Gyógyító szerelem II. Fejezet

Sziasztok!

Mivel volt egy kis időm , sikerült elkészítenem a második fejezetet  :) Ha rövidnek tartjátok az azért van, mert nem akarom előre lelőni a lényeget, és így kisebb dózisokban kevésbé lenne feltűnő egy-egy dolog. Természetesen lesznek hosszabb fejezetek is :)

Jó olvasást!

Puszi!

Carly :)
u.i.: aki nem olvasta az előző fejezetet, az az ezelőtti bejegyzésben megteheti :)

Valami megváltozik

(Carlisle szemszöge)

-Tudom, hogy nem bízik bennem… És azt is tudom, milyen szörnyű dolgokon mehetett keresztül-sóhajtottam.-De higgye el nekem, hogy nem minden férfi olyan, mint amilyennek hiszi. Ezt garantálhatom-simítottam meg karját biztatóan, majd a levett mintával sietve indultam meg a labor felé…

Csak remélni mertem, hogy az eredmények negatívak lesznek. Egy orvosnak soha nem öröm pozitív eredményt közölnie egy beteggel… De most valami  más volt…Más volt, de nem tudtam, hogy mi.

-Itt vannak az eredmények, Dr. Cullen. Mindegyik negatív-adott a kezembe a főnővér egy vaskos mappát.

-Komolyan?-kérdeztem hitetlenkedve-Ez teljesen biztos?

-Ha nem hiszi ,nézze meg a saját szemével-mondta, mire én azonnal olvasni kezdtem. Hihetetlen volt, de igaz. Minden egyes eredmény negatív volt…minden fertőzést kizártunk…

-Köszönöm, Mrs. Johnson-hálálkodtam egy széles mosollyal az arcomon.

-Nincs mit, Dr. Cullen-legyintett.

Rettenetesen boldog voltam. Tudtam, hogy mivel komolyabb baja nincs, jelentősen nőtt  a teljes lelki felépülés esélye .  Nem kell majd agresszív gyógyszereket alkalmaznunk súlyos depresszív mellékhatásokkal, amelyek csak rontanának az életminőségén….Egyszerűen csak meg kell hallgatni…

(Esme szemszöge)

Tudtam, hogy beszélnem kell valakinek a történtekről…Legbelül mardosott a magány, de egyszerűen nem tudtam felszínre hozni, amit éreztem. Az elmém egy láthatatlan burokkal védekezett minden  ellen, és hiába küzdöttem…csapdába estem…

-Jó hírem van, Ms. Platt. Szerencsére  nem szenvedett semmilyen  maradandó károsodást. -lépett be az ajtón Dr. Cullen. Ő annyira közvetlen és kedves volt velem, annak ellenére, hogy férfi…Azt hittem, soha többé nem fogok megbízni egyben sem, de valami miatt felé még is bizalmat mutattam…

-Most bekötök magának egy infúziót, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékmennyiséget.Utána pedig be kéne vennie ezeket a tablettákat. Vitamint tartalmaznak, amik segítenek a megerősödésben-magyarázta, amire csak bólogatni tudtam. Bár tudtam volna legalább egy apró mosolyt csalni az arcomra…Legalább ennyit megérdemelt volna azok után, amit értem tett.  Gondolataimból a hasamban fellépő éles fájdalom szakított ki. Azonnal odakaptam, de  a görcsös fájdalom csak erősödött és erősödött… és azon kaptam maga, hogy vérzek.

-Dr. Stevens, azonnal hozzon egy hordágyat!-kiáltotta Dr. Cullen.

-Miért, mi történt?-rontott be a Dr. Stevensnek vélt szőke hölgy.

-Mindjárt elvérzik! 5 mg. dopamint!-adta ki a követkeő utasítást, mire egy nővér azonnal beadta nekem az adrenalin-injekciót. -Azonnal a műtőbe kell vinnünk!

-Itt a hordágy!

-Nem hagyom meghalni…becsület szavamra-fordult, hozzám, miközben letörölte az arcomon legördülő apró könnycseppet.

Ez volt az utolsó emlékképem az itteni világról... A műtőbe vezető úton elvesztettem az eszméletem, és többé nem ébredtem fel ebből az állapotból. Kómába estem…

-Hát itt van, Dr. Cullen?-nézett rá meglepetten Dr. Stevens a mellettem ülő orvosra-Ideje lenne hazamennie…Napok óta nem aludt…

-Nem hagyhatom magára…-fogta meg a kezem.-Az én hibám, hogy ilyen állapotba került…Ha nem műtöm meg...

-Azt tette, ami helyes… Ha nem műtötte volna meg, elvérzett volna…-folytatta Dr. Stevens.

-És így jobb?!-mutatott rám felháborodva-Kómában van, és talán soha nem ébred fel! Hogy éljek ezzel a tudattal?!

-Úgy , ahogy eddig…végül is csak egy beteg… -mondta Dr. Stevens.

-Nem csak egy beteg…Éppen ezért nem mozdulok el mellőle, amíg  fel nem épül…