Gyógyító szerelem XXVI. Fejezet

Sziasztok! :)
Ismét egy friss fejezettel jelentkeznék, aminek (a vége felé) már egészen felszabadult a hangulata :) Remélem tetszeni fog nektek :)
Puszi!
Carly :)



(Carlisle szemszöge)

Ahogy ezt kimondta, hirtelen megfagyott körölöttem a levegő…Az idő megszűnt létezni, és csak úgy visszhangzottak a fejemben Esme szavai,  „Gyereket várok…” Az ismerettségünk óta egyszer sem gondoltam, hogy egyszer az ő szájából is hallani fogom ezeket a szavakat…De nem azért, mert nem akartam, hanem mert a balesete miatt nem is álmodtam róla…

-Ha most el akarsz hagyni, én megértem-sóhajtotta.-Hiszen ki vagyok én? Csak egy nő, akit alig hét hónapja ismersz, és véletlenül teherbe esik tőled…

-Esme…

-Nem kell magyarázkodnod…-folytatta.-Nyilván nem gondoltál erre a dologra, és nem is számítottál rá, akár csak én, de…

-Kérlek hallgass meg-hallgattattam el óvatosan.-Én nem akarlak elhagyni…

-Mi?

-Mondom nem akarlak elhagyni-ismételtem-Szeretlek, és mindig is szeretni foglak…

-De hát…

-Nincs de-szakítottam félbe.-Ez a baba nem csak a te babád…Ő a mi babánk.-simítottam meg a hasát.-Véglegesen odaköltözöl hozzám, és együtt fogjuk felnevelni. Egy szép, egészséges , boldog gyerek lesz belőle, akinek olyan gyönyörű szemei lesznek, mint a tiéd…

-Még így is szeretsz engem?-kérdezte a könnyeivel küszködve.

-Hát hogyne szeretnélek-öleltem magamhoz.-Te vagy az életem…Szükségem van rád ahhoz, hogy élni tudjak, mert nem bírnám elviselni a hiányodat…

-Istenem, Carlisle-kezdett heves zokogásba.-Én annyira örülök…Nem is tudod, mennyire…

-Nyugodj meg…nincs semmi baj!-csitítottam.- Ma délben hazautazunk Milwaukee-ba, és kivizsgáltatunk…Minden rendben lesz, majd meglátod…

-Nem kell hazautaznunk-szipogott.-Még kibírom ezt a néhány napot…

-Én viszont szeretném, ha hazamennénk-magyaráztam.-Otthon könnyebben gondodat tudnám viselni, amíg ilyen rosszul vagy, és nem kéne szobahölgyeket ugráltatni a teád után-nevettem fel halkan, amit már ő sem bírt megállni egy apró mosoly nélkül.

-Köszönöm!-nézett rám hálásan.-Nálad jobb embert keresve sem találnék a kisfiamnak…

-A kisfiadnak?-néztem rá meglepetten.

-Igen, biztos vagyok benne, hogy fiú lesz-mosolyogta.-Csak egy fiú tud ilyen keményen az édesanyja ellen szegülni, nem igaz, apróság?-simogatta meg a hasát, miközben ismét apró könnycseppek kezdtek el csorogni rózsás arcán.-De szerintem rád fog hasonlítani…

-Ezt honnan veszed?-kérdeztem érdeklődve.

-Hát…az orvosok szerint annak az esélye, hogy teherbe essek 0, 68% volt…-magyarázta.-Ő pontosan beleesett abba az intervallumba, mégpedig azért, mert nagyon meg akar születni…Kemény, határozott, akár csak te…

-Ezt most bóknak veszem-nevettem fel halkan, miközben egy gyöngéd csókot leheltem megviselt homlokára.-Akkor most lemegyek, és kijelentkezek a szállodából, jó?

-Persze, menj csak!-mosolyogta.-De siess vissza…

-Sietek-nyomtam lágy csókot ajkaira, majd amilyen gyorsan csak tudtam, a földszinten lévő recepcióhoz szaladtam.

