Cullen's Anatomy VII. Fejezet

Sziasztok!

Sikerült megírnom a fejezetet, és még ma este fel szerettem volna rakni, még ha ilyen késő este nem is sokan tudjátok majd elolvasni. Nemsokára jön majd a randi is, de ebbe még sajnos nem került bele, bármennyire is szeretném siettetni ;) De mint mondtam, ami késik, nem múlik.

Puszi!

Carly

(Esme szemszöge)

Amilyen hirtelen elindultam, annyira hirtelen álltam meg, mikor felvillantak a néhány pillanattal ezelőtt történtek. Mikor a szemeimbe nézett búcsúzóul, mikor ujjai a vállamat simították, és amikor ajkait puhán az arcomhoz érintette. Talán soha nem volt még semmi ennyire gyengéd, mint amennyit tőle kaptam mindössze ezzel az érintésével…

-Jó reggelt, Dr. Platt-hallottam meg Dr. Montgomery hangját, amire azonnal feleszméltem.-Már mindenhol kerestem, merre volt?

-Most jöttem-sütöttem le a szemeimet.-Sajnálom, de még nem jutottam el a…

-Nincs semmi gond-állított le, mikor látta mennyire megrémültem.-Nem lesz semmilyen számon kérés, mindössze nem tudtam, merre lehet.

-Köszönöm, Dr. Montgomery-pillantottam rá hálásan-, nem is tudja, mennyire…

-Nincs mit köszönnie-legyintett.-Inkább induljunk, mert ma még sok munkánk van, és nekem ma hamarabb el kell mennem.

-Persze, Dr. Montgomery-bólintottam, majd amint elindultunk, eszembe jutott még valami.-A ruhát még meg sem köszöntem, mármint…a randim tökéletes volt, de Ön nélkül nem ment volna.

-Ne mondjon ilyet, Esme-állt meg előttem.-Nem múlt ez senki máson, mint magán és Dr. Cullenen. És mostantól nem hívhat Dr. Montgomery-nek, mert túlzottan…nem is tudom, hogy mondjam, de…nincs önbizalma-simította meg a vállamat.- Mostantól Addisonnak fog hívni.

-Rendben, Dr. Montg…Addison-nevettem alig hallhatóan-, de mindenképp szeretném, ha ez nem lenne kellemetlen Önnek.

-Nem az-mondta őszintén.-Akkor munkára fel!-adott a kezembe néhány kórlapot, mire sietve indultam el az első betegem felé. Ő nem volt más, mint egy kislány.

-Jó reggelt, kicsi lány-nyitottam be hozzá.-Milyen napod van?

-Még mindig fáj mindenem-mondta alig hallhatóan.-Mikor mehetek majd haza? Hiányzik az otthonom…

-Amíg nem múlik el az influenzád, itt kell maradnod-hajoltam hozzá, majd meghallgattam a pici szívét-, nem szeretnél megint elájulni, igaz?

-Nem-sóhajtotta, majd pár pillanattal később ismét rám pillantott.-És a szüleim mikor jönnek be hozzám?

-Amint tudnak, biztos jönnek-simítottam meg a haját.-Ilyenkor minden felnőtt, akinek munkája van, ott ül a munkahelyén. Amint a munkaidő lejár, minden bizonnyal itt lesznek…

-Nem maradsz itt mellettem?-csillantak fel hatalmas szemei.-Annyira félek.

-Jaj, kicsim-ültem oda mellé-, nem kell félned. Az itteni orvosok mind rendes emberek, nem akarnak bántani. Szerinted én bántanálak?

-Nem-válaszolta ismét szemeimbe nézve.-Te más vagy…mintha a mamám lennél.

-Oh, milyen kedves-simítottam meg az arcát. Alig bírtam megállni, hogy a könnyeim ki ne csorduljanak a szemeimből ennek a kicsiny lánynak a szavai hallatán. Amint azokkal a riadt szemekkel rám nézett, és meglátta bennem a mamáját, mintha valami megdobbant volna bennem…

-Szia, Emily!-hallottam meg egy ismerős hangot.-Milyen napod van, kicsi lány?

-Nem jó-mondta bánatosan.

