XVI. Fejezet. Első hó

Sziasztok! :)

Meghoztam a karácsonyi rész első felét :) Még egy ilyen fejezet lesz , ha jól tervezem :) Remélem mindenkinek tetszeni fog :)

Puszi!

Carly

 (Carlisle szemszöge)

Másnap a  hatalmas hótakaró látványa fogadott bennünket az ablakon kinézve. Az éjjel leesett az idei év első hava. Varázslatos látványt nyújtott a most hófehér ruhába öltözött erdő ahogyan a kora reggeli köd lágyan magába burkolta .

-De anya, miért kell kabátot venni, ha nem fázunk?-kérdezte kisfiunk, mikor szerelmem ráadta a télikabátot. Olyan megható volt őket együtt látni. Mindig is ilyennek képzeltem el a családomat. Igaz szerelem, szerető , tökéletes feleség, gyönyörű gyermek. Kívánhatnék ennél többet?

-Azért kincsem, mert az emberek fáznak. És ezért nekünk is úgy kell tennünk, mintha zavarna a hideg.

-És hová megyünk?

-A városba. Tudod mi az a karácsony?

-Mi?

-Az, amikor az egész család összegyűlik, és csak egymás szeretetét élvezzük. És nem marad el az apró figyelmesség sem.

-Apró figyelmesség?

-Valamilyen kis ajándék, amit készítesz, vagy veszel a másik embernek. Nem muszáj annak értékesnek lennie, az a lényeg, hogy szívből add...bármi is az-nyomot puszit arcára, majd ő is felvette a kabátját. Én pedig már indulásra készen álltam az ajtó előtt csak arra várva, hogy feleségem belém karoljon. Gyorsan elkészült, és hozzám lépve nyomtam lágy csókot homlokára. Mindig is elcsodálkoztam, hogy azok után, amin emberként átment, még képes volt elviselni egyetlen férfi érintését is. El sem tudtam képzelni, hogy milyen ember az, aki nem tudja megadni a tisztességet egy nőnek. Vagy is most már tudtam...és örülök, hogy többé nem kell látnom az arcát.

-Gyönyörű vagy, mint mindig-mosolyogtam , miközben ujjainkat egymáséba kulcsoltuk, és Esme másik kezével Edward egyik kezét fogta.

-Még mindig zavarba hozol a bókjaiddal-nevette halkan, és szégyenlősen sütötte le szemeit. Hihetetlen milyen szerény volt vámpír létére. Pedig igazán lehetne büszkébb is magára.

-És ha azt mondom, hogy a városban mindenki irigykedni fog rám a csodálatos feleségem és kisfiam miatt.

-Rám meg a férjem miatt.-nyomott most ő csókot ajkaimra.

-Indulhatunk?-jöttek le Elezarék az emeletről.

-Hölgyeké az elsőbbség-nyitottam ki az ajtót udvariasan, majd a hölgyeket előre engedve indultunk el Hoquiam központjába. Kedvesemmel egész idő alatt egymás kezét fogtuk, miközben kisfiunk és a lányok egymást kergették a hóban. Felemelő volt az egész. Még soha nem ünnepeltem meg a karácsonyt, mióta vámpír vagyok .Próbálkoztam néha kisebb karácsonyfát állítani, de a díszítés felénél mindig abbahagytam. Hiányzott belőle valami...valami, ami most hirtelen megvalósult. Egy igazi család. Edward és a lányok önfeledten dobálták egymást hógolyóval, miközben hangosan kacagtak. Esme-vel néha lágy csókokat hullajtottunk egymás ajkaira, miközben egymást öleltük. Nem siettünk. Emberi tempóban sétáltunk a városhatárig.

-Hát, remélem, hogy még látjuk egymást a közeljövőben-búcsúztak Elezarék, amikor elértünk az erdő széléhez.

-Én is nagyon remélem. Te vagy a legjobb barátom. Köszönöm a segítségeteket-mondtam, miközben megsimogattam feleségem vállát, aki lágyan simogatta kisfiunk fejét.

-Nincs mit köszönnötök-mosolyogta Carmen-Mindenesetre... ha netán bővülne a család, szívesen eljönnénk újra. Egy igazi élmény a ti családotokkal lenni-mosolyogta lágyan.

