2011. június 27., hétfő

Gyógyító szerelem V. Fejezet

Sziasztok!
Megpróbáltam olyan gyorsan hozni a friss fejezetet, ahogy csak tudtam!
Remélem nem várakoztattalak sokáig benneteket :)
Ezzel egy időben újabb nagyszerű hírt közölhetek veletek :D Ez a 100. bejegyzés!!!
Jó olvasást!
Puszi!
Carly :)


Kínzó emlékek




(Carlisle szemszöge)



Az ajtón belépve meglepve tapasztaltam , hogy az egy helyett két ember tartózkodott a helyiségben...Haja szőke volt, és szemei élén zöld csillogással merültek Esme mogyoróbarna szemeibe. Furcsa, de az egyik részem heves meglepettséggel reagált erre a jelenetre…A jelenetre, miszerint Esme-nek gyereke van…
-Öhm…bocsánat, hogy zavarok-köszörültem meg a torkomat-Dr. Stevens kissé hevesen reagált a köztünk lévő kapcsolatra…Nem akartalak udvariatlanul itt hagyni…
-Semmi baj, Carlisle… -legyintett, miközben ismét a mellette álló kisfiú felé fordult -De modortalan is vagyok…Ő itt Nick Doren , az egyik tanátványom.
-Ó, nagyon örvendek Nick-ráztam vele kezet bátorítóan.
-Meggyógyítja a tanár nénimet, ugye?
-Persze, hogy meggyógyítom-jelentettem ki határozottan-Azt is megígérem, hogy egy héten belül már haza is mehet.
-Tényleg?-nézett rám csodálozva-És ez biztos?
-Olyan biztos, mint az, hogy a föld kerek…
-Akkor vissza tetszik jönni tanítani, igaz?
-Amint tudok , már megyek is-mosolyogta-De előtte még pihenem kell egy kicsit…Még elég gyenge vagyok…
-Remélem nemsokára vissza fog jönni, Esme néni…-köszönt el egy széles mosollyal az arcán, majd szökdécselve hagyta el a kórterem ajtaját.
-Igazán szégyellem magam-szólaltam meg néhány másodperc csend után.
-Miért?
-Azt hittem, hogy a kisfiú a…
-Jaj, ugyan már…ezért nem kell bocsánatot kérned-nevetett fel halkan.-Tanárként sok gyerekkel kerülök kapcsolatba, és én lennék a legboldogabb ha anya lehetnék…
-Akkor is sajnálom ezt az előítéletet…Nem is tudom, miért hittem…-csóváltam meg a fejemet elgondolkodva.
Miért is gondoltam, hogy ennyi idősen ilyen korú gyereke van…Ez eleve lehetetlen…Nem nézem ki belőle azt a kicsapongó életmódot…bár az anyaságot már annál inkább. Mintha az ember ösztönösen az övének látna minden gyermeket, aki mellette áll…
-Ez nem előítélet-mosolyogta-Ilyen idősen már…
Ajkait keserű sóhaj hagyta el, és olyan érzelmek ültek ki arcára, mint amilyeneket még  soha nem láttam… A tiszta fájdalom , amely a szemeibe tükröződött, bennem is kínt gyújtott.  Ha tudtam volna mit teszek, most visszaszívtam  volna szavaimat….
-Sajnálom-simítottam meg karját vigasztalóan-Nem akartam a lelkedbe gázolni…
-Nem gázoltál-mosolyodott el halványan-Csupán eszembe jutott , mennyi mindent nem éltem még át az életbe…
-Ennél többről van szó-töröltem le arcáról egy legördülő könnycseppet-Az ember nem ok nélkül hullajt könnyeket.
-Még ha igaz is lenne…Ez  akkor sem változtatna semmin…-mondta nyugodt hangon.
-Változtatni mindig lehet-mosolyogtam bíztatóan- Csak tudni kell a módját…



(Esme szemszöge)



