Sziasztok!
Már is megérkeztem a következő fejezettel, amiben érdekes dolgok fognak történni, és innentől kezdve rengeteg bonyodalom lesz, mire ismét egymásra lelnek főhőseink. Nem véletlenül mondom mindezt, de megértitek, ha elolvassátok. És egy kérdést is feltennék...
Szerintetek ki a titokzatos ember a fejezet végén?
Jó olvasást!
Puszi!
Carly :)
(Esme szemszöge)
A munkaidőm leteltével el is indultam hazafelé. Egész nap szétszórt voltam, így ha tehettem, adtam valamilyen önálló munkát a gyerekeknek, és igyekeztem összeszedni magam az alatt a kis idő alatt. Nem tudtam elfeledni Carlisle érintéseit, mintha valóban beleégtek volna a gondolataimba, és szinte nem is tudtam másra gondolni, de nem akartam, hogy ez látsszon rajtam, főleg nem az édesanyám elől.
Igen, ez volt a másik oka a szétszórtságomnak. Nem tudtam, hogyan nézzek a történtek után a szemébe hiszen, amit tettem az nem volt helyes…egyáltalán nem, és ezzel nekem is szembesülnöm kellett, akármennyire is jól éreztem magam. Ha valaki megtudná, anyám talán szégyenben maradna, amit én magam sem élnék túl.
Nemsokára el is értem a házunkhoz. Az ajtón belépte senkit nem találtam a szobában, így felszaladtam az emeletre, hogy egy forró zuhanyt vegyek ezután az igen csak hűvös téli nap után. Megengedtem a vizet, majd a ruháim ledobálása után be is álltam a kabinba. Jól esett az áthűlt testemnek a meleg, de talán még jobban örültem volna, ha megint Carlisle karjai ölelnek magukhoz, mint tegnap este. Mint amikor a vizes ruháktól áthűlve ücsörögtem a kandalló előtt, és…Istenem, már megint kezdem!
-Esme, itthon vagy?-hallottam meg anyu hangját a földszintről.
-Igen, azonnal megyek-kaptam magamra a köntösöm. Azonnal lesiettem, mert nem szerettem volna, ha tovább várakozna. Tudtam, hogy magyarázatra szorul az eltűnésem, és joga van valamilyen szinten megtudni mi történt, legalább is egy részét…
-Istenem, annyira aggódtam érted!-ölelt hirtelen magához.-Nem tudtam rólad semmit, merre jártál?
-Carlisle-nál aludtam-kezdtem hozzá, de mielőtt félreérthette volna, folytattam is.-A havazás miatt nagyon átázott a ruhám, és nem szerette volna, ha megfázom. Ezért maradtam ott nála.
-Már azt hittem történt veled valami-sóhajtotta megkönnyebbülten.-Nem tudnám, mit csinálnék, ha elveszítenélek.
-Jaj, anya-öleltem magamhoz.-Sosem veszíthetsz el. Én mindig itt leszek neked, bármi is történjen. A szívedben mindig ott élnék.
-Ne mondj ilyeneket-csöppent le egy könnycsepp az arcáról.-Az már nem lenne ugyanaz, ezt te is tudod. Itt van például…
-Ne is mond-küszködtem a könnyeimmel.-Valóban nem lenne ugyanaz…
(Carlisle szemszöge)
Nemsokára el is indultam Esme-ék háza felé. Már teljesen sötét volt, így most kifejezetten jól jött, hogy ismertem a környéket, mivel a világítás nem volt éppen a legjobb a városban, és talán nem találtam volna oda a számomra már oly annyira megkedvelt ház ajtajához.
Annyira nehéz volt Esme nélkül töltenem a mai napot, hogy szinte beleőrültem a gondolatba, hogy csak este láthatom. Próbáltam elterelni a gondolataimat mindenféle dologgal, mint a munka, a betegek, de semmi nem volt rám hatással. Mindig eszembe jutottak az éjszaka történései, és azt kívántam, bárcsak még mindig ott feküdnénk az ágyamban.
