Gyógyító szerelem XXX. Fejezet

Sziasztok! :)
Ma este elérkezett a várva várt pillanat :) Kitaláljátok, mi az?
Ezt inkább nem mondom el, mert úgy is kiderül az első pár mondatban :) Remélem mindenkinek tetszeni fog :)
Puszi!
Carly :)

Február 1.

(Carlisle szemszöge)

-Carlisle! Carlisle, ébren vagy?-hallottam meg Esme zihált hangját, mire fáradt szemeim szemeim egyetlen villanás alatt kinyíltak.

-Mi a baj, szívem?-kérdeztem aggódva.-Fáj valamid?

-Azt hiszem itt az idő-zihálta tovább, miközben kezét óvatosan a hasára csúsztatta.- Egyszer csak éreztem egy hatalmas rúgást, és…

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! Csak lélegezz egyenletesen, és mindjárt indulunk a kórházba, jó?-néztem rá nyugtatóan, miközben sietve álltunk neki a szükséges holmik összeszedésének. Rettenetesen ideges voltam, és az igazat megvallva fogalmam sem volt arról, hogy miket pakoltam a táskába. Egyszerűen csak összekapkodtam mindazt, ami az orrom előtt volt, majd olyan gyorsan dobáltam be a bőröndöket az autóba, hogy azt még  egy él sportóló is megirigyelte volna.

-Ne aggódj,  minden rendben lesz-simítottam meg a pocakját.-Csak maradj nyugodt, és tedd azt, amit Addison mond!

-És ha elrontok valamit?-csillant fel a szemében az aggodalom.

-Nem fogsz elrontani semmit-nyugtatgattam tovább.-Erős és bátor nő vagy, csak bíznod kell magadban! Meg tudod csinálni!

-Remélem, hogy igazad lesz-húzódott arcára apró mosoly, majd egy gyors mozdulattal leparkoltam a kórház elé. Azonnal kipattantam a kocsiból…

-Nővér!-kiáltottam a bejáratban.-Hozzon egy tolókocsit, kérem!

-Azonnal, Dr. Cullen-válaszolta készségesen, miközben én gyorsan visszarohantam Esme-hez.

-Gyere, itt a tolókocsi!-segítettem ki az autóból.-Mindjárt bent leszünk, meglásd!

-Ugye végig mellettem leszel?-nézett rám kérdően.-Nem hagysz magamra, igaz?

-Ott leszek, és végig fogni fogom a kezed-pusziltam meg a homlokát.-Csak remélem, hogy nem leszek Addison lába alatt…

-Nekem sosem lennél –kuncogott fel halkan, majd pár másodperc elteltével végre megérkeztünk a szülőszoba elé.

-Úgy tűnik, még van egy kis időnk-állapította meg Addison.-Hogy érzed magad?

-Eltekintve a késforgató fájdalomtól a hasamban, egész jól-mosolyodott el halványan.-De azért örülök, hogy itt lehetek…

-Még körübelül mennyi időnk van?-néztem rá érdeklődve.-Fél óra? Óra?

-Az állapotából ítélve még legalább fél óra-válaszolta, miközben meglepetten kezdte tanulmányozni az arcomra kiülő rémületet.-Még sosem láttalak ennyire sápadtnak, jól vagy?

-Persze, nincs semmi gond-vágtam rá azonnal.-Csupán egy kicsit ideges vagyok…

-Ne izguljon, apuka!-veregette meg a vállamat játékosan.-Hipp-hopp, túl leszünk az egészen, észre sem fogjátok venni…

-És ha történik valami?-szólalt meg Esme kétségbeesetten.-Ha bajuk esik a babáknak?

-Vigyázunk rád, ígérem-nézett ránk nyugtatóan, majd fél óra elteltével elkezdődött a visszafordíthatatlan események sorozata…

-Még egy kicsit tarts ki!-suttogtam a fülébe.-Már csak egy kicsi kell, és vége lesz!

-Én ezt nem tudom megcsinálni-zihálta fáradtan.-Nem vagyok elég erős…

-De erős nő, Esme, és ki fogja bírni! Már csak egy nyomás, és megvan az egyik baba-biztatta Addison is, mire kedvesem összeszedte minden erejét, és egy utoló erőfeszítés követően, végre megszületett a mi gyönyörű kislányunk…

-Üdv a világunkban, hercegnő!-mosolyogta Addison, miközben odanyújtotta Rosalie-t a meghatódottan síró Esme karjaiba.

