Gyógyító szerelem XIV. Fejezet

Sziasztok! :D
Mostanában elég sokat találkozunk, nem igaz? :)
Most ismét egy újabb fejezettel érkeztem, de ez az utolsó , mielőtt beütne az a kisebb szünet...
Remélem tetszeni fog, ugyan is ez az Esme családjánál tett látogatás talán egy harmada...:D
Sok mindent terveztem ehhez a részhez :D
Puszi!
Carly :)

U.I.: Egy kis "érdekességet" elrejtettem a szövegben, még pedig Esme szüleinek nevénél :D Remélem észreveszitek majd :D

(Esme szemszöge)

Kissé ideges voltam, vajon a szüleim miként ítélik meg Carlisle-t...Már nem mintha lett volna benne bármi kifogásolni való, eltekintve a főzéstől, de apa mindig is szigorú szemmel nézte a családtagok beilleszkedését a közösségbe…Különösen a társválasztást. Neki nem volt elég ha valaki szép…a belső értékeket sokkal nagyobbra tartotta…

-Itt fordulj balra, és már ott is vagyunk!-mutattam az utolsó elágazásra, miközben Carlisle lassan befordult a kérdéses kanyarba.

-Biztos hogy nem fognak kidobni ahogy meglátnak?

-Csak nem…legalább is én nem hagyom-bújtam hozzá mosolyogva-Ha te repülsz, én is megyek veled…

-Rendes tőled-puszilta meg a homlokomat.-Örülök, hogy velem vagy…

-Én is…De most elő a komoly arcunkat, mert ahogy meglátják a fiatalos lelkesedésünket, oda a belépőnk!

-Igen is, hölgyem!-nyomott színpadias csókot kezemre, miközben végre megérkeztünk a volt szülői házam elé… Az épület nem volt túl magas, de a kertje annál nagyobb volt. Mindent fehér fadeszkákkal vontak be, és az épület eleje hatalmas fapillérekkel volt alátámasztva. Elég régimódi volt, de valamilyen szinten még is  a gyerekkoromat idézte…

-Akkor hát…csöngessünk-vettem nagy levegőt, de mielőtt még megtehettem volna, már ki is nyílt az ajtó túloldalán édesanyám mosolygós arcával.

-Jaj, kicsim, de örülök, hogy látlak!-ölelt magához boldogan.

-Én is , anya-öleltem viszont.

-Olyan régen láttalak…Mióta elköltöztél egyszer sem jártál nálunk-jegyezte meg enyhe megrovással…

-Bocsáss meg-sóhajtottam-Volt egy-két dolog, ami miatt nem tudtam utazni…

-Mi?-nézett rám aggódva.

-Te nem mondtad el nekik?-kérdezte Carlisle meglepetten.

-Nem igazán tartottam telefont témának…-sütöttem le a szemeimet zavaromban.

-Miért, mi történt kicsim?-kérdezte most már ő is.

-Ezt majd inkább odabent mesélem el, de…Előtte had mutassak be valakit-ragadtam karon Carlisle-t-Anya, ő itt Dr. Carlisle Cullen. Orvos a milwaukee-i kórházban, és…jelenleg az egyetlen ember, akiben teljesen megbízom…

-Örülök, hogy megismerhetem, Dr. Cullen-rázott vele kezet  udvariasan anyám -Én Elizabeth Platt vagyok…Esme anyukája.

-Örülök, hogy megismerhetem , Mrs. Platt-mosolyogta kedvesen-De nyugodtan szólítson csak Carlisle-nak…

-Akkor maga pedig nyugodtan Liz-nek…-viszonozta kedvességét , ám ekkor egy hangos dörömbölés  kiszakított minket az idilli pillanatból..

-Hát itt az én drága húgocskám!-kapott karjaiba bátyám.

-Emmett! Tegyél le!-mondtam tettetett morcossággal.

-Miért is?-vonta fel a szemöldökét.

-Azért talán, mert felnőtt emberek vagyunk…viselkedjünk is úgy-néztem szemeibe komolyan, mire látta, hogy nem vagyok olyan hangulatban, hogy szórakozzon velem, így hát lerakott a földre.

