Ismét egy fejezettel jelentkeznék, ami egy átvezető fejezetnek készült, mielőtt Esme elszakadna a régi életétől. Innentől kezdve meg fog változni az élete, ezt majd ti is láthatjátok :)
Puszi!
Carly :)
(Esme szemszöge)
-Komolyan?-nézett rám meghatottan.-Valóban eljönnél velem Hoquiambe?
-Carlisle-sóhajtottam halkan, miközben kezeimmel továbbra is az arcát simogattam. Furcsa volt, mennyire hideg a bőre, azonban inkább az keltette fel a figyelmem, hogy mindez engem egyáltalán zavart.-Számomra te jelented az életet. Nélküled nem vagyok teljes.
-És mikor?-csillant fel szemében a lelkesedés.-Holnap? Esteleg pár hét múlva?
-Akár most azonnal is-válaszoltam határozottan. Minden épelméjű gondolat ellenére, én még mindig vele akartam maradni. E mellől pedig semmi más nem tántoríthatott el.
-El sem hiszem-nevetett fel halkan.-Akkor most még vissza kell mennem, de fél órán belül itt leszek érted. Addig öltözz fel melegen, a kicsit is tekerd be valamilyen melegítő lepedővel, és pihenj még egy picit. Amint visszaértem, már indulhatunk is.
-Rendben van-sóhajtottam.-Nekem is el kell még intéznem valamit.
-Szeretlek!-suttogta a fülembe, majd eltávolodott tőlem, és pár pillanattal később egyetlen ugrással eltávozott az ablakon át. Én lassan az ablakhoz sétáltam, és csak néztem, amint hihetetlen, számomra felfoghatatlan sebességgel száguldott el az éjjeli sötétben. Mintha nem is Ő lett volna már, hanem valami teljesen más; de mégis Ő volt. Semmiben nem változott, mindössze a szeme színe nem volt már a régi.
Lassan indultam el a szekrényem felé, majd Carlisle tanácsát figyelembe véve, a lehető legmelegebb ruháimat vettem magamra. Aurora azonban még mindig aludt, ezért inkább nekiálltam, hogy még elintézzem az eltűnésem előtti utolsó simításokat.
Nem tartottam helyesnek, amit tenni fogok, de máshogy nem maradhattam Carlisle mellett. Édesanyám nem tudhatott a történtekről, és emiatt én pontosan tudtam, hogy többé sem Ő sem senki más nem láthat engem. Emiatt kellett most levélben elbúcsúznom.
Szerető, Édesanyám!
Tudom, talán ez még korainak hangozhat tőlem; és talán ha személyesen mondtam volna el neked; el sem engedtél volna, de elérkezettnek láttam az időd, hogy a saját utamat járjam. Itt van nekem Aurora, és a lelkemben még Carlisle is velem van, de nem élhetem le az életem örökké veled. Meg kell tennem azt a lépést, hogy elhagyom a szülői házamat, és valahol máshol egy új életet kezdek a kislányommal, ahol az emberek nem ismernek, és nem néznek rám megvetően Aurora léte miatt. Szeretném megköszönni mindazt, amit értem tettél az elmúlt kilenc hónapban, és mindent, amit ezalatt a huszonegy év alatt az érdekemben cselekedtél. Jobb anyát nem is kaphattam volna a sorstól. Ezen szavakkal búcsúznék most tőled, és Leila-tól is. Ha ezt elolvastad, az ágyam alatt megtalálod a naplómat. Olvasd el, mit éreztem Carlisle iránt, és mindent meg fogsz érteni. Mindig szerettelek, és mindig szeretni is foglak!
Mindennél jobban szerető lányod: Esme
Amint az utolsó tollvonásokat megejtettem, a könnyeim akaratlanul is hullani kezdtek az arcomról. Mintha valamilyen éles szilánk állt volna a szívembe…A búcsúzás fájdalmán semmilyen más kín nem tehetett túl.
