2014. augusztus 28., csütörtök

Cullen's Anatomy ' LET'S PLAY'




Sziasztok!
Eljutottunk a történet azon szakaszához, amikor a kis Lilly születése már nagyon közel van. Emiatt hoztam ezt a kis játékot, aminek lényege: 

Vajon mit örököl majd Lilly a szüleitől?

Bármit írhattok az egyértelműbb külsőtől a sejtelmesebb belső tulajdonágokig. Vajnos miben hasonlít majd Esme-re és miben Carlisle-ra?

Kellemes játékot!
Puszi! Carly

2014. augusztus 24., vasárnap

Cullen's Anatomy XXXII. Fejezet

Sziasztok!
Bocsánat a kis késésért, de volt néhány határidőre elvégzendő dolog a magánéletemben, ami nem tűrt halasztást, emiatt kevesebbet tudtam írni. De most meghoztam a friss fejezetet, amiben sok izgalmas dolog történik majd. Remélem, mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi! Carly







[július 9.]




-Készen álltok?-pillantott ránk Addison az eredményeimmel a kezében, mire Carlisle és én is azonnal rábólintottunk előbbi kérdésére.-Rendben, akkor kezdjük is-nyitotta ki a mappámat, miközben sietve nekiállt, hogy átfussa a megannyi teszteredményt. Semmi mást nem láttam magam előtt, mint a rengeteg megválaszolatlan kérdést, semmi mást, mint a megannyi lehetséges rendellenességet és betegséget…mintha egy kórélettan könyvet lapoztam volna a fejemben.-Úgy látom, az adrenális hiperpláziát azonnal kizárhatjuk-mosolyodott el megkönnyebbülten.-Nem látom semmi nyomát a mellékvese túlmüködésének.
-Ez…jó hír-sóhajtottam kissé megkönnyebbülten, miközben szemeimet sietve Carlisle-ra emeltem.
-Igen, minden bizonnyal-simogatta meg a vállamat nyugtatóan, miközben ismét Addisonra pillantottunk.
-Az enzimtesztek is mind negatívak-folytatta.-Ez szintén jó hír, mivel így a főbb aminosav-rendellenességek is kizárhatók-mosolyogta ismét.-A Fabry- és Gaucher-kór eredményei is negatívak.
-Ez megkönnyebbülés-csillant fel a hangom, amint éreztem, ahogy újabb és újabb kő esik le a szívemről.
-A kromoszómaszám vizsgálat pedig kimutatta, hogy nincs rendellenes kromoszóma sem-emelte ránk szemeit ismét.-Semmi nem utal Down-kórra, sem semmilyen kromoszomális rendellenességre. Nincs semmi gond.
-Istenem!-ámultam, a szívemről pedig mintha köddé vált volna minden súly, mintha… semmissé lett volna.-Semmi baja-mosolyogtam boldogan, amint Carlisle örömtől csillogó szemeibe pillantottam. Olyan volt mindez, mint…mint a  friss levegő. Olyan, mint egy szívdobbanás.
-Egészséges, mint a makk-nevetett fel Addison is, amint becsukta az eredményeimet tartalmazó mappát.-Gratulálok!
-Nem is tudod, mennyire hálásak vagyunk, Addison-emelte rá szemeit meghatottan Carlisle.-Egy szimpla köszönöm nem fejezi ki eléggé, amit érzünk…
-Nincs mit köszönnötök-legyintett, amint ismét ránk pillantott.-A munkám része, hogy segítsem a leendő szülőket mindenben, amiben csak kell. Legyen szó akrár egy vizsgálatról, akár egy tanácsról…vagy néhány baráti szóról-mosolyodott el ismét, mire a mi arcunkra is újból mosoly húzódott. Való igaz, Addison nyugtató szavai rengeteget jelentettek nekem az elmúlt 16 hét folyamán.-Nos, mit szólnátok, ha megvizsgálnánk ezt a kis apróságot az ultrahanggal is?
-Már alig várjuk-válaszoltam lelkesen, amint mind a hárman elindultunk a vizsgálószék felé Jól tudtam, a mai vizsgálat nem egy átlagos ultrahangos vizsgálat lesz.
-Mint tudjátok, elérkeztünk a 16. héthez-állt neki ismét Addison-Ezen a hét minden babát váró család életében fontos, mivel ekkor már egyértelműen megállapítható, hogy egy kisfiú érkezik-e a családba vagy egy kislány-mosolyodott el, amint kényelmesen elhelyezkedtem a nőgyógyászati székben.-Úgy hallottam, ti mind a ketten kislánynak gondoljátok Őt…
-Valóban-kuncogtam Carlisle-ra pillantva, amint Ő is helyet foglalt a számára előkészített kis széken-, szerintünk Ő kislány.
-Hát…hamarosan kiderül-jegyezte meg halk nevetve, majd miután egy kis zselét nyomott a hasamra, neki is állt, hogy felkutassa a kisbabánkat a már nem is olyan lapos pocakomban. Már alig vártam, hogy ismét láthassam.-Itt is van - fordította felénk a monitor kijelzőjét, mire azonnal elakadt a szavam, amint megpillantottam Őt. A legutóbbi alkalommal még alig volt 3 cm, mindössze akkora volt, mint egy kicsinyke dió. Most pedig…alig hittem el, hogy ez a jól fejlett baba, amit látok, az én apró kis diómból született.-Szép nagyra nőtt-állapította meg Addison egy újabb mosollyal az arcán-A feje tetejétől számítva most 16-17 cm.
-Nem csoda, hogy ilyen nagy lett a pocakom-simítottam meg oldalról kikerekedő hasamat, gondosan ügyelve arra, nehogy letöröljem az ultrahangvizsgálathoz használt gélt. Már egyértelműen látszott, hogy várandós vagyok, és ez napról napra egyre több ember számára is nyilvánvalóvá vált a kórház falai közt.
- Való igaz-nevetett fel Carlisle, miközben egyik kezét a hasamon lévő kezemre csúsztatta. Semmihez sem fogható érzés volt.-De ennek a gyorsan növő kis apróságnak bizony sok helyre van szüksége.
-Te pedig egy vékony testalkatú nő vagy, így hamar meglátszott rajtad az áldott állapot-tette hozzá Addison is, amint tekintetét ismét az ultrahang kijelzőjére emelte.-És most…készen álltok a nagy hírre?-pillantott ránk néhány pillanatnyi kutatás után, amire én és Carlisle is egy izgatott igennel válaszoltunk. -Akkor örömmel jelenthetem be-fordult hozzám-, hogy a néhány hónap múlva egy gyönyörű kislánynak adsz majd életet-mosolyogta, miközben ismét felénk fordította az ultrahang monitorját.-Kislányotok lesz.
-Istenem!-csuklott el a hangom, amint tobvább szemléltem Őt a kijelző kimerevített képén. A mi kislányunk. Láttam a pici kis sziluettjét, amint kirajzolódnak  a kis vonásai…Láttam a pici kezeit és lábait, és tudtam…mindig mellette leszek, hogy ezek a pici kezek bármikor támaszra találjanak majd, amíg világ a világ.



