Cullen's Anatomy XVI. Fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve, de egy jó hosszú fejezettel érkeztem, aminek lényege még mindig a Karácsony. A következő fejezet még szintén Karácsonyos lesz, mert nem sikerült belesűríteni mindent, így úgy döntöttem, itt vágom el a cselekményt. Remélem, mindenkinek tetszik majd! Puszi! 

Carly

(Carlisle szemszöge)

Amint mindannyian leültünk, pillanatokon belül szerelmem is visszatért a konyhából Jasperrel a háta mögött. Alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam azon, amint unokaöcsém magához szorította Dokit, aki akármennyire is nem akart megbántani senkit, de inkább visszabújt volna a menedékére, minthogy itt legyen. Szerelmem szemeiben is láttam, hogy alig bírja visszatartani a nevetését, amint meglátta cicája szolid, ugyanakkor mégis csak egyértelmű jelzéseit a visszavonulóról, ám hiába mocorgott Jasper kezei közt, nem igazán sikerült megszabadulnia.

-Meg is hoztam a vacsorát-tette le szerelmem az asztalra a még mindig forró sült csirkét, aminek az illata szinte az egész szobát belengte.-Jasper, nem azt mondtad, hogy már nagyon éhes vagy?-pillantott rá, mikor Jasper még mindig Dokit simogatta, de immár a földön ülve.-El fog hülni a finom husi, ha nem jössz hamar.

-Doki is jöhet?-emelte ránk hatalmas szemeit, amire már nem bírtam tovább magamban tartani azt a nevetést, amit mindeddig visszatartottam.

-Nem, Doki sajnos nem ehet velünk, tudod miért?-simította meg szerelmem Jasper szőke tincseit, amire Ő csak nemlegesen megrázta a fejét.-Mert mint mondtam, én már kitettem neki a konyhában az ennivalót. És szerintem már Ő is nagyon éhes…

-Jól van-eresztette el Dokit, mire félős cicánk azonnal a konyha felé iramodott, és úgy sejtettem, hogy önszántából nem is fog már ma este előjönni.-Mit csináltál vacsira? Nagyon jó illata van.

-Sült csirkét-ült le mellém szerelmem, miközben Jasper is elfoglalta a helyét Esme és Lilian között.-De készítettem hozzá még egy kis párolt zöldséget meg sültkrumplit, hogy mindenkinek legyen megfelelő köret is. Remélem, ízleni fog...

-Jaj, de jó!-csillantak fel azonnal Jasper szemei.-Imádom a csirkét, szinte mindig azt ennék. Igaz, Lilian nagyi?

-Állandóan-bólintotta anya.-Minden áldott nap ezt enne, mintha más étel nem is létezne ezen kívül…Illetve, majdnem más nem is létezik, mert még ott az a hatalmas mennyiségű torta, amit képes megenni.

-Sajnos most nem tudtam tortát csinálni-pillantott fel szerelmem, miközben óvatosan egy finom falatot helyezett Jasper tányérjára.-De majd ha lesz kedved, valamikor eljöhetnél hozzánk, és süthetnék egyet. Olyan lesz, mint amilyennek te megálmodod, jó?-simította meg Jasper arcát, amire unokaöcsém azonnal bólogatni keztett.

-Az nagyon jó lenne-mondta egy széles mosollyal az arcán.-Majd tehetnénk bele csokoládét meg…még több csokoládét, és kívülről is bevonnánk csokival, a tetejéte pedig tejszínhabot tennénk, de csokisat.

-Tudod mit?-fordult hozzá szerelmem széles mosollyal az arcán.-Mi lenne, ha megszereznénk a világ összes csokiját, aztán csinálnánk belőle egy olyan hatalmas tortát, amiből jutna egész Seattle-nek. Lenne benne tejcsoki, fehércsoki, mogyorós csoki és mindenféle más…

-Az mennyire szuper lenne-mondta ámultan.-Tényleg meg tudod ezt csinálni?

-Hát…sajnos a világ összes csokoládéját nem tudom neked elhozni-vallotta be őszintén.-De vehetnénk mindenféle ízűt, és mondjuk olyan rétegeket csinálni a tortában, ami mind más ízű. Alulra mehetne a tejcsoki, utána rakunk rá piskótát, majd egy fehércsokis réteg, utána megint piskóta, és mondjuk legfelülre kerülne a mogyorós csoki. És bár nem mondtam, de a piskóta is csokis lenne.

