Gyógyító szerelem XXIV. Fejezet

Sziasztok!
Siettem, ahogy csak tudtam, és már hoztam is a következő fejezetet :D
Remélem tetszeni fog, és ismétlem...FIGYELJETEK! :D
Puszi!
Carly :)



(Esme szemszöge)

Legközelebb akkor tértem magamhoz, amikor Carlisle ajkai ismét pásztázni keztek a nyakamon, elárasztva ezzel az egész testem egy jóleső meleg érzéssel… Próbáltam nem kimutatni, mennyire jól esik ez a gesztus, de most sem bírtam megállni azt a sóhajt, ami oly sokszor elhagyta az éjszakánk során ajkaimat...

-Jó reggelt , szívem-csókolt meg lágyan.-Nem akarsz felkelni?

-Nem igazán…Még kicsit fáradt vagyok-sóhajtottam.- Hány óra van?

-Már majdnem fél tizenegy…

-Hogy mennyi?-pattantam hirtelen ülőhelyzetbe az ágyon.-Istenem, Carlisle, én nagyon sajnálom…Nem akartam az egész délelőttöt…

-Nincs semmi gond-hallgattatott el az ujjaival.-Tegnap elég sokáig éjszakáztunk, így ez teljesen érthető…

-De én még sosem aludtam ilyen sokáig-folytattam aggódva.-Még akkor sem, amikor a vizsgáimra tanultam éjszakákon át…

-Csak tudod a vizsgáid közben nem végeztél aktív fizikai munkát-nyomott csókot az ajkaimra.-Gyere…Inkább öltözzünk fel, jó?

-Jól van-mosolyogtam, majd lassan nekiálltunk, hogy  összeszedjük a tegnapi hévben szétdobált ruháinkat…

-Én elég éhes vagyok-szólaltam meg a rendrakás közben .-Nem megyünk el enni valamit?

-Mire gondoltál?-nézett rám érdeklődve.

-Fogalmam sincs-sóhajtottam.-Valami péksüteményre, vagy esetleg gyümölcsre…Nem is , inkább csokoládéra-csillant fel a szemem ebben a pillanatban.

-Csokoládé ebédre?-vonta fel a szemöldökét.

-Miért ne? Megkívántam, és úgy gondolom, nem ütközik etikai szabályba a csokoládé evése ebéd időben…Vagy tévedek?

-Dehogy, nincs ezzel semmi gond, csak kicsit…furcsa-nevette halkan.

-Most kinevetsz?-néztem rá érdeklődve.

-Dehogy, csak aranyos vagy, amikor bizonygatod az igazadat-ölelt magához, miközben ujjaival gyengéden simogatni kezdte a hátamat.-Akkor? Milyen csokit szeretnél?

-Mogyorósat-tettem karba a kezeimet határozottan.-Az a legfinomabb…

-Akkor elmegyünk, és veszünk egy mogyorós csokoládét-mosolyogta.-Csak siessünk, mert itt délben minden bezár a szieszta miatt…

-Uh, az nem lenne jó-kacagtam halkan, majd elindultunk az utca végén lévő kisbolt felé…

Igazából, sosem voltam édesszájú, de valami miatt most még is nagyon kívántam a dolgot…Szükségem volt valamire, ami kicsit elindítja az agyam, vagy éppen csillapítja a megint rám törő fejfájásokat. Gyógyszer híján ez tűnt a legmegfelelőbbnek a számomra, meg hát… éhes is voltam, és elég tartalmasak tűnt ahhoz, hogy vacsoraidőig megtelítse a gyomromat…Bár ki tudja…

-Hűha-néztem ámult az előttem lévő polcra.-Ez aztán a választék…

-Melyiket kéred?-kérdezte Carlisle.

-Vehetnék többet is?-haraptam idegesen az alsó ajkamba.-Csal mert…nem igazán tudok dönteni, és…

-Persze, nyugodtan-vágta rá azonnal.-Amilyet csak szeretnél.

-Akkor veszek egy mogyorósat, meg egy tejcsokoládésat-vettem a kezembe két jókora táblát.

