Sziasztok! :)
Most egy kicsivel rövidebb fejezettel jelentkeznék, ugyanis a következőbe "különleges" dolgokat tervezek. Remélem értitek, mire gondoltam :) Jó olvasást!
Puszi!
Carly :)
(Carlisle szemszöge)
Csendben elővettem egy fazekat, majd az egyik szakácskönyvet kutatva nekiálltam a vacsora megvalósításának. Felvágtam a zöldségeket, odaraktam forrni a vizet…végül pedig a kicsiknek is elkészítettem az esti tápszer-adagot.
-Gyere, kicsi Rose!-vettem a karomba kislányomat.-Most szépen megetetlek, utána pedig visszafekszel aludni. Nemsokára anya is itt lesz.
-Hol lesz anya?-jött le hozzánk Esme az emeletről.
-Szívem, megmondtam, hogy majd felébresztelek-fordultam hozzá aggódva.
-Csak megéreztem ezt a fantasztikus illatot-szippantott bele a levegőbe.
-Húsleves akart lenni, bár nem biztos, hogy annak is sikerült-nevettem fel halkan.
-Ugyan, biztosan jól lett-vette a kezébe Jaspert-ezt nem igazán lehet elrontani.
-Talán nekem még is sikerült-húztam ki neki a széket, majd mind a kettőnknek szedtem egy tányérral az első kísérletemből. Reméltem, hogy nem lett olyan borzalmas, mint amilyennek hiszem.
-Carlisle, ez nagyon finom-csillant fel a szeme boldogan.-Gratulálok!
-Köszönöm!-mosolyogtam hálásan.-Ezek szerint nem is lett olyan rossz.
-Remekül megcsináltad-dicsért tovább-mintha én magam készítettem volna.
-Hát, attól azért még messze van-kuncogtam, majd egyszerre kaptuk fel a tekintetünk az ikrek hangos sírására.
-Megint éhesek-sóhajtotta.
-Kevés volt, amit adtam nekik?-néztem rá érdeklődve
-Szerintem inkább a növekedés miatt van-folytatta.-Mindjárt jövök…
-Én is veled megyek-álltam fel utána.
-Nem kell, megcsinálom egyedül-simogatta meg a vállamat.
-De én szeretnék segíteni neked-vettem arcát a kezeimbe-rossz látni, hogy mennyire kimerült vagy.
-Nem vagyok fáradt, hidd el!-nyomott puszit az arcomra.
-Hadd segítseeek!-néztem rá könyörgően, mire beadta a derekát.
-Jól van, gyere!-intett felém mosolyogva-de csak akkor, ha utána én is kérhetek tőled valamit.
-Ahogy csak akarod-csókoltam meg lágyan, majd együtt sétáltunk fel az ikrek kiságyához…
(Esme szemszöge)
-Szóval, mi is lenne, amit kérni akartál tőlem?-nézett rám érdeklődve Carlisle, miközben leoltottam a villanyt a hálószobánkban.
-Igazából nem is nagyon tudom, hogyan kezdjek neki-haraptam idegesen az ajkaimba.
-Ugyan, tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz-simította meg az arcomat.
-Arról lenne szó-nyeltem nagyot-hogy nagyon hiányzik, hogy együtt legyünk, és…
-Értelek szívem-hallgattatott el az ujjaival.-Nekem is nagyon hiányzol, de sajnos az állapotod miatt még nem lehet.
-Éppen ezért szeretném azt kérni, hogy csókolj meg-nyomtam apró puszit az ajkaira.-Ha már nem lehetünk együtt, legalább hadd élvezzem azt, hogy hozzám érsz.
-Nem tudom, hogy képes vagyok-e megállni egy csóknál-sóhajtotta kételkedve.
-Majd én segítek-tapasztottam ajkaimat ismét ajkaira, mire rögtön értette a célzásom, és kezeivel lágy cirógatásba kezdett a testem vonalán.
