Cullen's Anatomy XXXI. Fejezet

Sziasztok! 

Igyekeztem minél hamarabb meghozni a friss fejezetet, és íme! Remélem, mindenkinek tetszik majd ez a kis rész, ami során újabb érdekes dolgok derülnek ki Esme és Carlisle babájáról, illetve Esme terhességéről is :) Jó olvasást!

Puszi! 

Carly

(Esme szemszöge)

Amint hallgattam ezt a kis ritmust, mintha…. mintha minden egyes dobbanással teljesebb lettem volna. Hallottam, amint fürge ritmussal követi az én szívem, amint gyors ütemmel dobban meg a pici szíve…mint egy kis dal.

-Jó gyors, mint halljátok-mosolyogta Addison, amint tovább vizsgálgatta a mi kicsiny csillagunkat.-140-150-et ver.  Ez több mint a miénk, de mivel Ő mindössze 8 hetes, nincs ezzel semmi baj.

-Gyönyörű-mosolyogtam, amint ujjaimmal lesimítottam arcomról egy apró könnycseppet.-Olyan, mindez, mint egy álom.

-Több, mint egy álom-simogatta meg a vállamat Carlisle, és láttam, amint az Ő szemei is megcsillannak.-Olyan, mint a valóság.

-A Doopler jól megmutatja, amint a vér kering-mutatott a monitoron fel-felvillanó megannyi színre.-A szíve jól pumpál. Erős és masszív-folytatta, amitől kissé megkönnyebbültünk Jó volt hallani, hogy nincs semmi baja, hogy jól van.-Mivel nincs semmi gond, így nincs más hátra, mint vér- és Chorion-mintát venni-mosolyogta, amint egy vékony katétert emelt ki a mellette lévő szekrényből.-De mielőtt a Chorionbolyhok vizsgálatára térnék, kötelességem megemlíteni a mintavétellel járó kockázatot, illetve az esetlegesen fellépő mellékhatásokat és komplikációkat-váltott komolyabb hangnemre. -Mivel az eljárással megbolygatjuk a fejlődő méhlepényt, ezért ez a későbbiekben okozhat keringési rendellenességeket a lepény területén, ami pedig könnyen koraszüléshez vezethet-állt neki a felmerülő kockázatok ismertetéséhez.-Ez egy lehetséges következmény, de szerencsére nem sok nőnél fordul elő. Ennél gyakoribb a vérzés fellépése, ami a vizsgálat utáni első napon még nem jelent feltétlenül problémát, ám ha több napon át tart, valamint a vérzés intenzitása erősödik, könnyen egy vetélés első jele is lehet-pillantott ránk ismét.-És bár a vizsgálat következtében végbemenő magzatelhalások aránya mindössze 2-3%, jobb elővigyázatosnak lenni-folytatta. -Éppen ezért majd minimum 2 órát kell pihenned a mintavételt követően, és ha bármilyen fájdalmat vagy vérzést tapasztalsz, azonnal szólj!

-Úgy lesz-bólintottam némi aggodalommal a hangomban, miközben Ő egy fecskendőt illesztett a katéter felé eső részére.

-Ne aggódj, vigyázok rátok!-pillantott rám nyugtatóan, amint steril kesztyűt cserélt a vizsgálat elvégzéséhez.-A transzcervikális módszert használom, így nem ejtek szúrást a hasfalon, hanem egy katétert vezetek fel a méhnyakon át egészen a méhlepényig. Ezzel jelentősen lecsökkentem a fertőzés veszélyét, de még ennek ellenére is egy invazív, testbe hatoló beavatkozásról van szó-tette hozzá.-Szerintem két orvosnak nem kell elmagyaráznom, hogy minden beavatkozásnak megvannak a maga kockázatai, és hogy minden sebet ejtő vizsgálatnál, műtétnél fennáll a fertőzés veszélye.

-Mint orvos-bólintotta Carlisle, miközben továbbra is nyugtatgatóan simogatta ujjai közt pihenő kezemet.-De mint leendő apa…semmi sem nyugtat meg annyira, mint hogy tudom, a kisbabánk a lehető legjobb kezekben van-pillantott rám mosolyogva, majd vissza.-Jó orvos vagy, Addison!