-Hűűűha-ámult el ismét széles mosollyal az arcán.-Csinálhatunk egyszerre kettőt is?

-Akármennyit-simította meg szőke tincseit.-És tudod mit? Majd csinálunk mellé finom teát is, mondjuk…citrmosat? Finom mézzel…

-Hmmm..jó lenne-pillantott rá majd rám is.-És…mi lenne, ha majd filmet is néznénk? Mindhárman.

-Oh, hát mi sem lenne jobb-borzoltam össze a haját, amire mindenki alig hallhatóan felnevetett.-És ami még fontos, hogy mikor jönnél? Holnap?Holnap után? Bármikor, amikor szeretnél.

-Hát…holnap?-csillant fel a pillantása.-Jó a holnap?

-Kiváló-bólintottam, miközben alig hallhatóan összecsaptam a tenyereimet.-Délelőtt még be kell mennünk a kórházba, de amint mindennel végeztünk, azonnal elmegyünk érted, és már indulhat is a móka.

-Annyira jó lesz-állt neki Jasper vidáman enni, mire én is és Esme is azonnal elmosolyodtunk, amint megláttuk pillantásában felcsillanó örömöt.

Vidám volt…annyira, amennyire még nem láttam Lilly halála óta. Mintha nem lenne az a fiú, aki könnyes szemekkel állt a temetésen; mintha nem az a fiú lenne, aki hulló könnyei áztatta arcát a mellkasomra pihentette; mintha nem lenne az pici fiú…De ennek mindennél jobban örültem.

-Esme, ez a csirke mennyei-hallottam meg anya hangját, miután Ő is a szájához emelt egy falatot a finom, illatos csirkéből.-Annyira porhanyós, puha, és hihetetlenül finom édes íze van…Mit csináltál vele?-pillantott szerelmemre kíváncsian, mire Esme abban a pillanatban zavarba jött, amint anyám kimondta dicsérő szavait.

-Hát…mindennek a titka a fahéj-emelte szemeit édesanyámra, majd Lizre, aki azonnal elmosolyodott, amint lánya megemlítette ezt a titkot.-Anya tanította, hogy minden étel finomabb lesz, ha  van bele némi fahéj. Mindegy milyen étel az, amibe tenni kell, nem érezni szinte azt sem, hogy benne van. De mindennél jobban kiemeli a zamatot, ami az étel jellemzője, és emiatt édes most a csirke is.

-Hihetetlen-ámult el anya.-Elkérhetem a receptet? Jasper minden bizonnyal örülne, ha mindig ilyen lenne a vacsora, mintha…minden nap Karácsony lenne.

-Természetesen-bólintotta Esme-, minél hamarabb leírom. És ha bármilyen más étel receptje is kellene…

-Köszönöm, Esme-pillantott rá hálásan anya.-A lánya angyali, Liz-emelte rá a pillantását, mire Liz azonnal felkuncogott.

-Ezt én magam is tanusíthatom-simítottam meg szerelmem vállát, mire Ő abban a pillanatban elpirult.-Ha nem lenne itt, minden bizonnyal angyal lenne a mennyben. Hatalmas fehér szárnyakkal-pillantottam szerelmem csillogó szemeibe, mire szinte láttam, amint anyám és Liz összenéznek.

-Ne mondj már ilyet!-sütötte le a szemeit, mire nem bírtam megállni, hogy ne hullajtsak egy puha csókot meggyszínűre pirult arcára.

Imádam, mikor elpirult. Ilyenkor a mindig fehér arcán előbb halványvörös, majd annál valamivel erősebb rózsácskák jelentek meg, amitől…nincs is annál jobb szó, minthogy annyira bájos lett. És ez mindig eszembe juttatja, milyen volt, amikor első alkalommal megpillantottam Őt a folyosón…

(Esme szemszöge)

Hamarosan mindenki megette a vacsoráját, mire mindannyian átsétáltunk a hatalmas nappaliba, ahol nem más állt, mint a mi csodálatos karácsonyfánk. Hatalmas példány volt, mintha még most is ott állna kint a Seattle-i erdőben, aminek közülünk Jasper örült a leginkább. Végtelen lelkesedéssel a szemeiben kémlelte az ágakon felkúszó fényeket, a hatalmas vörös és aranyszínű gömböket, és azt sem bírta megállni, hogy el ne csenjen némi szaloncukrot a lentebbi ágakról.