Ujjaival végigszántotta az oldalamat egészen a combomig, majd vissza, és ismét lefelé…Nem bírtam megállni anélkül, hogy ne sóhajtottam volna fel minden apró érintésére.
-Ez jól esik?-csókolt bele a nyakamba.
-Nem is tudod, hogy…mennyire-nyögtem fel halkan.
-És ez?-kezdett el lejjebb haladni.
-Most direkt kínzol?-kuncogtam fel halkan.
-Ezek szerint ez kínzás?-vonta fel a szemöldökét.
-Csupán annyira, amennyire egy férj kínozhatja a feleségét-sóhajtottam ismét, miközben újra visszatértem selymes ajkaihoz.
Rettenetesen hiányzott már az, hogy így érjen hozzám, de még sem éreztem hozzá elég méltónak magam…Mintha már nem ugyanaz a nő lettem volna, mint a terhességem előtt.
-Állj!-csúszott ki a számon.
-Mi a gond, édesem?-nézett rám meglepetten.
-Szeretnék kérdezni tőled valamit-válaszoltam ziháltan.
-Mondd csak, én hallgatlak!-simította meg az arcomat bátorítóan, mire én összeszedtem minden bátorságomat, és elmondtam, mi nyomja a lelkemet.
-A terhességem óta nem érzem magam méltónak hozzád-sóhajtottam.-Félek, hogy mi lesz, amikor ismét együtt leszünk. Mi van ha nem leszek elég jó? Szerinted vonzó vagyok még?
-Már hogy ne lennél vonzó-nyomott lágy puszit az ajkaimra.-Nekem úgy vagy tökéletes, ahogy most kinézel, és semmit nem változtatnék.
-De nézz csak rám!-mutattam a hasamon levő műtéti hegre.- Ez már sosem fog eltűnni, ahogyan én sem leszek ugyan az a fiatal nő, akibe beleszerettél.
-Figyelj ide! Nem számít, hogy nézel ki-nézett rám komolyan.- Csak az számít, ami idebent van, nem emlékszel?-tette a kezét a szívemre.
-De emlékszem, csak…
-Nincs semmi csak-tette kezét ajkaimra.-Nemsokára bebizonyítom…
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy Esme félelme előkerült közöttük és, hogy próbálták megbeszélni. Ez azért jó, mert így Carlisle tényleg bebizonyíthatja, hogy számára tényleg Esme a tökéletes nő és, hogy mindig is az fog maradni. Habár igaz, hogy ezt ő maga is mondta, egy kis bizonyítás ugye nem árt. :)
Carlisle egyébként olyan édes volt, ahogyan segíteni akart Esmének a gyerekekkel. :) És milyen kis házias lett, hogy már levest is tud főzni. :)
Alig várom a folytatást! Nagyon kíváncsi vagyok a "különleges dolgokra". :)
Puszi:
Winnie
Szia, Winnie! :)
VálaszTörlésIgen, én is úgy éreztem, hogy ideje lenne előhoznia a témát, és így kicsit meg is könnyebbült ennek a tehernek a leadásával :)
Carlisle tényleg maga a tökély, és Esme számára a legfontosabb nő, amit be is fog bizonyítani :D
Sietek a folytatással! :)
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésJó, hogy Esme végre kiadta magából, azt ami kínozta és meg tudták beszélni. Most már talán nem kínozza tovább, ez a kérdés. Carlisle olyan aranyos volt, ahogy bizonytalankodott vajon elég jó lett - e a leves. És amikor könyörgött, hogy hadd segítsen az ikreknél, nagyon édes volt.
Alig várom a folytatást.
Puszi:) Alicebrandon
Szia, Alicebrandon!
VálaszTörlésIgen, végre megbeszélték a dolgot :) Carlisle tényleg nagyon édes volt, és megígérem, hogy a következőben kitesz magárért és Esmeért is :)
Puszi!
Carly :)