VI. Fejezet Együtt...mindörökké

(Esme szemszöge)

-Esme Anne Platt. Ígérem, hogy az örökkévalóság minden percében hűséges, és odaadó férjed leszek. Megígérem, hogy mindent megadok neked. Szeretetet, gyengédséget, amit csak akarsz-ekkor előhúzott a zsebéből egy kis dobozt, benne egy csodaszép gyűrűvel. Ekkor elállt a lélegzetem.-Hozzám jönnél feleségül?-nézett rám mosolyogva.

-Igen, hát persze, hogy igen-mosolyogtam, majd ajkaimat az övére tapasztottam. Nagyon boldog voltam. Ez életem egyik legszebb pillanata volt, bár minden perc, amit vele töltöttem, a legszebbnek mondható. Ez az igen, most szívből jött. Nem volt kényszer, hanem az igazi, felülmúlhatatlan szerelem jelképe volt.

-Szeretlek-suttogta, miután elváltunk, és felhúzta az ujjamra a gyűrűt.

-Én is-pihegtem, majd mosolyogva bújtam a mellkasához. Carlisle lágyan simogatta a hátamat, miközben élveztük az első pillanatainkat friss jegyesekként. Hihetetlen volt. Nemsokára Mrs. Cullen leszek.

-Nos, Mrs. Cullen, van kedve velem eljönni egy romantikus csillagnézésre ?-nézett rám egy gyönyörű mosollyal az arcán, miközben megsimította az arcomat.

-Hogy is mondhatnék nemet-mondtam halkan nevetve, majd karjába vett, és kisétált velem az udvarra. Lágyan lefektetett a fűre, majd ő is mellém heveredett, miközben ujjainkat egymáséba fontuk. Szavak nélkül is éreztük, hogy mennyire boldoggá tesszük egymást. Mióta vele vagyok, állandóan vidám a szívem, mintha soha nem ismertem volna meg a keserű bánatot, melyet emberként megéltem.

-Istenem, annyira gyönyörű-mosolyogtam újdonsült vőlegényemre.

-Igen, az égbolt ezen a környéken rendkívül tiszta éjszaka. Minden csillagnak, saját története van. Mindegyikhez kötődhet egy -egy jelenet az életemből. Ezek végigkísértek, akárhol jártam, és az éjszaka sötétjében, ha senki nem látott a csillagoknak meséltem el mindent. Ők soha nem árulták el egyetlen titkomat sem-mondta, egy halovány mosollyal az arcán , miközben felém fordult-Tudod, én hiszek abban, hogy létezik a másvilág. Lehet, hogy őrülten hangzik, de esténként sokat beszéltem édesanyámhoz, akit nem is ismertem, még is hiányzott. Most, biztosan mosolyogva tekint ránk valahonnan, és büszke , hogy megtaláltam a helyem a világban.

-Nem vagy egyedül. Én is hiszek abban, hogy van egy olyan hely, ahová a jó emberek kerülnek, és abban is, hogy létezik a pokol. És abban is hiszek, hogy a kislányom, most már egy jobb helyen van. És az is lehet, hogy pont a te édesanyáddal együtt figyelnek minket, hogy boldogok vagyunk.

-Az embernek, vagy akár a vámpírnak szüksége van arra, hogy higgyen valamiben. Én hiszek benned, és abban is amit mondtál. És ez az, ami még életben tart ezen a világon. Volt, hogy csak kiálltam a házam ablakába, és néztem a holdat. Megnyugtató volt, ahogyan a sötét éjszakában egy meleg pontként tündököl. Ám, most minden megváltozott. Te lettél a fény az életemben, és ezt soha nem tudom meghálálni neked-nézett rám meleg mosolyával, majd egy lágy csókot lehelt a homlokomra-Így hát, Mrs. Esme Cullen , készen áll arra, hogy a feleségem legyen?-nézett rám mosolyogva, miközben megfogta a kezem, és lágyan simogatni kezdte.

-Készen-mosolyogtam büszkén, miközben elöntött a boldogság. Láttam rajta, hogy ő is, mérhetetlenül boldog, és tudtam, minden szava őszinte. Előtte nem kell majd megjátszanom a szerető feleséget, hiszen tényleg úgy fogom érezni...Ő a mindenem.

Másnap dél körül esküdtünk meg. A kisvárosnak volt egy gyönyörű temploma. A ruhám is fantasztikusan nézett ki , és Carlisle egyszerűen gyönyörű volt a fekete-fehér ünneplőjében. A szertartás pedig meseszépre sikeredett. Miután véget ért sietve mentünk haza, hogy bepakoljunk a nászutunkra. Már alig vártam, hogy megtudjam , hová megyünk, mivel Carlisle nem akarta elárulni.

-Carlisle, kérlek áruld el!-néztem rá könyörgően. Alig bírtam magammal izgatottságomban, miközben még mindig pakoltunk.