-Azonnal szólunk-bújt hozzám szerelmem mosolyogva.

-Menjünk-szólt családjához Elezar, majd egy búcsúszó után eltűntek az erdő mélye felé.

-Most figyelj kicsim!-hajolt le kedvesem Edwardhoz-A városban nem szabad szabadjára engednünk a valódi énünket. Fogd a kezemet végig, és ne engedd el! Érted?

-Igen , anya-mondta, majd belekapaszkodott Esme kezébe, és besétáltunk a városba.

(Esme szemszöge)

Az egész város tele volt gyönyörű fényekkel. Mindent beborított a hó, és jégcsapok lógtak az összes házon. A kirakatok is gyönyörű díszben pompáztak, de a leggyönyörűbb a főtéri karácsonyfa volt. Legalább tíz méter magas , széles ezüstfenyő volt. Rengeteg gyönyörű dísz volt rajta, ami láthatóan mind kézzel készült. Otthon megmunkált egyedi darabok voltak. Körülötte egy korcsolyapálya volt elhelyezve, amelyen rengeteg ember kacagott, miközben a korcsolyával a jeget szántották.

-Szívem, elmegyek megvenni egy csodaszép fenyőt. Meglesztek nélkülem?-mosolyogta Carlisle.

-Biztos, hogy egyedül mész?-néztem rá mosolyogva.

-Igen. Nem hiszem hogy Edwardot most ez érdekelné a legjobban-biccentett kisfiunk felé, aki lelkesen figyelte a korcsolyázó tömeget .

-Igaz. De siess vissza-nevettem, majd egy lágy csókot nyomott ajkaimra, és eltűnt a tömegben.

-Szeretnél korcsolyázni?-néztem kisfiamra, aki már alig bírt magával izgatottságában. Öröm volt látni, hogy mennyi élet van benne. Lassan, már egy hónapja köztünk van, de még mindig nem hittem el, hogy ő részben Carlisle. Annyira hihetetlen, és csodálatos volt, hogy egy szürreális álomnak tűnt az egész.

-Igen, igen, igen-mondta, majd sietve indultunk meg a korcsolyakölcsönző felé. Mind a ketten kaptunk egy-egy korcsolyát, és kisfiam kezét fogva léptünk fel a jégre. Órákon át korcsolyáztunk. Soha nem korcsolyáztam még, de nagyon hamar elsajátítottam a technikát nem is beszélve kisfiamról. Ebben a pillanatban valaki hátulról megragadta a derekamat, amitől hirtelen lefékeztem. Mikor hátranéztem Carlisle arcát láttam meg a vállam felett.

-Mi tartott eddig?-nevettem halkan.

-Azt nem árulhatom el, csak karácsony estéjén-mosolyogta, majd lágyan megcsókolt.

-Te tudsz korcsolyázni?-kérdeztem.

-Egyszer már próbáltam. De nem igazán ment.

-Lehet, hogy együtt jobban menne-mosolyogtam, mire ő egy éles fordulással elém került. Nem úgy látszott, mint aki nem tud korcsolyázni.

-Nem azt mondtad, hogy...-kezdtem bele, de ő ujjait ajkaimra helyezte, majd egy halk kacagás hagyta el ajkait.

-Ha tudnád, hogy mennyire csodás vagy-mosolyogta, majd karjaiba kapott, és megforgatott a levegőben.

-Egészen profi vagy-nevettem, mikor lerakott.

-Volt időm tökéletesíteni-nevetett, majd a kezemet fogva indultunk egy újabb kör megtételére a hatalma fa körül. Nemsokára beértük Edwardot is. Egész nap ott voltunk. Esteledni kezdett, mire lejöttünk a jégről. Carlisle megtanított rengeteg korcsolyás mozdulatra. Fantasztikus élmény volt. Soha nem volt még részem ilyen karácsonyban. Emberként utoljára gyermekként éreztem magam ilyen felhőtlennek. De Carlsile-lal és Edwarddal minden más. Megvan mindenem, amire csak vágyhatnék. És nekem ez az igazi karácsonyi ajándék.