-Köszönöm!-mosolyogta Ő is, majd nekiállt, hogy elvégezze ezt a nem kis téttel járó, de annál fontosabb vizsgálatot. -Most felvezetem a katéter a hüvelyen át a méhszájig-emelte szemeit az ultrahang monitorjára, amin pontosan látszott, amint a katéter eléri a méhem alsó részét.- Remek, már meg is van-vette kezébe a hosszú, rugalmas cső fecskendőbe torkolló részét.-Ha lehet, most ne mozdulj meg -pillantott rám, amire néhány pillanattal később egy tompa intenzitású, kisebb fájdalmat éreztem a méhem bal oldalán. -Rendben…azt hiszem ennyi elég lesz -állt neki a katéter eltávolításának, majd a fecskendőből egy jól záródó kémcsőbe tette a biopszia során levett mintát.-Hogy érzed magad?

-Hát…már jobban-nevettem fel alig hallhatóan, amint a bent tartott feszültség egy halk sóhaj formájában elhagyta ajkaimat.

-Akkor most már nincs más dolgod, mint pihenni-simította meg a vállamat biztatóan.-Mivel a sejteket tenyészteni kell a vizsgálat előtt, a teszteredmények olyan 6-8 hét múlva várhatók-tájékoztatott minket az elkövetkezendő néhány hét eseményeiről.-Én azt tanácsolom, hogy ne idegeskedjetek miatta. Amíg nincs betegés, nincs miért aggódni.

-Úgy legyen- tette hozzá bizakodással a hangjában Carlisle, amint csillámló, kék szemeivel rám pillantott.-Nem lesz semmi baj!

-Nem lesz-mosolyogta Addison is, amint ismét hozzám lépett.-Nos, most már nincs más hátra, mint vért venni…

(Carlisle szemszöge)

-Jó reggelt, Carlisle!-hallottam meg Derek hangját mögöttem, mire azonnal felfigyeltem az előttem lévő forró kávéról.-Tudom, már délután van-állított meg, mielőtt bármi mást mondhattam volna-, de alig láttalak ma, és a beosztás szerint a műtéteid nagy részét is holnapra halasztottad-pillantott rám kissé furcsállón.-Mi van veled? Eddig nem tettem szóvá, de…mostanában elég furcsán viselkedsz. Csak nincs valami gond?

-Nem, nincs-válaszoltam mosolyogva, amint tovább kavargattam a gőzölgő italban lassan oldódó barnacukrot-Jobban nem is lehetnék.

-Carlisle, ismerlek-nézett rám komolyan, amint mellém ült a kantin egyik körkörös aszalánál.-Valami megváltozott két hete. Szétszórt vagy, folyton a csipogódat nézed…Mondj valamit, mert mint legjobb barátod-mutatott magára-, aggódom érted.

-Jól van-sóhajtottam, miközben éreztem, amint a megannyi érzelem újból elönti a testemet. Nem voltam biztos benne, hogy elérkezett az ideje, de…nem bírtam tovább magamban tartani. Annyira kikívánkozott belőlem, szívem szerint minden nap világgá kiáltottam volna, hogy: Apa leszek! De mint orvos, jól tudtam, a harmadik hónapig minden annyira könnyen rosszra fordulhat. Elég egy rossz mozdulat, egy túlterhelt munkanap, egy fokozott stresszhelyzet…és már nem érvényes az előbbi mondatom.-Két hete…megváltozott az életem-álltam neki még mindig némi kétséggel a hangomban.-Attól a naptól, más ember lettem. Másabb, mint azt én valaha is gondoltam-húzódott arcomra egy újabb széles mosoly.-Azon a napon…azon a napon tudtam meg, hogy hamarosan apa leszek-nevettem fel örömteli hangon, és éreztem, amint néhány könnycsepp jelenik meg a szemeimben.-Apa leszek…

-Most csak viccelsz, nem igaz?-ámult el Derek egy szintén hatalmas mosollyal az arcán, mire én egy határozott fejcsóválással válaszoltam előbbi kérdésére.-Nem, te nem viccelsz-érte el a felismerés.-Gratulálok, Öregem!-veregette meg a vállamat, mire éreztem, amint egyfajta mámoros büszkeség árasztja el az egész testemet…az apaság érzése.

-Mihez gratulálunk?-lépett hozzánk Mark egy nagyobbacska szendviccsel a kezében, ám mielőtt válaszolhattam volna…

-Képzeld, ebből a dokiból itt-mutatott rám Derek- nemsokára apuka lesz-mosolyodott el ismét mire Mark is  azonnal elképedt a hír hallatán.

-Tudtam, hogy hamarosan megcsinálod!-veregette meg Ő is a vállamat, miközben sietve mellénk helyezkedett.-Gratulálok!

