Cullen's Anatomy VIII. Fejezet

Sziasztok!

Íme, itt lenne a Cullen's Anatomy újabb fejezete. Remélem, mindenkinek tetszik majd, és bár eddig nem kértem ilyet, de szeretném, ha picit több komment érkezne, mint amennyit kapok, mert csak abból tudom, mi tetszik és mi nem, illetve mit szeretnétek. Remélem, ezzel nem bántok meg senkit. :)

Puszi! Carly

(Carlisle szemszöge)

-Milyen rendes lány-pillantott rám Emily anyukája, amire én is ráirányítottam a tekintetemet. Észre sem vettem, hogy mindeddig Esme után néztem, amint lassan eltűnik a nem messze lévő ajtónál.

-Nem csak rendes-sóhajtottam.-Ő a mindenem-szóltam el magam, amire Mrs. Rainbow is felfigyelt.

-Mióta ismerik egymást?-emelte rám szemeit kíváncsian.-Ha szabad ilyet mondanom, mintha már…nem is tudom…mintha már több éve együtt lennének. Ami ellene szól az mindössze a…puszi, ami túl új volt mindkettejüknek. Első alkalommal történt.

-Mindössze…három napja ismertem meg-vallottam be-, de mintha már tíz éve ismerném. Jó szeme van az ilyesmihez-kuncogtam.

-Mielőtt Emily megszületett, nem messze innen egy magánrendelőt üzemeltettem-mondta.-Pszichológus lennék.

-Remekül csinálja-nevettem alig hallhatóan.-És mi miatt nem folytatta?

-Emily miatta-pillantott rám ismét-, mellette szeretnék lenni. Amint majd önállóbb lesz, én is visszatérek a munkába.

-Szerintem még mindig remekül helytállna-ismertem el-, nem számít mennyi ideje nem művel valamit, ha már csinálta, mindig is menni fog-mosolyodtam el.-Remélem, minél hamarabb meggyógyul Emily is.

-Minél hamarabb- bólintott, mire pár pillanat múlva…

-Mama?-nyitotta ki  álmos szemeit.

-Megjöttem, kicsim-termett mellette.-Nincs mitől félned…

-Esme néni is ezt mondta- pillantott fel rá-, és nem volt mitől félnem. Itt minden felnőtt annyira rendes…

-Öröm ezt hallani-szólaltam meg én is, amire Emily azonnal rám emelte hatalmas szemeit.

-Esme néni merre van?-csillant fel a tekintete.

-El kellett mennie, de hamarosan ismét visszajön-csitítottam, ám szavaimra arca kicsit elszomorodott.-Ne búsulj, kicsi lány!

-Ő annyira rendes-sütötte le a szemeit, majd néhány pillanat múlva ismét rám nézett.-Dr. Cullen, Esme néninek és Önnek vannak babái?

-Nem, nincsenek...-mondtam-még nincsenek- hangsúlyoztam. Nem említettem még senkinek, de már többször is felvillant a gondolataimban néhány kép, amin már nem csupán ketten…hanem hárman vagyunk.

-Dr. Cullen-hallottam meg ekkor mögöttem Addison hangját, amire én is megfordultam-, kijönne?

-Azonnal, Dr. Montgomery-indultam el, majd amint kiértem, azonnal láttam, hogy nem csak Ő, hanem Derek is rám vár.

-Valami rosszat csináltam?-furcsállottam, mire mindketten kuncogni kezdtek.

-Nem, nem, nem-állítottak le.-De támadt egy remek ötletem-mondta Addison, miközben Derekre pillantott.-Dupla randi?

-Mármint?-ráztam meg a fejemet.

-Te Esme-vel, én meg Addisonnal-forgatta meg szemeit barátom.-Mi más lenne?

-Én nem is tudom-túrtam a hajamba-, előtte mindenképp beszélnem kell Esme-vel, hogy nem kínos-e neki mindez…

-Figyelj, ebbe a lányba muszáj önbizalmat öntenünk-markolta meg a vállamat Addison.-Kitaláltam, hogy mit tehetnénk, de bele kell menned. Hallottam dúdolni…hihetetlen hangja van, el sem tudod hinni, mennyire szép.

-Én is hallottam-bólintotta Derek.-Hallanod kell!