-Esme doktor néni  már megvizsgált?-pillantott előbb rám, majd Emily-re Carlisle, miközben mellém húzott egy széket.

-Már majdnem indultam, mikor bejöttél-pirultam el, amint ujjai megérintették a kezemet.-De Emily szerette volna, ha még maradok.

-Milyen jól tette-merült el a szemeimbe, amire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.-Nem bánod, ha én is itt maradok?-fordult ismét Emily-hez.

-Nem-csóválta meg pici fejét, majd a szemei pár pillanat múlva ismét felcsillantak-, Nem olvasnál nekem valamit?-mutatott rá a mesekönyvére.-A mamám mindig olvas nekem, de most nincs itt, és nagyon hiányzik…

-Mindenképp, kicsim-vettem el mellőle a könyvet, majd amint kinyitottam, már bele is kezdtem.-Hol volt, hol nem volt; mielőtt még létezett volna szivárvány, mielőtt még a csillagok feljöttek volna az égre, élt nem messze innen egy kislány. Ennek a kislánynak volt egy álma, amit nem mert elmondani senkinek. Minden éjjel fenézett az égre, és amikor a hold előbújt a hatalmas felhők mögül, kívánt valamit. Szerette volna, ha valaki annyira szereti, mint ahogy az anyukája szerette Őt. A kislány ugyan is árva volt. Egyik reggel nem mást talált az ajtaja előtt, mint egy címkével ellátott dobozt, benne egy kiscicával. A címkére ez volt írva: Vigyázz rá, és mindig melletted lesz. A cica mindig ott volt a kislánnyal, és mire a lány felnőtt, a cica is felcseperedett. Semmi nem választotta el őket, ám amikor a lánynak babája született, a cica rájött, itt már nincs dolga mellette. Elment, és a lány többé nem látta Őt. Ám néhány évvel később, mikor a lány kisfia már idősebb volt, ismét találtak egy dobozt az ajtó előtt. Ebben is egy kiscica volt, és a címkén most ez állt: Ismét viseld gondját!-ezzel a mondattal csuktam be a könyvet, és mire ismét Emily-re néztem, Ő már mélyen aludt.

-Milyen aranyos kislány-simította meg a vállamat Carlisle, amire én ismét rápillantottam.-Szerencsések lehetnek a szülei.

-Remélem, egy napon majd nekem is szerencsém lesz mindezt átélni-sóhajtottam, és amint rájöttem, mit is mondtam, azonnal lesütöttem a szemeimet.

-Én is remélem-simította meg az arcomat, majd pár pillanattal később meg is hallottuk, amint néhány lépés közelíti meg a kórtermet.

-Jó napot!-mondta szinte suttogva egy hölgy.-Én Emily-hez jöttem, Mrs. Johnson  mondta, hogy még itt vannak az orvosai, és mindenképp szerettem volna megismerni őket.

-Emily sokat emlegette már-kuncogtam alig hallhatóan.-Dr. Esme Anne Platt-mutatkoztam be.

-Emily Rainbow-rázott velem kezet.-A kis Emily anyukája.

-Elbűvölő kislány-mondtam őszinte csodálattal.-Üljön le mellé, már rettenetesen hiányolta magát.

-De Dr. Platt mindeddig mellette volt-simította meg a vállamat Carlisle.-Dr. Carlisle Cullen-mutatkozott be Ő is.

-Nem is tudom, mit mondhatnék-pillantott ránk hálásan.-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnie-mondtam.-De nekem most mennem kell-pillantottam rá majd a mellettem álló Carlisle-ra.-Dr. Montgomery még sok minden munkát adott a mai napra, de majd még mindenképp benézek Emily-hez.

-Rendben van-simított bele Carlisle a hajamba, mire nem bírtam megállni, mindenképp viszonozni szerettem volna, ami reggel történt. Lassan odahajoltam, majd egy leheletnyi puszit nyomtam puha arcára, amire azonnal megremegtek vállaimon pihenő kezei, minta pici elektromos impulzus futott volna át rajta.

-Hamarosan találkozunk-mondtam a szemeibe pillantva, majd lassan indultam el a másik épület irányába…