(Carlisle szemszöge)



Amint néztem Őt, mintha a szívem egy pillanatra megszűnt volna dobbanni. Semmi más nem számított, minthogy mindig megóvhassam Őt, semmi nem volt fontosabb, minthogy mindig foghassam a kezét. Bármi történjen is, bármilyen problémája legyen az életben, én mindig segítem majd, hiszen…Ő a mi kislányunk. A mi apró, pici kislányunk.
-Nézzétek csak!-mutatott Addison ismét a monitorra.-Nem látni semmilyen külső féri nemi jelleget-pillantott ránk, majd vissza a kijelzőre.-Ebben a testhelyzetben, amiben most Ő van, egyértelműen látszódna, ha kisfiú lenne.
-Ez…annyira csodás-mosolyodtam el meghatottan, amint Esme örömtől csillogó szemeibe pillantottam. Semmihez sem volt fogható az a boldogság.-A mi kislányunk.
-A mi kislányunk-ismételte utánam, amint egy apró könnycsepp gördült ki az egyik szeme sarkából.-A mi gyönyörű kislányunk…
-És van már névötletetek?-emelte ránk szemeit kíváncsian Addison.-Ugyanis ez a kislány itt nem maradhat név nélkül.
-Hát…már beszéltünk róla-pillantott rám Esme ismét, majd vissza Addisonra.-Volt néhány név, ami mindkettőnknek tetszett, de…egy, mindegyik más ötletet felülmúlta-mosolyogta, mire én is azonnal elmosolyodtam előbbi szavai hallatán.
-Lilly-nevettem halnak-A nővérem után-jelent meg újabb mosoly az arcomon, és éreztem, amint a meghatottásgtól ismét könnyek szöknek a szemeimbe.
Szinte hallottam, amint ezen a néven hívogatom majd Őt a játszótéren, amint így szólítgatom reggelente, hogy ébredjen, mert vár rá az iskola…És bár most még csak 19 cm, már most tudtam, tökéletesen illik majd hozzá.
-Remek választás-jegyezte meg Addison, amint szemeit ismét az ultrahang monitorjára emelte.-Lilly nagyszerű nő volt, már amennyire ismertem. Nem sokszor láttam Őt-állt neki egy halk nevetéssel a hangjában.-De amikor igen, mindig mosolygott. Még a vajúdása alatt is-tette hozzá, mire nem bírtam megállni, hogy el ne hagyja az én ajkaimat is egy halk nevetés. Lilly mindig mindennek a jó oldalát nézte. Számára a pohár mindig félig teli volt, nem pedig félig üres, amiért mindig is csodáltam. Mindig képes volt mosolyogni.-Nos, úgy látom, mindennel végeztünk-tette el az ultrahangkészüléket, majd egy zsebkendővel óvatosan letörölte Esme hasáról a felesleges zselét.-A kicsi Lilly egészségesebb nem is lehetne.
-Köszönjük, Addison!-pillantott rá hálásan Esme, amint lesegítettem Őt a vizsgálószékről.-Tényleg, nagyon köszönjük!
-Már mondtam, hogy nincs mit megköszönnötök-mosolyogta, miközben feljegyzett még néhány dolgot Esme kartonjára.-Ez a munkám. Segítem a babát váró párokat, amivel csak tudom. Nem számít, hogy egy ismeretlen párról, vagy a barátaimról van szó-pillantott ránk örömmel a hangjában, miközben lassan elindult a vizsgáló kijárata felé.-Sajnálom, de most el kell mennem-nyitotta ki az ajtót, amin át mi is követtük Őt a folyosóra.-Az egyik betegemet császározni kell.
-Semmi gond, menj csak!-biccentettem, miközben lágyan megsimítottam szerelmem vállát.-Minket is vár a munka.
-Még egyszer gratulálok!-intett nekünk búcsút -Sziasztok!-köszönt el, amire néhány pillanattal később már el is tűnt a folyosó végén nyíló lift ajtajában.
Amint Esme arcára pillantottam, még mindig ott ült rajta az a bizonyos csillogás, ami már a pici Lilly híre hallatán mosollyá virágzott. Semmihez sem volt fogható az az öröm, ami a szemeiből tükröződött. Mintha minden aggodalma és félelme elszállt volna, mint egy könnyed kis pitypang szélben szálló fehér termése.
-Lilly-sóhajtotta, amint ujjait lágyan összekulcsolta az én ujjaimmal.-A mi kislányunk.
-A mi kislányunk-hajoltam hozzá, mire könnyed csókot hullajtottam selymes ajkaira. Szívem szerint sosem váltam volna el tőle, itt akartam ragadni ebben a mámoros pillanatban.-Alig várom, hogy láthassam Őt.
-Türelem, Dr. Cullen-simultak kezei a mellkasomra.-Ez a pici lány öt hónapig még mindenképp a hasamban lesz, így egy ideig még nem teljesíthetem a kérésedet.
-Nem baj, maradjon csak, amíg jól esik neki-pillantottam Esme kerekedő pocakjára.-A lényeg, hogy a kis Lilly egészséges és boldog legyen. Ha ehhez még öt hónap szükséges, én boldogan kívárom-mosolyogtam ismét. Szinte szárnyaltam a boldogságtól.
-Helyes-nyomott apró puszit az arcomra, mire alig hallhatóan felnevettem.-Most el kell mennem vizitelni-emelte rám csillámló, palaszín szemeit.-Hamarosan találkozunk…
- Jól van, szívem!-simítottam a füle mögé néhány vöröslő tincset-Hamarosan találkozunk-hullajtottam búcsúpuszit az arcára-Szia!
-Szia!-mosolyogta Ő is, majd miután sietve útnak indult, én is elindultam a folyosón a sürgősségi iránya felé.



