Sziasztok!
Siettem a fejezettel, amennyire csak tudtam, és ez egy valamivel különlegesebb fejezettel érkeztem, ugyan is bele lett építve egy ismert (számomra legalább is ismert) dal. Mivel nem tudok YouTube-ról linket betenni technikai problémák miatt így magam készítettem el a videót. Hallgassátok meg, én legalább is imádom!
Puszi!
Carly :)
(Esme szemszöge)
Még öt napot töltöttem el a kórház falai közt, mire annyira rendbe jöttem, hogy hazamehessek Carlisle-lal. Addig ő minden nap eljött hozzám,és amikor csak tehette Aurorát is behozta hozzám, hogy velem lehessen.
Még mindig alig hittem el, hogy ő az én kislányom. Teli volt élettel, mindig gőgicsélt, és pici szőke haja is nőni kezdett, mióta nem voltam mellette éjjel-nappal, nem is beszélve a gyönyörű kék szemeiről, amik minden pillanatban Carlisle-ra emlékeztettek. Már annyira szerettem volna őt ismét a karjaimban tartani, miközben halkan énekelném neki a kicsiny kis altatódalt, amire annyira békésen elaludt, mintha ő lenne az, aki minden pillanatban bearanyozza az életem.
-Indulhatunk?-pillantott rám szerelmem, miközben a karjaiban velem indult meg a kórház kijárata felé.-Aurora már hihetetlenül vár téged.
-Ne is mondd-nevettem halkan.-Nekem is rettenetesen hiányzik. Szinte még alig voltam vele, mióta megszületett.
-Nem semmi, amin már ilyen fiatalon keresztülment-lépett ki velem az ajtón.-Mit gondolsz? Bírni fogod a suhanást?
-Szerintem biztos-bólintottam.-Ha már lábra állhattam, csak nem lehetek annyira rosszul, nem jól mondom?
-Azért nem árt pihenned még néhány napig-nézett rám aggódva, miközben sebesen kezdett el rohanni az erdő sűrű fái közt.-Nem szeretném, ha a varrataid felszakadnának valami miatt.
-Melletted nem eshet bajom-hajtottam fejem a mellkasára.-Tudom.
-Ha hiszed, ha nem-sóhajtotta halkan-én voltam az oka, ami miatt idekerültél. Orvos létemre nem ismertem fel a bajt, és…
-Nem tettél semmi rosszat-csitítottam el ujjaimmal.-Te mentettél meg, és nélküled soha többé nem nézhettem volna a kislányom szemeibe. Ha nem lettél volna…
Ha nem lett volna, nem éltem volna túl. Ezt már nem szerettem volna kimondani, de Carlisle szavaim nélkül is tudta, mit értettem ez alatt a fél mondat alatt.
-Elképzelni is szörnyű-mondta alig hallhatóan, miközben lassan meg is pillantottam a már öt napja nem látott otthonomat.-Itthon is lennénk.
-Már hallom Aurorát-teltek meg a szemeim könnyekkel, amint meghallottam felhangzani azt az aprócska hangot az emeletről.-Istenem, annyira csodálatos őt ismét hallani.
-Amíg bent kellett maradnod a kórházban, nem kis cselre volt szükségem az altatásnál-kuncogott halkan.-Akkor is szerette gyakran hangoztatni a hangját.
-Miért nem énekeltél neki?-néztem fel szemeibe kíváncsian.
-Tudod…-köszörülte meg a torkát.-Nem tudok valami jól énekelni.
-Na azt mindjárt meglátjuk-kezdtem el ficánkolni a karjaiba.-Letennél?
-Inkább felvinnélek, ha nem baj-húzódott arcára féloldalas mosoly, mire a szívem azonnal meglódult a mellkasomban.-Nem szeretném, ha megsérülnél.
-Rendben van, de nem menekülhetsz-böktem mellkason.-Ma éjjel énekelni fogunk a kislányunknak.
-Hihetetlen tudsz lenni-puszilta meg az arcomat, majd gyors léptekkel indultunk fel Aurora bölcsőjéhez.
