Gyógyító szerelem XXXV. Fejezet

Sziasztok!

Ismét egy friss fejezettel jelentkeznék :) Remélem tetszeni fog :) Jó olvasást!

Puszi!

Carly :)

(Esme szemszöge)

Az ezt követő hét nagyon gyorsan elrepült. A picikkel szerencsére minden rendben volt, de az első hét után mindenképpen szükség volt egy úgynevezett rutin vizsgálatra, ami kizárja az összes betegséget, ami ilyen fiatal korban előfordulhat. Így hát felkerekedtünk, és mind a hárman elkísértük Carlisle-t a munkába.

-Sziasztok!-üdvözölt minket Addison.- Hogy vannak az apróságok?

-Remekül-válaszoltam mosolyogva.- Szerencsére nem volt velük semmi probléma.

-Rendesen esznek?-tette fel a következő kérdést, miközben hallgatni kezdte Jasper pici szívét.

-Igen, naponta háromszor adok nekik tápszert-bólintottam.

-Az meg is látszik-kacagta-csaknem kétszer akkorák, mint a születésükkor.

-Hát igen, gyorsan nőnek-sóhajtottam-túl gyorsan.

-Már nem sokáig lesznek ilyen aprók-vett elő egy injekciós tűt -viszont amíg nem érik el a három hónapos kórt, könnyen megbetegedhetnek, ezért most adok nekik egy oltást streptococcus ellen.

-Hallod, Jazzy? Most kapsz egy kis szurit, de nem fog fájni-mondtam nyugtatóan.

-Csak keményen-simogatta meg a buksiját mosolyogva, majd az apró tűt óvatosan a karjába mélyesztette. Azonnal megcsapta a fülemet kisfiam fájdalmas sírása.

-Jól van, kincsem-öleltem magamhoz vigasztalóan.-Nincs semmi baj, már vége van.

-Tudom, hogy ez neked is rossz -magyarázta kétségbeesett arcom láttán-de hidd el, hogy ezzel rengeteg szenvedéstől óvjuk meg őket.

-Tudom, csak annyira rossz látni, ahogyan sírnak-helyeztem vissza kisfiam a hordozóba.

-Ezzel szerintem minden anya így van-kezdett hozzá Rosalie vizsgálatához.-De idővel hozzá fogsz szokni.

-Szerencsére nem vagyok egyedül az aggódásommal -kuncogtam-Carlisle is eléggé félti őket.

-És mennyit áradozik rólatok-nevetett fel halkan.-Annyira szeret titeket, hogy azt el sem tudom mondani.

-Remélem, azért nem idegesít téged-mosolyogtam zavaromban.

-Ha idegesítene, akkor sem mondanám el-adta be kislányomnak is az oltást.

-Látod? Nem is volt olyan rossz-vettem ismét a karjaimba

-Valóban egy kemény kislánnyal van dolgunk-kacagta.-Szerencsére mindkét baba egészséges, és nem látok semmilyen rendellenességet. Az oltás után kicsit belázasodhatnak, de az hamar elmúlik. Nem lesz semmi gond.

-Köszönjük, Addison!-néztem rá hálásan.

-Nincs mit, majd mondom Carlisle-nak, hogy elmentetek-intett még utánunk, majd a hordozókkal együtt elindultam a kijárathoz.

-Szia, Esme! Mi járatban errefelé?-köszönt rám Izzie.

-Voltunk a babákkal vizsgálaton-válaszoltam-és te?

-Vettem valamit a boltban, mert nem lesz időm ebédelni-magyarázta.

-Gondolom, nem lehet valami kellemes egész nap koplalni-folytattam együtt érzően.

-Hát nem-sóhajtotta-de mi lenne, ha innánk egy kávét?

-Nem tudom, hogy ihatok-e -néztem rá bizonytalanul.

-Persze, hogy ihatsz-vágta rá azonnal.- Csak akkor nem ihatnál, ha a szíveddel lenne valami, de tudtommal nincs.

-Igazad van-bólintottam helyeslően.- De csak rövid ideig maradhatok, mert a kicsiket nemsokára haza kell vinnem aludni.