(Esme szemszöge)



-Jó napot, Mrs. Peterson!-léptem be a kórterme ajtaján, mire Ő azonnal rámemelte kissé fáradt szemeit.-Engem még nem ismer, Dr. Esme Cullen vagyok-mutatkoztam be udvariasan.-Dr. Montgomery épp a műtőben van, így ma én vizsgálom meg a babát-pillantottam rá biztatóan, amint a betegkartonjával a kezemben hozzá sétáltam.-Ha jól látom, nemrég esett át egy foetoszkópiás tracheális okklúzió nevezetű eljáráson, amely során Dr Montgomery egy ballont vezetett le a baba légcsövébe, és ezzel megakadályozta a tüdőben keletkező folyadék kiszivárgását a magzatvízbe-álltam neki a műtét felvázolásának. -Ez jelentősen ösztönzi majd a pici tüdejének a fejlődését, ami így megerősödik, és méreténél fogva visszaszorítja a hasi szerveket a hasüregbe, ahol lenniük kell-folytattam, amint ismét rá pillantottam.-És ez az, amit ez alatt a négy hét alatt el szeretnénk érni.
-Maga okos kis rezidens-mosolyodott el erőtlenül, amint kicsit feljebb húzóckodott a betegágyán, mire nem bírtam megállni, hogy halkan fel ne nevessek.
-Köszönöm!-álltam meg az ágya mellett, majd nekiálltam, hogy leellenőrizzem a karjába csöpögő infúziót. Úgy láttam, minden helyesen van beállítva, se nem túl gyors, se nem túl lassú a csepegése.
-Csak nem maga is várandós?-emelte rám szemeit kíváncsian, amint meglátta a kék műtősruhámon át is gömbölyödő hasamat.
-De-bólintottam egy büszke mosollyal az arcomon. Még most, négy hónappal a hír után is annyira hihetetlen volt mindez.
-Gratulálok!-pillantott rám őszinte mosollyal az arcán.-Mennyi idős a pici?
-16 hetes-válaszoltam boldogan, amint magamhoz húztam a tőlem nem messze lévő ultrahangkészüléket.-A férjemmel már nagyon várjuk Őt.
-Az én kisfiam 28 hetes-simította meg a hasát, amint mellé helyezkedtem, hogy megvizsgálhassam Őt.-Remélem, most már minden rendben lesz vele…
-Bízzunk benne-pillantottam rá biztatóan, majd nekiálltam, hogy az ultrahang segítségével ellenőrizzem ennek a pici fiúnak az állapotát. Óvatosan pásztáztam végig a hasát, ügyelve arra, nehogy megsértsem a műtét nyomát. Minél fájdalommentesebben szerettem volna elvégezni ezt a vizsgálatot.-Nos, jól látszik az ultrahangon a baba légcsövébe helyezett ballon-mutattam rá a képernyőn.-3 nappal a műtét után még nem látni sok javulást, de hamarosan nőni kezd majd a tüdeje, ami eddig nem fejlődött a sérv miatt.
-Ezek szerint jól van?-emelte rám a szemeit izgatottan, amire apró bólintással válaszoltam.
-Stabil az állapota, ami jelen helyzetben a legjobb-válaszoltam optimistán.-Ha minden rendben megy, a pici egészségesen jön majd a világra.
-Ez nagyszerű, doktornő-pillantott rám hálásan, amint óvatosan letörölgettem a hasáról az ultrahangos gélt.-Jobb hírt nem is kaphattam volna.
-Ennek örülök-álltam fel mellőle, majd miután óvatosan megtapogattam a sebe környékét, nekiálltam, hogy a vizsgálat eredményeit papíron is rögzítsem.-Amint Dr. Montgomery végez a műtéttel, Ő is benéz majd magához-tettem zsebre a tollamat.-Addig is pihenjen sokat!
-Úgy lesz, Dr. Cullen!-biccentett mosolyogva, amire néhány pillanattal később finoman csuktam be magam mögött a kórterem ajtaját.



