I. Fejezet Váratlan fordulat (Bevezetés)

(Carlisle szemszöge)

… 1921-et írunk. Ősz van. A mai napon ügyeletes leszek a kórházban, így este nyolc óra körül mentem be a váltásra. Már lassan 260 éve éltem teljes magányban , egy hatalmas titokkal a vállamon, melyet senkinek nem mondhattam el. A vámpírság néha szörnyű terhet rótt a vállamra, mellyel egyedül kellett megbirkóznom. Soha nem mertem egy emberhez sem közel kerülni , hisz féltem, kárt tehetek valakiben. Ám egyszer megszegtem ezt a szabályt, méghozzá 1911-ben. Egy Esme Anne Platt nevű lány mélyen a szívembe helyezkedett. Ahogy megláttam, egy furcsa bizsergés futott végig rajtam, amit még soha nem éreztem, de tudtam, nem szabad még többet megengednem, hiszen szegény lánynak könnyen baja esne a közelemben. Pedig annyira vonzott a jelenléte, hogy lassan nem telik el nap, hogy ne rá gondolnék. Vajon mi lett vele ? Férjhez ment? Esetleg vannak gyerekei? Boldog? Istenem, Carlisle ! Hagyd abba, térj észhez! Ezen gondolatok közepette értem el az orvosi szobáig, ahol átvettem a rendelést. Éppen a sürgősségi felé indultam, amikor egy lepellel letakart holttestet hoztak be az ajtón. Először figyelmen kívül hagytam, ám ekkor meghallottam egy halk dobbanást. Majd még egyet. Az az ember még élt. Alig, de még igen. Miután letették a halottasházba, utána mentem. Felemeltem a leplet, és ahogy megláttam hirtelen megdermedtem. Esme volt az. Haldoklott. Gyorsan vizsgálni kezdtem. Végigtapogattam a teste minden porcikáját. A kezében, és a lábában minden csont eltört, a medencéje darabokban , és a gerince két helyen eltört. Belső vérzése is volt, csodáltam, hogy még életben van. Úrrá lett rajtam a bánat. Miért? Miért Pont Ő? Miért az, aki a legfontosabb számomra? Miért az ő életét kell elvennie a sorsnak? Megsimítottam puha, meleg arcát. Éreztem, hogy alig van benne élet. Ekkor eszembe jutott valami...Nem ! Carlisle nem teheted ezt vele! Ő nem érdemli ezt! De a halált sem... Istenem, remélem nem fog utálni ezért. Gondoltam, majd karomba vettem, és óvatosan kisurrantam vele a halottasház hátsó ajtaján. Szerencsémre nem látott meg senki, mert elég gyorsan mozogtam. A sötétség nekem dolgozott. Éreztem, egyre lassabban ver a szíve. Nem hagyhattam meghalni, így még gyorsabban kezdtem futni. Pillanatokon belül hazaértem, és befektettem az ágyamba. Tudtam, rettenetesen szenvedni fog az elkövetkezendő pár napban, de ezt követően soha nem lesznek fájdalmai. Még soha nem próbáltam meg törött gerincű embert átváltoztatni, sőt semmilyen embert. Nem tudtam mire képes a mérgem. Közelebb hajoltam hozzá. Éreztem, hogy még alig észrevehetően lélegzik.

-Ez most nagyon fog fájni, de hidd el, minden rendben lesz-suttogtam, majd fogaimat az ütőerébe mélyesztettem. A vére rendkívül édes, és bódító volt. Még soha nem éreztem ekkora csábítást. Kezdett eluralkodni felettem a vérszomj, de nem nyeltem egy kortyot sem a véréből. Állandóan az jár a fejemben, hogy ő a mindenem, és nem szabad meghalnia. Sikerült visszanyernem az emberi mivoltomat, és elengedtem a nyakát. Rápillantottam, és éreztem, hogy a szíve egyre gyorsabban ver. Elkezdődött. Három nap múlva pontosan olyan lesz mint én...vámpír...

Szegény rettenetesen szenvedett. Otthon tartottam morfiumot, így beadtam neki két ampullával, hogy enyhítsem fájdalmait. Nem sokat segített, de a lelkiismeretemet megnyugtatta, hogy mindent megpróbálok elkövetni. Leültem mellé az ágy szélére. Szív alakú arcáról csorogtak a könnyei, és látszott rajta a fájdalom. Közelebb hajoltam, és letöröltem az arcát, majd elkezdtem ellenőrizni az állapotát. Végigtapogattam a csontjait. A karjában már szépen összeforrtak a szilánkok, és a lábában is, bár a medencéje, és a gerince még hagyott kifogásolnivalót. Nagyon aggódtam, mi lesz, ha a gerince nem fog működni? Örök életére kerekesszékbe kényszerülne. Nem akartam ezt a lehetőséget fontolóra venni, hisz azt nem élném túl. Ebben a pillanatban megmozdította egyik ujját. Ekkor elöntött a megkönnyebbülés. Ezek szerint a gerince gyógyulóban van. Megsimítottam karját, és éreztem, hogy a bőre egyre hűvösebb, ahogyan a méreg szétterjedt a testében. Beletúrtam karamellaszín hajába. Látszódott, ahogyan élettel teli rózsaszín bőre, lassan hófehérre vált. Kiszaladtam a fürdőbe, és hoztam egy hideg vizes törülközőt, amit rákötöttem a harapásnyomra a nyakán, ezzel is enyhíteni próbálva a testében tomboló tüzet. A három nap alatt, folyamatosan simogattam arcát, és próbáltam neki a legtöbbet megadni, hogy csökkentsem a szenvedését. A harmadik nap végére levettem a kendőt és éreztem, hogy a rettenetesen gyors szívverése lassulni kezdett, majd még dobbant egy utolsót, és örökre elhallgatott...