-Emiatt  kell elmennünk a Moonlight-ba – ajánlotta –, ma éjjel.

-Kiállítanátok ennyi ember elé?-simítottam bele ismét a hajamba.-Én nem hinném, hogy…

-Bízz bennünk-állította barátom, majd mindketten rám kacsintottak, és lassan elindultak az ellenkező irány felé…

(Esme szemszöge)

Már majdnem hét óra volt, mire mindet elintéztem, és elindulhattam az aula irányába. A szívem most is annyira hevesen vert, mintha valami űzné; pont, mint az első randinkon. Nem tehettem róla, de mintha minden nappal jobban beleszerettem volna, mintha már semmi más miatt nem is lettem volna. Amint megláttam Őt, a szívem egy pillanatra megszűnt dobbanni, és amint rám pillantott, azonnal elpirultam, mint egy tini lány.

-Szia!-simította meg az arcomat.

-Szia!-pillantottam fel a szemeibe.

-Indulhatunk?-mutatott az ajtó felé.

-Indulhatunk-ismételtem meg, amit mondott; immár másodszor, mire mind a ketten felnevettünk.

-Hallom, jó már a hangulat-hallottam meg Dr. Montgomery-t, amire kissé meglepetten emeltem a szemeimet rá és a mellette álló Dr. Shepherd-re.

-Nem tudtam nemet mondani-suttogta, mire azonnal megértettem, mire célzott ezzel.-Sajnálom, ha mindez kínos…

-Nem az-simítottam meg a karját. - Öröm Önnökkel lenni-pillantottam feletteseimre.

-Szintúgy-bólintott Dr. Shepherd.

-A Moonlight-ba még minimum fél órát kell mennünk-pillantott a faliórára Carlisle.-Indulnunk kellene…

-Akkor menjünk-bólintottam, mire mind a négyen elindultunk az említett étterem felé.

Amint ott voltunk, mindannyian leültünk a hatalmas asztalhoz, amit kaptunk; majd miután mindenki ivott és rendelt valamit, lassan a hangulat is enyhülni látszott, már ami az én állapotomat illette.

-Ön remek ember, Esme-simította meg a vállamat Addison-Mennyire fiatal, és milyen érett, értelmes lélek…

-Köszönöm!-pillantottam rá, majd szerelmemre, aki mindeddig a hajammal játszott, mint valami kisfiú; ami miatt állandóan mosolyogtam.

-Mit csinálsz?-nevettem alig hallhatóan.

-Csodállak-simította meg arcomat-, annyira szép, amit látok, mintha nem más ülne itt mellettem, mint a legszebb angyal.

-Ne mondj ilyet-pirultam el ismét, ám pár pillanat múlva…

-Dr. Esme Anne Platt-hallottam meg nevem a mikrofonban. –Várja Önt a színpad nem mással, mint Az Endless Love című számmal. Jöjjön, minél hamarabb!

-De én nem…-intettem nemet, ám amint rájöttem, ki áll e mögött, azonnal Addison-ra emeltem a tekintetem.

-Nem muszáj…-állt mellém Carlisle.

-Esme, menjen!-pillantott szemeimbe.- Hallottam már, milyen, amikor énekel. Mutassa meg, milyen…

Nem hittem, hogy menni fog…annyira ijedt voltam, mint amennyire még soha, és amint elindultam, majdnem összeestem a rémülettől, de kiálltam.

Amint körbenéztem, mindenhol rám meredő szemeket láttam, és amint elindult a zene, nem is tudtam megmukkanni, mindaddig, amíg szemeimmel meg nem láttam Őt.

Hold me close and hold me fast

This magic spell you cast

This is la vie en rose

When you kiss me, heaven sighs

And though I close my eyes

I see la vie en rose

When you press me to your heart

I'm in a world apart

A world where roses bloom

And when you speak, angels, sing from above

Everyday words seem

To turn into love songs

Give your heart and soul to me

And life will always be

La vie en rose

And when you speak, angels, sing from above

Everyday words seem

To turn into love songs

Give your heart and soul to me

And life will always be

La vie en rose

  

Pillanatokra sem eresztettem el a tekintetét, mintha a szemeiben elmerülve nem tűnt volna annyira nagynak a tömeg, mintha mindössze mi ketten lettünk volna ebben a hatalmas étteremben. Az idő elillant, semmi nem moccant…

Cullen's Anatomy VII. Fejezet

Sziasztok!

