XXX. Fejezet Anyai szeretet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek :)

Puszi!

Carly:)

(Esme szemszöge)

-Mi a baj kincsem?-kérdeztem, miközben nyugtatóan simogattam arcocskáját.

-Ne menjetek vissza Forksba!-szinte már zokogott, miközben ezen szavakat kimondta. Nem igazán értettem, hogy mi történt a lányommal. Fél perce még mosolygott, most meg  a nyakamba borulva sír. Kezdett rettenetesen megrémített a helyzet.

-Nyugodj meg drágám! Mondd el, hogy mi történt!-nyugtatgattam továbbra is, hátha alábbhagy sírása, de az csak nem akart szűnni, bár némileg kezdett enyhülni hangom hatására.

-Én csak…-hüppögte tovább-nem tudom! Volt egy villanás…és képek…és ti…meg azok a nagy kutyák…és…

-Jól van, semmi baj!-öleltem ismét magamhoz, miközben tekintetem kérdőn emeltem Carlisle-ra, de szemeiben ugyan azt a tanácstalanságot láttam, mint amit én éreztem. 

-Nem menjetek vissza!-ismételte kétségbeesetten Alice.

-Sssshhh…nem megyünk vissza kicsim, ne sírj!-simogattam továbbra is.

-Azt hiszem, van mit megbeszélnetek-kezdett bele Carmen-Addig…én vigyázok Alicre-ajánlotta fel.

-De én anyával akarok maradni!-temette arcát ismét blúzomba. Azt hittem, mindjárt engem is elfog a zokogás.

-Alice, anyukádéknak muszáj négy szemközt beszélniük. Gyere szépen…addig keresünk neked még egy szép ruhát ,jó?-győzködte tovább.

-Jó…megyek-egyezett bele megadóan, majd még egyszer erőtlenül rámosolyogtam, és egy apró puszi után felsétált Carmennel a lépcsőn.  Nem igazán tudtam, hogy mi tévő legyek. Először éreztem magam teljesen tanácstalannak a gyerekemmel kapcsolatban. Mi lenne a helyes? Mit kéne most tennem? Egyáltalán miért történik ez?

-Carlisle…mondd, hogy van rá valami ésszerű magyarázatod…-szólaltam meg végül remegő hangon.

-Bár mondhatnám…-csukta le szemeit egy pillanatra-de sajnos mindegyik elvetendő.

-Én nem bírom elviselni, hogy a lányunk szenved…kell lennie rá valami megoldásnak.

-Hát…talán az egyik…-nézett rám kétségekkel telten.

-Mi lenne az? –kérdeztem érdeklődve.

-Párszor végiggondoltam, azt, amit hallottam. Mielőtt megtörtént, pontosan azelőtt született bennem egy apró elhatározás, hogy talán vissza kéne mennünk Forksba, legalább is nekem, hogy te és a gyerekek biztonságban legyetek. És ekkor…

-Arra célzol, hogy a lányunk látja a jövőt?-néztem rá döbbenten.

-Tudom, elég képtelenségnek hangzik, de…

-Ez egyáltalán nem képtelenség…hiszen, Edward gondolatolvasó, akkor lehet, hogy Alice is különleges.

-Ha erről van szó, akkor azonban fel kell készítenünk erre őt. Tudnia kell kezelni, ha lehetséges, mert nekem is nehezemre esett végignézni a kétségbeesettségét. És természetesen neki sem tesz jót.

-Nem hiszem, hogy erre fel lehet készülni néztem rá kissé kételkedve.

-Ha az elméletem nem csal, bizonyos mértékben tudja irányítani. Még amikor a Volturival éltem, láttam egyszer egy ilyen képességgel rendelkező vámpírt. Ő úgy irányította, hogy bizonyos dologra kereste a választ. Mindig tudta, mit akar, és így meg is kapta rá a választ. De , ha Elezarék hazajönnek talán többet fogunk tudni.

-Ha jól hallottam, szükség van rám!-lépett be az ajtón Elezar fiunkkal az oldalán-Mi lenne a feladat?