Az emlékek robbanásként törtek a felszínre, és lavinaként árasztották el békés lelkemet, feldúlva benne mindent, ami valaha létezett. A vita, a baleset, a kórház…minden éles képek forbájában villogott a szemem előtt…
Jól emlékszem…napfényes ,októberi  délelőtt volt…
-Emmett, add már vissza a könyvem!-kapkodtam bátyám felé, aki szerencsétlenségemre sokkal magasabb volt mint én.
-Próbálkozz csak, húgi! Még ülve is magasabb vagyok nálad!
-Mindjár odaérünk a sulihoz! Ha nem adod vissza, én…
-Én? Én?
-Én megverlek…-tettem morcosan karba kezeimet. Persze soha nem tettem volna meg, hiszen nagyon szerettem őt, de annyira bosszantott néha, hogy az ki sem tudom mondani. Bezzeg ő élvezte ezt az állandó huzavonát, és szeretettel viccelődött iskolai teljesítményemen…Ráadásul ő lusta volt tanulni, még is jó jegyeket kapott. Hihetetlen, hogy valaki a semmittevéssel is sikeres tud lenni.
-Te a légynek sem tudnál ártani-kacagta-A stréberek mindig is szende kis szűz lányok maradnak, akik nem bántanak senkit, és várják a szőke herceget fehér lovon!
-Anya!
-Most nem tudok figyelni, kicsim, éppen vezetek-válaszolta komoly hangon.
-De Emmett megint piszkál!
-Ez nem igaz, én csak az igazat mondom!
-Az igazat?-fakadtam ki háborgóan-Még is mi ebben az igazság?
-Az, hogy túl merev vagy! Lehetnél egy kicsit lazább!
-És ha én így érzem jól magam?
-Csak bebeszéled magadnak…Senki nem lenne boldog egy olyan ember bőrében, mint a tiéd!
-Na jó, azonnal hagyjátok abba!-fordult hátra anyánk, ám ekkor hirtelen minden megváltozott…
A semmiből egy  kamion tűnt fel egy szempillanat alatt, és hatalma sebességgel száguldott a kocsink felé. Anya hiába próbált kitérni, a baleset elkerülhetetlen volt. Egy éles csattanás kíséretében szinte eggyé olvadt a két kocsi, és mi a roncsok közé szorultunk. Éreztem, ahogy a lábamban eltörik a csont, és a fejem hatalmas erővel nekicsapódik a széktámlának. Az ütés erejétől elvesztettem az eszméletem, azonban mindent hallottam…Hallottam, mikor a tűzoltók kiszedik a család többi tagját az autóból, és amikor azon tanácskoztak, velem mi legyen…Ugyan is annyira odapréselődtem a kocsi falához, hogy életveszélyes lett volna kettévágni az autót. A beszélgetésből ezek után már csak foszlányokat hallottam…A  fájdalom ismét a sötétség felé sodort, és megszűnt a kapcsolatom a külvilággal…
Legközelebb a kórázban tértem magamhoz. Rettenetesen émelyegtem, de ami furcsa volt, nem éreztem fájdalmat deréktól lefelé…Próbáltam megmozdítani a lábamat de nem ment…Lebénultam…
-Esme! Esme!-hallottam meg egy mély csengésű, nyugodd hangot, mire fáradt szemeim azonnal kipattantak. Carlisle volt az…
-Mi…mi történt?-kérdeztem egy nagyot ásítva.
-Rémálmod volt…
-Ezt sejtettem-nevettem fel halkan-Te mit keresel itt?
-Aggódtam érted…Ami délután történt, az eléggé megviselt …
-Ugyan, felejtsd el…-legyintettem-Az nem a te hibád volt…
-Akkor kié?
-Az enyém, de ez most nem számít...
-De igen is számít! A barátod vagyok, és addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom, mi az, ami ennyire nyomaszt!-mondta ki határozottan, mire rájöttem, hogy igaza van. Nem rejthetem el tovább a múltat. Legalább is előle nem…
-Hát jó-sóhajtottam-Minden tíz éve kezdődött…



12 megjegyzés:

  1. szia ez hihetetlen szegény esme
    gratula
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Uh, hát nem is tudom, mit mondjak... Szegény Esme, mennyit kellett szenvednie! :(
    Az elején azt hittem én is, hogy Esme kisfia az, de ezek szerint nem.
    Hihetetlen, milyen sok szörnyűséget kellett átélnie már eddig is. :( Gondolom a következő fejezetben kicsit részletesebben is megismerjük majd azt a bizonyos autóbalesetet. Már csak azért is, mert nekem egyből az jutott eszembe, hogy akkor az anyukája és a bátyja nem élték túl? Ráadásul még le is bénult... :( Jaj, belegondolni is rettenetes! :(
    De még jó, hogy ott van Carlisle, akinek elmondhat mindent. Ő biztosan képes lesz rá, hogy megnyugtassa. :) Vagyis, remélem. :)
    Nagyon várom a folytatást. :)
    Puszi:
    Winnie

