem, miközben óvatosan követtem a padlón totyogó kislányomat. Ahogyan pici lábait egymás mellé tette, annál nem láttam még csodásabb mozdulatot az egész életem során. Aprócska kezeivel óvatosan egyensúlyozott, nehogy elboruljon, de én annyira féltettem, hogy akaratom ellenére is ott tartottam a saját kezeimet, hogyha el kell kapjam, azonnal megtehessem. Láthatóan ő is hihetetlenül boldog volt az új tapasztalatoktól, és pici lábait szedve azonnal Carlisle karjaiba rohant, aki büszkén kapta fel lányunkat védelmező karjaiba.
-Milyen ügyes vagy, csillagom-puszilta meg az arcát.-Apa büszke rád, tudod?
-Tyudom-válaszolta mosolyogva.-Papa szejeti Aujoját?
-Szereti bizony-borította be újabb puszikkal pirosló arcát.-Sétálj vissza a mamához, jó?
Erre kicsi lányunk lelkesen bólogatni kezdett, miközben ismét megindult az én irányomba. El sem hittem, ami történik. Hiszen annyira fiatal, mintha csak ma lett volna, mikor először a karjaimban tarthattam.
Valóban, alig volt hét hónapos, mikor az első lépéseit megtette. El sem tudtam képzelni a mikéntjét, ami miatt ilyen gyorsan fejlődik és tanul, de mérhetetlen büszkeséggel töltött el minden csodának beillő kis mozdulata. Nem is beszélve napról napra bővülő szókincséről, aminek köszönhetően már hamar elkezdhettünk megismerkedni a betűk és formák világával…
Kislányom figyelmesen meredt az elé kirakott kis könyvecskére, amit Carlisle-lal vásároltunk a harmadik születésnapjára. Még mindig elcsodálkoztam azon, milyen nagyot is nőtt ezen idő alatt, de ami inkább szembe tűnt, hogy hihetetlenül okos volt. Mindig törte valamin a kis fejét, és ilyenkor a szemei pontosan olyan ívbe húzódtak, akár csak szerelmemé.
-Mit látsz a képen?-mutattam az ott díszelgő kiscicára.
-Cicát-válaszolta lelkesen.-Mirci Cicát a meséből.
-Bizony ám-nevettem halkan.-És hogy kell betűzni a cica szót?
-C-i-c-u-mondta bizonytalanul.
-Nem, nem. C-i-c-a –javítottam ki.-Cica.
-C-i-c-a –ismételte el helyesen.
-Remek-simtottam meg pici arcát.-És ez mi?
-Kutyus-mondta azonnal, mikor meglátta a másik oldalon lévő rajzot. - K-u-t-y-u-s.
-Nem is kellett mondanom-nevettem ismét.-De most inkább azt mond, hogy kutya. K-u-t-y-a.
-K-u-t-y-a –bólintott.-De mama, mi a különbség?
-A kutya, az a felnőtt kutyus-magyaráztam.-Ő már nem kiskutya.
-És én is felnövök majd?-pillantott rám kíváncsian.-És is leszek kutya a kutyus helyett?
-Hamarabb, mint hinnéd-válaszoltam…
És már nem volt megállás. Ma már öt éve van velünk ebben a világban, pontosabban holnap ünnepli majd az ötödik születésnapját, és mintha nem is kislány, hanem egy érett nő lenne. Már tudott olvasni, és írni is; bár voltak még néha megingásai, de mindez akkor is hatalmas teljesítmény volt tőle, tanárként jól tudtam. Nem is beszélve a zenei beállítottságáról, aminek nyomán most is Carlisle mellett ült, és együtt merültek el a kottaolvasás művészetében.
-És ez milyen hang?-nyomott le lelkesen egy újabb billentyűt.
-Az C hang, kicsim-mutatta meg a kottán.-Általában mindig az első pót-vonalon van, hacsak nem tesznek valamilyen kikötést a dallam legelején.
-Ennél van kikötés?-hajolt közelebb.
-Mint látod, nincs-simította meg pici arcát.-De ha szeretnéd, megtaníthatom neked ezt a dalt. Mit szólsz?
-De jó!-kiáltott fel izgatottan.-Csináljuk, csináljuk, csináljuk!