-Alice-nek felszínre került egy érdekes képessége-kezdett bele Carlisle-Úgy gondolom, hogy ez a jövőbe látás egyik változata, de ezt teljes biztossággal  nem tudom megállapítani

-Szerintem nincs miért aggódni-ült le mellénk ő is-Én is éreztem már rajta, hogy különleges. Nem lepne meg, ha tényleg az lenne, amit  mondtál.Viszont, most nagyon nehéz lehet neki. Nem hiszem, hogy ez a dolog bármilyen fájdalmat okozhat, de valószínűleg megrémült a hirtelen jött fordulattól.

-A gondolataiban is állandóan téged szólongat -fordult hozzám fiam-Lehozzam hozzád? Szerintem az megnyugtatná.

-Igen, azt megköszönném-mosolyogtam, majd pár pillanat múlva Edward már vissza is tért Alice-szel a karjában.

-Hogy vagy kincsem?-öleltem lágyan magamhoz.-Minden rendben?

-Nem tudom-döntötte fejét a mellkasomra-minden olyan zavaros…-hüppögte.

-Tudom kincsem, tudom-simogattam meg nyugtatóan-De hidd el, hogy nincs semmi baj.

-De akkor mi történik velem?-nézett fel szemeimbe aggódva.

-Kicsim -kezdett bele Carlisle-, neked van egy nem is  akármilyen képességed . Képes vagy rá, hogy bizonyos tekintetben beleláss olyan dolgokba ami még nem történt meg.

-Úgy érted…olyan vagyok, mint egy látnok?-nézett rám meglepetten.

-Pontosan. Nincs ebben semmi rossz. Mindannyian segíteni fogunk neked. Idővel hozzá fogsz szokni-simítottam meg az arcát .

-És én leszek a tanárod-kezdett bele Edward- Tudom, hogy min mész keresztül, és a lehető legtöbb időmet annak fogom szentelni, hogy megtanuljad ezt valamilyen szinten kezelni.

-Tényleg?-lelkesedett fel hirtelen-Olyan leszel, mint egy kiképzés?

-Igen, és ha van kedved már kezdhetjük is.

-De jó! Menjünk! Légyszi…-nézett rá kérlelően, mire fiunk mosolyogva karjaiba kapta őt.

-Akkor szolgálatra jelentkezzen, újonc!-nevetett fel játékosan.

-Igen is kapitány-kacagta tovább.

-Nemsokára jövünk! Kimegyünk a mezőre-mondta Edward.

-Rendben, de elsőre ne maradjatok sokáig-mosolyogtam

-Szia, anya!-integetett még vissza kislányom, majd perceken belül már az illatukat sem éreztük. Kicsit megkönnyebbültem , hogy most végre minden rendbe jött . Alice ismét boldog volt, és Edward majd segít nekünk abban, hogy ez így is maradhasson hosszú-hosszú időn át.

-Mintha csak most lett volna, hogy megszületett-mosolyodott el szerelmem.

-Igen…olyan gyorsan nőnek-sóhajtottam.

-Ez kétségtelen. Alig telt el idő azóta, hogy először a karjaimban tarthattam őket.

-Ne is mond-mosolyodtam el-nincs is annál csodásabb az életben, mint amikor először meglátod azt, aki az én esetemben nem túl hosszú ideig ,de idebent növekszik-simítottam meg hasamat.

-Szerintem, még mindig te vagy a föld legszerencsésebb embere barátom-mondta Elezar-Sok embernek nem adatik meg, még az élők közt sem.  Nálunk meg egyenesen lehetetlennek hittem addig, amíg ti meg nem cáfoltátok minden elképzelésemet.

-Tudod, vannak dolgok, amik megmagyarázhatatlanok. Amikre nincs magyarázat egy életen át-mosolyogta, mire én elgondolkodva hajtottam fejem a mellkasára. Miért is keressük valamire a választ, ha arra nincs magyarázat? Mi értelme keresni , ha anélkül is boldogan élhetünk? Semmi. Nem kell mindenre tudnunk a választ. Ha mindent tudnák unalmas lenne az élet, nem lennének rejtélyek, nem lennének legendák, és nem lennénk mi sem...