Gyógyító szerelem XXII. Fejezet

Sziasztok! :)
Tudom, hogy ma már találkoztam veletek, de most egy újabb fejezettel jelentekez, méghozzá az utazásról és az érkezésről :D
Remélem tetszeni fog :)
Puszi!
Carly :)



(Esme szemszöge)

Az ezt követő hetek ismét sebes rohanásba kezdtek. Szinte észre sem vettem, hogy minden nap úgy suhant el mellettünk, akár egy perc…Éppen csak elkezdődött, de olyan hamar véget is ér…Akár csak az élet…

Azóta sem tudtam feledni szegény kisfiút, aki a műtőasztalon vesztette az életét…Szörnyű volt belegondolni, hogy egy olyan fiatal élet, mint az övé, ilyen hamar véget érjen…Bár az is lehet, hogy némileg az én tíz évvel ezelőtti balesetemre emlékeztetett, azért nem tudtam feledni…Mikor engem műtöttek, éreztem, hogy minden rendben lesz…Nem tudtam, de éreztem…Vajon ő mit érzett? Érzett egyáltalán bármit is? Vagy a halált az ember nem érzi előre? Annyi megválaszolatlan kérdés van az életben, amire nem tudjuk a választ…De vajon mennyivel lenne jobb ha tudnánk? Változtatna bármint is, ha tudnánk, mi van a halál után? Miért ne?De ezzel talán csak azt érnénk el, hogy sürgetnénk azt, aminek nem kéne idő előtt bekövetkeznie…

-Hogy állsz a csomagokkal?-húzta be Carlisle az előtte lévő bőrönd cipzárját.

-Mindjárt meg is vagyok-válaszoltam.-Csak a fürdőruhákat kell még elpakolnom, és akár indulhatunk is.

-Jól van…Akkor a nagyját bepakolom a csomagtartóban-sóhajtotta.-Addig befejezed a pakolást?

-Persze-bólintottam-Viszont a naptejet sehol nem találom…Nem láttad?

-De, a fürdőszobában hagytad, mikor pakoltál…Ma reggel volt szerencsém összeakadni vele borotválkozáskor…-nevetett fel halkan.

-Ó, teljesen elfelejtettem-csaptam a homlokomra.-Kicsit szétszórt vagyok mostanában…

-Az nem kifejezés, és a szemeid is karikásak…Nem alszol jól?-kérdezte aggódva.

-De, csak kicsit kimerült vagyok…-válaszoltam.-Rám fér már egy kis kikapcsolódás…

-Akár csak rám…-sóhajtotta, ám amint a tekintete az órára téved, azonnal felcsillant a szeme.-Gyorsan, mert lekéssük a repülőt!-kapott a kezébe két hátizsákot, mire én is felébredtem, és egy szempillantás alatt a fürdőben termettem. Ott azonnal meg is találtam az elveszettnek hitt kis flakont, majd a gyógyszeres dobozhoz nyúltam, hogy mielőtt még elmegyünk, magamhoz vegyek egy fejfájás-csillapítót.

Bár nem mondtam el Carlisle-nak, de az utóbbi pár napban rettenetes fájdalmak kínoztak. A fejem úgy lüktetett, mintha egy kalapáccsal ütötték volna a koponyám , lassan léket kalapálva a belső oldalára…Én ezt a fáradtságnak tudtam be, úgyhogy nagyobb jelentőséget nem is tulajdonítottam neki…Csak nem akartam, hogy a jópár órás út alatt végig ezzel kelljen foglalkozzak…

-Megtaláltam-rohantam le zihálva-Hol az a táska?

-Bocsánat, én azt már beraktam a kocsiba-nézett rám megbánóan.

-Semmi gond, akkor az én táskámba lesz-akasztottam a vállamra a fehér kis táskát, miközben a kicsivel nagyobb naptejet próbáltam belezsúfolni.-Ugye ez nem fog megszólalni a reptéren?

-Nem hiszem…ha csak nem rejtettél a naptejbe vasat-kacagott fel halkan.

-Nem, ez sajnos kiment a fejemből-mosolyogtam, majd sietve indultunk útnak a város szélén levő reptér felé…

(Carlisle szemszöge)

-Kérem, hajtsák fel az asztalaikat!-szólított fel mindenkit a légi kísérős hölgy-Öt perc és leszállunk…

-Hány óra van?-ébredt fel a mellettem szundikáló Esme.

-Huszonhárom óra-válaszoltam.-Mindjárt leszállunk…

-Hallottam-nevetett fel halkan.-Csak kíváncsi voltam, hogy mennyi ideig utaztunk…

-Körübelül tíz órát-sóhajtottam.-De biztos, hogy  jól vagy? Majdnem végigaludtad az egészet…

-Csak erőt gyűjtöttem az éjszakához-kuncogta.-Szeretném a legjobb formámat hozni…

- A vacsorához ennyi energia kell?-vontam fel a szemöldökömet.

