Gyógyító szerelem XXVIII. Fejezet

Sziasztok! :)
Hát elérkezett a fejezet, ahol néhány dologra végre fény derül :) Remélem mindenkinek tetszeni fog, és hogy nem csalódtatok a döntésemben :)
Azért is lett kicsit rövidebb, mert ebbe a részbe kifejezetten ezeket a dolgokat szántam, és nem nagyon szerettem volna összevonni semmivel:)
Puszi!
Carly :)

(Esme szemszöge)

-Biztos, hogy nem lesz baj?-néztem aggódva Carlisle-ra, miközben egy újabb vizsgálatra igyekeztünk Addison rendelőjéhez.-Kicsit félek attól , vajon egészséges-e a pici…

-Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz- simogatta meg a vállamat nyugtatóan.-Ha nagy baj lenne, az már az előző vizsgálatkor is kiderült volna.

-Én akkor is aggódom-nyeltem egy nagyot.-Mi lesz, ha nem tudom kihordani a babát? Hiszen azért nem lehetett gyerekem, mert a méhem olyan súlyosan károsodott, hogy nem volt képes befogadni egy gyermeket…

-Amíg ennek nem  látható következménye, addig nincs miért aggódnod-nyugtatgatott tovább.-Ha baj van, Addison észre fogja venni, és segít rajtunk…

-Csak remélni merem…-sóhajtottam halkan, miközben lassan elértünk a kórterem elé. A váróban rengetegen várakoztak.  Voltak köztük, akik már csak pár hónapra lehettek a szüléstől, de hozzám hasonló kezdő anyukák is üldögéltek a fehér padokon, ami némileg megnyugtatott…Legalább nem voltam egyedül a zöldfülűségemmel…

-Sziasztok!-üdvözölt minket mosolyogva Addison.-Na hogy van a kis trónörökös?

-Egész jól-simítottam meg a hasam.-Már közel sem rosszalkodik annyit, és így sikerült minimalizálnom a reggeli hányások számát…

-Az nagyon jó-húzódott arcára újabb mosoly, miközben én helyet foglaltam a vizsgálathoz.-Ezek szerint nemsokára elmúlnak a rosszulléteid is…

-Már ideje lenne. Örülnék, ha újra képes lennék szilárd táplálékot magamhoz venni…-kacagtam.

- Elhiszem, kedves, de ez ezzel jár-ült le mellém kuncogva, majd a múltkor használ kellékek elővétele után neki is kezdett a mai vizsgálatnak.

-Szeretnétek majd szívhangot hallgatni?-fordult hozzánk kérdően.-Csak mert a második hónap végéhez közeledve már lehet hallgatózni…

-Hát persze, hogy szeretnénk-vágtam rá mielőtt még szerelmem bármit is mondhatott volna.-Örülnék, ha végre hallhatnám a kis szívét…

-Akkor megpróbálom megkeresni a babát-vette elő az ultrahangot, ám ahogyan pásztázni kezdte a hasamat, az arckifejezése váratlanul megváltozott…Egyszeriben a vidám, bolondos doktornő arcán komoly, és meglepett érzelmek kezdtek tükröződni, amitől hirtelen megijedtem…

-Mi a baj?-kérdeztem aggódva.

-Nincs semmi baj csak…-rázta meg a fejét józanítóan, majd Carlisle-hoz fordult.-Te is látod amit én?-mutatott a képernyőre, mire egyszeriben Carlisle arckifejezése is csodálkozóvá vált.

-Hát egyedül én nem értem, hogy mi folyik itt?-kérdeztem rémülten.-Mi baja van a kisbabámnak?

-Szívem, nem a kisbabád…-fordította hozzám a képernyőt, mire a szívverésem, hirtelen kimaradt.-Hanem a kisbabáid…

-Ikrek?-kérdeztem cérnavékony hangon.-Tényleg ikrek?

