Gyógyító szerelem XXV. Fejezet

Sziasztok! :)
Mivel volt egy kis ihletrohanásom, egy délután alatt megírtam a következő fejezetet :D
Remélem tetszeni fog, és végre fény derül az igazságra :)
Puszi!
Carly :)

(Esme szemszöge)

Másnap , amikor magamhoz tértem rettenetesen émelyegtem…Az egész szoba forgott velem, és úgy éreztem, mint amikor egy rendkívül gyors körhintára ültettek engem gyerekkoromban. Próbáltam találni egy stabil pontot, de egyszerűen nem ment…minden mozgott, ami körülöttem volt. Lassan ülőhelyzetbe húzódzkodtam az ágyon, de még az is nehézséget okozott, hogy eltaláljam az éjjeliszekrényem sarkát… Mintha valaki jól fej bevágott volna, és éppen egy agyrázkódás után próbálnék magamhoz térni…

Lassan kisétáltam a fürdőszobába, ügyelve arra, nehogy nekimenjek valaminek, majd beszálltam a zuhanyzó alá, és azonnal egy adag hűvös vizet eresztettem a nyakamba. Úgy gondoltam, ez talán némileg enyhíti a szédelgést, de reményem hamar szertefoszlott, amikor már reszkettem a hidegtől, de az érzés mégsem akart múlni.

Azonnal magamra kaptam egy köntöst, és megpróbáltam visszatámolyogni az ágyba, ám ekkor olyan hányingerem lett, hogy éppen csak felé tudtam hajolni az előttem levő mosdókagylónak…Rettenetesen éreztem magam…

-Mi történik velem?-kérdeztem magamtól , miközben a szemeimből lassan csepegni kezdtek az első könnycseppek. Még sosem éreztem magam ennyire gyengének…talán még a kóma után is jobban éreztem magam, mint most…

-Esme, mi a baj?-lépett be az ajtón Carlisle aggódva.-Nem nézel ki jól…

-Nem is érzem úgy magam-karoltam át a hasam.-Rettenetes hányingerem van…

-Biztosan valami rosszat ettél…-simította meg az arcomat nyugtatóan.

-Talán nem kellett volna annyi csokit ennem tegnap…-hajoltam ismét a kagyló felé, mire Carlisle gyorsan összefogta a hajamat, hogy nehogy az is a vacsorám mellett landoljon.

-Szerintem ma itt kéne maradnunk a szálláson-segített vissza a szobánkba.-Majd én hozok egy kis ebédet délben…

-Nem hiszem, hogy ma bármi szilárd is a gyomromban maradna-dőltem hanyatt az egyik párnára.-Még mindig nagyon rosszul vagyok…

-Te csak pihenjél…-nyomott apró csókot a homlokomra.-Én addig hozok egy kis vizet, jó?

-Azt megköszönném-mosolyogtam, majd pár pillanat múlva már vissza is tért egy teli pohárral a kezében.

-Ha úgy érzed, hogy gond van…csak szólj-adta a kezembe, de ahogy az első korty lement a torkomon, olyan gyorsan el is indult visszafelé.

-Gond van…-mondtam elcsukló hangon, mire Carlise gyorsan felsegített, így még időben odaértünk a ma reggel már jó használatot tett kézmosó elé.

-Ez nem jó jel…-mondta elgondolkodva.-Talán egy kis gyomorinfluenza…

-Az meg mi?-kaptam fel a fejem a betegség rosszul hangzó nevére.

-Gyomorinfluenza, avagy vírusos gyomorhurut…A tünetei közt megtalálható a hányinger, a hányás, a kimerültség, a fej-és izomfájdalom, és a láz -magyarázta.-Közülük majdnem mind nálad is megtalálható…

-Én nem akartam elrontani a nyaralásunkat-sóhajtottam.-Jobban kellett volna figyelnem arra, hogy mit eszek…

-Nem rontottál el semmit-mosolyogta.-De nekem most el kell mennem ebédért, hogy azután egész nap veled lehessek…Ugye nem gond?

-Dehogy, menj csak-húzódott arcomra apró mosoly.-Én elleszek addig…

-Pihenj sokat-nyomott csókot a homlokomra-Szia!