-Ez karamellás-mutatta felém a papírját annak a cukornak, amit az előbb vett a szájába.-Hmmm… ez nagyon finom.

-Én is a karamellásat szeretem a legjobban-simítottam meg a buksiját, miközben levettem neki egy újabbat, ami már magasabban volt, és nem tudta volna elérni.-Itt van még egy, ha kellene…

-Oh, nyami-vette ki a kezemből hálásan, majd ismét majszolni kezdte a finom édességet.-Köszi, Esme!

-Nincs mit, kicsim-ültettem az ölembe, mire Ő lelkes csillogással a szemeibe pillantott fel ismét a szemeimbe.-Látom, már alig bírsz magaddal…

-De mikor bonthatom már kiiiiiiiiii?-csillantak fel ismét a szemei, mire mindannyian azonnal elmosolyodtunk.

-Azonnal, mini-manó-állt fel mellőmem Carlisle, majd miután a fához sétált, hamarosan már egy maci mintás dobozzal állt meg Jasper előtt. Az ámulat azonnal elöntötte az ölemben ülő kisfiú arcát, és amint magamhoz öleltem Őt éreztem, hogy a szíve hihetetlen iramban kezd el verni izgalmában.

-Hűűű, mi ez?-ugrott mellé azonnal.-Mi ez; mi ez? Annyira jó, hatalmas a doboz; mi ez?

-Nyisd ki minél hamarabb-simítottam meg szőke tincseit, mire Ő lelkesen kezdte el kis kezeivel lefejteni a macis csomagolópapírt. Az arca egyre inkább felderült, ahogyan az utolsó felesleges papírdarabokat is eltávolította, majd amint kibontotta a mi kis meglepetésünket rejtő dobozt, szinte láttam, amint a szíve megtelik mérhetetlen örömmel.

-Ez egy Doki cica?-emelte ki a puha plüssállatot, amit némi küzdelem árán csináltunk Carlisle-lal.-Mennyire aranyoooos!-ölelte megához azonnal.

-Menten elájulok!-nevetett fel alig hallhatóan Lilian.-Ez valami hihetetlenül tüneményes.

-Esme csinálta-simította meg a vállamat szerelmem, mire azonnal lesütöttem a szemeimet.-Én mindössze az anyagot szállítottam.

-Esme, kicsim, hihetetlenül ügyes vagy-pillantott rám anya őszinte csodálattal, miközben lassan mellénk sétált.-Pont olyan lett, mint Doki.

-Köszi, Esme, ez annyira szuper!-ölelt meg azonnal Jasper, mire alig bírtam megállni, hogy el ne hullajtsak néhány könnycseppet.

Öröm volt látni, mennyire boldog. Mintha nem is érné nap mint nap annyi szomorúság; mintha nem lenne annyira magányos; mintha nem lenne más, mint egy mindennapi fiú. Bármit megtettem volna, hogy minden nap ilyennek láthassam.

-Nincs mit, kicsim-simítottam meg a buksiját.

-És neked is, Carlisle-ölelte meg Őt is, mire szerelmem azonnal a karjaiba kapta a mi kis Jasperünket.-Te vagy a legjobb nagybácsi az egéééééész világon.

-Köszönöm, manó - nyomott puszit az arcára, mire Jasper alig hallhatóan felnevetett.-De holnap hozzad ám a cicát, mert nélküle nem lenne igazi a mi kis bulink, nem igaz?

-De-bólintotta azonnal, majd miután Carlisle ismét a lábaira állította, azonnal magához ölelte az újonnan kapott plüssállatát.

-Ha már nekiálltunk ajándékozni- szólalt meg ekkor Lilian széles mosollyal az arcán-, akkor magamhoz ragadnám az alkalmat, hogy mi is átadjuk az ajándékainkat-pillantott hátra Henry-re, mire mindketten a karácsonyfa alatt lévő ajándékok tömegéhez sétáltak, majd néhány pillanat múlva mindketten két-két ajándékcsomaggal a kezükben tértek vissza hozzánk. - Az elsőt William-nek és Elizabeth-nek szeretnénk adni-pillantottak szüleimre, mire Ők mosollyal az arcukon néztek össze ennek a kedves gesztusnak a hatására.- Még csak most ismertünk meg titekel Will-lel, de már most is nagyon kedves embereknek tűntök, és szeretném, ha tudnátok, hogy mi máris családtagnak tekintünk titeket. A lányotok egy tündér, a fiunk nem is találhatott volna tökéletesebb párt magának-pillantott ránk őszinte csillogással a szemében, mire Carlisle apró puszit nyomott az arcomra, én pedig halványal elmosolyodtam Lilian dicsérő szavain.-Az ajándékunk nem más, mint egy fénylépalbum. Azért gondoltunk erre, mert az ember számára az emlékeinél nincs fontosabb, az emlékeink viszont mostantól összefonódnak-adta oda a kezében tartott csomagot anyának.-Boldog Karácsonyt!

