Sziasztok!
Már ma estére elkészültem a frissel, azonban azt elmondanám, hogy lesz benne egy aprócska konfliktus, amiről már mind kérdeztetek. Na de a vita sem fog sokáig tartani, hiszen már ismertek. Sőt ez nem is lesz igazán vita, de ezt inkább döntsétek el ti.
Puszi!
Carly :)
-Én annyira…annyira köszönöm-öleltem meg én is miközben továbbra is hatalmas könnyeket hullajtottam inge anyagára. Ha Ő nem lett volna mellettem, nem is tudom, mihez kezdtem volna a hír hallatán.
-Nincs mit köszönnöd-nyomott puszit a homlokomra hideg ajkaival.-Szeretném, ha minél hamarabb meggyógyulnál,ennek érdekében pedig bármit megtennék. Ha kell, akár az életemet is odaadnám, bár ez valamivel…nehezebb lenne-sóhajtott fel halkan.
-Miért lenne…nehezebb?-pillantottam rá kíváncsian. Akármennyire is fáradt voltam, ez a kifejezés nem tudta elkerülni a figyelmemet.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ilyen állapotban erről beszélnünk-mondta kissé bizonytalanul.-Kicsit bonyolult lenne elmagyarázni.
-Látom rajtad, mennyire bánt ez a valami odabent-mondtam komolyan.-Mondd el kérlek, anélkül nem tudok segíteni.
-Rendben-bólintott rá nehezen, majd ha kicsit nehezen is, de hozzákezdett.-Miután ez történt veled rájöttem…mindez mennyivel könnyebb lenne, ha te is olyan lennél mint én-sóhajtotta.-Tudom, ez rettenetesen önző dolog, de…
-De?-vontam fel a szemöldökömet érdeklődve.
-De nem akarlak téged is erre a sorsra kárhoztatni-túrt bele a hajába halkan felszisszenve.-Te többet érdemelsz annál, mintsem hogy ilyen szörnyeteggé válj, mint én. A lelkedet nem akarom odaadni az ördögnek. Ennyit nem ér az örökké…
-Carlisle, te nem lehetsz kárhozott-ráztam meg a fejem hitetlenkedve.-És melletted én sem lennék az.
-Te is olyanná akarsz válni, mint én?-lepődött meg hirtelen.-Esme…
-Nincs Esme-mondtam határozottan.-Az elmondásod alapján akkor nem kéne félnem attól, hogy bajom esik, és nem kéne őrizned az álmomat éjjelente. Nem történhetne velem ilyen baleset, és soha többé nem kéne aggódnod értem.
-Szívem szerint veled élném le az örökkét-simította meg a csuklómat.-De ezt te sem gondolhatod komolyan.
-De komolyan gondolom-merültem el aranyszín szemeiben.-Én mindenképp meghalok, Carlisle. Egyszer minden ember meghal, te pedig nem.
-Tudom-keményítette meg a hangját.-De ezzel még nem kell foglalkoznod. Ki fogunk találni valamit, becsületszavamra.
-Én nem akarlak elveszíteni-cseppent le pár könnycsepp az arcomon.-Nem tudom, mi lenne velem nélküled. Mi lenne velem a halál után, ha te nem lehetsz velem?
-Én sem akarlak elveszíteni-nyomott csókot ajkaimra, miközben ujjait puhán végighúzta hullámos hajkoronámban. Eddig a pillanatig meg sem fogalmazódott bennem, hogy valaha is elveszíthetem, de mikor elmondta, hogy ő örökké él, hirtelen megint elveszettnek éreztem magam, mint amikor el kellett hagynia. Új életet még tudnék kezdeni utána, de számomra az már nem lenne élet.
-Most már ideje pihenned-simította meg az arcomat.-Minél többet pihensz, annál hamarabb hazajöhetsz.
-Akkor alszom-töröltem le a maradék könnyeimet.-Te pedig menj haza minél hamarabb, és mesélj a kislányunknak! Most hatalmas szüksége van rád.
-Máris indulok-puszilta meg az arcomat.-Szép álmokat!