Annyira lelkes volt, szinte minden pillanatban tanulni szeretett volna, amit nem tudtunk megállni nevetés nélkül. El sem tudtam hinni, mi minden van már a pici fejébe, annyi mindent tanult meg mostanra, talán még néhány felnőttnél is többet tudott. Imádta a történelmet, a biológiát, mindig kérdezett minket a világ dolgairól, aminek nagy hasznát veszi majd, ha elérkezik az ideje. Már is annyit tudott, mint egy másodikos diák.
-Akkor tedd ide a kezed-mutatott a billentyűkre- A hanggal kezdünk. Megtaláltad?
-Meg, papa-bólintott.-És most?
-Nyomd le egymás után az A, a H és a C hangot-mutatta meg.-Próbáld.
-De klassz-kiáltott fel lelkesen, mikor sikeresen lejátszotta a három hangot.
-Most már majdnem tudod az első ütemet-dicsérte meg.-Ami ezután jön, az valamivel könnyebb lesz. C, H, C, H -játszott le ismét pár hangot.- C, C, C, C.
-Mi ez a dal?-kíváncsiskodott.
-Én írtam a mamának-pillantott rám, mire hirtelen ledermedtem. Carlisle írt nekem egy dalt? El sem hittem, amit hallottam, annyira hihetetlennek tűnt. Mennyi munka lehetett benne, mennyi ideje mehetett rá, pusztán miattam. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el sírni.
-Mama, hallgasd meg-szaladt ide Aurora-Gyere!
Nem bírtam megszólalni, csupán letelepedtem Carlisle mellé, miközben kislányom izgatottan helyet foglalt az ölemben, és figyelmesen kezdte el nézni szerelmem kezét, amint megindul a billentyűkön. Fantasztikus volt.
-Van hozzá némi dallam is-mondta, majd halkan kezdte el énekelni az általa komponált éneket.
Itt a végtelenbe lépsz, aki elvész így lesz szabad
Valóság lesz az álmod, nézd
Minket senki el nem választ
Merülj el, kövess, vár a sötét
Hol a kétség elég.
Jöjj, felejtsd el az időt én majd vigyázok rád
Mert te vagy az a csoda, kit a szívem úgy várt.
Te megbékíted lelkem, és múltam messze száll
Szívem dinamit és csak egy szikra kell már
Mától egy új élet vár
Egy halhatatlan élet vár
Egy végtelen nagy út vár rád
Elveszítve szívem tudtam más leszek majd
Érzem most az őrület hajt
Most teljes a sötét, nagy tenger és nincs sehol part…
-Éljen, papa-kezdett el tapsolni kislányunk. Én még mindig nem ocsudtam fel a döbbenetből, csak azt vettem észre, hogy a könnyeim akaratom ellenére is folyni kezdtek az arcomon. Ennél szebb dolgot, még senkitől nem kaptam, mióta létezem ezen a földön.
-Mama, miért sírsz?-pillantott rám kislányom.
-Nem sírok-nevettem fel halkan.-Ez annyira szép volt-merültem el szerelmem tekintetében.
-Boldog huszonhatodik születésnapot-nyomott puszit a homlokomra. Hihetetlen, de én magam teljesen megfeledkeztem a születésnapomról. Annyira koncentráltam kislányom holnapi születésnapjára, hogy a sajátom eszembe sem jutott eddig a pillanatig.
-Én is készültem valamivel-pattant ki az ölemből kislányom, majd pillanatokkal később vissza is tért hozzánk egy papírral a kezeiben.-Én rajzoltam.
-Jaj, kincsem, ez meseszép-csodáltam a papíron látható farkast. Minden pici szőrszálat mesteri pontossággal rajzolt be az állaton, és a tekintete is rendkívül élethűre sikeredett. Tagadhatatlanul tehetséges művész volt.-Szeretlek, kicsim!
-Én is, mama-ölelt viszont, mire ismét könnycseppek kezdtek el hullani az arcomról. Ennél szebb születésnapom nem is lehetett volna. Annyi szeretetet kaptam mindkettejüktől, amiről a legtöbb ember csak álmodhat. És én emiatt vagyok szerencsés…

