Gyógyító szerelem XXIII. Fejezet

Sziasztok! :)
Mint ahogy a Chat-ben is írtam, egy gyors átolvasás után már hoztam is a következő fejezetet :)
Nincs különösebb hozzáfűzni valóm...Talán csak annyi, hogy jó olvasást! :) És hogy figyeljetek :D (kár, hogy ezt az előzőben nem írtam le, de arra is próbáljatok emlékezni )
Puszi!
Carly :)



(Carlisle szemszöge)

-Azt akartam, hogy kényelmesen érezzük magunkat…-simítottam meg az arcát-Ez olyan nagy bűn?

-Nem csak…-sóhajtotta.-Csak nem vagyok hozzászokva az e fajta luxushoz…Én egy egyszerű városi nő vagyok kis lakással…

-Nekem sokkal több vagy annál, hidd el-nyomtam ajkaira lágy csókot.-Inkább pakoljunk ki, és aztán irány az étterem, jó?

-Jól van-mosolyogta, majd nekiálltunk, hogy megtöltsük az egyelőre még üres fiókokat…

Amint készen lettünk, már útnak is indultunk az étkezdébe. A választék rendkívül nagy volt, szinte nem volt olyan utca, ahol ne láttunk volna legalább öt éttermet…Végül egy kis, elegáns pizzázó mellett döntöttünk…

-Jó estét, uram!-köszönt ránk a pincér.-Miben segíthetek?

-Vacsorázni szeretnénk-mosolyogtam-Tudna nekünk adni egy kényelmes kis asztalt?

-Persze, parancsoljanak-mutatott a nem messze álló terasz felé.-Ahol találnak helyet, ott nyugodtan leülhetnek…

-Köszönjük!-bólintottam, majd elindultam a növényekkel benőtt kis ösvény mentén.

Mivel elég későre járt, már nem sok ember ült neki vacsorázni, így elég sok szabad hely közt válogathattunk. Voltak nagyobb asztalok, amik egészen közel a konyha mellett várakoztak, de olyanok is, amik kicsivel kisebbek voltak, de a kilátás mindenért kárpótolta az embert…Főleg, miután az egész terasz a tenger felé nézett.

-Te mit eszel?-néztem kérdően Esme-re.

-Még nem tudom..de megkívántam egy kis halat, úgyhogy valószínűleg azt fogok enni…-válaszolta.-És te?

-Én valami itteni specialitásra gondoltam-kutattam tovább az étlapot.-Szerinted meg merjek kockáztatni egy kagylótálat?

-Érdekes elgondolás…-nevetett fel halkan-Én nem merném megpróbálni, de te tudod…-vonta meg a vállát.

-Próba szerencse…Sokat nem veszíthetek vele…-mosolyogtam, miközben a pincér is megérkezett, hogy felvegye a rendelésünket.

-Nos, sikerült választaniuk?-vette elő a jegyzetfüzetét.

-Igen, én egy kagylótálat kérnék…-válaszoltam-És te, szívem?

-Én egy sült lepényhalat szeretnék, ha lehet krumpli körítéssel-mosolyogta.

-Rendben van, körübelül fél óra, amíg elkészül…-magyarázta.-Esetleg óhajtanak valami rágcsálnivalót addig?

-Igen, azt megköszönnénk-bólintottam, majd pár pillanat múlva már elénk is rakta frissel elkészített pirítós rudakat.

-Hú, én farkas éhes vagyok-vett ki belőle egy darabot Esme.-Egész nap nem ettem semmit…

-Akkor tényleg éhes lehetsz-kacagtam fel halkan.-De azért nehogy úgy belakj, hogy a főételnek már ne jusson hely…

-Nyugi, figyelni fogok rá-húzódott arcára szelíd mosoly.-Inkább egyél, mert ha jól emlékszem te is egész nap koplaltál…

-Én még nem vagyok annyira éhes… Mint a virrasztáshoz, ehhez is hozzászoktam a kórházban.

-Ahogy gondolod-nyomott csókot ajkaimra-Mindenesetre én enni fogok, ha tetszik, ha nem-nevetett fel halkan, miközben visszatért az előtte lévő pirítós darab elfogyasztásához.

Nemsokára a főétel is elkészült, és én kissé ijedten meredtem az előttem elterülő hatalmas, fekete kagylók tömegére. Mivel még nem sok ilyet ettem, nem igazán tudtam, hogyan kezdjek neki…De végül is egyszer mindent ki kell próbálni…

-Figyelj, csak…nem szeretnéd megkóstolni?-néztem kérdően Esme-re.