-Kössz!-nevettem fel még mindig büszkeségben úszva.-El sem tudjátok képzelni, mennyire… boldog vagyok.

-Látszik az arcodon-szegezte hozzám mutatóujját Derek.-De most mesélj, mennyi idős a pici?

-Nyolc hetes-válaszoltam mindent betöltő örömmel a hangomban.-Gyönyörű, egészséges baba-mosolyodtam el ismét.-Viszont ez nem lenne ennyire egyértelmű a te csodás feleséged nélkül-pillantottam rá, mire azonnal megértette célzásomat.

-Addison-sóhajtott fel sejtelmektől csillogó szemekkel.-Így, hogy mondod, Ő is kissé rejtélyes volt mostanában-említette meg észrevételeit.-Ezek szerint emiatt.

-És hálás is vagyok neki érte-jegyeztem meg.-Tudjátok, egyelőre még csak a szüleink tudtak a babáról, mivel még elég pici-álltam neki a magyarázatnak.-Nem szerettük volna, ha az egész kórház az elveszített babánkról beszélne egy esetleges vetéléskor.

-Teljesen megértem-értett velem egyet Derek.-És mi sem mondjuk tovább senkinek, nem igaz, Mark?-pillantott rá, amint Mark sietve próbálta lenyelni a szájában lévő szendvicsfalatot.

-Természetesen-bólintott egyet igenlően.-De azért…arra gondoltam, megünnepelhetnénk valahogy ezt a pillanatot-ajánlotta.-Mi lenne, ha mind összeülnénk Joe bárjában ma este. Esme-nek sem árt meg egy kis alkoholmentes szórakozás…

-Nem tudom, hogy ez kivitelezhető-e -túrtam a hajamba némi kétséggel a hangomban.-Esme ma átesett egy kisebb invazív beavatkozáson, és nem nagyon kéne mászkálnia…

-Állj…miféle beavatkozáson?-állított meg ekkor Mark.

-Chorion-mintát vett tőle Addison-válaszoltam.-Most is éppen pihen, és a mai napon nem szabad semmit megerőltetőt csinálnia.

-Tudod mit?-csillant fel Derek szemében egy ötletszikra.-Mi lenne, ha várnánk ezzel a kiruccanással-pillantott rám elgondolkodva.-Esme-nek most úgy is pihennie kell, és gondolom, nem kicsit izgultok az eredmények miatt sem-ált neki gondolatmenetének kifejtéséhez.-Úgy gondolom, hogy várjuk meg ezeket a bizonyos eredményeket, és ünnepeljük azt, hogy a babátok egészségesebb nem is lehetne.

-Hogy lehet, hogy Addison és te is ennyire biztosak vagytok ebben?-nevettem fel kissé hitetlenül. Hiszen annyi minden megtörténhet…egy hibás kromatida, egy rosszul osztódó kromoszóma, egy rendellenesen működő enzim…akár egyetlen kis aminosav rendellenessége is tönkretehet egy egész életet.

-Nézz magadra-vette át a szót tőlem Mark.-Egészséges, jó fizikumú, 32 éves férfi vagy, akit én még betegnek sem nagyon láttam.

-Ha jól tudom, örökletes megbetegedés sincs a családodban-tette hozzá Derek.-Esme pedig egy erős, 26 éves nő, aki mindig aktív, és mindig talpon van.

-Nincs miért aggódnod-pillantott rám Mark biztatóan -, apuka –tette hozzá, mire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak ezen a megszólításon.

-Ígérd meg-folytatta tettetett komolysággal Derek-, hogyha fiad lesz, mi is mutathatunk neki egy-két dolgot az életben-kötötte az orromra.-Tudod, olyan pasis dolgokat…

-El fogjátok rontani a gyerekemet-nevettem fel a fejemet fogva, amint Derek előbbi mondatán elmélkedtem-, akár fiam, akár lányom lesz.

-Viszont, ha lány-fogott utolsó szavamon Derek-, akkor meg megtanítjuk neki, hogy ismerje fel az Mark-féléket-veregette meg a vállát, mire Ő meglepetten pillantott vissza barátunkra szavai hallatán.

-Erre áldásomat adom-nevettem ismét, amint elképzeltem őket a kislányommal. –De azért ne utáltasd meg vele Markot.

-Ne is-szólt közbe saját védelme érdekében, mire Derek ismét megveregette a mi nőcsábászunk vállát.

