Gyógyító szerelem XXVII. Fejezet

Sziasztok! :)
Most az eddigi tempóhoz kicsit késve (bizonyos hezitálások miatt) de megérkezett a következő fejezet :) Az ezt követőben majd még nem fog lepleződni a baba neme, de nem mondok semmit :)
Ez most egy picit rövidebb, mint az előző, éppen az előbb említett okok miatt :)

Puszi!
Carly :)

(Carlisle szemszöge)

Amint hazaértünk, Esme-n ismét jelentkezni kezdtek a terhesség fáradtsággal járó tünetei…Megint rátört a hányinger,  a lábai pedig annyira elgyengültek, hogy még az is nehézséget okozott neki, hogy felsétáljon a szobánkba. Rettenetesen gyötört a lelkiismeretem, hogy semmit nem tehetek a jobbulása érdekében…

-Bárcsak tehetnék valamit érted…-segítettem ki a fürdőszobából.-Szörnyű látni, ahogyan szenvedsz…

-Hidd el, nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik-nevetett fel halkan.-Már kezdek hozzászokni...

-Kár, hogy egy ilyen gyönyörű dolog érdekében, mint egy kisbaba, ennyi mindent át kell élnie egy anyának-sóhajtottam.-Hiába olvastam már ezerszer, és hiába tanultam meg az egyetem alatt…élőben teljesen más. Sokkal bonyolultabb, mint a tankönyvekben…

-Tudom-bújt hozzám mosolyogva.-A csodáért azonban meg kell szenvedni. Ez az élet rendje…

-Bárcsak a boldogság lenne inkább a csodák záloga-sóhajtottam ismét.-Akkor talán nem kéne naphosszakat ágyban töltened, és tehetetlenül elviselned a szörnyű hányingert…Inkább szenvednék én , csakhogy könnyebb legyen neked…

-Te csak koncentrálj a munkádra-nyomott lágy csókot ajkaimra.-A kisbabánknak egy keményen dolgozó apára lesz szüksége, hogy példát mutassunk neki…Én is erre fogok törekedni, amint a szülés után újra munkába állok …

-Én pedig gondoskodni fogok rólatok-mosolyogtam.- Mindig hozok majd haza vacsorát, és valami apróságot is a kis prücsöknek attól függően, hogy kisfiú vagy kislány…

-Prücsök?-kérdezte meglepetten.-Már beceneve is van?

-Csak előre gondolkozok-pusziltam meg a homlokát.- Nekem azért több időre van szükségem, hogy neveken gondolkodjak…

-Jut eszembe…-fordult hozzám komolyan.-Mi lesz a pici igazi neve?

-Nem is tudom…-mondtam elgondolkodva.-Nincs igazán tapasztalatom a dologban, úgyhogy…Neked vannak ötleteid?

-Sajnos nincs…-rázta meg a fejét tanácstalanul.-Mivel eddig úgy volt, hogy nem lehet gyerekem, nem nagyon gondolkodtam rajta…

-Akkor tudod mit? Felmegyünk a városba, és vásárolunk egy neveket tartalmazó könyvet , amiben annyi ötlet lesz, hogy a bőség zavarában már onnan sem tudunk választani…

-Ez jó ötlet, de-ásított egy nagyot-most már nagyon fáradt vagyok…Szeretnék aludni, ha nem gond…

-Persze, csak nyugodtan-nyomtam puszit az arcára.-Én még dolgozok egy kicsit, aztán én is jövök…Jó éjszakát!

-Neked is!-mosolyogta, majd egy búcsúpillantás után néma csendben kezdtem el sétálni a dolgozó szobám felé…

Másnap korán be kellett mennem a kórházba, így már a hajnali órákban ébren voltam, hogy elkészüljek az indulásra. Óvatosan kikeltem az ágyból, majd olyan halkan és lassan álltam neki az öltözésnek, mint egy lesben álló vadállat…Nem akartam Esme-t felkelteni, hiszen most rengeteg pihenésre és nyugalomra volt szüksége ebben a nehéz időszakban. Még tomboltak a hormonjai, és a teste teljesen össze van zavarodva a mi kis pocaklakónktól, aki minden reggel azon van, hogy tudassa velünk az érkezését…

Csendben odakopóztam az ágyához, majd anélkül, hogy felébreszteném, egy lágy csókot leheltem porcelán bőrére, ami most alvás közben tán még fehérebb volt, mint a mindennapokban.