-Nagyon szépen köszönjük!-jelent meg széles mosoly édesanyám arcán, amint meglátta a csodaszép albumot, ami a csomagolás alatt rejlett. Rózsaminták futottak végigrajta, amik közül néhol cseresznyefa ágai bújtak elő, az album vékony bőrrel bevont fedeleit pedig vörös selyemszalagok fűzték össze olyan lágyan, mintha csak dísznek lettek volna ott, de mégis stabilan összefogták a megannyi emlék megőrzésére szólgáló fényképalbumot.-Ez egy csodálatos ajándék, nagyon kedvesek vagytok.

-Igazán nincs mit, Liz-simította meg Lilian anyu vállát.-És ha bármikor bármire szükségetek lenne, ha mondjuk szállás vagy útmutatás kéne Seattle-ben, csak szóljatok nekünk.

-Szerintem élünk majd az ajánlatotokkal- nevetett fel apu.-Semmit nem ismerünk ebben a városban, minden bizonnyal kell majd némi segítség, ha valamikor huzamosabb időre ideutazunk. Köszönjük!

-Remélem, hamarosan  majd erre is sor kerül-kuncogott fel Lilian is, majd náhány pillanattal később Jasper-hez fordult.-És most jöjjön a mi kis unokánk!

-Mit kapok, Lilian nagyi?-csillantak fel azonnal pici szemei.

-Hát annyit elárulok, hogy minden bizonnyal nagyon örülsz majd neki-simította meg az arcocskáját.-Van némi köze mind a lovakhoz, mind a lovasokhoz…

-Hadd nézzeeeem!-pillantott fel rá szinte már könyörgően, mire Lilian alig hallható nevetés közepette nyújtotta át Jaspernek a hatalmas ajándékcsomagját.

Izgatottan kezdte el kibontani a gondosan becsomagolt ajándékot, majd miután lehámozta a tengernyi mennyiségű csomagolópapírt, az arca azonnal kivirult az alatta rejlő meglepetések láttán.

-Hű, ez Woody és Szemenagy!-állt neki kibontani a müanyag dobozt, ami a játékokat rejtette.-De jó, mindig is szerettem volna ilyeneket! Ők a kedvenceim a Toy Story-ból, tudjátok?-pillantott körbe, amire mindenki alig hallhatóan felnevetett. –És egy Woody-s pizsama!

-Reméltem, hogy örülsz majd-simította meg Lilian Jasper szőke kobakját, mire a mi kis cowboy-unk azonnal rá emelte hálás pillantását.

-Annyira örülök, hogy…kimondhatatlan-csillantak fel hatalmas, kék szemei.-Aludhatok ma ebben a pizsiben? És holnap? És utána?

-Bármikor, kincsem-kuncogott fel ismét Lilian.-De majd néha muszáj lesz kimosni…

-Nem baj-ölelte meg azonnal.-Köszönöm Lilian nagyi! Annyira jó vagy…

-Nincs mit, kicsim-simogatta meg a buksiját, majd néhány pillanattal később Jasper Henry-hez fordult.

-Neked is köszönöm, Henry papa!-bújt oda hozzá is.-Majd játszol velem este cowboy-osat? Én leszek Woody, és te lehetsz Buzz Lightyear, jó?

-Amint hazamentünk, indultahtunk „a végtelenbe és tovább”-kacsintott rá egy még általam is ismert Buzz Lightyear idézetet mondva, mire Jasper ismét szorosan magához ölelte Őt.

Annyira megható volt Henry-t látni, amint az unokáját öleli. Én mindig is kicsit merevebb, komolyabb férfinak ismertem Őt, de amikor Jasperrel volt, mintha…mintha más ember lett volna.