Mikor megláttam, a szívem mindennél fényesebb lángba borult pici arca láttán. Annyira örültem, mintha a szívem visszakapta volna az utolsó hiányzó darabját, ami pár napja elveszett belőlem a meddőségemmel. Ő volt az egyetlen kislányom, és nem is kívánhatnék többet annál, minthogy teljes és boldog felnőtt váljon belőle, és ha egy kistestvérrel már nem is bírom őt megajándékozni, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ennek a hiányát még véletlenül se érezze.
-Kicsi csillagom-kezdtem el ismét mocorogni, mire Carlisle most komolyan véve a célzásomat a lábaimra állított, majd kicsit bizonytalanul sétáltam oda lányom bölcsőjének oldalához. Az ő arca is azonnal felvidult, amint a karjaimba vettem, és piciny kezeivel is izgatottan markolta meg a hajam néhány apróbb tincsét. Még ebben a pillanatban is elbűvölt, mennyire gyönyörű kislánnyal áldott meg minket a sors.
-Az én angyalaim-nyomott puszit a homlokomra szerelmem.-De picit talán óvatosabbnak kéne lenned. Mint mondtam…
-Értettem, Carlisle-nevettem halkan.-Viszont azt sem felejtettem el, amit nemrég mondtam neked az éneklésről. Indulás!
-Muszáj?-pillantott rám kérlelőn.-Nem szeretném, ha emiatt ábrándulnál ki belőlem.
-Ez nem történhet meg-indultam volna el, ám Ő azonnal a karjaiba kapott.
-Én viszlek-mondta komolyan, majd miután beletörődtem a számomra nem is annyira kellemetlen dologba, lassan elindult velünk a nappali iránya felé.
Nem szerettem volna kiszolgáltatott lenni a szemében, de be kellett látnom, mennyire igaza van az állapotomat illetően. Még mindig feszített a hasam a varratok mentén, és néha bele is nyilallott néhány kisebb fájdalom, ami némileg intően hatott az én elmémre nézve is, de a néha felhangzó halk szisszenésem már szerelmem figyelmét sem kerülhették el.
-Itt is lennénk-ültetett le nem messze az előttem álló hatalmas, éjszínű hangszertől.-Szeretném, ha nem állnál fel innen, jó?
Én erre csak néma bólintással válaszoltam.
-Akkor? Mit kell énekelnem az én virágomnak?-nevetett fel halkan.
-Nem is tudom-mondtam elgondolkodva.-Amit szeretnél.
-Hmmm…talán már tudom is-indította meg ujjait a billentyűkön, mire hirtelen az egész házat elkezdték belengeni a csodásabbnál csodásabb dallamok. És nem sokkal később Carlisle hangja is felcsendült…
A kék szemeid tele csodával
A göndör fürtjeid a ragadós mosolyoddal
És ahogyan nézlek elkezdtél felnőni
Minden amit tenni tudok, hogy szorosan foglak
Mert tudom, hogy…
Ebben a pillanatban elhallgatott, miközben kicsit zavartan túrt bele szőke hajába. Láthatóan zavarban volt a hangja miatt, azonban nekem egyáltalán nem volt vele bajom, sőt…kifejezetten tetszett a bársonyosan mély bariton, ami megpendítette a szívem húrjait. És láthatóan Aurorának is tetszett.
-Kérlek, ne hagyd abba!-pillantottam rá kérlelően.-Nincsenek arra szavak, milyen szép hangod van. Próbáld még!
-Biztosan?-vonta fel a szemöldökeit.-Mert ha nem tetszik…
-Csak csináld-unszoltam, mire ha kicsit nehezen is, de folytatta az elkezdett csodálatos dalt.
Mert tudom, hogy a felhők tombolni fognak
A viharok sietni fognak
De te biztonságban leszel a karjaimban
Az esők le fognak hullani
A hullámok összecsapnak
De te biztonságban leszel a karjaimban.
Lehet, hogy a kastélyok majd elporladnak
Lehet, hogy az álmok nem fognak valóra válni
De te sosem leszel egyedül
Mert én mindig, mindig szeretni foglak…
Észre sem vettem, mikor kezdtem el én is énekelni. Mindössze azt vettem észre, hogy a könnyeim hatalmas cseppekben hullanak az arcomról, miközben Carlisle mellém telepedve nyugtatgatta heves kitörésem. Mindenesetre rettenetesen boldog voltam, kimondani sem tudtam, mennyire…
-Ez hihetetlen volt-bújtam hozzá könnyeimmel küszködve.-Miért hitted, hogy nem tudsz énekelni?