Ez az a rajz, amit Aurora készített :)


 Ez lenne a dal, amit Carlisle zongorázott
Amit pedig énekelt, az a vámpírok báljában hallható. (Teljes a sötét)

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Istenem, már megint erősen kellett koncentrálnom arra, hogy el ne sírjam magamat... Mostanában amúgy is mindenen elpityeredem...
    Annyira aranyos volt az a rész, ahol Aurora elkezdett járni és odalépkedett Carlisle-hoz, aztán pedig megkérdezte, hogy a papája szereti-e. Jaj, el sem tudom mondani, mennyire tetszett az a pillanat ott Carlisle és Aurora között.
    Aztán itt a végén, Esme születésnapja, amikor együtt ültek a zongoránál.
    Egyébként is imádom a Teljes a sötét c. dalt, de itt most olyan jó volt, hogy előjött. :) Amikor Carlisle elkezdte énekelni, akkor éreztem úgy másodjára, hogy elkezd könnyezni a szemem. Szép lett volna, ha én is úgy járok, mint Esme, pedig nem is az én születésnapomról van szó. :D
    Nagyon tetszett és alig várom a folytatást! :)
    Puszi:
    Winnie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Winnie!
      Igen, gondoltam, hogy ez tetszeni fog nektek, mindenképpen szerettem volna betekintést adni Aurora fejlődéséről. Carlisle hihetetlenül oda van érte, ez a következő fejezetben még jobban látszani fog :)Én is imádom a Teljes a sötét c. dalt, és azért szerettem volna belerakni :D Remélem, azért nem kellett zsebkendőt elővenned :)
      Sietek a folytatással!
      Puszi!
      Carly :)

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon szép fejezet volt. A dalt én is nagyon szeretem, ez az egyik kedvencen a vámpírok báljából :) Auróra rajza is nagyon aranyos lett. Auróra már tényleg nagyon fejlett öt éves létére. Amikor Esmével betűzték az állatokat az nagyon aranyos volt. És amikor megkérdezte Carlisle-t, hogy szereti-e majdnem elsírtam magam. Alig várom a következőt.
    Puszi:) Alicebrandon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Alicebrandon!
      Mint mondtam, én is imádom a dalt :D Valóban nagyon fejlett már öt éves létére, de mint tudjuk, ennek is oka van. Igen, az állatbetűzős részt már szerettem volna egy ideje megírni, mert szerintem is hihetetlenül aranyos, mikor egy kisgyerek ilyen módon tanul :D Aurora is szintén imádja Carlisle-t, köztük különleges kapcsolat van :)
      Puszi!
      Carly :)