(Carlisle szemszöge)



-Mindjárt meg is vagyunk-mosolyodtam el elégedetten, amint a műtét végéhez érkeztünk.-Hármas selymet kérek-pillantottam a műtős nővérre, majd sietve nekiálltam, hogy az utolsó öltésekkel összezárjam a műtéti sebet.-Emberek, mindenki nagyszerű munkát végzett-emeltem szemeimet a kollégáimra, akik az egész műtét alatt segítettek engem.-Mindannyiunk érdeme, hogy egy a fiatalember még hosszú időn át élvezheti az élet minden szépségét. Bár remélem, mostantól jobban vigyáz majd, ami a vezetési stílusát illeti-tettem hozzá, amint végignéztem az alig 17 éves fiú sápadt, elgyengült arcán.-Ha lassabban ment volna, minden bizonnyal nem hajt neki annak az oszlopnak.
-Ráadásul még tapasztalatlan sofőr-tette hozzá Dr. Altman, aki segítségemre volt az aorta helyreállításánál.-Fele ilyen sebességgel is több esélye van egy karambolra vagy bármilyen más balesetre, mint egy tapasztaltabb személynek. Mikor is kapta meg a jogosítványát?
-A szülei szerint egy hónapja-sóhajtottam, miközben az utolsó öltéseket is végrehajtottam.-De szerintem tanult a leckéből, és soha többé nem hajt gyorsan. -vágtam el a varróanyagot, így nem maradt más hátra, mint egy steril tapasszal leragasztanom az érzékeny területet.
-Dr. Cullen-szólalt meg mellettem Dalia, aki mindvégig remek aszisztencia volt a műtét alatt-, tudom, hogy nem ide való, amit most kérdezni fogok…
-Mondja csak nyugodtan!-pillantottam rá egy újabb mosollyal az arcomon.
-Szóval…-állt neki kissé nehezen-, azt vettük észre néhányan, hogy Dr. Cullen, mármint… a másik Dr. Cullen-helyesbített- kissé…nem is tudom, hogy fogalmazzam meg-nevetett fel tanácstalanul.-Talán az a legjobb szó, hogy kissé kikerekedett-mutatott a hasa tájékára, mire azonnal felkuncogtam a kifejezés hallatán.-És terjed néhány pletyka a kórházban, miszerint…Dr. Cullen esetleg babát vár.
-Nos-nevettem fel mosollyal a hangomban-, először is ott kezdeném, hogy a pletykák itt gyorsabban terjednek, mint egy fertőző betegség. De azt hiszem, most már nincs miért titkolnunk-sóhajtottam boldogan.-A pletykák igazak, tényleg kisbabánk lesz.
-Ez nagyszerű, Dr. Cullen!-pillantott rám Dr. Altman őszinte örömmel a hangjában.-Gratulálunk!
-Köszönöm!-mosolyogtam, amint néhány utolsó mozdulatot követően befejeztem a műtétet.-Egészséges, 16 hetes baba-sóhajtottam meghatottan.
-Már 16 hetes?-ámult el Dalia.-Akkor már azt is tudni, hogy kisfiú vagy kislány…
-Kislány-nevettem ismét.-Lilly lesz a neve-csillant fel a szemem, amint ismét kimondtam, ezt a számomra oly sokat jelentő nevet.
-Csodás név, Dr. Cullen!-pillantott rám Dalia, amint lassan elindultunk a beteg fiúval az intenzív osztály felé.
Amint a folyosó végére értünk, azonnal szembe találtam magam a fiú szüleinek aggódó arcával. Édesanyjának szemei még mindig teli voltak könnyekkel, amint rám emelte őket, mindössze férje tartotta benne a lelket, aki szorosan magához ölelve vígasztalta  . Azonnal felugrott a helyéről, amint meglátott.
-Dr. Cullen, ugye Thomas jól van?-pillantott rám félelemmel a hangjában.-Ugye rendben lesz?
-Nyugodjon meg, Mrs. Adams-tettem kezeimet a vállára nyugtatóan.-A műtét sikeres volt, a fiuk állapota stabil.
-Mi van Thomasszal, jól van?-érkezett meg az édesapja is, mire a kezeimet csitítóan felraktam, hogy mindent elmagyarázhassak nekik.
-Thomas rendbe fog jönni-állítottam meg Őt is.-Dr. Altman helyrehozta a megrepedt aortát, én pedig helyreállítottam a hasfal sérülését-tájékoztattam őket a történtekről.-Szerencsés volt, sokkal rosszabbul is járhatott volna.
-Nem is tudom, hogyan köszönhetnénk meg-pillantott rám Mr. Adams hálásan.-Tudom, talán nem tűnünk jó szülőknek az eddigi ismeretségünk alapján, de…bármit megtennénk a fiunkért. Az életemet is odaadnám, ha ez megmentené.
-Én is nemsokára apa leszek-álltam neki mosolyogva.- Még olyan pici a lányom, hogy a két tenyeremben elférne-nevettem-, de…máris tudom, bármit tesz is, bármilyen hibát is követ majd el az életben, én mindig mellette állok majd. Ameddig csak élek…



2014. augusztus 14., csütörtök

A frissröl


Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de nem voltam gép közelben az elmúlt napokban, emiatt pedig  írni sem nagyon tudtam. De megpróbálom minél hamarabb hozni a friss fejezetet, holnap neki is állok, és remélhetőleg néhány napon belül elkészülök vele :) Remélem, nem haragszotok emiatt a kis szünet miatt, és örömmel olvassátok majd a hamarosan elkészülő fejezetet!