-Mert emberként nem tudtam-simította meg az arcomat.-De te már most is tudsz, mintha angyal lennél.
-Nem-töröltem le az arcomat.-Én nem lehetek angyal, mert nem születtem szárnyakkal. Te viszont mindig is az voltál, még ha szárnyaid nincsenek is. Az én őrangyalom…
Még mindig alig hittem el, hogy ő az én kislányom. Teli volt élettel, mindig gőgicsélt, és pici szőke haja is nőni kezdett, mióta nem voltam mellette éjjel-nappal, nem is beszélve a gyönyörű kék szemeiről, amik minden pillanatban Carlisle-ra emlékeztettek. Már annyira szerettem volna őt ismét a karjaimban tartani, miközben halkan énekelném neki a kicsiny kis altatódalt, amire annyira békésen elaludt, mintha ő lenne az, aki minden pillanatban bearanyozza az életem.
-Indulhatunk?-pillantott rám szerelmem, miközben a karjaiban velem indult meg a kórház kijárata felé.-Aurora már hihetetlenül vár téged.
-Ne is mondd-nevettem halkan.-Nekem is rettenetesen hiányzik. Szinte még alig voltam vele, mióta megszületett.
-Nem semmi, amin már ilyen fiatalon keresztülment-lépett ki velem az ajtón.-Mit gondolsz? Bírni fogod a suhanást?
-Szerintem biztos-bólintottam.-Ha már lábra állhattam, csak nem lehetek annyira rosszul, nem jól mondom?
-Azért nem árt pihenned még néhány napig-nézett rám aggódva, miközben sebesen kezdett el rohanni az erdő sűrű fái közt.-Nem szeretném, ha a varrataid felszakadnának valami miatt.
-Melletted nem eshet bajom-hajtottam fejem a mellkasára.-Tudom.
-Ha hiszed, ha nem-sóhajtotta halkan-én voltam az oka, ami miatt idekerültél. Orvos létemre nem ismertem fel a bajt, és…
-Nem tettél semmi rosszat-csitítottam el ujjaimmal.-Te mentettél meg, és nélküled soha többé nem nézhettem volna a kislányom szemeibe. Ha nem lettél volna…
Ha nem lett volna, nem éltem volna túl. Ezt már nem szerettem volna kimondani, de Carlisle szavaim nélkül is tudta, mit értettem ez alatt a fél mondat alatt.
-Elképzelni is szörnyű-mondta alig hallhatóan, miközben lassan meg is pillantottam a már öt napja nem látott otthonomat.-Itthon is lennénk.
-Már hallom Aurorát-teltek meg a szemeim könnyekkel, amint meghallottam felhangzani azt az aprócska hangot az emeletről.-Istenem, annyira csodálatos őt ismét hallani.
-Amíg bent kellett maradnod a kórházban, nem kis cselre volt szükségem az altatásnál-kuncogott halkan.-Akkor is szerette gyakran hangoztatni a hangját.
-Miért nem énekeltél neki?-néztem fel szemeibe kíváncsian.
-Tudod…-köszörülte meg a torkát.-Nem tudok valami jól énekelni.
-Na azt mindjárt meglátjuk-kezdtem el ficánkolni a karjaiba.-Letennél?
-Inkább felvinnélek, ha nem baj-húzódott arcára féloldalas mosoly, mire a szívem azonnal meglódult a mellkasomban.-Nem szeretném, ha megsérülnél.
-Rendben van, de nem menekülhetsz-böktem mellkason.-Ma éjjel énekelni fogunk a kislányunknak.
-Hihetetlen tudsz lenni-puszilta meg az arcomat, majd gyors léptekkel indultunk fel Aurora bölcsőjéhez.
Mikor megláttam, a szívem mindennél fényesebb lángba borult pici arca láttán. Annyira örültem, mintha a szívem visszakapta volna az utolsó hiányzó darabját, ami pár napja elveszett belőlem a meddőségemmel. Ő volt az egyetlen kislányom, és nem is kívánhatnék többet annál, minthogy teljes és boldog felnőtt váljon belőle, és ha egy kistestvérrel már nem is bírom őt megajándékozni, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ennek a hiányát még véletlenül se érezze.