-Elnézést!-szóltam oda udvariasan.-Szeretnék két jegyet venni a ma délben induló legkorábbi gépre Milwaukee-ba. Meg lehetne oldani?

-Persze, Dr. Cullen, de hogy-hogy ilyen korán elmennek?-nézett rám érdeklődve.

-Tudja, a barátnőmről kiderült, hogy babát vár.-mosolyogtam.-Szeretnénk hazamenni, hogy a kórházban elvégezzenek nála néhány vizsgálatot…

-Jaj, gratulálok!-nyújtotta felém a kezét.-Akkor jó utazás. Már le is foglaltam két jegyet a 11:35-ös járatra…Megfelel?

-Tökéletes-bólintottam-Nagyon szépen köszönöm!

-Nincs mit, Dr. Cullen, és adja át gratulációmat a barátnőjének is!-kiáltotta még utánam.

-Meglesz!-húzódott arcomra fülig érő vigyor , majd sietve indultam vissza a szállodai szobánk felé…

(Esme szemszöge)

-Hogy érzed magad?-simította meg az arcomat, miközben a gépünk lassan útnak indult az ég felé.-Nem kérsz valamit?

-Hát…az igazat megvallva kicsit éhes vagyok-haraptam alsó ajkaimba.-Nem rendelnél egy kis mogyorót, vagy valamit?

-Rendelhetnék, de én előre felkészültem-vett elő a táskájából, egy hatalmas zacskó nápolyit.-Ez megfelel?

- Te tényleg mindenre gondoltál-néztem rá hálásan, miközben falatozni kezdtem a citromos ízű édességet.- Nem is tudom megköszönni eléggé a törődésed…

-Nekem már az is öröm, hogy vagy…Nem kell semmit megköszönnöd-nyomott gyöngéd csókot az ajkaimra.-Csak azt akarom, hogy neked és a picinek minden tökéletes legyen...

-Na éppen ezért leszel te a legjobb apuka-bújtam hozzá mosolyogva.-Mindig tudod, mit kell csinálni…

-Igazából…nagyon félek attól, hogy nem leszek jó…-sóhajtotta-Még sosem volt a kezemben kisbaba és…Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha nem tudok majd bánni vele?

-Biztos vagyok benne, hogy képes leszel rá-mondtam bátorítóan.-Nálad gondoskodóbb, szeretet teljesebb férfit nem látott még a föld. Kizárt, hogy ne szeretne téged a leendő fiad…

-Ezt inkább majd a tizenharmadik hét körül mondd-nevetett fel halkan.-Nehogy megsértsd szegény kislányt, hogy fiúnak nevezed.

-Te már ennyire előre gondolkozol?-néztem rá meglepetten.-Hiszen…nem lehetek több mint pár hetes terhes. A tizenharmadik hét még nagyon messze van…

-Tudom…-mosolyogta.-Csak jó lenne már tudni, hogy milyen babakocsit kell vennem…

-És te ne lennél jó apa?-kacagtam halkan, ám ekkor megint rám tört a reggelihez hasonló hányinger, és úgy éreztem, menten ki kell rohannom a mosdóba…

-Nem tudod, hol a mosdó?-csuklott el a hangom.-Azt hiszem…

-Gyere gyorsan!-segített fel az ülésből, majd pár pillanat múlva már az üléssor végén lévő mellékhelyiségnél is voltunk…Hál’ Istennek még időben…

-Hölgyem, jól van?-jött oda aggódva egy stewardess.-Segíthetek valamiben?

-Nem köszönöm-nyögtem halkan.-Csak egy kis rosszul lét…semmi komoly…

-Esetleg tudna nekünk előkeríteni egy kis B6 vitamint?-nézett rá kérdően Carlisle.- Tudja…várandós, így gyógyszert nem adhatok neki a hányás ellen…

-Persze uram, odateszem a kis asztalra…

-Köszönjük!-mosolyogta hálásan, majd miután sikerült talpra állnom, lassan visszasétáltunk az ülőhelyünk felé.