-Ezt mind meg fogod enni?-nézett rám kérdően.

-Nem hisze, de azért jobb, ha mindkettőt megveszem-kuncogtam.

-Hát, jó…-sóhajtotta.-Te tudod, csak aztán nehogy cukorbeteg legyél itt nekem a sok csokitól…

-Nem leszek, nyugi-simítottam meg az arcát.-De most inkább fizessük ki ezeket, mert mindjárt éhen halok.

-Akkor irány a kassza-mosolyogta, majd miután fizettünk neki is álltam a frissen beszerzett csokoládék elfogyasztásának…

(Carlisle szemszöge)

-Hű, te aztán tényleg éhes voltál-néztem rá meglepetten, amikor a második tábla csokoládé papírját is a kukába dobta.-Mindig ilyen édesszájú voltál?

-Nem…igazából soha, de most eléggé megkívántam az édességet-magyarázta.-Biztos az aktív fizikai munka teszi…

-Lehetséges-nevettem fel halkan.-Ha viszont tényleg ezért van, akkor soha többé nem fárasztalak le ennyire…Cukorbeteg leszel ha mindig ennyi csokoládét eszel az éjszakáink után.

-Jut eszembe az éjszakáról-bújt hozzám mosolyogva.-Mi a terved mára?

-Nem is tudom-simítottam meg a vállát.-Mi lenne, ha a szállodában maradnánk?

-Csábító ajánlat-kuncogott fel halkan.-És kivitelezhető is…

-Ezzel meg mire célzol?-néztem rá kérdően.

-Tudod…a tegnapi elég bizarr módja volt a…megvalósításnak-vörösödött el egy pillanatra.

-Az igaz-nevettem fel én is.-De végül is megoldottuk a hazajövetelt…

-Én semmire nem emlékszem-csóválta meg a fejét gondolkodóan.-Azt hiszem elaludtam…

-Igen, én hoztalak fel a partról-magyaráztam.-Már majdnem hajnali három volt, amikor elindultunk…

-Észre sem vettem…-kacagta. -Teljesen el tudod venni az időérzékemet…

-Akár csak te az enyémet-nyomtam ajkaira lágy csókot.-Tényleg…mi lenne, ha körbenéznénk a városban?

-Nekem tetszik az ötlet-mosolyogta.-Útközben láttam egy kis templomot, és vehetnék  egy-két apróságot anyáéknak, és Emmettnek is…Persze, ha nem gond…

-Már miért lenne az?-simítottam meg apró arcát.-Azt veszel, amit csak szeretnél…

-Csak mert…kicsit úgy érzem, hogy kihasznállak-mondta komolyan.-Lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy nyaralunk…és hogy a te pénzedből fizetünk mindent…

-Emiatt nem kell, hogy rosszul érezd magad-mosolyogtam.-Azért az én pénzemből fizetünk mindent, mert én így akarom…Nincs ezzel semmi gond…

-Biztos?-kérdezte megszeppenve.

-Persze, hogy biztos-kacagtam.-Egészen addig, amíg te nem voltál, el sem mentem nyaralni…A házam építése után még maradt némi pénzem a megtakarításból, és ezt veled szeretném elkölteni…Elhiszed?

-Hogy is ne hinném-húzódott arcára egy apró mosoly.-Akkor indulhatunk?

-Ez meg miféle kérdés?-nevettem fel halkan, majd útnak indultunk, hogy felfedezzük a város apró nevezetességeit…

Már majdnem teljesen sötét volt, amikor újra visszatértünk a szállodába... Egész nap sétáltunk, és rengeteg ajándékot vettünk az otthoni családtagok számára. Még lovas-kocsizni is elmentünk…Esme azonban eléggé kimerült. Fájt a feje és a lábait is gyengének érezte, ami mint utóbb kiderült már három napja folyamatosan kínozza…Attól tartottam valami komoly dologgal állunk szemben…

-Carlisle, nincs semmi bajom-tiltakozott, amikor egy borogatást akartam tenni a fejére.-Csak egy kis fejfájás…

-Fejfájás, ami napok óta kínoz-helyesbítettem.-Ez nem normális dolog…

-Régebben is volt migrénem, de ez ahhoz képest semmi-folytatta.-Biztosan csak a kimerültség…Pár napon belül rendben leszek.