- Pontosan tudod, miről beszélek-bökött mellkason.-Ugye nem felejtetted el, mit ígértél három héttel ezelőtt?

-Ha akarnám, sem tudnám-fogtam arcát tenyereimbe.-Különben is…nekem sokkal nehezebb volt ez az időszak, mint neked…

-Miért is?

-Mert egy férfinak nehezebb kibírnia egy ilyen dolgot…

-Ezzel arra célzol, hogy a nőknek olyan könnyű?-nézett rám kérdően.-Hát tudd meg, hogy nekem sem volt olyan egyszerű ez a pár hét…Főleg miután megtapasztaltam, milyen is veled…-bújt hozzám mosolyogva.

-Ezek szerint nagy hatással voltam rád…

-Az nem kifejezés-sóhajtotta.-Még soha nem voltam olyan boldog, mint veled…

-Na ennek örülök-csókoltam meg a homlokát.-De ugyanezt én is elmondhatnám…

-Ennek pedig én örülök-nevetett fel halkan, miközben lassan megkezdődött a leszállás Olaszország légterébe. Mivel elég sötét volt, a városban már minden ki volt világítva. Az éttermek megteltek, a boltokat pedig elözönlötte az ezernyi látogató…Itt este kezdődik el igazán csak az élet…

-Hát itt lennénk-szálltunk ki a reptéri buszból.-Hotel Aurora…

-Azt nem mondtad, hogy négy csillagos-nézett rám ámulva.-Ha szóltál volna, én is adtam volna egy kis pénzt…

-Na éppen ezért nem mondtam…Én hoztalak el nyaralni, még csak az hiányzik, hogy te  fizessél-magyaráztam.

-De ez így akkor sem korrekt!-tette a kezeit karba morcosan.-Kijátszottál, elég csúnyán…

-Figyelj, én nem akartalak megbántani-hasított belém a felismerés, ám alig hogy ezt kimondtam, arca mosolyba fordult, és halkan nevetni kezdett bűnbánó arcom láttán.

-Tudtam, hogy ezt fogod csinálni-nyomott csókot ajkaimra.-Sosem tudnék haragudni rád ezt pontosan tudod…

-Azért elég hatásos színésznő vagy-mondtam elismerően-Egy pillanatra elhittem, hogy…

-Te csak ne higgyél semmit-hallgattatott el ujjaival-Inkább vigyük fel a holminkat a szobába, jó?

-Pontosabban, én viszem-helyesbítettem-Nem hagyhatom, hogy te cipekedj…

-Nem vagyok én porcelánból-kacagott fel halkan.

-Pedig a fehér bőrödről még azt is elképzelném-mosolyogtam-Na jó, a fürdőruhás szatyrot viheted, mert az nem nehéz…

-Te sosem fogsz megváltozni-csóválta meg a fejét lemondóan, majd lassan elindultunk, hogy bejelentkezzünk a recepciós nőnél.

-Jó estét!-köszöntem udvariasan.-Dr. Cullen vagyok, és ma estére foglaltattam egy kétszemélyes szobát…

-Igen, Dr. Cullen, már adom is a kulcsot-fordult hátra.-Parancsoljon!

-Köszönöm!-indultam volna tovább, ám ekkor utánam szólt.

-Még szükségem lenne néhány adatra, uram!

-Jaj, persze-dörzsöltem meg a homlokomat.-Elnézést, csak kicsit későre jár…

-Ugyan, nincs semmi gond…Csak töltsék ki ezt a lapot, és már mehetnek is…-mutatott egy aprócska papírra, majd nekiálltam, hogy kitöltsem az adatlapon szereplő pontokat.

Gyorsan elintéztem a dolgot, úgyhogy már csak az maradt hátra, hogy megkeressük a szállásunkat. Az épület elég nagy volt, úgyhogy nem tűn egy könnyű feladatnak eligazodni benne. Végül az egyik folyosó végén megleltem…

-Na, hogy tetszik?-nyitottam be egy átlagoshoz képest hatalmas szobába.

-Ez a hely valami fantasztikus-csillantak fel a szemei.-Carlisle, ezt tényleg nem kellett volna…

-Azt akartam, hogy kényelmesen érezzük magunkat…-simítottam meg az arcát-Ez olyan nagy bűn?

-Nem csak…-sóhajtotta.-Csak nem vagyok hozzászokva az e fajta luxushoz…Én egy egyszerű városi nő vagyok kis lakással…

-Nekem sokkal több vagy annál, hidd el-nyomtam ajkaira lágy csókot.-Inkább pakoljunk ki, és aztán irány az étterem, jó?

-Jól van-mosolyogta, majd nekiálltunk, hogy megtöltsük az egyelőre még üres fiókokat…