XXXVII. Fejezet Pergő homokóra / I.

Sziasztok!

Mivel nem  voltam gépközelben egy ideig, így nagyon hosszú ideig elhúztam a friss érkezését.

Úgy láttam tisztességesnek, hogy akik olvassák a blogomat, azok megérdemlik, hogy legalább az első felét felrakjam a fejezetnek, hiszen olyan kedvesen kitartotok mellettem. 

Ígérem, hogy most lesz időm  pótolni, és hamar hozom a második felét is a fejezetnek :D

Puszi!

Carly :D

U.I.: Nem tudom, hogy mennyire kapcsolódik a kép a fejezethez (szerintem semennyire) de azért remélem tetszeni fog nektek :D 

 (Esme szemszöge)

Nemsokára a gyerekeink is hazaérkezett a vadászatról. Edward persze rögtön tudta boldogságunk okát, Alice azonban nem…így ránk várt a feladat, hogy közöljük vele is a jó hírt… testvére érkezőben van.

-Ez komoly?-lelkesedett fel hirtelen.

-Igen kincsem-simogattam meg mosolygós arcocskáját-Szeretnéd megnézni?

-Igen, igen, igen-kezdett el ugrándozni, mire Carlisle gyengéden az ölébe vette, és pici kezét a hasamra helyezte. Nem is váratott sokáig magára, pár pillanat múlva a legfiatalabb családtagunk erősen rugdosni kezdett.

-Érezted?-kérdeztem érdeklődve.

-Igen!-kiáltott fel Alice boldogan.

-Nemsokára ő is itt lesz velünk ,akár csak te vagy Edward-mosolyogtam.

-De hogy került oda be?-kérdezte kíváncsian.

Erre nem igazán tudtam mit mondani. Mi is lenne a megfelelő magyarázat egy ilyen korú kislánynak, egy ilyen komolyságú dologgal szemben.

-Tudod ,Alice… vannak olyan dolgok, amiket csak akkor értessz meg, ha majd idősebb leszel-sóhajtotta Carlisle.-Ez is közéjük tartozik.

-De miért?

-Egyszer majd megtudod-simítottam meg nevetve apró arcocskáját-De most inkább készítsd elő a könyveket, mert folytatjuk az olvasást , jó!

-Jó, már hozom is!-mosolyogta, majd pillanatok alatt egy nagy csomó könyvvel tért vissza az ölünkbe. Pontosabban Carlisle ölébe, ugyan is az enyémbe már nem tudott kényelmesen elhelyezedi  egyre gömbölyödő pocakom miatt.   

Ennek ellenére az egész délutánt olvasással töltöttük. Alice nagyon élvezte, akár csak a leendő kislányunk . Igen, teljesen biztos voltam benne, hogy kislány lesz. Valahol éreztem…éreztem a mozdulataiban, az érintéseiben… Az anyai ösztön pedig sosem csal…

(Carlisle szemszöge)

Ahogyan Esmet figyeltem, még mindig nem tudtam elhinni, hogy az égiek nekem szánták ezt az angyalt. Annyi mindent adott nekem…az örökkévalóság is kevés lenne hozzá, hogy felsoroljam. Még soha nem kaptam senkitől ennyi szeretetet, ennyi törődést…csak tőle. Nélküle egyszerűen…elvesznék…

-Elfáradtál?-kérdeztem aggódva.

-Egy picit-sóhajtott fel halkan-de ez a terhességgel jár.

-Tudod, hogy rám számíthatsz…Ha bármiben segíthetek csak szólj!-simítottam meg puha arcát. Ilyenkor mindig olyan sebezhető , és védtelen volt… Féltem, ha hozzáérek, kárt tehetek benne.

-Éppenséggel…lenne egy dolog…-harapott zavartan alsó ajkába.

-Mi , szívem?

-Tudod, lassan egy éve, hogy együtt vagyunk, de nem csak az történt egy évvel ezelőtt… Egy éve történt az is, amikor elvesztettem az első kisbabámat…-sóhajtotta.- Még mindig emlékszem apró pici arcára, rövid karamellás hajacskájára, és…nem is tudom mi lett vele, miután én meghaltam...Azt szeretném, hogy még egyszer láthassam őt. Utoljára…

-Nem is tudom szívem… Lehet, hogy súlyos lelki sérüléseket okozna neked a találkozás-néztem rá aggódva. Szerettem volna boldoggá tenni, de féltem… Mi lesz, ha olyan érzelmeket vált ki belőle, amitől majd soha nem fog szabadulni? Ha egy életre viselnie kell a találkozás miatt kialakult szörnyű traumát? Nem, ezt nem tehetem vele…nem hagyhatom hogy az egész életét kínok közt élje le.

-Csak az derítsd ki, hogy hová temették! Nekem az is elég lenne-kérlelt tovább. Nem igazán tudtam, mit is kéne most tenni. Mindenképpen boldoggá akartam tenni, de nem akartam kockára tenni az egészségét… viszont, ha nemet mondok, akkor csalódást okozok neki egy életre. Hogy éljek abban a tudatban, hogy cserbenhagytam azt, akit a legjobban szeretek?

-Rendben van Úgy lesz, ahogy akarod..-hoztam meg végül a nehéz döntést

 -Köszönöm! Te vagy a legcsodásabb férj ,az egész világon…-ölelt magához szorosan, mire én is körbefontam apró testét karjaimmal. Tudtam, hogy helyes, amit teszek.  Ennyi mindenképpen kijárt neki azok után, amit értem tett. Családot adott nekem…Egy igazi, boldog családot…és én ezt soha nem tudom majd eléggé meghálálni …