-Legalább egy teát had hozassak neked-néztem rá aggódva.-Hátha az segít…

-Jól van-mosolyogta.-De csak akkor, ha egy kis kekszet is hoznak hozzá…Az valamennyire elveszi a gyógytea szörnyű ízét-kacagott fel halkan.

-Persze, szívem, ahogy csak akarod-mosolyogtam, majd a szobaszervíz számát tárcsáztam, és pár percel később egy kedves hölgy már fel is hozta a frissel elkészített zsályateát.

-Parancsoljon, Mrs. Cullen…-adta szerelmem kezébe udvariasan, mire Esme hirtelen megrökönyödött, akár csak én.-Valami rosszat mondtam?

-Nem, nem, csak…mi nem vagyunk házasok-vörösödött el egy pillanatra.

-Jaj, bocsánat, én nem tudtam...

-Nincs semmi gond-mondtam nyugtatóan.-Köszönjük a segítséget!

-Nincs mit, Dr. Cullen-vette a kezébe az üres  tálcát, majd visszaindult, hogy hozzálásson az éjszakai műszakhoz. Én lassan Esme mellé helyezkedtem az ágyon, majd gyengéden magamhoz ölelve simogattam, miközben ő kissé kelletlenül iszogatta a némileg kesernyés ízű folyadékot. Még akkor is gyönyörű volt, amikor elfintorodott…

-Nem ízlik, igazam van?-vontam fel a szemöldökömet.

-Nem igazán-nevette  halkan.-De ha muszáj…

-Ez talán enyhíteni fogja a fájdalmaidat…a zsályának sok jótékony hatása van a szervezetre, köztük a megfázásra…

-Szerinted ez megfázás?-nézett rám meglepetten.

-Nem tudom, de a fejfájás általában a nátha egyik legkorábbi tünete-magyaráztam-Lehet, hogy a hideg víz miatt van…

-Nem érzem magam „megfázottnak”-nézett rám komolyan.-De te tudod.

-Ahogy mondod…-nyomtam ajkaira lágy csókot, majd még egyet…és észre sem vettem, mikor kezdtünk egyre vadabb csókolózásba. Esme óvatosan lerakta a bögrét az ágy szélén lévő szekrényre, míg én egy könnyed mozdulattal felé gördültem, majd lágyan indítottam felfedezőútra kalandozó kezeimet. Végigsimítottam az oldalát egészen a nyaka vonaláig, majd vissza, majd újra a dereka irányába, és ismét vissza…

-Mire készülsz?-nevetett fel halkan.

-Pontosan arra, amire te-mosolyogtam, mikor megéreztem kezeit a nadrágcsatomon.-Hová sietsz ilyen gyorsan?

-Élvezni akarom a kínálkozó alkalmat-sóhajtotta.

-Akkor egy kicsit lassíts, jó?-csókoltam meg újra, mire kezeivel szorosan átkarolta a nyakamat, majd lágy simogatásba kezdett a hátam vonalán.

-Túl sokáig vártam rád, hogy…lassítsak-nyögött fel halkan.-Már azóta rád várok, mióta megláttalak az orvosomként…

-Én pedig azóta, mióta megláttalak a betegemként-sóhajtottam, majd lassan elkezdtem kigombolni  a blúza apró gombjait. Ő sem tétlenkedett, ismét az övemért nyúlt, majd egy könnyed mozdulattal meg is szabadított a nadrágomtól. Nehéz volt megállnom, hogy rögtön a lényegre ne térjek, de azt akartam, elkapkodni a dolgot…Érezni akartam minden apró mozdulatát, amíg csak tudom…minden apró érintését, amíg csak látom…Szeretni fogom őt, amíg csak világ a világ…és ezen semmi nem változtathat…soha…