-Már csak két ajándékcsomag maradt-sétált hozzánk Lilian, mire Carlisle és én azonnal elmosolyodtunk.-Ez első a tiéd, drága-nyújtotta át nekem, mire én izgatottan kezdtem el kibontani a rózsás csomagólópapír alatt rejlő dobozkát. Amint megláttam, mi rejlik benne, azonnal elakadt a szavam. A gyönyörű, vékony aranyláncon, egy nap formájú medál lógott, amit apró csillámló kövek sora díszített, mintha valóban a nap csillant volna meg a karácsonyfa fényében…meseszép volt.-Olyan vagy, mint a napsugár-simította meg a vállamat-, mindig mosolyogsz, és van valami benned, amitől az ember mindig jól érzi magát, ha veled van. Csodálatos személyiséged van, és be kell vallanom…a lányomra emlékeztetsz-jelent meg egy apró könnycsepp a szeme sarkában, amit egy alig látható mozdulattal le is törölt onnan.-Ez a nyaklánc Lilly-é volt, korábban pedig az enyém. Szeretném, ha mostantól te viselnéd, és ha majd lesz egy kislányod-csuklott el a hangja-, neki adnád. Boldog Karácsonyt, drága!

-Köszönöm, Lilian!-pillantottam rá meghatottan.-Én nem is tudom, mit mondhatnék, én…csak azt tudom mondani, hogy köszönöm-jelent meg az én szememben is néhány könnycsepp.

-Nincs mit, drága-pillantott a szemeimbe.-Örömömre szolgál…

-És már nem maradt más hátra, mint te, fiam-szólalt meg néhány pillanattal később Henry, mire a mellettem álló Carlisle azonnal rá emelte a szemeit.-Emlékszem, mikor még kicsi voltál, imádtad az óráimat felpróbálni, de mind olyan nagy volt, hogy semelyik sem maradt meg a kezeden-nevetett fel alig hallhatóan, amire szerelmem is felkuncogott.-Volt egy órám, amit különösen imádtál…egy Omega. Mindig mikor felvetted, olyan voltál, mint egy kis üzletember-nyújtotta oda Carlisle-nak a csomagot.-És bár nem üzletember lettél, egy orvosnak is kell ám a pontos óra. Kellemes Karácsonyt, fiam!

-Egy saját Omega, el sem hiszem. Pont olyan, mint amilyen a tiéd volt-csodálta meg Carlisle az elegáns, ezüstösen csillogó órát.-Köszönöm, apa!

-Jól van, Carlisle-veregette meg a vállát Henry-, használd bátran, ez az óra mindent kibír. Nekem harminc évig bírta minden hiba nélkül, mialatt te és Lilly játszottatok vele; leejtettétek; kintmaradt a verandán, mialatt esett az eső…Kijelenthető, hogy minden tekintetben gyermekbiztos, még ha most nincs is miért.

-Majd tesztelem-kuncogott fel ismét, amire mindannyian felnevettünk. Láttam Carlisle szemeiben, amit én is gondoltam ebben a pillanatban. Láttam a reményt, hogy egy nap majd már nem ketten ünnepeljük a Karácsonyt, hanem…hárman.

-Azt hiszem-szólalt meg anyu-, már csak mi nem adtunk ajándékot az itt ülő fiatalembernek-pillantott Jasperre, mire Ő azonnal felemelte a szemeit édesanyámra.-Bár mivel nem tudtuk, hogy itt leszel, Esme-re bíztam először, hogy eljusson majd hozzád-pillantott rám, majd vissza Jasperre.-Na, de…hallottam hírét, hogy a Toy Story mellett a Verdák is a kedvenc filmjeid közé tartozik.

-Igen, igen-bólintotta Jasper igtatottan.-A kedvenceim belőle Villám McQueen és Matuka, Ők annyira viccesek.

-És…mi lenne, ha lenne egy saját Villám McQueen és Matkua autód?-vonta fel a szemöldökét anya kíváncsian, amire Jasper szemei azonnal felcsillantak.-Örülnél neki?

-De mennyire-bólintott rá ismét a mi kis szőke manónk.

-Akkor minden bizonnyal örülsz majd annak, amit a csomag rejt-nyújtotta oda a hatalmas dobozt Jaspernek, mire Ő azonnal nekiállt kihámozni azt a csomagolóból.