-Kicsi csillagom-kezdtem el ismét mocorogni, mire Carlisle most komolyan véve a célzásomat a lábaimra állított, majd kicsit bizonytalanul sétáltam oda lányom bölcsőjének oldalához. Az ő arca is azonnal felvidult, amint a karjaimba vettem, és piciny kezeivel is izgatottan markolta meg a hajam néhány apróbb tincsét. Még ebben a pillanatban is elbűvölt, mennyire gyönyörű kislánnyal áldott meg minket a sors.
-Az én angyalaim-nyomott puszit a homlokomra szerelmem.-De picit talán óvatosabbnak kéne lenned. Mint mondtam…
-Értettem, Carlisle-nevettem halkan.-Viszont azt sem felejtettem el, amit nemrég mondtam neked az éneklésről. Indulás!
-Muszáj?-pillantott rám kérlelőn.-Nem szeretném, ha emiatt ábrándulnál ki belőlem.
-Ez nem történhet meg-indultam volna el, ám Ő azonnal a karjaiba kapott.
-Én viszlek-mondta komolyan, majd miután beletörődtem a számomra nem is annyira kellemetlen dologba, lassan elindult velünk a nappali iránya felé.
Nem szerettem volna kiszolgáltatott lenni a szemében, de be kellett látnom, mennyire igaza van az állapotomat illetően. Még mindig feszített a hasam a varratok mentén, és néha bele is nyilallott néhány kisebb fájdalom, ami némileg intően hatott az én elmémre nézve is, de a néha felhangzó halk szisszenésem már szerelmem figyelmét sem kerülhették el.
-Itt is lennénk-ültetett le nem messze az előttem álló hatalmas, éjszínű hangszertől.-Szeretném, ha nem állnál fel innen, jó?
Én erre csak néma bólintással válaszoltam.
-Akkor? Mit kell énekelnem az én virágomnak?-nevetett fel halkan.
-Nem is tudom-mondtam elgondolkodva.-Amit szeretnél.
-Hmmm…talán már tudom is-indította meg ujjait a billentyűkön, mire hirtelen az egész házat elkezdték belengeni a csodásabbnál csodásabb dallamok. És nem sokkal később Carlisle hangja is felcsendült…
A kék szemeid tele csodával
A göndör fürtjeid a ragadós mosolyoddal
És ahogyan nézlek elkezdtél felnőni
Minden amit tenni tudok, hogy szorosan foglak
Mert tudom, hogy…
Ebben a pillanatban elhallgatott, miközben kicsit zavartan túrt bele szőke hajába. Láthatóan zavarban volt a hangja miatt, azonban nekem egyáltalán nem volt vele bajom, sőt…kifejezetten tetszett a bársonyosan mély bariton, ami megpendítette a szívem húrjait. És láthatóan Aurorának is tetszett.
-Kérlek, ne hagyd abba!-pillantottam rá kérlelően.-Nincsenek arra szavak, milyen szép hangod van. Próbáld még!
-Biztosan?-vonta fel a szemöldökeit.-Mert ha nem tetszik…
-Csak csináld-unszoltam, mire ha kicsit nehezen is, de folytatta az elkezdett csodálatos dalt.
Mert tudom, hogy a felhők tombolni fognak
A viharok sietni fognak
De te biztonságban leszel a karjaimban
Az esők le fognak hullani
A hullámok összecsapnak
De te biztonságban leszel a karjaimban.
Lehet, hogy a kastélyok majd elporladnak
Lehet, hogy az álmok nem fognak valóra válni
De te sosem leszel egyedül
Mert én mindig, mindig szeretni foglak…
Észre sem vettem, mikor kezdtem el én is énekelni. Mindössze azt vettem észre, hogy a könnyeim hatalmas cseppekben hullanak az arcomról, miközben Carlisle mellém telepedve nyugtatgatta heves kitörésem. Mindenesetre rettenetesen boldog voltam, kimondani sem tudtam, mennyire…
-Ez hihetetlen volt-bújtam hozzá könnyeimmel küszködve.-Miért hitted, hogy nem tudsz énekelni?
-Mert emberként nem tudtam-simította meg az arcomat.-De te már most is tudsz, mintha angyal lennél.