-Bár én is ezt mondhatnám-nevettem fel halkan, majd pár pillanaton belül már el is nyomott a kora esti álom…
(Carlisle szemszöge)
Esme-t pillanatokon belül elnyomta az álom; szinte alig hunyta le a szemeit, mikor a szemhéjai az álom súlya alatt megadták magukat. Arcizmai lassan ellazultak, a mellkasa is ütemes lassúsággal emelkedtek fel és le, majd ismét fel és ismét le. A szívem rettenetesen marasztalni akart, azonban tudtam, hogy nem maradhatok mellette. A kislányomnak muszáj megkapnia mindazt, amit Esme hirtelen balesete miatt nem kaphatna meg, azonban én meg akarom próbálni. Ha már akkor nem voltam mellette, mikor megszületett, legalább most számíthasson rám úgy mint apjára. Az én pici Aurorám…
Elmélkedésem közben észre sem vettem, mikor kezdtem el száguldani az erdőben. Lassan már teljesen besötétedett, és már a csillagok is kezdtek feltűnni az égbolt alkonyodó pírján. Hihetetlen volt, a természet mennyire változatos és csodálatos képződményeket tud létrehozni pusztán a fények segítségével. Mintha neki nem okozna nehézséget valami újat teremteni és nevelni azt, amit a szemünk elé tár az éjszaka csendjében.
Erről akaratlanul is eszembe jutott Esme és Aurora. Miért kell ennyit szenvedniük pusztán miattam? Miért nem tudom én is megtenni azt, amit a természet? Mi az oka annak, ami mostanában velünk történik? Talán mindez a démoni mivoltom miatt van, amit Isten így akar megbosszulni. Talán nem vagyok annyira jó, mint amilyennek Esme hisz, és emiatt jó apa sem válhat belőlem. Bele sem bírtam gondolni, mit gondolna rólam picike lányom, ha tudná mivé is vált az apukája...
-Elezar-suttogtam halkan, mire barátom pillanatokon belül a földszinten termett.-Minden rendben volt?
-Annyira mélyen aludt, mint a tej-nevetett fel halkan.-Semmi probléma nem volt vele
-Ennek örülök-sóhajtottam megkönnyebbülten.-Remélem, nem terhellek túl a picivel. Tudom, talán sokkal jobb dolgod is lenne, mint a lányommal foglalkozni.
-Hidd el, öröm ezzel a kis angyallal lenni-legyintett; és ebben a pillanatban meg is hallottam Aurora vékony kis hangját az emeletről.
-Oh, épp most ébredt fel-indultam el a szobánk felé, majd amilyen óvatosan csak tudtam, a karjaimba vettem a kislányom kicsiny testét.
-Kincsem, nincs semmi baj-ringattam csitítóan-Itt van apa, minden rendben lesz-miközben beszéltem hozzá, lassan teljesen alábbhagyott a pityergése. Kicsi kék szemei tengerként öntötték el mozdulatlan szívemet, arca kis rózsái pedig mintha ismét megdobbantották volna. Nem is tudtam, mi lenne velem, ha Ő nem lenne nekünk.
Csendben sétáltam oda a szobában lévő könyvespolchoz, majd a velem szemben lévő kis csomagot a kezembe véve sétáltam vissza a számomra alvásra már régen nem használt ágyba. Kissé ülő helyzetbe helyezkedtem, hogy Aurora kényelmesen elférjen a karjaimba, majd a szabad kezemmel lassan megszabadítottam a papírborítástól a nemrég vásárolt meséskönyvet.
Miután Esme megkért rá, hogy olvassak a lányunknak, nem bírtam megállni, hogy idő előtt ki ne nyissam a kislányom első születésnapjára előre megvásárolt ajándékot. Meglepetésnek szántam, de még túl korainak tartottam egy éves kora előtt odaadni neki, hiszen addig nem igazán tudna mit kezdeni a hatalmas rajzokkal a papíron. De talán most annyi hasznát vehetem, hogy segít megszoktatni kislányommal az én hangomat is.
-Nos, csillagom-pillantottam rá komolyan.-Most mesélni szeretnék neked. Hallottál már a farkaslányról?-természetesen nem vártam tőle választ.-Akkor elmesélném. Réges-régen, mikor még nem létezett szivárvány, élt egy kislány az erdőben. Teljesen egyedül élt, ám még sem volt teljesen magányos, mert volt neki egy társa. A farkas minden nap ellátogatott hozzá, a jószívű kislány pedig minden este kirakott neki némi kenyeret, hogy az állat ne éhezzen. Sajnos azonban az időt egyikük sem tudta megállítani, és mire a kislány felnőtt, a farkas megöregedett. Elmondta a lánynak, el kell mennie örökre, de mielőtt ezt megtette odaadott neki egy virágot. A lány letépett egy darabot az illatozó szirmok közül, mire hirtelen a lábai mancsokká változtak, szemei megnyúltak, és immár egy hófehér bundás, fehér farkas vágtatott minden éjjel a későesti erdőn át…
Szia!