-Nem is tudom-mondta elgondolkodva-Milyen íze van?

-Teljesen olyan, mint a hal-magyaráztam.-Csak annyi a különbség, hogy ezekhez citromot is adnak, és így egy kicsit savanykás…

-Hiszek neked, de…valószínűleg az Isten se venne rá, hogy megkóstoljam-nevetett fel halkan, miközben elégedetten rakta le a villáját az előtte lévő üres tányérra.-Nem úgy néz ki, mint aki azt akarná, hogy megegyem…

-Pedig nem rossz-vontam meg a vállam.-Én sem ilyennek képzeltem, de ehető…-vettem az utolsó falatot a számba, majd miután fizettünk , elégedetten álltunk fel a parton álló aprócska asztaltól…

(Esme szemszöge)

-Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk-mosolyogtam ámultan, miközben a tenger fodrozódó hullámait csodáltam.-Ez a hely olyan, mint a paradicsom…

-Valóban varázslatos-ölelt magához Carlisle-Nem csodálom, hogy ennyi turista választja ezt a helyet uticélul…

-Kár, hogy nincs nálunk a fürdőruha-sóhajtottam.-Olyan szívesen belerohannék a vízbe…

-És ehhez, miért kell fürdőruha?-nevetett fel halkan, miközben karjaiba kapott, majd gyors léptekkel indult meg az éjszakában feketén csillogó víz felé.

-Carlisle, te meg mit csinálsz?-néztem rá meglepetten.

-Azt mondtad fürödni akarsz…

-De nem így-mutattam a nemrég vásárolt nyári ruhámra, mire lerakott a földre-Előtte inkább öltözzünk át…

-Pedig így lett volna csak  igazán érdekes-sóhajtotta.-De ahogy szeretnéd…-indult el a szálloda felé, ám én megállítottam.

-Félreértesz…Az átöltözés azt is jelenti, hogy levesszük a ruháinkat , nem igaz?-néztem rá kérdően, amire csak bólintott.

-És ki mondta azt, hogy ennek a bizonyos „öltözködésnek” a szállodában kell történnie?-nyúltam a hátamon levő cipzár után, majd egy könnyed mozdulattal lecsúsztattam a vállamról a  finom anyagot.-Na, mit szólsz?

-Hát én… nem is tudom, mit mondjak-nyelt egy nagyot.-Nehéz ellen állni egy ilyen ajánlatnak…

-Akkor ne állj ellen-bújtam hozzá szorosan , miközben elkezdtem megszabadítani a felsőtestét az őt borító ing gombjaitól.-Kérlek…már három hete vágyom rád…

- Azt..azt hiszem…megfogadom az…ajánlatodat-sóhajtotta vágytól akadozva, majd ismét karjaiba kapott, és pár másodpercen belül már a vízben is voltunk.

Ahogy a hevült teste az enyémhez ért, nem bírtam megállni, hogy ajkaimat el ne hagyja  egy-egy jóleső sóhaj. Annyira hiányzott  a közelsége, hogy szinte már  szenvedést jelentett, hogy ezt a három hetet épelméjűen kibírjam… Bár azt is sejtettem, hogy neki sem lehetett sokkal könnyebb a dolga…

Én lassan átfontam a derekát, mire ő ajkaival lágyan felfedezőútra indult végig a nyakamon, egészen a vállamig, elidőzve a kulcscsontomon, aminek hatására egy jóleső bizsergés futott végig az egész hátamon. Mintha sorozatba villámcsapások értek volna…

-Esme…-suttogta alig hallhatóan.

-Igen, Carlisle?-nyögtem halkan.

-Nem félsz, hogy valaki meglát minket?-nézett a szemeimbe kérdően.

-Közel éjfélhez már nem sok ember jár a…parton…-sóhajtottam, mikor ajkai ismét a bőrömhöz értek.

- Csak azért kérdezem, mert ha itt elkezdjük…-szakította meg a csókunkat.-Akkor fogalmam sincs, hogyan jutunk fel a szobába…

-Majd kitalálunk valami-nevettem fel halkan-Most ne törődjünk ezzel, jó?

-Ahogy csak szeretnéd, angyalom-ölelt ismét magához, miközben lassan elkezdte lehámozni a melltartóm pántját.-De azért érdemes fontolóra venni, nem igaz?

-Én minden…fontolóra veszek, amit…te mondasz-sóhajtottam.

-Ezt most bóknak veszem-kuncogta, majd pár pillanat múlva szenvedélyesen merültünk el az éjszaka mindent rejtő sötétjében…