-Jaj, ez egy Villám McQueen és egy Matuka felhúzhatós autó-vette kezeibe a gondosan műanyag csomagolásba helyezett játékot.-Hihetetlenül klassz, köszönöm, Mrs. Platt!

-Ugyan kicsim, hívj nyugottan Liz néninek-simította meg a buksiját.-Mr. Platt-tet meg hívd nyugottan Will bácsinak, jó?

-Jó, Liz néni-pillantott rá hálásan, majd néhány pillanat múlva anyu hozzánk fordult.

-Kicsim-simította meg az arcomat-, azt hiszem, mint minden évben, most sem törném meg a hagyományt, ami már hosszú ideje áll. Éppen emiatt nem is szaporítanám a szót, mindössze annyit mondanék, hogy remélem, örömmmel olvasod majd-nyújotta át nekem a masnival ellátott csomagot.-Boldog Karácsonyt, szívecském!

-Köszönöm, anyu!-öleltem meg, majd miután kibontottam a dobozon lévő masnit, meg is láttam benne a könyvet, amit néhány hónapja megpillantottam a boltban.-Istenem, honnan tudtad?-pillantottam rá meglepetten.-Ez  A nővérem húga…mindössze másfél hónapja jelent meg a boltban, de nem volt időm elmenni, hogy megvehessem. Honnan?-ismételtem meg az első kérdésemet, amire alig hallhatóan felnevetett.

-Egy anya mindent tud-kacsintott rám.-És mindent lát…

-És mindig tudja, mit kell tennie-öleltem magamhoz ismét, mire Ő puhán puszit nyomott a homlokomra.-Köszönöm!

-Nincs mit, angyalom!-simította meg a hajamat, majd alig hallhatóan folytatta.-Én mindig itt leszek melletted, számíthatsz rám.

-Tudom, anyu-bólintottam, mire Ő lassan ismét megsimította az arcomat. Tudtam, mit értett azalatt, amit mondott…Látta rajtam, mennyi minden kering bennem, amint Jasper rám emeli hatalmas szemeit, amint mellém ül a kanapén, amint megölel…

-A másik csomag Carlisle-t illeti- állt mellénk apu, mire szerelmem is ráemelte a szemeit.- Mint Liz is megmutatta, imádunk könnyvel ajándékozni-kuncogott fel, amire mi is mindannyian felnevettünk. -Mivel nem tudtuk, mit olvasol szívesen, nem volt könnyű döntenünk, de Esme mindent elmondott, amit lehetett-pillantott rám, mire azonnal elmosolyodtam.-Elmondta, mennyire odaadó orvos vagy, mennyire lelkiiismeretesen végzed a munkádat, amiből azonnal megvolt, mit kell vennünk- nyújtotta át Ő is az enyémnél némileg vaskosabb csomagot. –Remélem, elnyeri majd a tetszésed. Kellemes Karácsonyt!

-Köszönöm, William!-hámozta ki Carlisle az újonnan kapott könyvét, mire azonnal elámult, amint meglátta a könyv borítóját.-Hű, egy Dr. Jerome Groopman könyv-simította meg a fedelét.-A remény anatómiája című alkotása remek mű, de valami miatt eddig sehol nem leltem rá…Csodás könyv, nincs rá jobb szó, és nem győzöm tovább köszönni.

-Nincs mit…fiam-veregette meg a vállát, mire nem bírtam megállni, hogy ismét el ne mosolyodjam azon, amint apám az én Carlisle-omhoz viszonyul. Látszott rajta, mennyire furcsa számára mindez…hogy én, a mindig féltett kislánya már felnőttem, és megjelent az életemben egy férfi. Számára mindez annyira új volt…

-És nincs más hátra, mint átnyújtani az utolsó ajándékunkat -fordult anya Lilian és Henry felé, mire Ők azonnal rá emelték a pillantásukat.-Olyasmit szerettünk volna adni, ami finoman elegáns, megmutatja, ami bennetek van…Aztán nem messze az ottonunktól megláttam valamit, ami mindennek megfelel-pillantott rá anyu a hatalmas dobozra, ami nem lehetett valami könnyű.-Ez nem más, mint egy antik váza. Boldog Karácsonyt!

-Köszönjük, Liz- vette át a csomagot Lilian, amit azonnal le is tett a kanapéra, miután a hatalmas súly szinte lehúzta Őt.