Elmélkedésem közben észre sem vettem mennyire elszaladt az idő. Amint megláttam a városi óratornyon az időt, azonnal sietni kezdtem, és elindultam az általam ismert legrövidebb út felé. Emlékeztem, hogyha az erdő menti úton befordulok egy kis keskeny utcába, onnan sokkal hamarabb el tudok jutni Esme házához, amivel most kifejezetten sok időt takarítok meg. Minél hamarabb látni akartam őt…
Éppen elérkeztem a kis utcához, mikor hirtelen furcsa hangra lettem figyelmes. A fal mellett két férfi ácsorgott, majd követni kezdtek engem a sikátor felé, én viszont úgy tettem, mintha észre sem vettem volna őket. Nem voltam az a félős típus, de most kifejezetten megijedtem. Megijedtem, mert ez azt jelentette, hogy nem mehetek közvetlen Esme-hez, mert odavezetném ezt a két gyanús alakot az otthonához. Így aztán az erdő felé vettem az irányt, hátha ott le tudom hagyni őket. Azonnal rájöttem, mekkora hiba is volt ez tőlem…
-Jó estét, Uram!-termett hirtelen előttem egy férfi.-Mi járatban errefelé ilyen késői órákban?
-Semmi köze hozzá-válaszoltam megrökönyödve, mikor megláttam az illető vérvörös szemeit.-Csak sétálgattam.
-Nem érdemes ilyen későn az erdőben járkálni-jelent meg mellette egy másik is.-Erre még nem gondolt?
-Szeretem a természetet-tettem egy lépést hátrafelé.-De van valami amiben segíthetek? Én most már indulnék hazafelé-pórbáltam terelni a szót, hátha sikerül valamilyen módon összezavarnom őket, de láthatóan még csak meg sem inogtak céljukban. A tekintetüket mereven rajtam tartották, mintha nem is pislogtak volna.
-Van valami magánál, ami kell nekünk-biccentette félre a fejét az egyik. Biztos voltam benne, hogy a pénzem kell nekik, így hát a zsebembe nyúltam, és elővettem a pénztárcámat.
-Itt van a pénzem-dobtam elé.-Hagyjanak elmenni!
-Nekünk nem a pénze kell…Dr. Cullen-nézte meg a benne lévő névjegyet.-Ez annál sokkal értékesebb…valami jobb.
-Van benne egy gyémánt berakású gyűrű. Ma vettem, teljesen új-mondtam remegő hangon. Már nem is tudtam, mi segíthetne rajtam. Valószínűnek látszott, hogy ezek az emberek meg fognak ölni, és még csak meg sem kérhettem Esme kezét. Annyira szerettem volna rá ma sort keríteni, és pont ma kell a sorsnak bosszút állnia rajtam a tegnap estéért? Csak egy napot hagyott volna még nekem…csak egyetlen egyet.
-Még mindig nem érti-csóválta meg a fejét.-Orvosként már rájöhetett volna, de hát…mit lehet tenni-nevetett fel keserűen, majd egy határozott mozdulattal rám vetette magát. Próbáltam elugrani, de mintha előre tudta volna, mire készülök, a másik a hátam mögé került, és leszorított a földre. A bőrük hidegebb volt, mint a jeges talaj, és akármennyire is próbáltam kiszabadulni a karjuk szorításából, mintha egy kőtömbből próbáltam volna meg szabadulni. Teljesen tehetetlen voltam.
Ekkor hirtelen egy éles pengét éreztem meg belefúródni a nyakamba, és ezzel egy időben egy fájdalmas, égő érzés kezdett el szétterjedni a testemben. Semmihez nem tudtam hasonlítani, mintha égő katlanná változtam volna, és a fájdalomtól teljesen lebénultam. Nem bírtam mozdítani a karjaimat, mert amint a fájdalom átsugárzott, teljesen lemerevedtek.
Most már biztos voltam abban, hogy meghalok, és ez ellen nem tehetek semmit. Magára hagyom Esme-t, pedig megígértem neki, hogy nem teszem, és mindezt egy saját hülyeségemből elkövetett hiba miatt. Hogy lehettem annyira buta, hogy erre jöttem?
Ebben a pillanatban azonban megszűnt a nyakamon lévő nyomás, de nem bírtam megmozdulni. Hallottam némi sziszegést a háttérben, meg valami motyogást, de nem tudtam felfogni az értelmüket. Mintha hirtelen minden értelmetlen lett volna a számomra.
