Gyógyító szerelem VII. Fejezet

Sziasztok!
Az elmúlt pár napban hatalmas ihletrohamom támadt :) Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de szerintem ez jó :)
Ez a fejezet elég különleges lesz :) Jó értelemben :)És igaz a mondás: Az álmok néha valóra válnak :)
Puszi!
Carly :)

u.i.: aki a gyors frissítés miatt nem olvasta az előző két fejezetet, két bejegyzéssel ezelőtt megteheti :)

 

(Esme szemszöge)

…Arca szinte már hozzáért az enyémhez…Éreztem forró, vággyal teli leheletét,  illatának bódító egyvelege pedig az őrület felé kergetett… Nem tudtam, meddig bírom anélkül, hogy ajkaimat ajkaihoz ne érintsem… Az eszem azt mondta ne, a szívem viszont azt, hogy igen…Mire is hallgasson ilyenkor az ember?

-Esme, szeretnélek megcsókolni-suttogta alig hallhatóan Carlisle.

-Akkor tedd meg! Mire vársz még?

-Nem tudom-húzta végig ujját az arcomon-Úgy érzem, még nem állsz készen rá…

-Bármire kész vagyok…Mindent megteszek, csakhogy veled lehessek…

-Mindent?-kérdezte, mire az én szemeim is lassan kinyíltak.

-Igen, mindent-válaszoltam határozottan.

-Akkor egyet ígérj meg nekem…-nézett mélyen a szemeimbe.-Ha bármi rosszat csinálok…ha valami egy picit is nem esik jól,  szólj! Nem akarok neked fájdalmat okozni…

-Ez csak egy csók…Nem kell túllihegni-nevettem  halkan.

-Hidd el, egy csók is lehet fájdalmas…ha azt nem a megfelelő ember adja-mosolyogta, majd ajkait végre az enyéimhez érintette…

-Azt hiszem, ideje mennünk-szakított ki apró álmomból Carlisle. -Nemsokára besötétedik…

-Bár ne kéne… Nem szeretnék megint a négy fal között lenni… - sóhajtottam.

-Tudom, hogy irtózol  a kórház gondolatától…De már csak a mai estét kell kibírnod, és hazamehetsz…- mosolygott rám bíztatóan- Becsület szavamra!

-Neked hiszek...de Izzie-nek nem…

-Hogy jön ide Isobell?-nézett rám kérdőn.

-Ma este ő van beosztva ügyeletre hozzám, és…nem igazán kedvel-mondtam kicsit félve-,de ezt te is tudod…

-Az igazat megvallva…sejtelmem sincs, hogy miért ilyen ellenszenves-mondta elgondolkodva- De ő mindig is ez a féltékeny típus volt…Ha valamit a sajátjának érzett, azt nem eresztette…

-Izobell szerelmes volt beléd?-kérdeztem érdeklődve.

-Talán még most is az…-nevetett halkan-De most már próbálja kontrollálni magát. Ezt becsülöm benne…

-És te?

-Csinos , meg okos, de…nem az én esetem…-nézett a szemeimbe komolyan.-Ő túlságosan temperamentumos, és heves természet…Nem való hozzám…

-Értem…-mosolyodtam el halványan, miközben éreztem, hogy az arcomba ömlik a vér lopott érintései hatására. Istenem, ennek nem így kéne történnie. Az álom… a szívem…túl gyorsan visznek engem előre…

-Én inkább a szerény, visszafogod, érett gondolkodású nőket szeretem-folytatta előbbi mondatát.

-Végre egy olyan férfi, aki nem a külső alapján ítél-kacagtam  halkan.

-Nem mondom, hogy nem fontos a külső…De ami idebent van, az sokkal fontosabb-tette kezét a mellkasomra, mire a szívem olyan erős iramba kezdett verni, hogy a helyzet félreérthetetlenné vált…A heves szívdobogás, az hogy minden egyes szaván pirulok, mindkettőnknek egyértelmű jel volt…És végre én is ki mertem mondani…szerelmes vagyok…

-Én…én…nem is tudom-kezdtem zavarodott dadogásba-Nem is tudom mit mondjak…

-Inkább ne mondj semmit!-mosolyogta, miközben arca egész közel került az enyémhez.

Mintha még mindig álmodtam volna… Éreztem forró, vággyal teli leheletét,  illatának bódító egyvelege pedig ugyanúgy kergetett az őrület felé … Nem tudtam, meddig bírom anélkül, hogy ajkaimat ajkaihoz ne érintsem… Az eszem azt mondta ne, a szívem viszont azt, hogy igen…Mire is hallgasson ilyenkor az ember?

-Tudom, hogy szeretnél megcsókolni…-suttogtam alig hallhatóan.

-De te is szeretnéd?-kérdezte.

-Miért gondolod, hogy nem?

-Túl sok megrázkódtatás ért téged az elmúlt időszakban…

-És szerinted ez akadály?-sóhajtottam fáradtan.

-Helyetted nem tudok válaszolni-hunyta vissza a szemeit-De azt tudom, hogy én mindent megadnék neked, ami csak tőlem telik…

-Másra nincs is szükségem-mosolyogtam boldogan, mire ajkaink végre találkoztak…

Soha nem éreztem még ehhez hasonlót…Mintha az egész világ megszűnt volna létezni körülöttem… Ajkai olyan gyengéden siklottak végig az enyémen, akár egy selyemkendő…talán még annál is gyengédebben…Mintha porcelánból lettem volna…

Kissé bátortalanul kezdtem el viszonozni csókjait, de ahogy a testemet átjárta a forróság , maradék bizonytalanságom is elpárolgott. Csak ő és én voltunk…senki más…

-Carlisle Cullen, te meg mi a fenét csinálsz?-hallottam meg egy ismerős, vérfagyasztó hangot, mire úgy rebbentünk szét, mint a rajtakapott tinédzserek. Csak ebben a pillanatban jöttem rá, mit is tettem…Hogy is gondoltam ezt? Orvos beteg kapcsolat? Nekem teljesen elment az eszem...

És ezt az érzést egyre csak erősítette bennem, mikor felnéztem a hang szőke tulajdonosára…

-Izzie…