Ekkor, mintha csak megérezte volna zaklatottságomat, picike lányom ismét sírni kezdett. Ez a kis vékony hang mindig ösztönös védelmezésre sarkallt, mintha valamilyen beépített mechanizmus lett volna rá kiépítve a szívemben. Gondolkodás nélkül a karjaimba kaptam, ami némileg csökkentette a sírása intenzitását, de még mindig hullott néhány könnycsepp az arca vonalára.
-Ssshhh, nincs semmi baj-ringattam őt nyugtatóan.-Minden rendben, kicsim, minden rendben-pici szemei még mindig teli voltak könnyekkel, amitől alig látszott mennyire csodálatos kék szemei vannak az én angyalkámnak. Mióta megszületett, egyetlen pillanatra sem tudtam levenni róla a tekintetem, ha a karjaimban volt, és ez talán nem is volt véletlen. Mintha Carlisle arannyá vált szemei néztek volna vissza rám arról a pici kis arcról, akit hosszú időn át csak a pocakom védelmében ölelhettem magamhoz. De most már itt van…
-Aludj el! Vár az éj-kezdtem halkan énekelni-Fentről egy őrangyal véd. Álom szárnyán ha szállsz, fenn az égben is jársz. Nézd, milyen szép most az ég. Csillagfény ragyog rád, sok kis fák lombjain át- nem is gondoltam volna, de az éneklés hatására azonnal alábbhagyott a sírása. Pici szemeit ismét lecsukta, miközben ujjaival puhán átfogta a kis hasán lévő mutatóujjam, majd pár pillanaton belül már ismét az álmok útjait járta.
-Szép hangod van-érintette meg valaki a vállamat, amire hirtelen összerezzentem. Persze azonnal megismertem Carlisle-t, de annyira hirtelen lépett mögém, hogy abban a pillanatban teljesen megrémültem.
-Köszönöm-nevettem fel halk, remegő hangon.-Ezzel szerintem egyedül te és a pici vannak tisztában.
-Bocsáss meg-nézett rám megbánóan, mikor meglátta, mennyire remegek.-Nem akartalak megijeszteni.
-Nincs semmi gond-legyintettem.-Nem is ijesztettél meg, inkább csak…
-Meglepődtél-fejezte be helyettem.-Kicsit halkabban közlekedek; mint az emberek, de ez a ragadozó mivoltom egyik velejárója. Mint, amikor a vadmacska az erdőben lesi a prédáját.
-Azért van némi különbség-fordultam felé.-Tőled nem félek, azonban egy vadmacska láttán gondolkodás nélkül menekülőre fognám a dolgot. Ráadásul te sosem bántanál minket.
-Ha szándékosan nem is-simította meg az arcomat-de rettenetesen félek attól, hogy csupán véletlenül is fájdalmat okozhatok neked…illetve neki-emelte tekintetét a karomban szundikáló Aurorára. Láttam rajta, mennyire szeretné megérinteni, de annyi kétség volt benne, hogy egyszerűen nem merte megtenni. Én viszont bíztam benne…
(Carlisle szemszöge)
-Nekem még elő kell keresnem Aurorának valami meleget-nézett rám csillogó szemeivel szerelmem.-Addig megfognád?
-Ahm…természetesen-adta a kezembe a csöppnyi kislányt, majd lassan sétálva indult el az ágya mellett álló szekrény felé.
Én a tekintetem a kislányomra emeltem, aki minden óvatosságom ellenére is felébred hűvös karjaimban. Azonban nem tört ki hangos sírásban.
Nem tudtam nem elmerülni azokban a csodálatos kék szemekben, amik arról a porcelán arcocskáról rám tekintettek. Annyira apró volt, hogy féltem, nehogy összetörjem; kicsi ujjaival pedig élénken próbálta átfogni hatalmas ujjaimat.
Kimondhatatlan érzés volt őt a karomban tartani, mintha mindent elfeledtem volna, ami rossz történt velem az elmúlt időszakban. Egyetlen pillanatra nem voltam vámpír, és nem voltam orvos…csupán apa voltam.
-Milyen pici-nevettem halkan, miközben egyik ujjammal akaratlanul is megcsikiztem pici pocakját.-Nem tudod, mennyivel született korábban?
-Korábban született?-nézett rám Esme meglepetten.