-Nem-töröltem le az arcomat.-Én nem lehetek angyal, mert nem születtem szárnyakkal. Te viszont mindig is az voltál, még ha szárnyaid nincsenek is. Az én őrangyalom…
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó fejezet volt. Nem hittem volna, hogy Carlisle tud énekelni. Remélem még sok ilyen békés fejezet lesz az életükben. Alig várom a következőt.
Puszi:) Alicebrandon
Szia!
VálaszTörlésJaj, ez annyira szép volt! :')
Komolyan, most megint könnyek szöktek a szemembe, amikor Carlisle nekikezdett énekelni. :)
Tudtam én, hogy szép hangja van, csak megint ő volt az, aki nem bízott magában.
Jó, hogy Esme végre hazamehetett a kórházból. Remélem, hogy már nem lesz semmi baja. Csak hagyja nyugodtan, hogy Carlisle a gondját viselje, mert akkor biztosan minden rendben lesz. :)
Annyira, de annyira édes lehet a kis Aurora. :) Ahogy magam elé képzelem őt... bár tényleg, az ő kisbabájuk csak szép lehet. :)
Alig várom a folytatást! :)
Puszi:
Winnie
Szia, Alicebrandon!
VálaszTörlésCarlisle tud énekelni :) Ez "Ő maga" mondta a Carlisle Cullen M. D. oldalon, ahol is az énekhangjáról kérdezték. Azt mondta, ha jó hangja nincs is, de az emberek mindenképpen dallamosnak hallanák (bár a saját véleménye szerint nem jó a hangja). Még sok ilyen fejezet lesz, bár nem tudom, mennyi békés rész lesz a bonyodalmak előtt ;)
Puszi!
Carly :)
Szia, Winnie!
VálaszTörlésEsme-nek most már nem lesz semmi baja, ezt megígérhetem. Carlisle gondját fogja viselni, és hamarosan egy fontos esemény is sorra kerül majd az életükben :D De erről még semmit nem mondhatok, és kicsivel odébb is van még. Carlisle és Esme kisbabája csak is gyönyörű lehet :D Aurora pedig hihetetlenül szép, többek között azért is, mert Carlisle hihetetlenül szőke haját és Esme tejfehér bőrét örökölte, nem is beszélve a Carlisle-tól örökölt tengerszínű szemeiről :)De ő lélekben is egy csodás kislány lesz, ez majd hamarosan kiderül :)
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésHihetetlenül jó lett ez a fejezet is! :)
Örülök, hogy végre Esme hazamehetett, remélem nem lesz több baja. Engedje csak meg hogy Carlisle gondját viselje! :D
Végre kipróbálhatta a férfi a hangját, és örülök hogy Esme rávette, habár még nem hitt magában, de a nő bízott benne! És nem is okozott csalódást! :)
Azt hiszem Aurora minden fejezettel " egyre szebb" lesz. :)
Várom a folytatást, siess vele!
Kíváncsi vagyok, mikor derül fény a farkasos sztorira. :D
Puszi: Violet
Szia, Violet!
VálaszTörlésCarlisle gondját fogja viselni, ezt megígérhetem, és nemsokára egyébb boldogság is történik majd az életükben :)Carlisle pedig valóban nem bízott eléggé magában, pedig nem volt rá oka :) Aurora valóban "egyre szebb" lesz a történet folyamán, és itt nyilván nem csak a külsőségekre gondolok, hanem rendkívül okos és érzelmes kislány lesz majd, és sok mindenben hasonlít majd a szüleire :D
Puszi!
Carly :)
Sziaa!
VálaszTörlésÍrtál, hogy friss van, röpültem is olvasni.. .D♥
Olyan romantikus volt szerintem is, amikor Carlisle dalra fakadt.♥♥ tiszta édes volt, csakmint Aurora.♥ Úgyimáádom.♥♥
Én a számot, amit kitettél nem ismertem, de ahogy meghallgattam nagyon megtetszett. :D Szerintem nagyon szép.♥
Mindenesetre siess a frissel, jövök majd komiznii!
x.o.x.o LaMes Grock.♥
Szia, LaMes!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett a szám, amit kiraktam, és hát Carlisle tudja, mitől olvadunk el xD Valóban édes volt, akárcsak a kislánya :)
Sietek a friss fejezettel!
Puszi!
Carly :)