    VálaszTörlés
  3. Szia, demon!
    Örülök, hogy tetszett! :)
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés
  4. Szia, Winnie!
    Nem, Esme-nek nincsen gyereke, legalább is egyenlőre :D
    Ki tudja? :D Lehet, hogy még lesz :)
    A balesetről még lesz szó a következő fejezetben:) De elárulom, hogy nem kell aggódni :)
    Igen, jó, hogy ott van neki Carlisle :)
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon tetszett a fejezet. Szegény Esme sajnálom, hogy ennyit kellett szenvednie, de Carlisle segítségével azért kilábal belőle. Remélem abban a bizonyos autóbalesetben nem sérült meg senki súlyosabban. Alig várom a kövit.
    Puszi:) Alicebrandon

    VálaszTörlés
  6. Szia, Alicebrandon!
    Örülök, hogy tetszett! :)
    Megnugtatlak, hogy Esme ki fog lábalni a dologból, és nem is akárhog :D
    A balesetről többet nem szeretnék elárulni, a következő fejezetben minden kiderül :)
    Sietek!
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Húha, szegény Esme, nem irigylem... :/ Remélem, most már elmondja Carlisle-nak ezt a balesetet, hogy mi is jobban megismerhetjük, mi is történt pontosan. Nagyon sajnálom szegényt :(
    Arra a kisfiúra először én is azt hittem, hogy a kisfia, de hát eléggé érdekes lett volna, ha tényleg ennyi idős gyereke lenne már :) Mellesleg azzal megleptél, hogy Emmett-nek hívták a testvérét és itt titkon reménykedem is, hogy akkor ő nem halt meg és még vissza fog térni a történetbe :)
    Azért nem irigylem, hogy ilyen bátyja volt... :D Mármint amiért annyit piszkálta és tulajdonképpen ezért is történt a baleset is :/
    Várom a folytatást :)
    Puszi: Juliet

    VálaszTörlés
  8. Szia, Juliet!
    Örülök, hogy tetszett :)
    Esme-t én is nagyon sajnálom, de ez a rész is hozzátartozik a történethez...
    Nem véletlenül Emmett a testvére neve :D De többet nem árulok el, csak annyit, hogy Emmett, ha vissza is tér a történetbe (talán már most túl sokat mondtam) megváltozott azóta... Kit ne változtatna meg egy ilyen trauma?
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés
  9. Először is, szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért látogatásommal hátráltattam Carly barátnőnket a munkában. Tényleg bocs!

    Aztán: Carly, te...
    Most rendesen megleptél. Előre félek megtudni, hogy teljesen pontosan mi is történt Esmevel tíz éve. >.<
    Nagyon ügyesen írtad le az egészet, gratulálok! :)
    Emmett pedig... hát, mintha emlékeztetne valakire... és az Esmevel való kapcsolata is... ;) Lényeg a lényeg, azért most is nagyon bírom, bármennyire is kis gonosz tud lenni :P
    Továbbra is ilyen jó fejezeteket várok! ;P
    Puszi,
    Fro

    VálaszTörlés
  10. Szia, Fro!
    Először is...egyáltalán nem hátráltattál :)
    Örülök, hogy itt voltál :)
    Másodszor meg:
    Pont most raktam fel az új fejezetet, úgyhogy nemsokára eloszlanak a kétségek :)
    Emmett engem is emlékeztet valakire :D De kire is XD Szerintem mi pontosan tudjuk :)
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés
  11. sziasztok! nyitottam egy blogot szeretném ha minél többen tudnátok róla és meglátogatnátok :) lécci majd nézzetek be :) előre is köszii http://christine-silverdawn.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  12. Szia, Christine!
    Már jártam is nálad, és hagytam egy komit!
    Puszi!
    Carly :)

    VálaszTörlés