-Ha jól számoltam-mondtam elgondolkodva-akkor attól a naptól, amióta mi nem találkoztunk nyolc hónap és három hét telt el.
-Istenem!-csillant fel szemében az aggodalom.-De mindenki szerint teljesen…
-Nincs vele semmi gond-válaszoltam csitítóan kimondatlak gondolataira.- Mindössze nem is tudom elképzelni, milyen lenne, ha nem ma érkezett volna meg a mi csodálatos világunkba. Már most Ő az életem egyik legfénylőbb csillaga.
-Ez milyen szép-lépett hozzám meghatottan.-De mit értesz az egyik alatt?
-Az egyik csillagom, az Aurora; a másik viszont…Te lennél-hajoltam ismét hozzá, majd egy puha csókot nyomtam édes ajkaira. Ez az érzés…mikor megcsókoltam, mintha ismét azon a napon lettünk volna, mikor a téli hóesésben sétáltunk a városi parkban. Ahol minden kis bódénál gyermekként lelkesedünk a mézeskalácsért és a kisebb ajándékokért…Azt a pillanatot sosem tudnám elfeledni.
-Készen állsz?-pillantottam fel smaragdszín szemeibe.
-Készen-vette vissza tőlem kislányunkat, majd a karjaimba kaptam, és magamhoz ölelve ugrottam ki velük az ablakon át…
Szia!
VálaszTörlésOlyan csodás fejezet volt. Kicsit meglepet, hogy Auróra korábban született a vártnál, de szerencsére nincs semmi baja. Kíváncsi vagyok mit fog szólni Esme anyukája a levélhez. Biztos elszomorodik, mert nem azt várta, hogy a lánya az éjszaka közepén elmenjen. Alig várom a folytatást.
Puszi:) Alicebrandon
Szia, Alicebrandon!
VálaszTörlésIgen, Aurora picivel korábban érkezett, de ez nem fogja befolyásolni az életét, ezt előre megígérem. Azonban ennek is oka volt, de ez majd csak később derül ki. Esme anyukája biztosan nem lelkesedett volna Esme távozásáért főleg, mivel alig fél napja adott életet a kislányának. De máshogy nem maradhat Carlisle mellett, hiszen mindenki tudta szerint halott (legalább is Forksban)
Sietek a folytatással!
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésEttől a fejezettől ismét könnyek szöktek a szemembe. :')
Először a levél miatt, amit Esme az anyukájának írt. Elképzeltem, mennyire szomorú lesz majd másnap reggel, ha majd bemegy a szobába és nem találja ott őket, csak a búcsúüzenetet. :(
De természetesen megértem, miért kellett így lennie. Esme anyukája nem tudhat róla, hogy Carlisle él, hiszen akkor mások is tudomást szereznének róla és kiderülne, mi lett belőle... :/
Azt hiszem, mégis így volt a legjobb.
Másodszor akkor gyűltek könnyek a szemembe, amikor Carlisle a kezébe vette Aurorát. Annyira csodálatos pillanat volt. Ahogyan vigyázott rá, nehogy véletlenül baja essen, és ahogyan magában arra gondolt, hogy akkor már nem vámpír volt és nem is orvos, hanem apa... :')
Kíváncsi vagyok, milyen lesz a közös életük ezek után. :)
Alig várom a következő fejezetet! :)
Puszi:
Winnie
Szia, Winnie!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett a fejezet :) Valóban, Esme anyukája nem tudhat többet a lányáról, azonban mint mondtam nem itt szakad meg a kapcsolat Esme családjával. Carlisle nagyszerű apa, ez kétségtelen ;) Hogy a további életükkel mi lesz? Erről még nem mondok el semmit, de még sok mindent terveztem a történetbe ;)
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésJaj, hát nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar be fog következni... Úgy értem, azt hittem, Esmének egy kicsit még szoknia kell majd a helyzetet, hiszen azért Carlisle mégis csak vámpír, de úgy tűnik, a szerelem náluk sem ismer határokat, ahogyan azt már megszokhattuk volna :) Azért persze örülök, hogy így van, mert nem tudom mit tennék ha esetleg elutasította volna az ajánlatát :|
Remélem, ez a költözés nem fog rosszul elsülni, márcsak Esme anyukája miatt sem, mert így is eleget szenved, nem hogy még kiderüljön a lányáról, hogy valami baja esett :/ Ahogy remélem azt is, hogy az anyukájának sem lesz baja ebből :/
Várom a folytatást! Már nagyon érdekel, hogy miként lesz ez a költözés :) És persze arra is, hogy hogyan tudnak majd beilleszkedni :)
Boldog karácsonyt! :)
Puszi: Juliet
Szia, Juliet!
