Gyógyító szerelem IX. Fejezet

Sziasztok! :D

Amilyen gyorsan csak tudtam, hoztam az újabb fejezetet :D Ahogy a cím is elárulja, most végre kilépünk a kórház kapuin túlra, és hamarosan elkezdődik a közös életük is :D

Remélem tetszeni fog :)

Puszi!

Carly :)

u.i.: Aki esetleg nem látta volna a képet, az az előző bejegyzésben megteheti :)

Búcsú a kórháztól

(Carlisle szemszöge)

-Jó reggelt!-simítottam meg  arcát mosolyogva, miközben egy apró puszit leheltem édes ajkaira.  Rögtön tudtam hogy ébren van, hiszen akaratlanul is felkacagott előbbi akciómra…

-Neked is…-sóhajtotta halkan-Hogy aludtál?

-Nagyszerűen-söpörtem ki mosolyogva egy kósza hajtincset arcából-Ugye tudod, hogy ma van a nagy nap?

-Amíg fel nem ébresztettél tudatában sem voltam-nevette mosolyogva.

-Már mindent összecsomagoltam, és a zárójelentésed is kész…Ha felöltöztél akár indulhatunk is…

-Akkor adj egy percet, hogy magamhoz térjek-ásított egy nagyot, miközben lassan ülő helyzetbe húzódzkodott az ágyon-Te mikor keltél?

-Legyen annyi elég, hogy egy ideje fent vagyok…-sóhajtottam-Segíthetek valamiben?

-Nem ,köszönöm…Viszont most gyorsan elmegyek zuhanyozni, hogy minél hamarabb elhagyhassuk ezt a helyet… Mi lesz az első úti cél?-kérdezte kíváncsian.

-Mit szólnál a városi parkhoz?-feleltem kérdéssel kérdésére.

-Nekem tökéletesen megfelel-helyeselte mosolyogva.

-De előtte még hazaviszlek, ahogy ígértem. Tudod a pontos utat?

-Persze…majd én navigálok- nevette halkan, majd egy szempillantás  alatt elviharzott a zuhanyzó felé…

Hihetetlen érzés volt őt ilyen boldognak látni…Össze sem volt hasonlítható azzal a nővel, akit három hónappal ezelőtt behoztak a kórházba. Már nyoma sem volt a szeme alatti lila karikáknak vagy  horzsolásoknak... Csupa jókedv, és energia áradt belőle. Mintha újjászületett volna ezalatt az egy hét alatt…akár csak én…

-Éééés, kiugrik a nyuszi a bokorból!-lökött meg valaki hátulról, miközben hangosan kacagni kezdett. Én meglepetten   fordultam hátra, és megláttam a hátam mögött szélesen mosolygó Izzie-t...

-Te megőrültél? Mit keresel  itt?-kérdeztem.

-Jöttem búcsúzkodni…persze ha nem baj…-válaszolta.

-Megígérted, hogy nem zaklatsz minket…-néztem rá komolyan-A múltkor kissé elvetetted a sulykot…

-Hibázni emberi dolog, hisz ezt mindenki tudja…-magyarázta.-Viszont nem egyedül jöttem... Derek is nemsokára itt lesz-folytatta lelkesen.

-Ugye nem mondtad el az egész klinikának?-nyögtem fáradtan.

-Nem, csak neki, viszont kiderült, hogy tud róla, miután beszélt veled…De hol van a barátnőd?-nézett rám kérdően.

-Éppen zuhanyozik…Nemsokára indulunk…-mosolyogtam.

-Elviszed vacsorázni meg ilyenek, igaz?

-Pontosabban én készítem a vacsorát-mondtam büszkén, mire az ajtóból egy másik hangos nevetés is felhangzott Izzie-é mellett.

-Te, meg a főzés, Carlisle?-kacagta Derek.

-Oh, szóval megjöttél-tettem karba a kezeimet-Még is mi bajotok van a főztömmel?

-Csupán annyi, drága barátom, hogy az instant levesen kívül semmit nem tudsz elkészíteni-tört ki újabb hangos nevetés kettejük közt.  Ezt már én sem bírtam ki nevetés nélkül.