-Carlisle! Carlisle, hallasz?-csíptem el néhány értelmes szót, amit azonnal felismertem. Nem tudtam elhinni, hiszen…hiszen az lehetetlen volt. Nem lehet Ő a hang tulajdonosa, mert az egyszerűen képtelenség…
-Ne aggódj, minden rendben lesz-emelt fel a talajról a titokzatos illető, majd pár pillanattal később megéreztem a hirtelen arcomba csapódó hideg téli hóesést…
Szia!
VálaszTörlésHűha, itt aztán tényleg voltak történések :D Most így hirtelen nem tudok másra gondolni, minthogy itt a végén Eleazar volt az, aki megmentette Carlisle-t. De hogy a másik két vámpír ki lehetett, arról fogalmam sincs :S
Az előző fejezethez nem írtam komit, úgyhogy itt írom le: Egyszerűen fantasztikus volt az a fejezet is :) Olyan jó volt, hogy Carlisle és Esme végre egymásra találtak :)
Visszatérve ehhez, az még mindig piszkálja a gondolataimat, hogy mi az, ami Carlisle-nál van és a vámpíroknak kell? :o Vagy talán Esmére gondoltak? És ha rá, akkor miért kell nekik? Egy ostoba pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy Esme apja akarja visszakapni a családját, de ő biztosan nem tenne ilyet :S Valószínűleg ő is egy vámpírtámadásnak lehetett az áldozata még régebben :S
Nagyon jó fejezet lett és izgatottan várom a folytatást! :) Kíváncsi vagyok, igazam volt ezzel a titokzatos személlyel kapcsolatban.
Na meg persze azt nem tudom, hogy ezek után Carlisle mikor fogja újra látni Esmét :S Valamint most már az sem lepne meg, ha Esme teherbe esett volna tőle azon az éjszakán, de Carlisle nem lehet majd mellette most :S Remélem, azért az meg sem fog fordulni Esme fejében, hogy Carlisle csak kihasználta őt és nem fogja többé keresni :S Biztosan fájdalmas lesz mindkettőjüknek :/
Várom a folytatást! :)
Puszi: Juliet
Szia, Juliet!
VálaszTörlésSok mindenbe beletrafáltál, de most nem mondom el, melyik sejtésed igaz, és melyik nem xD Annyit elmodnok, hogy az értékre itt Carlisle vérét értették, hiszen Carlisle nem tuda, hogy ők vámpírok, de a vámpíroknak nyilván ez a legfontosabb.
Azt is elmondom, hogy most egy bizonyos ideig nem fognak találkozni, de szerintem ez nyilvánvaló. Hogy milyen hatása lett annak az éjszakának? Hmmm...ezt sem mondom el :P De megígérem, hogy nem lesznek ilyen gondolatai Carlisle iránt :)
Puszi!
Carly :)
Szia!
VálaszTörlésItt aztán tényleg bejött a misztikum a történetbe! Az a két férfi bizonyára vámpír volt, ez nyilvánvaló, a végén megjelenő személy pedig szerintem is Eleazar lehetett és most már azt sejtem (pontosabban inkább tudom), hogy bizonyára azért hitette el mindenkivel azt, hogy eltűnt, mert valójában vámpírrá változtatták őt is.
Szegényt Carlisle-lal a legrosszabbkor történt ez az eset. :( Pedig már meg akarta kérni Esmét! :'( Istenem, ha nem megy el Esméhez este, sőt később sem, akkor ő azt fogja hinni, hogy csak kihasználta! :(((
Amikor a két férfi megjegyezte, hogy van Carlisle-nál valami, ami számukra értékesebb a pénzénél, akkor nekem a vére ugrott be. Elvégre, a vámpírok számára az a legfontosabb. Először Esmére gondoltam én is, de nem ismerték Carlisle-t, a nevét a névjegykártyájáról olvasták le, így aztán úgy vélem, hogy nem tudtak róla semmit és nem is látták ezelőtt a szerencsétlenül elsült éjszaka előtt. :/
Azért remélem, hogy hamar rendbe jönnek a dolgok, bár ha jól sejtem, ez még egyelőre nem következik be. :(
Jaj, alig várom már a folytatást! Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezek után Carlisle-lal, na meg természetesen Esmével is.