-Igazad van, húgi-egyenesedett fel mosolyogva, miközben régi jó szokásához híven alaposan összeborzolta a hajam.

-Gyerekek, ezt azt hagyjátok abba!-szólt ránk anya fegyelmezően-Inkább menjünk be! Nemsokára esni fog…

-Szerintem is jó ötlet!-helyeselte Carlisle-Szabad megkérdeznem, hogy hová állhatok az autóval?

-Persze! Ha megkerüli a házat, akkor a hátsó udvar mögött áll a furgonunk…Mellé nyugodtan leállhat…

-Köszönöm!-mosolyogta hálásan-Nemsokára jövök!-nyomott lágy puszit homlokomra, majd elindult, hogy a Mercedes-t valamivel védettebb helyre vigye.

-Nos, addig menjünk be a nappaliba…Apád már úgy is nagyon vár…-mosolyogta anyu.

-Tudja, hogy…

-Igen, és nagyon örül, hogy találtál magadnak valakit…-simította meg az arcom, miközbe lassan mindhárman besétáltunk a nappaliba.-Szívem, itt a lányod!

-Esme! Jaj, de örülök, hogy itt vagy!-kapott karjaiba apa.

-Szia, apu-öleltem magamhoz-Olyan régen láttalak…

-Én is, kincsem-mosolyogta.-És hol a szerencsés fiatalember?

-Csak arra kérlek titeket, hogy ne kezeljetek úgy minket, mintha házasok lennénk…-magyarázta-Két hónapja ismerjük egymást, és csak egy randik volt…bizonyos okok miatt…

-Most már igazán elmondhatnád hogy mi történ…-nézett rám anya aggódva-Más vagy…Mintha megváltoztál volna…

-Ez nem olyan egyszerű, mint hiszed-válaszoltam szomorúan.

-Ugyan, húgi-ölelt magához  Emmett.-Egy család vagyunk…

-Hát jó…-sóhajtottam, majd részletesen elmeséltem mindent, ami az elmúlt hónapban velem történt. A kórházat, a kómát…Ha nem én mondtam volna, el sem hiszem , hogy ez mind  velem történt meg…

-Úr isten, kicsim!-ölelt meg anya-Ez rettenetes…

-Hát még nekem-nevettem fel halkan.

-Carlisle nagyon rendes ember-mosolyogta-Szerencsés vagy, hogy rátaláltál…

-Tudom…Bár csak több mindent is adhatnék neki egy  csókon kívül-sóhajtottam.

-Mindennek eljön az ideje kicsim-súgta a fülembe halkan-De az a fontos, hogy csak akkor tedd meg, ha készen állsz rá…

-Köszi, anyu!-mondtam halkan, majd pár pillanat múlva meg is érkezett az oly sokat emlegetett illető.

-Üdvözlöm , uram!-sétált oda apámhoz-Dr. Carlisle Cullen vagyok… Esme barátja.

-Üdvözlöm! Szólítson csak Peter-nek!-rázott kezet vele viszont.-Köszönöm, amit a lányomért tett…

-Igazán nincs mit…-válaszolta-Szeretem Esme-t, és ezt már az első pillanattól kezdve tudom…Csupán eddig nem mertem bevallani magamnak…

-Ígérje meg, hogy vigyáz rá!-kötötte az orrára apa.

-Az életemet is odaadnám érte!-mosolyogta, miközben az én vezetésemmel lassan felsétáltunk az emeleten lévő ideiglenes szobák felé.

-Nagyon kedves emberek-jegyezte meg elismerően Carlisle-Nem csoda, hogy te is ilyen vagy…

-Köszönöm!-sütöttem le a szemeimet zavaromban-Elég régimódi család vagyunk úgyhogy…valahogy ösztönösen működik bennünk a jó modor-nevettem halkan.

-Látom, az édesapád is egészen megkedvelt…Ennek kifejezetten örültem.

-Becsüli benned azt, aki vagy…-magyaráztam-Nem csak, hogy orvos vagy, hanem tiszta a lelked, és segítettél a lányán…

-Tipikus apa, igaz?-kacagta.

-Kedves, okos, és megértő…Viszont ha a lányáról van szó, semmi nem állhat az útjába…