VálaszTörlésCsodálatos fejezet lett! *-*
Tényleg lassan szóba kell, hogy kerüljön közöttük ez a vámpír-dolog. Én amúgy Esmének adnék igazat, mert Carlisle mellett nem hiszem, hogy elkárhozna a lelke. És így legalább örökké együtt maradhatnának. Nekem inkább csak azért vannak kétségeim, mert ott van Aurora is, aki ugye ember.
Jaj, Carlisle annyira édes volt, ahogy a kezében tartotta a kislányát, aztán pedig mesélni kezdett neki! :)
Szép ez a farkaslány történet. :) Van vajon valami utalás ebben a történetre?
Nagyon várom már a következő fejezetet! :)
Puszi:
Winnie
Szia, Winnie!
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszett :) Esme-nek teljesen igaza volt, hiszen Carlisle nem lehet kárhozott, és ő sem lenne az, ha mellette van. Az örökké pedig valóban csodás lenne kettejüknek :)Carlisle még sokat fog foglalkozni a lányukkal még akkor is, amikor már Esme hazamehet. Hiszen neki még egy ideig teljes ágynyugalom lesz előírva, addig pedig Carlisle-ra tovább is számíthatunk :) Több mindent nem árulok el előre, de vannak helyes sejtéseid, de azt nem mondom meg, mire értettem ezt pontosan ;)
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésIsmét egy csodálatos fejezet! *.*
Lassan kezdem Esmét irigyelni. :) Carlisle mindent megad neki.
Hát igen..lassan szóba kellett jönnie köztük a vámpírosdinak. Az oké, h Esme nem akarja elveszíteni Carlislet és ha csak rajta múlna ő is vámpír szeretne lenni, de ha jobban belegondol, Aurorával akkor mi lesz? Ő még ember és nem hiszem h bármelyiküknek is lenne szíve őt átváltoztatni.
Esmével értek egyet, nem hiszem h elkárhozna a lelke, Carlisle mellett pedig főleg nem.
Amit Carlisle csinál Aurorával, az szerintem nem csak apai szeretet, hanem csodálat is. :) Amilyen gyöngéden bánik vele ( és Esmével ) , hihetetlen. Ez a sok szeretet ösztökéli sok mindenre, például hogy ne menjen el, vagy ki tudja mi lett volna, ha az átváltozásakor nincs Esme, és az iránta érzett szeretet nem állítja le.
Ugye a fejezet végén lévő mesének még lesz szerepe a folytatásban? :)
Várom a következő fejezetet, siess vele!
Puszi: Violet
Szia, Violet! :)
VálaszTörlésÉn is irigylem Esmét, ez kétségtelen :) Muszáj volt, hogy szóba jöjjön köztük a vámpírság, hiszen Esme és Aurora ember, de Carlisle nem. Egyikük sem tudna a másik nélkül élni, de valóban vannak érvek, amik a dolog ellen szólnak. Carlisle mellett Esme nem kárhozhat el, mivel már Carlisle sem kárhozott :D Hiszen talán Ő a valaha élt legjobb vámpír (mármint ha a lelki és belső tulajdonságait nézzük) Igen, Carlisle szó szerint rajong a kislányáért, és örülök, hogy sikerült ez átadnom :D Sok minden történhetett volna, ha nincs Esme neki, de akkor talán vámpírrá sem változott volna, hiszen nem ment volna aznap este a rövidebb úton :)
Sietek a folytatással!
Puszi!
Carly :)
Halii!
VálaszTörlésBocsi, hogy nem értem ide, de olyan elfoglalt voltam az utóbbi időben, ISMÉT.(sorry hogy mindig ezzel jövök, de sajnos így van)
Nagyon tetszett ez a részed is, annyira tetszenek a Carlisle-Aurora részek.♥ Szinte el tudom képzelni kettejüket úgy, mintha itt lennének előttem. :D Olyan aranyosak!
Hát arra, hogy Esme átváltozik e vagy nem én sem tudok mit mondani... Szerintem tegyenek úgy, ahogy Aurorának a legjobb!
x.o.x.o LaMes Grock.
Szia, LaMes!
VálaszTörlésSemmi gond, én is elfoglalt voltam mostanában :(
Rátérve a fejezetre...Én is imádom a Carlisle Auroraa részeket :) Írni is szeretem őket, és szerintem, ha Carlisle-nak és Esme-nek lenne egy lánya, akkor biztosan ennyire szeretnék mind a ketten :)
Hát, hogy Esme-ből vámpír lesz-e azt nem mondom el előre ;)
Puszi!
Carly :)