-Egyébként…neked mi a megérzésed?-pillantott rám ismét legjobb barátom.-Kisfiú vagy kislány?

-Nem is tudom-válaszoltam elgondolkodva.-Valamiért…úgy érzem, hogy kislány-mosolyogtam meghatottan.-Nem  tudom, miért, de…de szerintem Ő kislány.

-Hát…végül is ez rajtad múlik-jegyezte meg némi célozgatással, mire éreztem, hogy Mark nem fogja kihagyni ezt a kínálkozó alkalmat.

-Igen ám, és nemsokára meg is tudjuk, hogy X vagy Y kromoszómás kisfickó ért-e célhoz-kacsintott rám, mire kissé lemondóan megcsóváltam a fejemet.

-Ti sosem változtok-nevettem, amint egy utolsó kortyot ittam az előttem lévő kávéból.-De most mennem kell, műtétem lesz-álltam fel az asztaltól.- Ezt nem tehettem át holnapra-jegyeztem meg Derek-re pillantva, mire Ő is halkan felnevetett.-Még találkozunk!

-Ahogy mondja, apuka!-intett utánam Mark, miközben én mosollyal az arcomon indultam útnak a 4-es műtő felé.

(Esme szemszöge)

Semmi más nem járt a fejemben, mint Ő. Féltettem, mint az életem, semmi mást nem kívántam, minthogy minél teljesebb életet éljen. Ha bármit tehettem volna érte, most azonnal megtettem volna. De most semmit sem tehettem. Semmit, mindössze a pihenés állt rendelkezésemre.

-Szia, Esme!-hallottam meg egy ismerős hangot, amire azonnal felpillantottam az előttem lévő kórlapról.-Mit csinálsz itt egyedül?

-Szia, Izzie!-köszöntem rá mosolyogva, amint ismét egy almaszeletet emeltem a számhoz.-George!

-Szia, Esme!-lépett Ő is hozzám.-Hogy vagy?

-Remekül-válaszoltam, miközben mind a ketten mellém helyezkedtek ezen a rég nem használt beteghordó ágyon, ami a folyosó falánál állt sorban a többivel.-És éppen a papírmunkával foglalatoskodom. Ti?

-Mi végeztünk mára, és arra gondoltunk-néztek össze George-dzsal-, hogy mi lenne, ha este mi hárman elmennénk inni valamit-ajánlotta.-Egy kis lazítás nem árt, és szerintem mindhármunkra ráfér egy kis szórakozás.

-Figyeljetek…-álltam neki kissé bizonytalanul- ez nem hiszem, hogy menni fog-sóhajtottam, hiszen az én állapotomban szóba sem jöhet az ivás. Bár Ők erről mit sem tudnak.

-Ugyan, Esme-pillantott rám George-Gyere már! Izz és én is jól elvagyunk, de nélküled nem az igazi.

-Sajnálom, de nem mehetek-simítottam ki egy kósza hajtincset az arcomból, mire Izzie arcán láttam, amint észrevette a vérvételem után maradt sebet elfedő kis gézdarabot.

-Neked megint vérvételed volt?-fogta meg a kezemet, így már nem tudtam tovább rejtegetni ennek a kis beavatkozásnak a nyomát.

-Igen-bólintottam kissé zavaromban.-De nincs semmi bajom, higgyétek el!

-Az embertől csak úgy nem vesznek vért mindössze két hét eltéréssel-pillantott rám komolyan George is.-Beteg vagy?

-Nem vagyok beteg-ellenkeztem tovább, te tudtam, hogy már nem sokáig titkolhatom előttük a dolgot.-Nincs semmi bajom-ismételtem el mégegyszer. Nem úgy tűnt, mintha teljes bizonyossággal elhinnék, amit mondok.

-Akkor viszon el kell jönnöd velünk inni-mosolyodott el ismét Izz.-Joe bárja ma kihagyhatatlan ajánlattal szolgál.

-Nem mehetek, nem szabad innom-csúszott ki a számon, amire ők is azonnal felfigyeltek. És abban is biztos voltam, hogy azonnal rájöttek, miről van szó.

-Istenem, Esme-pillantott rám  Izzie  kissé bizonytalankodva, mivel Ő maga sem hitte el azt, ami az előbb a szájamat elhagyta-, csak nem terhes vagy?

-De-bólintottam egy örömteli mosollyal az arcomon, és láttam, amint mind a ketten elámulnak szavaimon.-Babát várok.