Amint Henry-vel kinyitották a gondosan bélelt dobozt, azonnal látható lett, milyen csodaszép porcelán rejlik benne. Hófehér máz borította mindenhol, amin virágminták futottak végig hol arany, hol rózsaszín festéssel, ami néhol minimálisan megkopott a kora miatt…gyönyörű kerámia volt.

-Ez meseszép-szólalt meg Henry.-Nem is láttam még ennyire szépet. Köszönjük…ismét.

-Nem kell megköszönni-legyintett anya.-Családban marad, nem igaz?-kuncogott fel, amire Lilian is Henry is alig hallhatóan felnevettek.

Ekkor jöttem rá, hogy mindössze mi nem adtuk át még az ajándékainkat, és amint Carlisle rám pillantott, tudtam, hogy rajtunk van a sor.

-Már csak a mi ajándékaink maradtak-álltam fel a kanapéról, majd néhány pillanattal később öt dobozzal a kezemben tértem vissza.-Anyu, apu…-pillantottam rájuk, mire Ők is azonnal rám figyeltek-, amit mi vettünk, nem volt könnyű megtalálni. Seattle hatalmas város, és az ember sosem találja azt, amit éppen keres-kuncogtam alig hallhatóan, majd pár pillanat múlva anyura emeltem a szemeimet.-Anya, mióta az eszemet tudom, mindenhol láttam az angyalgyűjteményed. Emlékszem, kis koromban mindig azt hittem, mind igazi angyal, és amikor lehunyjuk a szemünket, életre kelnek-mosolyodtam el, mire anyu lágyan megsimította a vállamat.-Szeretném, ha az a bizonyos gyűjtemény tovább bővülne az én angyalommal-adtam oda neki az én ajándékomat.-Boldog Karácsonyt, anyu!

-Jaj, édesem-állt neki kibontani a csinos kis csomagot, ám amint meglátta a benne álló angyalkát, azonnal elnémult. Az alig tíz centiméteres alabástromszobor minden formája kerek volt, mintha a természet formálta volna ilyenné lassan…türelemmel valamilyen patakban, mint ahogy a folyó a köveket simává formálja. A színei, mint a tiszta égbolt csillantak meg az otthonunk fényeiben, mintha valóban a mennyből szállt volna alá Karácsonyra, mintha valóban nem földi lenne-, ez annyira gyönyörű. Én nem is tudom, mit mondhatnék…Köszönöm!

-Nincs mit, anyu-simítottam meg a vállát, majd pár pillanattal később ismét szemeibe pillantottam.-Leld benne örömöd!

-Meglesz-nevetett fel alig hallhatóan, mire hallottam, amint a mellette álló apám is szinte némán felkuncogott.

-William-szólalt meg mellettem szerelmem, miközben étvette tőlem az apunak szánt ajándékot-, miután ma megismerhettelek, már értem, mi miatt lett ennyire jólnevet lány az én Esme-m-pillantott rám, amire azonnal lesütöttem a szemeimet.-Szeretném megköszönni, hogy ennyire rendes velem, hiszen nem lehet valami könnyű…minden apa félti a lányát. Én azonban mindig mellette leszek, minden nap minden éjjelén, minden nap minden percében, minden másodpercében. Emiatt döntöttünk emellett az ajándék mellett-nyújtotta át a mi kis csomagunkat, amit apa azonnal el is fogadott.-Kellemes Karácsonyt!

-Köszönöm, Carlisle!-csomagolta ki a dobozt, amiben nem más lapult, mint egy régi zsebóra. Mikor kicsi voltam, minden nap hordott magánál egyet, ami az állítása szerint szerencsét is hozott. Ám sajnos az idő minden felett eljár, és amint én tíz éves lettem, az óra tönkrement és nem indult el többé. Apám azóta sem vett újat, de reméltem, a mi ajándékunként nem utasítja vissza.-Hű, ez…pont olyan, mint a régi-ámult el.

-Emlékeztem rá, milyen volt-simítottam meg apu vállát.-Tudtam, mennyire fontos volt számodra, emiatt pont olyat próbáltam találni, de…valami miatt még sem ugyan olyan-fordítottam meg az órát, mire azonnal előtűnt a felirat, amit mi írattunk rá.