Puszi! Carly


2014. augusztus 1., péntek

Cullen's Anatomy XXXI. Fejezet

Sziasztok! 
Igyekeztem minél hamarabb meghozni a friss fejezetet, és íme! Remélem, mindenkinek tetszik majd ez a kis rész, ami során újabb érdekes dolgok derülnek ki Esme és Carlisle babájáról, illetve Esme terhességéről is :) Jó olvasást!
Puszi! 
Carly




(Esme szemszöge)




Amint hallgattam ezt a kis ritmust, mintha…. mintha minden egyes dobbanással teljesebb lettem volna. Hallottam, amint fürge ritmussal követi az én szívem, amint gyors ütemmel dobban meg a pici szíve…mint egy kis dal.
-Jó gyors, mint halljátok-mosolyogta Addison, amint tovább vizsgálgatta a mi kicsiny csillagunkat.-140-150-et ver.  Ez több mint a miénk, de mivel Ő mindössze 8 hetes, nincs ezzel semmi baj.
-Gyönyörű-mosolyogtam, amint ujjaimmal lesimítottam arcomról egy apró könnycseppet.-Olyan, mindez, mint egy álom.
-Több, mint egy álom-simogatta meg a vállamat Carlisle, és láttam, amint az Ő szemei is megcsillannak.-Olyan, mint a valóság.
-A Doopler jól megmutatja, amint a vér kering-mutatott a monitoron fel-felvillanó megannyi színre.-A szíve jól pumpál. Erős és masszív-folytatta, amitől kissé megkönnyebbültünk Jó volt hallani, hogy nincs semmi baja, hogy jól van.-Mivel nincs semmi gond, így nincs más hátra, mint vér- és Chorion-mintát venni-mosolyogta, amint egy vékony katétert emelt ki a mellette lévő szekrényből.-De mielőtt a Chorionbolyhok vizsgálatára térnék, kötelességem megemlíteni a mintavétellel járó kockázatot, illetve az esetlegesen fellépő mellékhatásokat és komplikációkat-váltott komolyabb hangnemre. -Mivel az eljárással megbolygatjuk a fejlődő méhlepényt, ezért ez a későbbiekben okozhat keringési rendellenességeket a lepény területén, ami pedig könnyen koraszüléshez vezethet-állt neki a felmerülő kockázatok ismertetéséhez.-Ez egy lehetséges következmény, de szerencsére nem sok nőnél fordul elő. Ennél gyakoribb a vérzés fellépése, ami a vizsgálat utáni első napon még nem jelent feltétlenül problémát, ám ha több napon át tart, valamint a vérzés intenzitása erősödik, könnyen egy vetélés első jele is lehet-pillantott ránk ismét.-És bár a vizsgálat következtében végbemenő magzatelhalások aránya mindössze 2-3%, jobb elővigyázatosnak lenni-folytatta. -Éppen ezért majd minimum 2 órát kell pihenned a mintavételt követően, és ha bármilyen fájdalmat vagy vérzést tapasztalsz, azonnal szólj!
-Úgy lesz-bólintottam némi aggodalommal a hangomban, miközben Ő egy fecskendőt illesztett a katéter felé eső részére.
-Ne aggódj, vigyázok rátok!-pillantott rám nyugtatóan, amint steril kesztyűt cserélt a vizsgálat elvégzéséhez.-A transzcervikális módszert használom, így nem ejtek szúrást a hasfalon, hanem egy katétert vezetek fel a méhnyakon át egészen a méhlepényig. Ezzel jelentősen lecsökkentem a fertőzés veszélyét, de még ennek ellenére is egy invazív, testbe hatoló beavatkozásról van szó-tette hozzá.-Szerintem két orvosnak nem kell elmagyaráznom, hogy minden beavatkozásnak megvannak a maga kockázatai, és hogy minden sebet ejtő vizsgálatnál, műtétnél fennáll a fertőzés veszélye.
-Mint orvos-bólintotta Carlisle, miközben továbbra is nyugtatgatóan simogatta ujjai közt pihenő kezemet.-De mint leendő apa…semmi sem nyugtat meg annyira, mint hogy tudom, a kisbabánk a lehető legjobb kezekben van-pillantott rám mosolyogva, majd vissza.-Jó orvos vagy, Addison!
-Köszönöm!-mosolyogta Ő is, majd nekiállt, hogy elvégezze ezt a nem kis téttel járó, de annál fontosabb vizsgálatot. -Most felvezetem a katéter a hüvelyen át a méhszájig-emelte szemeit az ultrahang monitorjára, amin pontosan látszott, amint a katéter eléri a méhem alsó részét.- Remek, már meg is van-vette kezébe a hosszú, rugalmas cső fecskendőbe torkolló részét.-Ha lehet, most ne mozdulj meg -pillantott rám, amire néhány pillanattal később egy tompa intenzitású, kisebb fájdalmat éreztem a méhem bal oldalán. -Rendben…azt hiszem ennyi elég lesz -állt neki a katéter eltávolításának, majd a fecskendőből egy jól záródó kémcsőbe tette a biopszia során levett mintát.-Hogy érzed magad?
-Hát…már jobban-nevettem fel alig hallhatóan, amint a bent tartott feszültség egy halk sóhaj formájában elhagyta ajkaimat.
-Akkor most már nincs más dolgod, mint pihenni-simította meg a vállamat biztatóan.-Mivel a sejteket tenyészteni kell a vizsgálat előtt, a teszteredmények olyan 6-8 hét múlva várhatók-tájékoztatott minket az elkövetkezendő néhány hét eseményeiről.-Én azt tanácsolom, hogy ne idegeskedjetek miatta. Amíg nincs betegés, nincs miért aggódni.
-Úgy legyen- tette hozzá bizakodással a hangjában Carlisle, amint csillámló, kék szemeivel rám pillantott.-Nem lesz semmi baj!
-Nem lesz-mosolyogta Addison is, amint ismét hozzám lépett.-Nos, most már nincs más hátra, mint vért venni…