-Drágám, szeretném elárulni, de akkor nem lenne meglepetés-mosolyogta, miközben egy halovány csókot lehelt az ajkaimra-Csak annyit mondhatok, hogy egy szigetre megyünk nem messze Rio de Janeiro-tól.

-Egy szigetre?-néztem rá mosolyogva, még is elgondolkodóan. Egy szigetre? Vajon melyikre? Arrafelé sok gyönyörű hely van.

-De nem akármilyen szigetre. Erről még nem hallottál-mondta, miközben a bőröndökkel együtt elindultunk reptérre. Onnan egészen Rio-ig repültünk, majd átszálltunk egy hajóra, és nekivágtunk az óceánnak. Már legalább egy órája mentünk, amikor nem bírtam tovább magamba fojtani a kíváncsiságom.

-Carlisle, kérlek ne kínozz tovább, áruld el!-bújtam közel hozzá, miközben kérlelően emeltem rá tekintetem.

-Istenem, hogy tudlak ennyire szeretni-mosolyogta, majd átkarolta a derekam- Az a hely, ahová éppen utazunk..., az a te szigeted. A neve Isle Esme- nekem pedig ekkor leesett az állam, persze csak képletesen. Vett nekem egy szigetet. Ez...egyszerűen felfoghatatlan. Biztosan csak álmodom, vagy meghaltam, és ezek a halál utáni ábrándok?

-Ezt komolyan mondod?-kérdeztem meglepődve.

-Hazudtam én neked valaha?-válaszolt kérdéssel kérdésemre. Én mosolyogva ráztam meg a fejem-Ez olyan igaz, mint az, hogy itt állok-mondta, miközben megsimogatta a fejemet.

-Én már abban sem hiszek, hogy ez a valóság- mosolyogtam-olyan tökéletes, hogy félek, egyszer csak felébredek.

-Hidd el, ez a világ teljes valója. Amíg én itt vagyok, semmi miatt nem kell aggódnod. Vigyázok rád, és örökké megvédelek. Akár az életem árán is. Ezt garantálom-mondta, majd egy lágy puszit nyomott a fejemre. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy egymást kiegészítve kerek a világ. Nincs is másra szükségem, csak rá. És úgy éreztem, végre megtaláltam a helyem a világban...

(Carlisle szemszöge)

Tudtam, hogy szerelmem nem fogja elhinni, hogy ami történt az a valóság. Nem is csodálom, hisz szegénynek mennyi mindent kellett kiállnia, hogy ez a hirtelen pozitív fordulat csak álomnak tűnhet. Reméltem, hogy tetszeni fog neki, amit kitaláltam ma estére, végül is...ez a nászéjszakánk. Majd valahogyan sikeresen meglógok a házunkból, és előkészítek mindent. Még soha nem történt velem ilyesmi, így csak remélni tudom, hogy eltalálom az ízlését. Nemsokára meg is érkeztünk, majd felsétáltunk a házunkhoz, ami alig tíz méterre helyezkedett el a tenger fodrosodó hullámaitól.

-Carlisle, ez a hely gyönyörű-mosolyogta kedvesem, miközben belépett az ajtón.

-Örülök, hogy tetszik-simogattam meg a vállát, miközben besétáltunk a nappaliba.

-Még hogy tetszik? Odavagyok érte-mondta még mindig egy széles mosollyal az arcán, majd hátulról átkaroltam a derekát, és lágyan magamhoz húztam.

-Nos, ha most nembánja a kedves feleségem, van egy meglepetésem a számára, de addig maradjon itt, és nem ér leskelődni vagy utánam jönni rendben?-suttogtam halkan a fülébe, megteremtve a romantikus alaphangot.

-Ahogy szeretnéd-pihegte, miközben csukott szemekkel mosolygott. Láthatóan a suttogás megtette a hatását. Ezután lágy csókot nyomtam a fejére, és kisuhantam a házból.

A hajón volt egy-két pokróc, aminek még hasznát vehetem, így előkerestem azokat, és a karomba velük indultam neki, hogy felkutassam a legromantikusabb helyszínt. Körbejártam az egész szigetet a tengerparttól egészen a hegyekig, végül megleltem. Egy gyönyörű, magashegyi barlang volt, benne egy kis barlangi tóval. Gyönyörű volt, szavakkal leírhatatlan. Biztosra vettem, hogy ez a tökéletes helyszín. Ezt követően leterítettem a két pokrócot a barlang aljára, és visszasiettem szerelmemhez. Ahogyan beléptem, azonnal karomba kaptam őt mire ő halkan nevetgélni kezdett.

-Üdvözlöm a kórtermemben , Mrs. Cullen- mosolyogtam rá játékosan.

-Doktor úr, mennyire ért a „szerelmes szív” szindrómához?-kérdezett vissza ugyanazzal a hangnemmel, mint amit az előbb én használtam.

-Hát, bár nem vagyok kardiológus, azt hiszem ezzel meg tudok birkózni- nevettem, majd vele a karomban indultunk el, hogy eltöltsünk egy feledhetetlen éjszakát a világ legromantikusabb helyszínén...