-De hisz’ ez nagyszerű!-ölelt meg azonnal Izzie, mire nem bírtam megállni, hogy fel ne nevessek lelkesedésén.-Gratulálok, nagyon örülök nektek!

-Én is gratulálok!-ölelt meg George is őszinte örömmel a hangjában.-Minden bizonnyal nagyon jó anya leszel.

-Köszönöm!-pillantottam rájuk mérhetettel boldogsággal a hangomban. Úgy éreztem, mintha szárnyallnék, mintha az égben járnék.

-És milyen idős a baba?-emelte rám szemeit kíváncsian Izzie.

-Nyolc hetes-válaszoltam mosolyogva.-Már ver a szíve és…annyira gyönyörű-csillantak meg a hangom meghatottan, és alig bírtam visszafogni kitörni készülő könnyeimet.-Nem, mintha nem ezt mondaná minden anya a gyermekére-nevettem fel ismét, mire belőlük is felhangzott egy apró nevetés.

-Annyira jó téged ennyire boldognak látni-jegyezte meg George, amint ismét az arcomra pillantott.-Ragyogsz, csillognak a szemeid….teljesen kivirultál.

-Ő most egy boldog kismama-jegyezte meg Izzie is, mire ismét halkan felnevettem a kismama jelző hallatán.

-Most már értitek, miért nem mehetek veletek inni-tisztáztam a beszélgetésünk kezdeti témáját.

-Figyelj, akkor majd alkoholmentes üdítőt iszol, vagy vizet-állt elő egy újabb alternatívával.-Legalább megünnepeljük ezt a különleges alkalmat.

-Még most is nemet kell mondanom-pillantottam rájuk megbocsájtást kérve.-Ma átestem egy Chorion-mintavételen, és Dr. Montgomery szigorú pihenést írt elő nekem a mai napra.

-Semmi gond, teljesen megértjük-emelte rám szemeit megértően George.-Ez egy nem kis kockázattal járó vizsgálat. Nem lenne jó, ha valami bajotok esne…

-Egyet értek-bólintott egyet Izz is.- Viszont akkor most kell mesélned-jegyezte meg tettetett komolysággal, mire nem bírtam megállni, hogy ismét el ne mosolyodjak.-Na, de komolyan, hogy éled meg ezt az egészet?

-Kicsit fárasztó-vallottam be őszintén.-A reggeli rosszullétek, és a hormonváltozások miatti fáradtság kissé nehézzé teszi a munkanapokat, de minden kellemetlenség ellenére is kimondhatatlan öröm járja át minden nap a testemet, hiszen tudom, hogy Ő itt van a szívem alatt-simítottam ujjaimat a hasamra, ami bár most még lapos volt, de tudtam, hamarosan jól látható növekedésbe kezd. -Én mindig is anya akartam lenni, és…most megvalósul-vékonyodott el a hangom a meghatottságtól, és éreztem, amint az apró könnycseppek összegyűlnek a szemeimbe.-Jaj, bocsánat-sütöttem le a szemeimet, amin éreztem, hogy az egyik könnycsepp majdnem kigördült a szememből.

-Semmi gond-simogatta meg a vállatam, mire ismér rájuk emeltem a tekintetem.-És hogy mennek a vizsgálatok? Minden rendben?

-Eddig nem volt semmi probléma-válaszoltam kisebb megkönnyebbüléssel a hangomban.-Egészséges, minden értéke megfelel egy ilyen korú magzatnak, de…aggódom a Chorion-vizsgálat miatt-sóhajtottam.-Nem akarom, hogy az én hibámból az egész élete tönkremenjen.

-Nem lesz semmi gond-pillantott rám George biztatóan.-Egészséges, fiatal nő vagy, és biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen egészséges kisfiad…avagy kislányod születik majd-mosolyogta, mire az én arcomra is ismét mosoly húzódott.

-Tényleg, van valami megérzésed, hogy melyik?-csillant fel Izzie szemében a kíváncsiság, mire azonnal elgondolkodtam előbbi mondatán. Egyértelmű volt.

-Úgy érzem kislány-nevettem fel tiszta örömmel a hangomban.-Nem tudom, mi miatt gondolom ezt, de…szinte biztos vagyok benne, hogy kislány.

-Szóval egy valódi kisasszony növekszik odabent-nevetett fel Izz is, mire George is azonnal elmosolyodott.-Egy kicsi Miss Cullen.

-Valóban-pillantottam a hasamra, és szinte láttam magam előtt, amint először a karomban tarom Őt…az én gyönyörű kislányomat.