(Carlisle szemszöge)




-Jó reggelt, Carlisle!-hallottam meg Derek hangját mögöttem, mire azonnal felfigyeltem az előttem lévő forró kávéról.-Tudom, már délután van-állított meg, mielőtt bármi mást mondhattam volna-, de alig láttalak ma, és a beosztás szerint a műtéteid nagy részét is holnapra halasztottad-pillantott rám kissé furcsállón.-Mi van veled? Eddig nem tettem szóvá, de…mostanában elég furcsán viselkedsz. Csak nincs valami gond?
-Nem, nincs-válaszoltam mosolyogva, amint tovább kavargattam a gőzölgő italban lassan oldódó barnacukrot-Jobban nem is lehetnék.
-Carlisle, ismerlek-nézett rám komolyan, amint mellém ült a kantin egyik körkörös aszalánál.-Valami megváltozott két hete. Szétszórt vagy, folyton a csipogódat nézed…Mondj valamit, mert mint legjobb barátod-mutatott magára-, aggódom érted.
-Jól van-sóhajtottam, miközben éreztem, amint a megannyi érzelem újból elönti a testemet. Nem voltam biztos benne, hogy elérkezett az ideje, de…nem bírtam tovább magamban tartani. Annyira kikívánkozott belőlem, szívem szerint minden nap világgá kiáltottam volna, hogy: Apa leszek! De mint orvos, jól tudtam, a harmadik hónapig minden annyira könnyen rosszra fordulhat. Elég egy rossz mozdulat, egy túlterhelt munkanap, egy fokozott stresszhelyzet…és már nem érvényes az előbbi mondatom.-Két hete…megváltozott az életem-álltam neki még mindig némi kétséggel a hangomban.-Attól a naptól, más ember lettem. Másabb, mint azt én valaha is gondoltam-húzódott arcomra egy újabb széles mosoly.-Azon a napon…azon a napon tudtam meg, hogy hamarosan apa leszek-nevettem fel örömteli hangon, és éreztem, amint néhány könnycsepp jelenik meg a szemeimben.-Apa leszek…
-Most csak viccelsz, nem igaz?-ámult el Derek egy szintén hatalmas mosollyal az arcán, mire én egy határozott fejcsóválással válaszoltam előbbi kérdésére.-Nem, te nem viccelsz-érte el a felismerés.-Gratulálok, Öregem!-veregette meg a vállamat, mire éreztem, amint egyfajta mámoros büszkeség árasztja el az egész testemet…az apaság érzése.
-Mihez gratulálunk?-lépett hozzánk Mark egy nagyobbacska szendviccsel a kezében, ám mielőtt válaszolhattam volna…
-Képzeld, ebből a dokiból itt-mutatott rám Derek- nemsokára apuka lesz-mosolyodott el ismét mire Mark is  azonnal elképedt a hír hallatán.
-Tudtam, hogy hamarosan megcsinálod!-veregette meg Ő is a vállamat, miközben sietve mellénk helyezkedett.-Gratulálok!
-Kössz!-nevettem fel még mindig büszkeségben úszva.-El sem tudjátok képzelni, mennyire… boldog vagyok.
-Látszik az arcodon-szegezte hozzám mutatóujját Derek.-De most mesélj, mennyi idős a pici?
-Nyolc hetes-válaszoltam mindent betöltő örömmel a hangomban.-Gyönyörű, egészséges baba-mosolyodtam el ismét.-Viszont ez nem lenne ennyire egyértelmű a te csodás feleséged nélkül-pillantottam rá, mire azonnal megértette célzásomat.
-Addison-sóhajtott fel sejtelmektől csillogó szemekkel.-Így, hogy mondod, Ő is kissé rejtélyes volt mostanában-említette meg észrevételeit.-Ezek szerint emiatt.
-És hálás is vagyok neki érte-jegyeztem meg.-Tudjátok, egyelőre még csak a szüleink tudtak a babáról, mivel még elég pici-álltam neki a magyarázatnak.-Nem szerettük volna, ha az egész kórház az elveszített babánkról beszélne egy esetleges vetéléskor.
-Teljesen megértem-értett velem egyet Derek.-És mi sem mondjuk tovább senkinek, nem igaz, Mark?-pillantott rá, amint Mark sietve próbálta lenyelni a szájában lévő szendvicsfalatot.