Sikerült megírnom a fejezetet, és még ma este fel szerettem volna rakni, még ha ilyen késő este nem is sokan tudjátok majd elolvasni. Nemsokára jön majd a randi is, de ebbe még sajnos nem került bele, bármennyire is szeretném siettetni ;) De mint mondtam, ami késik, nem múlik.

Puszi!

Carly

(Esme szemszöge)

Amilyen hirtelen elindultam, annyira hirtelen álltam meg, mikor felvillantak a néhány pillanattal ezelőtt történtek. Mikor a szemeimbe nézett búcsúzóul, mikor ujjai a vállamat simították, és amikor ajkait puhán az arcomhoz érintette. Talán soha nem volt még semmi ennyire gyengéd, mint amennyit tőle kaptam mindössze ezzel az érintésével…

-Jó reggelt, Dr. Platt-hallottam meg Dr. Montgomery hangját, amire azonnal feleszméltem.-Már mindenhol kerestem, merre volt?

-Most jöttem-sütöttem le a szemeimet.-Sajnálom, de még nem jutottam el a…

-Nincs semmi gond-állított le, mikor látta mennyire megrémültem.-Nem lesz semmilyen számon kérés, mindössze nem tudtam, merre lehet.

-Köszönöm, Dr. Montgomery-pillantottam rá hálásan-, nem is tudja, mennyire…

-Nincs mit köszönnie-legyintett.-Inkább induljunk, mert ma még sok munkánk van, és nekem ma hamarabb el kell mennem.

-Persze, Dr. Montgomery-bólintottam, majd amint elindultunk, eszembe jutott még valami.-A ruhát még meg sem köszöntem, mármint…a randim tökéletes volt, de Ön nélkül nem ment volna.

-Ne mondjon ilyet, Esme-állt meg előttem.-Nem múlt ez senki máson, mint magán és Dr. Cullenen. És mostantól nem hívhat Dr. Montgomery-nek, mert túlzottan…nem is tudom, hogy mondjam, de…nincs önbizalma-simította meg a vállamat.- Mostantól Addisonnak fog hívni.

-Rendben, Dr. Montg…Addison-nevettem alig hallhatóan-, de mindenképp szeretném, ha ez nem lenne kellemetlen Önnek.

-Nem az-mondta őszintén.-Akkor munkára fel!-adott a kezembe néhány kórlapot, mire sietve indultam el az első betegem felé. Ő nem volt más, mint egy kislány.

-Jó reggelt, kicsi lány-nyitottam be hozzá.-Milyen napod van?

-Még mindig fáj mindenem-mondta alig hallhatóan.-Mikor mehetek majd haza? Hiányzik az otthonom…

-Amíg nem múlik el az influenzád, itt kell maradnod-hajoltam hozzá, majd meghallgattam a pici szívét-, nem szeretnél megint elájulni, igaz?

-Nem-sóhajtotta, majd pár pillanattal később ismét rám pillantott.-És a szüleim mikor jönnek be hozzám?

-Amint tudnak, biztos jönnek-simítottam meg a haját.-Ilyenkor minden felnőtt, akinek munkája van, ott ül a munkahelyén. Amint a munkaidő lejár, minden bizonnyal itt lesznek…

-Nem maradsz itt mellettem?-csillantak fel hatalmas szemei.-Annyira félek.

-Jaj, kicsim-ültem oda mellé-, nem kell félned. Az itteni orvosok mind rendes emberek, nem akarnak bántani. Szerinted én bántanálak?

-Nem-válaszolta ismét szemeimbe nézve.-Te más vagy…mintha a mamám lennél.

-Oh, milyen kedves-simítottam meg az arcát. Alig bírtam megállni, hogy a könnyeim ki ne csorduljanak a szemeimből ennek a kicsiny lánynak a szavai hallatán. Amint azokkal a riadt szemekkel rám nézett, és meglátta bennem a mamáját, mintha valami megdobbant volna bennem…

-Szia, Emily!-hallottam meg egy ismerős hangot.-Milyen napod van, kicsi lány?