-Szia, apróság!-csordult le egy újabb könnycsepp fáradt arcáról.-Nagyon kifárasztottad anyát, tudod?

-Büszke vagyok rád, szívem-nyomtam csókot verejtékező homlokára.-Mondtam, hogy sikerülni fog, nem igaz?

-Köszönöm, hogy mellettem voltál!-nézett rám hálásan.-Nem is tudom, mit csináltam volna nélküled…

-Én azt tanácsolom, hogy pihenj egy kicsit!-vette vissza tőlünk Addison kislányunkat.-Még hátra van a második baba, és őt sem lesz sokkal könnyebb világra hozni…Egy nővér megfürdeti Rosalie-t, jó?

-Persze, csak nyugodtan-sóhajtotta fáradtan.-Addig felkészülök a második felvonásra…

-Én pedig megnézem Jaspert az ultrahangon-vette kezébe a készüléket, majd keresgélni kezdett fiunkat Esme valamivel kisebb pocakjában.-Még egy kicsit balra, és aztán…

-Mi az?-néztünk rá aggódva.

-Attól tartok, Jasper nem fordult a szülőcsatorna felé-folytatta komolyan.-Így nem fog tudni megszületni…

-Ez meg mit jelent?-kapkodta a fejét kétségbeesetten köztem és Addison között.

-Azt , hogy a  második babát császárral segítjük a világra-magyarázta.-Beviszünk a műtőbe, és egy körübelül fél órás operárció során kiemeljük Jaspert a méhedből. Nem lesz semmi gond…

-És Rosalie? Vele mi lesz?-kérdezte ijedten.

-Vigyázni fogok rá, ígérem-mosolyogtam nyugtatóan.-Találkozunk a műtét után…

-Csak el ne szökj!-kacagott fel halkan, majd gyors léptekkel kezdték el tolni a folyosó végén lévő műtő felé…

Nem igazán tudtam, mi tévő legyek… Teljesen tehetetlennek éreztem magam, és aggódtam, vajon Esme hogyan fogja viselni a műtétet. Mi lesz, ha komplikáció lép fel? Vagy ha esetleg Jasperrel történik valami ? Ne, Carlisle, felejtsd el ezeket a gondolatokat…

-Már meg is jöttünk!-lépett be egy nővér Rosalie-val a karjaiban.-Gratulálok, Dr. Cullen! Nagyon szép kisbaba…

-Köszönöm, Mrs. Johnson-vettem át mosolyogva.-Egy igazi kis hercegnő, nem igaz?

-Az az egy biztos, hogy nem igazán szereti a meleg vizet-kuncogta.-Tíz perc múlva érte jövök, mert fel kell vinnem a gyerekosztályra…

-Rendben van…Köszönöm!-néztem rá hálásan, majd mosolyogva fordítottam vissza a tekintetem újszülött kislányom felé.

Hihetetlen volt, milyen apró. Kicsi kezei alig érték át az ujjamat, és apró pici szemei pontosan olyan vágásúak voltak, mint az enyém…de az arca már most Esmeé volt…

-Szia, Carlisle!-üdvözölt egy szelíd mosollyal az arcán Izzie.-Hallottam, hogy megszületett a kislányod…Gratulálok!

-Köszönöm!-húzódott arcomra egy újabb vigyor.-Egy igazi kis hercegnővel áldott meg minket a sors  , mint látod…

-Tényleg gyönyörű kisbaba-mosolyodott el ismét.-A szemei pont olyanok, mint a tiéd…

-Kár, hogy nemsokára el kell válnunk-sóhajtottam-Fel kell vinni a gyerekosztályra, hogy pár napig még megfigyelés alatt tartsák…

-És az ikertestvére? Őt mikor hozzák ide?-nézett rám érdeklődve.

-Az attól függ, mikor végeznek a császármetszéssel-magyaráztam.-Esme-t körübelül négy perce vihették be a műtőbe, úgyhogy egy ideig  még biztosan bent lesznek…

-Sok szerencsét!

-Köszönöm!-néztem rá hálásan, majd ismét csodálattal merültem el a lányom gyönyörű kék szemeiben…