-Természetesen-bólintott egyet igenlően.-De azért…arra gondoltam, megünnepelhetnénk valahogy ezt a pillanatot-ajánlotta.-Mi lenne, ha mind összeülnénk Joe bárjában ma este. Esme-nek sem árt meg egy kis alkoholmentes szórakozás…
-Nem tudom, hogy ez kivitelezhető-e -túrtam a hajamba némi kétséggel a hangomban.-Esme ma átesett egy kisebb invazív beavatkozáson, és nem nagyon kéne mászkálnia…
-Állj…miféle beavatkozáson?-állított meg ekkor Mark.
-Chorion-mintát vett tőle Addison-válaszoltam.-Most is éppen pihen, és a mai napon nem szabad semmit megerőltetőt csinálnia.
-Tudod mit?-csillant fel Derek szemében egy ötletszikra.-Mi lenne, ha várnánk ezzel a kiruccanással-pillantott rám elgondolkodva.-Esme-nek most úgy is pihennie kell, és gondolom, nem kicsit izgultok az eredmények miatt sem-ált neki gondolatmenetének kifejtéséhez.-Úgy gondolom, hogy várjuk meg ezeket a bizonyos eredményeket, és ünnepeljük azt, hogy a babátok egészségesebb nem is lehetne.
-Hogy lehet, hogy Addison és te is ennyire biztosak vagytok ebben?-nevettem fel kissé hitetlenül. Hiszen annyi minden megtörténhet…egy hibás kromatida, egy rosszul osztódó kromoszóma, egy rendellenesen működő enzim…akár egyetlen kis aminosav rendellenessége is tönkretehet egy egész életet.
-Nézz magadra-vette át a szót tőlem Mark.-Egészséges, jó fizikumú, 32 éves férfi vagy, akit én még betegnek sem nagyon láttam.
-Ha jól tudom, örökletes megbetegedés sincs a családodban-tette hozzá Derek.-Esme pedig egy erős, 26 éves nő, aki mindig aktív, és mindig talpon van.
-Nincs miért aggódnod-pillantott rám Mark biztatóan -, apuka –tette hozzá, mire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak ezen a megszólításon.
-Ígérd meg-folytatta tettetett komolysággal Derek-, hogyha fiad lesz, mi is mutathatunk neki egy-két dolgot az életben-kötötte az orromra.-Tudod, olyan pasis dolgokat…
-El fogjátok rontani a gyerekemet-nevettem fel a fejemet fogva, amint Derek előbbi mondatán elmélkedtem-, akár fiam, akár lányom lesz.
-Viszont, ha lány-fogott utolsó szavamon Derek-, akkor meg megtanítjuk neki, hogy ismerje fel az Mark-féléket-veregette meg a vállát, mire Ő meglepetten pillantott vissza barátunkra szavai hallatán.
-Erre áldásomat adom-nevettem ismét, amint elképzeltem őket a kislányommal. –De azért ne utáltasd meg vele Markot.
-Ne is-szólt közbe saját védelme érdekében, mire Derek ismét megveregette a mi nőcsábászunk vállát.
-Egyébként…neked mi a megérzésed?-pillantott rám ismét legjobb barátom.-Kisfiú vagy kislány?
-Nem is tudom-válaszoltam elgondolkodva.-Valamiért…úgy érzem, hogy kislány-mosolyogtam meghatottan.-Nem  tudom, miért, de…de szerintem Ő kislány.
-Hát…végül is ez rajtad múlik-jegyezte meg némi célozgatással, mire éreztem, hogy Mark nem fogja kihagyni ezt a kínálkozó alkalmat.
-Igen ám, és nemsokára meg is tudjuk, hogy X vagy Y kromoszómás kisfickó ért-e célhoz-kacsintott rám, mire kissé lemondóan megcsóváltam a fejemet.
-Ti sosem változtok-nevettem, amint egy utolsó kortyot ittam az előttem lévő kávéból.-De most mennem kell, műtétem lesz-álltam fel az asztaltól.- Ezt nem tehettem át holnapra-jegyeztem meg Derek-re pillantva, mire Ő is halkan felnevetett.-Még találkozunk!
-Ahogy mondja, apuka!-intett utánam Mark, miközben én mosollyal az arcomon indultam útnak a 4-es műtő felé.