-Szeretlek, és sietek haza!-suttogtam halkan, majd gyors léptekkel indultam útnak a kórház felé…

-Szia, Carlisle!-rohant le azonnal Izzie.-Mi újság? Milyen volt a nyaralás?

-Neked is jó reggelt !-sóhajtottam-Ezt nem lehetne később? Még elég fáradt vagyok, és tíz percen belül elkezdődik a műszakom…

-Ahogy gondolod-vonta meg a vállát.-Esme hogy van?

-A körülményekhez képest jól-válaszoltam.-Eléggé kimerült a történtek miatt…

-A nyaralás ilyen fárasztó lenne veled?-vonta fel a szemöldökét, mire csak ekkor jöttem rá, hogy ő nem is tud semmit az egészről…

-Jaj, bocsáss meg!-csaptam a homlokomra.-Te még nem is tudsz arról, hogy Esme terhes…

-Esme terhes?-nézett rám meglepetten.-De hisz ez csodálatos! Hanyadik hónapban van?

-Addison szerint az ötödik hétben -válaszoltam.

-Akkor nemsokára apa leszel!-ugrott nevetve a nyakamba.-Gratulálok, végre felnőttél magadhoz…

-Köszönöm!-mosolyogtam büszkén.-De most elengednél? El fogok késni…

-Persze, menj csak-húzódott arcára apró vigyor.-Aztán ne okozz nekem csalódás! Mindent bele, apuka!

-Az azért még odébb van!-kacagtam halkan, majd lassan elindultam, hogy nekikezdjek a mai műszakomnak…

Az idő nagyol lassan vánszorgott a munkaidő alatt. Mintha nem is sebész, hanem egy otthonülő üzletember lennék, aki egész nap a gép előtt ülve könyvelgetné az elszámolást, nem pedig műtene…Egyszerűen nem tudott lekötni a munka annak a tudatában, hogy Esme-nek egyedül kell megküzdenie a terhesség kegyetlen velejáróival…

-Mi a baj, Carlisle?-ült oda hozzám Derek, miközben egy kávét iszogattam az ebédszünetben.-Elég ramatyul nézel ki…

-Nincs semmi bajom-sóhajtottam.-Csupán hazahúz a szívem…

-Most komolyan…Azt hiszed elhiszem, hogy csupán a szerelmeddel akarsz lenni?-nézett rám kérdően.-Látom rajtad, hogy valami nem stimmel, akkor meg miért nem mondod el?

-Csak mert nem akarom, hogy mindenki erről beszéljen-válaszoltam komolyan.-Azt hittem, miután Izzie kiszedi belőlem úgy is az egész kórház tudni fogja…

-Talán könnyebb lenne, ha én is tudnám-tette kezét a vállamra.-Tudod, hogy én nem vagyok az a pletykálós típus, és a legjobb barátok vagyunk, az Istenért…Nem mondanám el senkinek…

-Hát jó-sóhajtottam.-Esme terhes, és aggódom érte, amiért egyedül van otthon…

-A barátnőd terhes?-nézett rám az Izzie-éhez hasonló arckifejezéssel.-De hát nincs ezzel semmi gond. A nők nagyon jól képesek kezelni az ekkor adódó helyzeteket, úgyhogy ne aggódj …

-Tudom, de én akkor is félek…Mi lesz, ha történik valami a babával? És ha Esme olyan rosszul lesz, hogy be kell hozni a kórházba?

-Mennyi idős terhes?-nézett rám érdeklődve.

-Az ötödik hétben van…De ez most miért olyan fontos?

-Azért, mert amint megszületik a baba, onnantól kezdve meg fog változni az életed-magyarázta.-Akkor már nem csak egy orvos leszel, hanem apa is…Mindened lesz a család, és sokkal többet fogsz aggódni értük, mint most…

-Ezzel arra célzol, hogy ne idegeskedjek?-vontam fel a szemöldökömet.

-Pontosan. Inkább élvezd ki az alkalmat, hogy része vagy egy ilyen csodának…Esme is ezt akarná…