Gyógyító szerelem XXXVII. Fejezet

Sziasztok! :)

Ismét egy új fejezettel jelentkeznék. Remélem, hogy tetszeni fog nektek :) Jó olvasást!

Puszi!

Carly :)

(Esme szemszöge)

-Úgy tűnik minden rendben!-állapította meg Addison, miközben az utolsó kontroll után öltözködtem a vizsgálóban.

-Akkor ma te fogsz vigyázni a gyerekekre?-néztem rá érdeklődve.

-Igen, Carlisle azt mondta mára valami különlegeset tervezett a számodra-válaszolta célozgatóan.

-Nem is tudom-sütöttem le a szemeimet zavaromban-csupán egy kis kirándulást terveztünk.

-Tudom én jól-kuncogta-csak általában több minden is történik ennyi kihagyás után.

-Talán-vörösödtem el azonnal-talán nem.

-Ne legyél már ennyire pesszimista! Remekül nézel ki-bökött vállon.

-Lassan kezdem elhinni, amit mondasz-húzódott arcomra apró vigyor.

-Ajánlom is-nevetett hangosan.-Mikor jöttök haza?

-Holnap reggelre itthon leszünk-válaszoltam.

-Remek, akkor reggel találkozunk-mosolyogta-csak el ne késsetek!

-Igyekezni fogunk!-mosolyogtam, miközben lassan elindultam a parkoló felé.

-Na hogy ment?-nyitotta ki udvariasan az ajtót Carlisle.

-Addison szerint teljesen meggyógyultam-válaszoltam boldogan.

-Akkor indulhatunk a kirándulásra?-lelkesedett fel hirtelen.

-Azonnal, csak még elköszönünk a gyerekektől-kötöttem be a biztonsági övet.

-Félsz itt hagyni őket?-vonta fel a szemöldökét aggódó arcom láttán.

-Nagyon, hiszen még annyira kicsik-sóhajtottam.

-Ne aggódj-simította meg az arcomat-Addison ért a gyerekekhez! Nem lesz semmi gond.

-Biztos?-kérdeztem bizonytalanul.

-Te csak koncentrálj a pihenésre-nyomott lágy csókot ajkaimra, miközben sebesen indultunk útnak a házunk felé.

Nagyon hamar összepakoltuk a cuccainkat, így fél órán belül már indulásra készen álltunk az autó oldalában. Csak a búcsúzkodás maradt hátra…

-Szia, pici Jasper!-nyomtam puszit az arcára.-Nemsokára jövünk!

-Légy jó kislány, Rosie!-simogatta meg Carlisle a lánya buksiját.

-Biztosítalak titeket, hogy minden rendben lesz-tette kezét a vállamra nyugtatóan Addison.-Ti csak élvezzétek egymás társaságát!

-Köszönjük, Addison!-néztem rá hálásan.

-Nincs mit-mosolyogta-de most már induljatok!

-Rendben van-kuncogtam fel halkan-szia!

-Sziasztok!-integetett nekünk boldogan, majd pár pillanattal később már úton is voltunk a közelben lévő erdő felé.

-Mit fogunk csinálni?-kérdeztem, miközben az erdő közepén leparkoltunk az autóval.

-Emlékszel, amikor a szüleidnél elmentünk kirándulni?-názett rám kérdően.

-Igen, hogy is feledhetném el-húzódott arcomra széles vigyor.

-Most pontosan ugyanazt fogjuk csinálni-segített ki a kocsiból, miközben lassan elindultunk a kijelölt túraútvonalon.

Az egész délutánt sétálással töltöttük. Mindenhol összeérő lombkoronák és csobogó patakok vettek körül bennünket, amik továbbra is hatalmas csodálattal töltöttek el. De mi nem lenne varázslatos, amikor Carlisle itt van nekem?

-Vigyázz!-kapott utánam, ám késő volt. Beleestem a vízbe.

-Csak nekem van olyan érzésem, hogy ez már megtörtént valamikor?-nevettem fel hangosan.

-Nem, én is úgy érzem-segített ki egy könnyed mozdulattal a vízből.

-Lassan sötétedik-emeltem a tekintetem az égre.-Nem kéne indulnunk?

-Igazad van-bólintott rá-de akkor siessünk, nehogy megfázz nekem!

-Nyugalom, hoztam váltóruhát-nyomtam puszit az ajkaira.-Viszont a kocsiban vannak a cuccaim.

-Akkor majd ott átöltözöl-fogta meg a kezemet, miközben lassan visszaindultunk az autónk felé.

Amint visszaértünk, azonnal átvettem a ruháimat, majd lassan hozzáláttunk a jól előkészített vacsorának is...

(Carlisle szemszöge)

-Nem fázol?-néztem rá érdeklődve, amikor megláttam az ajkain előtűnő kék foltot.

-Csak egy kicsit-sóhajtotta-de fáztam már jobban is.

-Gyere csak!-öleltem magamhoz, hátha így kicsit felmelegíthetem.

-De jó meleg a tested-fészkelte magát az ölelésembe.

-Te viszont jég hideg vagy-karoltam át szorosabban.

-Ugyan, annyira azért még nem fázok-kuncogott fel halkan-de mit szólnál, ha segítenél a felmelegedésben?

-Mire is gondoltál?-vontam fel a szemöldökömet játékosan.

-Tudod, hogy miről beszélek-csókolt meg lágyan, mire nem bírtam megállni anélkül, hogy vissza ne csókoljam.

-Talán-sóhajtottam, miközben óvatosan hanyatt döntöttem a hátsó ülésen.

-Felavatjuk az autódat?-nevetett fel ismét.

-Nevezhetjük akár annak is-hajoltam hozzá újabb csókra, majd kezeimmel lágy vándorlásba kezdtem az oldalán.

-Nem szűk egy kicsit a hely?-markolta meg szorosan az ülés peremét.

-Nem hiszem, hogy gondot okozna-csókoltam bele a nyakába, miközben elkezdtem lehámozni a blúzát tökéletes testéről. Kicsiny mozdulatok mutatták, mennyire hiányzom neki, akár csak ő nekem. Csípőmozgása lágyan követte az enyémet, mígnem az utolsó ruhadarabot is sikerült eltávolítanunk egymás testéről. Csak ő és én voltunk.

-Készen állsz?-sóhajtottam ismét.

-Mindennél jobban-simult hozzám még szorosabban, majd egy óvatos mozdulattal ismét egészek lettünk…