-Szia!-pillantottam rá nyugtatóan, majd miután elindult, elemezni kezdtem az előbb történteket. Fejfájás, hányás, kimerültség, izomfájdalom…ez nem csak annak a bizonyos gyomorinfluenzának a tünetei, ezt pontosan tudtam…Ráadásul,  össze-vissza ettem az elmúlt pár napban, újabb okot adva a gyanakvásra… De annyira képtelennek tűnt ez az elképzelés, hogy nem hittem el magamnak, amit a saját szememmel láttam…Így hát erőt vettem magamon, hogy felkerekedjek, és elmenjek az egyik közeli gyógyszertárba…

Ahogyan beléptem az ajtón, megkönnyebbülten láttam elég kevés ember várakozott a sorban. Csak egy idős néni, és egy kisgyerekes anyuka állt az egyik kiszolgáló ablak előtt…Így legalább nem kellett attól tartanom, hogy sok ember szeme előtt fogok hányni…

-Jó reggelt, hölgyem, miben segíthetek?-fordult hozzám kedvesen az eladónő.

-Üdv, én egy…terhességi tesztet szeretnék venni-nyögtem ki végül nehezen, miközben a torkomon akadt gombóccal próbáltam megküzdeni.

-Parancsoljon!-adta a kezembe az apró kis zacskót.-Tíz percet kell várni, amíg eredményt mutat…

-Köszönöm!-mosolyodtam el hálásan, majd a szállodába visszaérve a lehető leghamarabb elvégeztem az apró kis vizsgálatot.

A tíz perc alatt végig idegesen tördeltem az ujjaimat a kád szélén. Attól is tartottam, hogy pozitív lesz, de attól is hogy negatív…Tartottam mindentől, bármi is lesz az eredménye.Végül megjelent a papír végén két aprócska csík…

-Úr Isten!-kaptam a kezem a szám elé, miközben meglepetten rogytam össze a fürdőszoba csempézett kövére.

Nem, ez képtelenség, ez egyszerűen lehetetlen…Nem lehet pozitív az eredmény , hiszen megmondták az orvosok… Megmondták, hogy soha nem lehetek terhes, és hogy  az egyedüli esélyem az örökbefogadás…De akkor hogy tévedtek? Vagy én képzelem csak mindezt?

Az első épelméjű gondolatom az volt, hogy fel kell hívnom az édesanyámat…Ő biztosan emlékszik minden szavára annak, ami akkor történt. Ha van is esély arra, hogy mindez megtörténjen, hát ő tudni fogja…

-Szia, anya!-szóltam bele halkan-Kérdeznem kell valamit tőled…

-Mi olyan fontos, hogy megszakítottad a nyaralásodat, kicsim?-kérdezte aggódva.

-Csupán…egy tíz évvel ezelőtti számra lenne szükségem…-kezdtem hozzá akadozva.-Nem emlékszel, mennyi is volt az esélye annak, hogy nekem valaha is gyerekem legyen?

-Nem is tudom…azt hiszem azt mondta az orvos, hogy nullához közeli…-válaszolta.

-A pontos számot esetleg nem tudnád megmondani?

-De, közben elővettem a régi kórlapod másolatát, és azon az van, hogy 0, 68 %...De ez mire kell neked?

-Azt hiszem…-nyeltem egy nagyot-azt hiszem, terhes vagyok…

(Carlisle szemszöge)

Nemsokára végeztem az étteremben, majd miután gondosan becsomagoltattam a felmelegített húslevest, sebes léptekkel indultam vissza a szállodánk felé… Gondoltam, ez lesz a legmegfelelőbb Esme influenzától terhelt gyomrának, hiszen meleg, és könnyű étel, ami némileg könnyebbé teszi az emésztést, ha a gyomra ilyen rossz állapotban van... Csak azt akartam, hogy megkönnyítsem neki ezt a nehéz időszakot…

-Szia , kedvesem!-léptem oda hozzá mosolyogva, ám a jókedv azonnal lefagyott az arcomról, amint megláttam feszült, ideges tekintetét.-Mi a baj?

-Beszélnünk kell-sóhajtotta.-Nagyon fontos dologról van szó…

-Persze, kicsim, mondjad!-öleltem magamhoz-Mondjad, akármi is nyomja a lelkedet…

-Igazából, nem is tudom…hogyan kezdjek bele-mondta bizonytalanul, miközben kezemet egy remegő mozdulattal a szívére helyezte-Érzed ezt?

-Igen-válaszoltam kissé zavartan.

-Az én szívem csak is érted ver-magyarázta.-De mi lenne, ha egy kicsit lejjebb...egy másik szívecske is érted dobogna?-csúsztatta kezem a hasára, amit hirtelen nem is tudtam mire vélni. Mi értelme van ennek az egésznek? És egyszer csak megvilágosodtam… Csak meredten bámultam Esme könnyes, sápadt arcára, miközben a kezem akaratlanul is megmozdult a hasán…A hasán, ami immár egy másik  kis lény tulajdona…

-Te…te…

-Igen-bólintott.-Gyereket várok…