Igaz, ami igaz, tényleg nem tudok sokat a főzésről…Pontosabban, a tudásom egyenlő a nullával, és ezt előszeretettel dörgölték az orrom alá.

-Mi ez a nagy nevetés?-lépett be az ajtón Esme mosolyogva.

-Semmi, csak a kollégáim előszeretettel becsmérelik bizonyos képességeimet-magyaráztam, miközben rosszallóan meredtem a még mindig halkan kuncogó két orvosra-De nem ezért jöttek, hanem hogy elköszönjenek tőled…

-Komolyan?-nézett rájuk meglepetten

-Igen. Én pedig szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért- nézett rá őszinte megbánással Isobell-Nem akartam bunkó lenni…

-Ugyan , Dr. Stevens…

-Hívj csak nyugodtan Izzie-nek!-ölelte magához hirtelen, mire Esme  kissé félénken, de viszont ölelte őt .

-Izzie…tényleg nem kellett volna-sütötte le a szemeit zavarában-Én nem haragszom, és nem is haragudtam...

-Becsüld meg ezt a lányt, Carlisle-fordult hozzám-Nagy kincset találtál.

-Megfogadom a tanácsodat, Izzie…de nekünk most mennünk kell-néztem Esme-re mosolyogva.

-Persze, menjetek csak!-lépett  hátra pár lépést .-És jó szórakozást!

-Köszönjük!-fordultam még vissza egy pillanatra, majd Esme csomagját a vállamra véve elindultunk az autó felé…

(Esme szemszöge)

Pár percen belül már a bejáratnál is voltunk, és mosolyogva léptem át a hatalmas épület arányaihoz képest apró kapuját. Az emberek már ilyen korán is nyüzsögtek az utcákon, és mindenki sietve pillantott  órájára a munkába igyekezve… De én nem kapkodtam… Rájöttem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzünk egy-egy apróbb pillanatot. Csak álltam, és élveztem a nap gyengéd sugarait, majd egymás kezét fogva kezdtünk el lépdelni a parkolóban álló hatalmas, fekete Mercedes felé…

-Hát, itt lennénk-nyitotta ki a  csomagtartót.

-Szép autó-néztem rá elismerően-Milyen típusú?

 -Ez egy Mercedes S55 AMG-válaszolta.- Körübelül két éve vásároltam, és azóta hű társam…

-Nem értek sokat az autókhoz, de már ránézésből is látszik, hogy remek állapotban van. Gondolom sokat foglalkozol vele…

-Így is mondhatjuk-nevetett fel halkan.-Ez az autó mindig elvitt oda, ahová akartam…Még sosem hagyott cserben…

-Nem is tudom…Nem biztos, hogy be szeretnék ülni…-sóhajtottam, miközben  mindkét lábam megremegett, és émelyegni kezdek a bennem rejlő rémülettől.

-Esme, jól vagy?-nézett rám aggódva.

-Igen, csak…-nyeltem egy nagyot-Utoljára a balesetemkor ültem autóban. Azóta gyalog járok…

Éreztem, hogy a bennem rejlő feszültség  egyre csak nő, és most már nem csak a gyomromban, hanem a fejemben is érezni kezdtem az émelyítő fájdalmat.

-Nyugodj meg, nincs semmi baj-simította meg az arcomat-Egyszerűen csak képzeld azt, hogy egy székben ülsz. Észre sem fogod venni, hogy ez egy autó…-nyugtatgatott tovább.

-Biztos?-néztem rá bizonytalanul-Csak mert nem szeretnék kárt tenni az autódban-sütöttem le a szemeimet szégyenlősen, ugyanis tartottam attól, hogy a tegnap esti vacsora útnak indul, ha megmozdul alattam a talaj…

-Ha rosszul érzed magad, majd megállunk…-simogatott tovább-Csak bízz bennem…Nem hagyom, hogy bajod essen...

-Hát jó-sóhajtottam-Akkor induljunk-mosolyogtam halványan, majd minden bátorságomat összeszedve beültem a kocsiba…