-Nem jó-mondta bánatosan.

-Esme doktor néni  már megvizsgált?-pillantott előbb rám, majd Emily-re Carlisle, miközben mellém húzott egy széket.

-Már majdnem indultam, mikor bejöttél-pirultam el, amint ujjai megérintették a kezemet.-De Emily szerette volna, ha még maradok.

-Milyen jól tette-merült el a szemeimbe, amire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.-Nem bánod, ha én is itt maradok?-fordult ismét Emily-hez.

-Nem-csóválta meg pici fejét, majd a szemei pár pillanat múlva ismét felcsillantak-, Nem olvasnál nekem valamit?-mutatott rá a mesekönyvére.-A mamám mindig olvas nekem, de most nincs itt, és nagyon hiányzik…

-Mindenképp, kicsim-vettem el mellőle a könyvet, majd amint kinyitottam, már bele is kezdtem.-Hol volt, hol nem volt; mielőtt még létezett volna szivárvány, mielőtt még a csillagok feljöttek volna az égre, élt nem messze innen egy kislány. Ennek a kislánynak volt egy álma, amit nem mert elmondani senkinek. Minden éjjel fenézett az égre, és amikor a hold előbújt a hatalmas felhők mögül, kívánt valamit. Szerette volna, ha valaki annyira szereti, mint ahogy az anyukája szerette Őt. A kislány ugyan is árva volt. Egyik reggel nem mást talált az ajtaja előtt, mint egy címkével ellátott dobozt, benne egy kiscicával. A címkére ez volt írva: Vigyázz rá, és mindig melletted lesz. A cica mindig ott volt a kislánnyal, és mire a lány felnőtt, a cica is felcseperedett. Semmi nem választotta el őket, ám amikor a lánynak babája született, a cica rájött, itt már nincs dolga mellette. Elment, és a lány többé nem látta Őt. Ám néhány évvel később, mikor a lány kisfia már idősebb volt, ismét találtak egy dobozt az ajtó előtt. Ebben is egy kiscica volt, és a címkén most ez állt: Ismét viseld gondját!-ezzel a mondattal csuktam be a könyvet, és mire ismét Emily-re néztem, Ő már mélyen aludt.

-Milyen aranyos kislány-simította meg a vállamat Carlisle, amire én ismét rápillantottam.-Szerencsések lehetnek a szülei.

-Remélem, egy napon majd nekem is szerencsém lesz mindezt átélni-sóhajtottam, és amint rájöttem, mit is mondtam, azonnal lesütöttem a szemeimet.

-Én is remélem-simította meg az arcomat, majd pár pillanattal később meg is hallottuk, amint néhány lépés közelíti meg a kórtermet.

-Jó napot!-mondta szinte suttogva egy hölgy.-Én Emily-hez jöttem, Mrs. Johnson  mondta, hogy még itt vannak az orvosai, és mindenképp szerettem volna megismerni őket.

-Emily sokat emlegette már-kuncogtam alig hallhatóan.-Dr. Esme Anne Platt-mutatkoztam be.

-Emily Rainbow-rázott velem kezet.-A kis Emily anyukája.

-Elbűvölő kislány-mondtam őszinte csodálattal.-Üljön le mellé, már rettenetesen hiányolta magát.

-De Dr. Platt mindeddig mellette volt-simította meg a vállamat Carlisle.-Dr. Carlisle Cullen-mutatkozott be Ő is.

-Nem is tudom, mit mondhatnék-pillantott ránk hálásan.-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnie-mondtam.-De nekem most mennem kell-pillantottam rá majd a mellettem álló Carlisle-ra.-Dr. Montgomery még sok minden munkát adott a mai napra, de majd még mindenképp benézek Emily-hez.

-Rendben van-simított bele Carlisle a hajamba, mire nem bírtam megállni, mindenképp viszonozni szerettem volna, ami reggel történt. Lassan odahajoltam, majd egy leheletnyi puszit nyomtam puha arcára, amire azonnal megremegtek vállaimon pihenő kezei, minta pici elektromos impulzus futott volna át rajta.

-Hamarosan találkozunk-mondtam a szemeibe pillantva, majd lassan indultam el a másik épület irányába…