VálaszTörlésNem, náluk egyáltalán nem okoz gondot, hiszen Carlisle semmit nem változott, és Esme ezt érzi (de van más oka is, de erről többet nem mondok,de szerintem a későbbiekben le fog esni ;) ) Ha Esme elutasította volna Carlisle-t, akkor a fejemet vetted volna, szóval...inkább nem kockáztatom meg. xD A költözéssel semmi gond nem lesz, de azt nem ígérem, hogy az életük rögtön sínre kerül.
Sietek a folytatással!
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésDe hamar bekövetkezett...azt hittem, Carlisle-nak többet kell majd győzködnie Esme-t, hogy menjen vele. Ez aztán a szerelem :) Olyan szépre sikerült Esme levele, hogy szerintem attól megenyhül majd egy kicsit az anyukájának a szíve. Viszont azt hiszi, hogy egyedül van, remélem megbízik benne, és nem akar majd a lánya után indulni, mondván hogy veszélyben van :)
Carlisle-nak pedig biztos nagyon jól áll az apaság. Remek család lesznek, ha Esme ennyire megbízik Carlisle-ban, hogy a pár napos baábját oda meri adni neki, annak ellenére hogy a férfi vámpír.
Nagyon várom a folytatást! Siess vele! :)
Puszi: Violet
Ui.: itt a helyes link, azért nem lehet megnyitni mert átírtam a címet, bocsi :))
http://twilightfancif-becauseofyou-byviolet.blogspot.com/
Szia, Violet!
VálaszTörlésMindennek megvan az oka, még ennek a könnyű beleegyezésnek is :D Esme anyukája bízik benne, és nem fog a lánya után menni. Egyrészt, mert sejtelme sincs hová ment, másrészt pedig, mert Esme-nek részben nagyon is igaza van. Helyesbítenék, Esme kis Aurorája mindössze egy napos, mivel aznap délelőtt tért vissza Carlisle Esme házához. De Carlisle nagyszerű apa lesz, ez többször is be fog bizonyosodni ;)
Sietek a folytatással, és mindjárt ki is raklak!
Puszi!
Carly :)
Sziaaa!
VálaszTörlésNagyon szégyellem magam, hogy nem komiztam nálad már mióta, de egyszerűen (ahogy te is írtad nálam), nagyon nagy időhiányban szenvedek én is! Itt volt a karácsony, minden ajándékot meg kellett vennem, meg persze az ünnepi ráhangolódásra is szükségem volt... Szóval sorry!
De most, hivatalosan is karácsony UTÁN reggeltől fogva blogokat olvasok. Nálad elég sok percet töltöttem, de egyáltalán nem bántam meg! Irtó jó lett az összes fejezet! Amikor utoljára olvastam az egyik részedet még épphogy kialakult valami Carlisle és Esme között, most meg már...
ÁÁá, nem tudok szóhoz jutni!
Gratulálok, és most már ígérem, hogy legközelebb tényleg sokkal hamarabb ideérek!
További sok sikert kívánok:
LaMes Grock.
ui: utólag: Boldog kariiit! :D
Szia, LaMes!
VálaszTörlésNe szégyelld magad, nálam is ez volt a probléma. A karácsonyt meg ki ne értené meg? :D Ha tudnék sem haragudnék rád, én nem tudok haragudni a kedves emberekre, és te az vagy :)Örülök, hogy nem bántad meg a nálam töltött perceket :)Köszönöm, hogy jártál itt, és a jókívánságokat is :)
Neked is Boldog Karácsonyt!
Puszi!
Carly :)