-Nagyon úgy tűnik, hogy kétszeresen is anya leszel-mosolyogta boldogan, miközben gyöngéden ölelte magához zokogás rázta testem. Nem igazán tudtam elhinni azt, ami történt. Számomra már egy gyerek is maga volt az álom, de hogy egyszerre kettő… Úgy éreztem a fellegekben járok…

-Nyugodj meg szívem!-simogatta meg a hátamat vigasztalóan.- Látod? Megmondtam, hogy nem lesz semmi gond…

-Most már én is tudom-szipogtam-de még mindig nem hiszem el, hogy ők a mi kisbabáink. Ez annyira csodálatos…

-És mi lesz a nevük? Gondolkodtatok már rajta?-nézett ránk érdeklődve Addison.

-Eddig a Jasper és a Rosalie tűnt a legmegfelelőbbnek-válaszoltam-de most úgy tűnik, hogy nem lesz elég ez a két variáció…

-Szerintem akkor még várjatok vele! Elég lesz majd akkor eldönteni, amikor kiderül a nemük is-tanácsolta.- De ez a két név nagyon hangzatos…

-Örülök, hogy tetszik!-mosolyogtam.-Pedig elég nehéz volt eldöntenünk a dolgot…

-Egy egész éjszakát töltöttünk el azzal, hogy végiglapozzunk egy névkönyvet. Végül ez a kettő tetszett nekünk a legjobban…-magyarázta Carlisle, miközben lassan felsegített a vizsgálóasztalról.

-Hát…akkor majd négy hét múlva találkozunk-mosolyogta Addison.-Sziasztok!

-Szia!-válaszoltuk egyszerre, majd egymás kezét fogva sétáltunk ki a kórterem ajtaján…

(Carlisle szemszöge)

-Még soha nem éreztem magam olyan boldognak, mint most-mosolyogta Esme kivirultan, miközben lassan felsétáltunk az emeleten lévő hálószobánkba.-Nemsokára két apró babát tarthatunk majd a karjainkban…

-Én is rettenetesen boldog vagyok-öleltem magamhoz óvatosan.-Soha nem hittem volna, hogy egyszer boldog édesapa leszek…

-Csak olyan messze van még, hogy lássam őket-sóhajtotta.-Hét hónapig ott lesztek a biztonságos melegben, igaz?-simogatta meg a hasát.

-Ha beszélni tudnának, biztosan válaszolnának-kacagtam.-De majd egyszer annak is eljön az ideje…

-Először csak beszélni fognak, utána elkezdenek járni, szaladni, olvasni…

-A gyerekek gyorsan fejlődnek-takargattam be gondosan.-Meglátod, olyan hamar eltelik ez a hét hónap, hogy észre sem veszed…

-És nemsokára egy hatalmas pocakkal fogok járkálni az utcákon-ásított egy nagyot, miközben egyik karjával lágyan magához vont.-Várandósan is tetszeni fogok neked?

-Ez meg milyen kérdés?-néztem rá tettetett meglepettséggel.-Hát persze, hogy tetszeni fogsz! Te mindig gyönyörű vagy…

-De ugye tudod, hogy jó pár kilót fel fogok szedni, és…talán sosem tudom majd visszanyeri az alakomat egy ikerterhesség után…

-Én nem a külsődért szerettem beléd-magyaráztam-hanem azért, mert a legcsodásabb ember vagy, akit valaha is láttam. És az sem érdekel, ha kicsit kerekebb lesz az alakod a szülés után, mert nekem akkor is ugyanolyan szép leszel, mint most…

-Köszönöm, Carlisle!-nézett rám hálásan.-Szerintem ez a legszebb bók, amit egy nő…egy anya valaha is kaphat…

-Annyi mindenen mentél keresztül, hogy az már bűn lenne a sorstól, ha nem ajándékozna meg valami jóval is…Ezért vannak itt ők-simítottam meg a pocakját.-Én pedig megpróbálok mindenben a segítségedre lenni…

-Szeretlek!-húzódott arcára apró vigyor.

-Én is szeretlek- nyomtam apró puszit a homlokára, majd egymás kezét fogva ragadott el minket a későesti álom…