      Törlés
  3. Szia!
    Jajj, istenem megint lemaradtam egy csomó komival!!! :@@
    Pedig mindent elolvastam, de száz fele áll a fejem, sajnálom!
    Huh szóval kezdeném az elején ( ami kb két fejezettel ez előtt volt), El tudtam képzelni,szegény Eleazar milyen képet vághatott, mikor meglátta mit is műveltek a szobájával. :D Aurora farkasa pedig szerintem nagyobb volt mint maga a kislány, nem? :) De olyan cukiii. *.*
    Nem hiszem, hogy a farkasok anélkül el tudnák inni Aurorát, hogy Carlisle meg ne állítaná őket, hiszen ő nem alszik és a farkasok sem tudják, hogy ő ott van. Bár kicsit sajnálom, hogy mindez lejátszódik Esme-ben, még ha csak álom szinten is.
    Ez a fejezet pedig egyszerűen csodálatos lett. Én teljesen bele tudtam képzelni magam a szülők helyzetébe, hiszen nekem is van egy pici húgom, aki 5 éves :D és én is láttam felnőni, ami még testvér szemmel is csodálatos dolog! *.* Jó, hogy nem úgy ugrottunk az időben, hogy egyik mondatról a másikra, hanem betekintést nyertünk egy kicsit a lány fejlődésébe is! A rajza csodálatos lett, tényleg eléggé élethűre sikerült a farkas szeme, jobban megnéztem és szinte megborzongtam. :) Amikor pedig megkérdezte, hogy szereti-e őt az apukája, bekönnyeztem.
    öt évesen zongorázni tanítja Carlisle? Azt hiszem megvan Mozart utódja xD
    Örülök, hogy Carlisle annyira felbátorodott, hogy komponált egy dalt Esme-nek.
    A képes bejegyzésről pedig annyi, hogy szerintem Esme-re utal egy kicsit. Ő apa nélkül nőtt fel és hát ugye a mondat is múlt időben van. Lehet hogy azután lesz miután megpróbálják a farkasok elvinni Aurorát? És a szülei nem fogják engedni, és akkor jöhetne fel, hogy Esme ugye apa nélkül nőtt fel, nem akarja, hogy az ő lányával is ilyesmi történjen. Lehet, hogy hülyeség, de nekem ez ugrott be legelőször. :D
    A dalt sajnos nem tudom meghallgatni :( ( elromlott a hangszóróm :@ )
    Nagyon várom a folytatást, siess vele!!
    Puszi: Violet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Violet!
      Nincs semmi gond, már számtalanszor elmondtam :) Valóban, Elezar nem kicsit lepődött meg a látottakon, és a kisfarkas valóban nagyobb volt, mint maga Aurora :D
      Valóban, a farkasok nem tudnák elvinni Aurorát, ha Carlisle is ott van. De ki tudja, milyen alkalmat találnak majd az akcióra? Esme pedig rendszeresen "álmodik" erről, ami nem kicsit terheli meg lelkileg. Örülök, hogy sikerült átadnom Aurora fejlődésének szakaszait, és valóban csodálatos dolog egy gyermek fejlődése :D A rajz pedig valóban jól sikerült :D
      Aurora az ifjú Mozart xD Ez bizonyos szinten nagyon is igaz :D Egy igazi kis csodagyerek, és ehhez nem csak a farkasgéneknek van köze, sőt inkább Carlisle és Esme génjeinek :D
      A képes kérdésről neked sem mondhatok semmit ;)
      Puszi! Sietek a folytatással!
      Carly :)

      Törlés
  4. Szia!
    Ó, te jó ég, milyen gyorsan szalad az idő :) Aurora még szinte alig élt, de már annyi mindent tudott :) És milyen nagyot nőtt :)
    Nagyon tetszett a fejezet és olyan jó volt megint "látni" azt a zongorás jelenetet *.* Na meg azt is, hogy Carlisle írt egy dalt Esmének a születésnapjára *.* Én nem vagyok az a sírós fajta, de ez engem is meghatott :')
    A rajz valóban nagyon élethűre sikeredett :) És még írt is rá Esmének! *.* Ez igazán szép szülinapi ajándék volt tőle :)
    Egyet kell értenem Violet-tel abban, hogy ha ez a kislány már öt évesen zogorázni tanul, akkor igencsak tehetséges lehet. Főleg, hogy ilyen jól is ment neki :D Egyébként az jutott eszembe, hogy neki annak ellenére még nem feltétlen kellene ennyira ügyesnek és okosnak lennie, hogy megvannak benne a farksagének... Ezt Carlisle-tól és Esmétől örökölte! :D
    Várom a folytatást, ami akkor talán egy Carlisle-Aurora fejezet lesz? :)
    Puszi: Juliet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Juliet!
      Igen, a hihetetlen képességei nem csupán, sőt inkább csak Carlisle és Esme génjeiből örökölte, mint a farkasgénből. A farkasgének csupán gyorsítják a folyamatokat, mint a növés és a tanulás, de az értelem az magától értetődk. Valóban nagyon gyorsan szalad az idő, és Aurora is nagyon sokat nőtt :D A zongorás jeleneteket én is nagyon imádom, azért van benne többször is a történetben. :)
      Sietek a folytatással, már nincs sok belőle!
      Puszi!
      Carly :)

      Törlés