(Esme szemszöge)



Semmi más nem járt a fejemben, mint Ő. Féltettem, mint az életem, semmi mást nem kívántam, minthogy minél teljesebb életet éljen. Ha bármit tehettem volna érte, most azonnal megtettem volna. De most semmit sem tehettem. Semmit, mindössze a pihenés állt rendelkezésemre.
-Szia, Esme!-hallottam meg egy ismerős hangot, amire azonnal felpillantottam az előttem lévő kórlapról.-Mit csinálsz itt egyedül?
-Szia, Izzie!-köszöntem rá mosolyogva, amint ismét egy almaszeletet emeltem a számhoz.-George!
-Szia, Esme!-lépett Ő is hozzám.-Hogy vagy?
-Remekül-válaszoltam, miközben mind a ketten mellém helyezkedtek ezen a rég nem használt beteghordó ágyon, ami a folyosó falánál állt sorban a többivel.-És éppen a papírmunkával foglalatoskodom. Ti?
-Mi végeztünk mára, és arra gondoltunk-néztek össze George-dzsal-, hogy mi lenne, ha este mi hárman elmennénk inni valamit-ajánlotta.-Egy kis lazítás nem árt, és szerintem mindhármunkra ráfér egy kis szórakozás.
-Figyeljetek…-álltam neki kissé bizonytalanul- ez nem hiszem, hogy menni fog-sóhajtottam, hiszen az én állapotomban szóba sem jöhet az ivás. Bár Ők erről mit sem tudnak.
-Ugyan, Esme-pillantott rám George-Gyere már! Izz és én is jól elvagyunk, de nélküled nem az igazi.
-Sajnálom, de nem mehetek-simítottam ki egy kósza hajtincset az arcomból, mire Izzie arcán láttam, amint észrevette a vérvételem után maradt sebet elfedő kis gézdarabot.
-Neked megint vérvételed volt?-fogta meg a kezemet, így már nem tudtam tovább rejtegetni ennek a kis beavatkozásnak a nyomát.
-Igen-bólintottam kissé zavaromban.-De nincs semmi bajom, higgyétek el!
-Az embertől csak úgy nem vesznek vért mindössze két hét eltéréssel-pillantott rám komolyan George is.-Beteg vagy?
-Nem vagyok beteg-ellenkeztem tovább, te tudtam, hogy már nem sokáig titkolhatom előttük a dolgot.-Nincs semmi bajom-ismételtem el mégegyszer. Nem úgy tűnt, mintha teljes bizonyossággal elhinnék, amit mondok.
-Akkor viszon el kell jönnöd velünk inni-mosolyodott el ismét Izz.-Joe bárja ma kihagyhatatlan ajánlattal szolgál.
-Nem mehetek, nem szabad innom-csúszott ki a számon, amire ők is azonnal felfigyeltek. És abban is biztos voltam, hogy azonnal rájöttek, miről van szó.
-Istenem, Esme-pillantott rám  Izzie  kissé bizonytalankodva, mivel Ő maga sem hitte el azt, ami az előbb a szájamat elhagyta-, csak nem terhes vagy?
-De-bólintottam egy örömteli mosollyal az arcomon, és láttam, amint mind a ketten elámulnak szavaimon.-Babát várok.
-De hisz’ ez nagyszerű!-ölelt meg azonnal Izzie, mire nem bírtam megállni, hogy fel ne nevessek lelkesedésén.-Gratulálok, nagyon örülök nektek!
-Én is gratulálok!-ölelt meg George is őszinte örömmel a hangjában.-Minden bizonnyal nagyon jó anya leszel.
-Köszönöm!-pillantottam rájuk mérhetettel boldogsággal a hangomban. Úgy éreztem, mintha szárnyallnék, mintha az égben járnék.
-És milyen idős a baba?-emelte rám szemeit kíváncsian Izzie.
-Nyolc hetes-válaszoltam mosolyogva.-Már ver a szíve és…annyira gyönyörű-csillantak meg a hangom meghatottan, és alig bírtam visszafogni kitörni készülő könnyeimet.-Nem, mintha nem ezt mondaná minden anya a gyermekére-nevettem fel ismét, mire belőlük is felhangzott egy apró nevetés.
-Annyira jó téged ennyire boldognak látni-jegyezte meg George, amint ismét az arcomra pillantott.-Ragyogsz, csillognak a szemeid….teljesen kivirultál.
-Ő most egy boldog kismama-jegyezte meg Izzie is, mire ismét halkan felnevettem a kismama jelző hallatán.
-Most már értitek, miért nem mehetek veletek inni-tisztáztam a beszélgetésünk kezdeti témáját.
-Figyelj, akkor majd alkoholmentes üdítőt iszol, vagy vizet-állt elő egy újabb alternatívával.-Legalább megünnepeljük ezt a különleges alkalmat.
-Még most is nemet kell mondanom-pillantottam rájuk megbocsájtást kérve.-Ma átestem egy Chorion-mintavételen, és Dr. Montgomery szigorú pihenést írt elő nekem a mai napra.
-Semmi gond, teljesen megértjük-emelte rám szemeit megértően George.-Ez egy nem kis kockázattal járó vizsgálat. Nem lenne jó, ha valami bajotok esne…
-Egyet értek-bólintott egyet Izz is.- Viszont akkor most kell mesélned-jegyezte meg tettetett komolysággal, mire nem bírtam megállni, hogy ismét el ne mosolyodjak.-Na, de komolyan, hogy éled meg ezt az egészet?
-Kicsit fárasztó-vallottam be őszintén.-A reggeli rosszullétek, és a hormonváltozások miatti fáradtság kissé nehézzé teszi a munkanapokat, de minden kellemetlenség ellenére is kimondhatatlan öröm járja át minden nap a testemet, hiszen tudom, hogy Ő itt van a szívem alatt-simítottam ujjaimat a hasamra, ami bár most még lapos volt, de tudtam, hamarosan jól látható növekedésbe kezd. -Én mindig is anya akartam lenni, és…most megvalósul-vékonyodott el a hangom a meghatottságtól, és éreztem, amint az apró könnycseppek összegyűlnek a szemeimbe.-Jaj, bocsánat-sütöttem le a szemeimet, amin éreztem, hogy az egyik könnycsepp majdnem kigördült a szememből.
-Semmi gond-simogatta meg a vállatam, mire ismér rájuk emeltem a tekintetem.-És hogy mennek a vizsgálatok? Minden rendben?
-Eddig nem volt semmi probléma-válaszoltam kisebb megkönnyebbüléssel a hangomban.-Egészséges, minden értéke megfelel egy ilyen korú magzatnak, de…aggódom a Chorion-vizsgálat miatt-sóhajtottam.-Nem akarom, hogy az én hibámból az egész élete tönkremenjen.
-Nem lesz semmi gond-pillantott rám George biztatóan.-Egészséges, fiatal nő vagy, és biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen egészséges kisfiad…avagy kislányod születik majd-mosolyogta, mire az én arcomra is ismét mosoly húzódott.
-Tényleg, van valami megérzésed, hogy melyik?-csillant fel Izzie szemében a kíváncsiság, mire azonnal elgondolkodtam előbbi mondatán. Egyértelmű volt.
-Úgy érzem kislány-nevettem fel tiszta örömmel a hangomban.-Nem tudom, mi miatt gondolom ezt, de…szinte biztos vagyok benne, hogy kislány.
-Szóval egy valódi kisasszony növekszik odabent-nevetett fel Izz is, mire George is azonnal elmosolyodott.-Egy kicsi Miss Cullen.
-Valóban-pillantottam a hasamra, és szinte láttam magam előtt, amint először a karomban tarom Őt…az én gyönyörű kislányomat.