-„Az idő elrepül, nem vár semmire és senkire. Az idő meggyógyít és megsebez. Mindannyian több időre vágyunk. Időre, hogy talpra álljunk, hogy felnőjünk, hogy elengedjünk valakit…Időre.”-olvasta fel, ami rajta állt, mire láttam, hogy a szemei egy pillanatra elhomályosultak néhány visszatartott könnycsepptől.-Kislányom, ez…csodás.

-Reméltem, hogy örülsz majd-öleltem meg, mire Ő is puhán magához vont.-Szeretlek, apu!

-Én is, kincsem-nyomott puszit az arcomra, majd néhány pillanat múlva lassan elhátráltam tőle.

-Lilian, Henry-szólítottam meg Carlisle szüleit, mire Ők azonnal rám emelték a pillantásukat.-Azt hiszem, maradt még itt néhány ajándék- kuncogtam, mire Ők is alig hallhatóan felnevettek.-Először Liliannek nyújtanánk át a csomagját-léptem hozzá, mire Ő azonnal elmosolyodott. -Furcsa…mintha tudat alatt kommunikáltunk volna, mert a mi ajándékunk majdnem ugyan az, mint amit ti adtatok nekünk-nyújtottam oda a kezemben lévő csomagot, amit Lilian azonnal el is kezdett kibontani. A doboz mélyén nem más lapult, mint egy aranyláncon függő szívmedál. A medál fedele kinyitható volt, amin csodaszép vésett motívumok futottak végig; a fedél alatt meg egy régi kép volt, amit szerelmem tetetett bele. A már minimum húsz éves kép alig láthatóan megkopott, de mégis azonnal felismertem rajta Carlisle arcát, amint a nővére mellett áll az otthonuk előtt. A szemei, az arca…majdnem pont olyan volt, mint most.-Boldog Karácsonyt, Lilian!

-Istenem, Esme-cseppent le néhány könnycsepp az arcáról, amint meglátta a benne rejlő képet-, ez annyira…Köszönöm!-ölelt magához, mire én is bátortalanul átöleltem.-Lilly emléke mindennél fontosabb nekem, és…ennél csodásabb ajándékot nem is kaphattam volna-pillantott ismét a szemeimbe, amik még mindig könnyesek voltak a meghatottságtól.-Köszönöm, drágám!

-Nincs mit, Lilian-bólintottam, miközben óvatosan megsimítottam a vállát.-De Carlisle nélkül nem ment volna.

-Fiam, veled lesz egy kis beszédem-emelte rá ujjait tettetett megrovással.-Így megríkatni anyádat? Milyen dolog már?-bújt hozzá, mire Carlisle azonnal átkarolta. Lilian továbbra is sírt, és teljesen megértettem, miért. El sem tudtam képzelni, milyen lehet elveszíteni a gyermeked, hiszen még nem vagyok anya…de minden bizonnyal ez a Föld legborzalmasabb élménye.-Annyira hiányzik…

-Tudom-simította meg a hátát szerelmem-, nekem is hiányzik-cseppent le alig láthatóan egy könnycsepp az Ő arcára is, amit azonnal le is törölt, mielőtt Jasper észrevenné. Nem akarta felszakítani a szőke kis cowboy-unk szívén a hegeket, amit az elmúlt hónapok okoztak.

-Jól van-távolodott el picit Lilian-, ideje abbahagynom a sírást. Köszönöm, fiam!

-Nincs mit, anya-lépett hátrébb Ő is, majd néhány pillanat múlva édesapja elé állt.-Apa, én sem tudok mást mondani, mint Esme-kuncogott fel, amint hátrapillantott rám.-Tudat alatti kommunikáció. Miután neked Mercedes-ed van, arra gondoltam, milyen lenne, ha teljes összhangban lennél az autóddal-nyújotta oda az ajándékot.-Ez egy Mercedes óra, amit ugyanaz a cég gyárt, mint akik magát az autót is. Vízálló, nyomásbíró…unokabiztos-kacsintott rá, mire Henry azonnal elmosolyodott.-Boldog Karácsonyt, apa!

-Köszönöm, Carlisle-veregette meg a vállát, majd néhány pillanat múlva ki is bontotta a hatalmas, elegáns órát.-Remekül néz ki, gyönyörű fémes színe van-húzta végig rajta az ujját-, és illik az autómhoz.

-Ilyen az összhang- nevetett fel ismét, mire mindannyian alig hallhatóan felkuncogtunk. És csak  ekkor jöttem rá, hogy már nincs más ajándék…csak a miénk.