Puszi:
Winnie
Szia!
VálaszTörlésJuj, bocsáss meg, hogy nem írtam az elmúlt fejezetekhez, de most bepótolom.
MINDET IMÁDTAM!
Esme-t és Carlilse-t tényleg egymásnak teremtette az ég, tökéletes páros. Amikor Eleazar eltűnt, már akkor gyanús volt nekem a dolog, de most már biztos vagyok benne, hogy mi is történt vele, örülök, hogy megmenti Carlisle-t.
Nagyon sajnálom Esme-t, pont most kell ennek történnie, hiszen azelőtti nap történt meg köztük az, s így teljesen félre fogja értelmezni Carlisle eltűnését, nem beszélve arról, hogy szegény szőke dokink most akarta megkérni a kezét :(
Nagyon várom a folytatást, nagyon izgalmas történet!
Puszi,
Alicia Mirza
Szia!
VálaszTörlésSzegény Carlisle :( És szerintem is Elezar az aki a végén megtalálja, de hogy kik is a vámpírok akik megölték őt, hát...fogalmam sincs. Bátor dolog volt az, hogy nem Esme háza felé indult, ezzel őt próbálta megvédeni, de saját magának ártott vele :S szegény Esme, szerintem még nem is gondolt arra, hogy Carlisle az eljegyzésen töri a fejét. Vajon hogyan oldják meg??? Én biztos vagyok benne hogy Carlisle megtalálja a módját annak hogy elmagyarázza Esmenek, mi is történt.
Végree írhatom azt hogy siess a következővel!!!! :D Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!!
puszi!
Szia Carly!
VálaszTörlésCarlisle! :'( Annyira... gyönyörű volt, szinte sírtam! :') xD Látszik hogy Esme és az anyukája közt nagyon szoros szereteti kapcsolat van. Viszont mikor megtámadták Carlisle-t, megszakadt a szívem:'( Pont amikor meg akarta kérni Esme kezét... :/ Amiatt viszont boldog voltam hogy férfiasan viselkedett, szerintem más biztosan bemenekült volna a házba, de Carlisle Esmét féltette végig és nem saját magát. :'DD Imádtam! (:
Puszi:
Vanília
Szia, Winnie!
VálaszTörlésMég neked sem mondom el, vajon helyesen tippeltél e, de valószínűleg igaz lesz, amire gondoltál :)Szegény Carlisle-lal valóban a legrosszabbkor történt ez a dolog, pedig nagy eseményre készült. Esme fejében meg fog fordulni a gondolat, de lesz valami, ami teljesen feloldja ez alól majd Carlisle-t , nem is egy. Hát igen, a vámpíroknak a vér a legfontosabb az életükben, de lesz egy (illetve három) aki majd felülkerekedik ezen ;)
Nemsokára minden kiderül, ígérem!
Puszi!
Carly :)
Szia, Alicia!
VálaszTörlésSemmi gond, tudom, hogy néha a suli nem engedi meg, hogy komit írjunk vagy éppen olvassunk. Tapasztaltam már, te is tudod :)Valóban minden a legrosszabbkor jött össze, de lassan meg fognak oldódni a dolgaik. Azt azért elmondom, hogy ez nem most lesz.
Puszi!
Carly :)
Szia, Violet!
VálaszTörlésTe aztán tényleg gyorsan behoztad a lemaradásod :) Elismerésem, tényleg :D Carlisle és Esme életében most egy nehéz és viszonylag hosszú idő fog következni, ami mind a kettejüket meg fogja terhelni, ráadásul ESme-nek többféle "problémája" is lesz egy időben.
Sietek a folytatással!
Puszi!
Carly :)
Szia, Vanília!
VálaszTörlésÖrülök, hogy sikerült átadnom a fájdalmat és a szeretetet is ebben a fejezetben :) Carlisle-t és Esme-t is meg fogják viselni a dolgok, de ha majd túljutnak rajta, ígérem, hogy nagyon boldogok lesznek. Carlisle nem egyszerűen "férfi". Ő "a" férfi.
Sietek a folytatással!
Puszi!
Carly :)