Szerencsémre a B6 vitamin nem volt hatástalan, és hamar enyhíteni kezdték a gyomromat mardosó égető érzést, így mire pár órán belül Milwaukee-ba értünk, már semmit nem éreztem... Bár ez talán annak is köszönhető volt, hogy ez egy elég időszakos dolog…De ami a legfontosabb, elérkezett az ideje annak, hogy találkozzunk a legújabb családtagunkkal…

-Üdv, Addison!-fogott kezet Carlisle egy magas, vörös hajú nővel.-Mi újság?

-Ezt én is kérdezhetném tőled-válaszolta kacagva.-És ki ez a bájos hölgy az oldaladon?

-Ő itt Esme, a barátnőm…-szorította meg a kezem bátorítóan, mire én is erőt vettem magamon, hogy bemutatkozzak.

-Üdv! Esme Platt vagyok…-mosolyogtam.-Örülök, hogy találkoztunk…

-Csak nem hagyott neked egy kis ajándékot a mi doktorunk?-nézett rám célozgatóan.

-Még nem tudjuk biztosan. A teszt azt mondja, de…

-Azért jöttetek, hogy megbizonyosodjatok felőle…-fejezte be a mondatomat.-Akkor gyertek, üres a rendelő…

-De biztos, hogy nem gond?-állította meg egy pillanatra Carlisle.-Ha már késő van a dologhoz, akkor visszajöhetünk holnap is…

-Ugyan, ne butáskodjatok-legyintette.-Még úgy sem akartam indulni, és nem okoz gondot egyel több páciens, főleg ha egy régi barátomról van szó…

-Köszönjük!-mondta hálásan Carlisle, majd egy gyors átöltözés után, Addison neki is állt hogy megvizsgálja az állapotomat.

-Nézze csak!-mutatott egy aprócska tubusra.-Ebből most nyomni fogok kicsit a hasára, hogy könnyebben használhassuk az ultrahangot. Ha melegséget érez, ne ijedjen meg, ez teljesen természetes…-magyarázta, majd egy csíkot húzott a hasam alján, és már el is kezdte pásztázni az ultrahanggal a csípőm közötti tájékot.

Én figyelmesen néztem az apró , zavaros képernyőt, de szakértő szemek híján nem sok dolgot tudtam felfedezni a monitoron…Még csak abban sem voltam biztos, hogy azon a képen én vagyok látható…

-Kicsim, látod azt az apró pontot?-szorította meg a kezem Carlisle.

-Nem igazán-csóváltam meg a fejem-Melyikre gondolsz?

-Erre-mutatott Addison egy alig látható, zsákszerű foltra-Ez lenne a kisbabátok…

-Micsoda?-kaptam kezem a szám elé, miközben a könnyek akaratom ellenére is folyni kezdetek az arcomon.-Istenem, de apró…

-Még egy darabig ekkora is marad-magyarázta-A terhesség egészen a harmadik hónap végéig, sőt még a negyedik elejében sem túlzottan láthatók külsőleg…A változások körübelül a tizennegyedik vagy tizenötödik hét körül kezdenek látszani…

-Nem is baj-simítottam meg a pocakomat.-Nekem már az is ajándék, hogy ő itt van…

-Nem számítottatok rá?-fordult Addison kérdőn Carlisle-hoz.

-Az igazt megvallva…-kezdtem hozzá én-nekünk nem is lehetett volna gyerekünk…Egy baleset miatt majdnem teljesen meddő lettem, és…sosem reménykedtem abban, hogy valaha is gyereket szüljek…

-Az azért még odébb van-kacagott fel halkan.-De ha majd eljön az ideje, szívesen látlak a rendelőmben. Persze csak ha te is akarod…

-Nem is mennék máshova-mosolyogtam.-Csak ott leszek hajlandó világra hozni a gyermekem, ahol Carlisle teljes biztonságban tud…és szerintem ez az a hely…