-Akkor sietnünk kell-ragadott karon, majd nemsokára már jóízűen iszogattuk az üdítő kapucsínót.

-Mellesleg remekül nézel ki-mosolyogta elismerően.- Szinte semmilyen súlyfelesleg nem maradt rajtad a szülés után.

-De azért még is kicsit másabbnak érzem magam-sóhajtottam.- Nem tartom már magam elég jónak Carlisle-hoz.

-Te meg miről beszélsz?-nézett rám meglepetten.- Olyan alakod van, amiről a legtöbben csak álmodni merünk.

-Talán tényleg nem kéne ennyit idegeskednem-sóhajtottam.

-Ez a beszéd-veregette meg a vállamat-csak légy természetes, és akkor nem lesz semmi gond!

-Igazad van-bólintottam, ám ekkor megéreztem két gyöngéd érintést a vállamon…

(Carlisle szemszöge)

-Nem úgy volt, hogy hazamentél?-kérdeztem érdeklődve, miközben megsimogattam selymes vállát.

-Megálltam egy kávéra-válaszolta.

-Hogy ment a vizsgálat?-érdeklődtem.- Minden rendben volt?

-Addison szerint jobban nem is lehetnének-mosolyogta.- Nemsokára haza is megyünk, és lefektetem őket.

-Helyesen teszed-nyomtam puszit a homlokára.-Sokat kell pihenniük.

-Valószínűleg lázasak lesznek, mert kaptak egy oltást-magyarázta-ezért egész délután figyelni fogok rájuk.

-Estére én is otthon leszek-mosolyogtam.-Addig pedig próbálj meg pihenni!

-Ráállok a dologra-kacagott fel halkan.

-Szeretlek!-csókoltam meg lágyan.

-Én is szeretlek!-mosolyogta, miközben lassan visszaindultam, hogy előkészüljek a következő műtétemre…

-Gratulálok, Carlisle!-veregette meg a vállamat elégedetten Derek.-Remekül helyt álltál a műtőben, akár egy igazi profi.

-Köszönöm, Derek-válaszoltam büszkén, miközben a maszkot és a kesztyűt is a tárolóba raktam.

-Gyakoroltál valakin?-kacagott fel hangosan.

-Tudod, hogy nem-folytattam komolyan-csupán olvastam néhány technikát.

-Mindenesetre nagyon ügyes volt az az öltés-mosolyogta elismerően.-Egyébként, mi újság van otthon?

-Nőnek a gyerekek-sóhajtottam-olyan gyorsan, hogy észre sem veszem.

-Tudtok néha aludni?-érdeklődött.

-Szerencsére nem sírnak sokat, de azért vannak álmatlan éjszakáink-válaszoltam.

-Ezek szerint csendes babáitok vannak-mosolyogta.

-Igen, így is mondhatjuk-vigyorogtam-bár néha elég hangosak tudnak lenni.

-Nyilván etetéskor sírnak.

-Ahogy mondod-nevettem fel halkan, miközben a kabátomat gyorsan a vállamra kaptam.

-Akkor holnap találkozunk-búcsúzott, majd az autóba beülve kezdtem el száguldani a házunk felé.

-Szia, szívem! Hogy telt a napod?-csókoltam meg lágyan.

-Remekül-húzódott arcára széles mosoly- és szerencsére egyik baba sem lázasodott be.

-Ez nagyon jó hír-lelkesedtem fel hirtelen.

-Ráadásul Addison szerint már nem is fognak-csillant fel a szeme.

-Viszont te elég kimerültnek tűnsz-jegyeztem meg, mikor megláttam a szeme alatt húzódó lila karikákat.- Aludtál valamit?

-Még nem volt időm rá-sóhajtotta.

-Akkor ne ácsorogj itt, hanem feküdj le-noszogattam az emelet felé.- Addig én készítek valami vacsorát.

-Rendben van-sóhajtott fel ismét-de ébressz fel, ha elkészültél!

-Nem felejtem el-mosolyogtam, miközben ő lassan elindult az emelet felé.