XV. Fejezet Hazatérés

Sziasztok!!!
Meghoztam az új fejezetet! Remélem mindenkinek tetszik majd! Elárulom, hogy a következő fejezet majd karácsonyos lesz :)
Puszi!
Carly
u.i.: Még egyszer bocsánat a késésért! Szívesen várom a komikat!!!

(Esme szemszöge)

Amilyen gyorsan csak tudtuk, el akartuk hagyni a környéket. Az jár a fejembe, hogy messzebb, messzebb, és még messzebb . El akartam felejteni a történteket. Mindent el akartam felejteni. Csak a szépre akartam emlékezni, de nem ment. A sokk, mindent leblokkolt az agyamban. Nem is figyeltem arra, hogy mit csinálok, csak futottam, futottam, és futottam. Végül lassítottunk a tempón,és megálltunk az erdő közepén. Engem pedig elfogott a zokogás, és arcomat Carlisle mellkasába temettem, miközben továbbra magamhoz szorítva tartottam Edwardot.

-Nyugodj meg kedvesem...most már minden rendben lesz!-suttogta miközben orrát a hajamba fúrta, így nyomva csókot fejem tetejére. Hangja , és illata hatására lassan kezdtem megnyugodni, végül alábbhagyott zokogásom.

-Ha te nem vagy, már nem élnénk-jelent meg egy apró hálás mosoly az arcomon, mikor utolért a sokk utáni felismerés.

-Kárhoztam volna el ott, mint hogy bajotok essen.

-Kik voltak ezek?-tértem rá habozva erre a kérdésre. Nagy levegőt vett, és láttam, hogy ő is elgondolkodik, mit is mondjon.

-Tudod, a vámpírok nem korlátlanul élnek a világon. Ha így lenne, mindenki tudna rólunk. Van egy klán, aki mindent irányít, és mindenki felett rendelkezik. A Volturi a vámpírok királyi családja. A legnagyobb hatalom a mi világunkban.

-És miért akartak ártani Edwardnak?-simogattam meg kisfiam arcát, aki vigasztalóan ölelte át nyakamat.-Mi volt ez az átváltoztatás?

-Van egy olyan törvény, hogy gyereket tilos vámpírrá változtatni. A halhatatlan gyermekek ugyanis fegyelmezetlenek, és közveszélyesek. Nem tudják betartani a a törvényeket és megtartani a titkot. Ezért a Volturi megsemmisíti őket.

-Képesek megölni egy gyereket?-néztem rá elképedten.

-Sajnos igen-mondta szomorúan, miközben ő is megsimogatta Edwardot. El sem akartam képzelni, hogy mi történhetett volna, ha nem tudjuk megmagyarázni ez a félreértést.

-Az a férfi, Aro...ő ismert téged. Nem tűnik tolakodónak ha megkérdezem, hogy mi közötök van egymáshoz?-néztem rá bocsánatkérően kérdésem célzatossága miatt.

-Régen, még nagyon régen, egyszer én is közülük való voltam. Egy ideig , pontosabban 11 évig ott éltem velük, de ember vért akkor sem ittam. Nem tudtak rávenni , hogy elveim ellen szegüljek. Ez valamikor az 1800-as években volt. Nem vagyok büszke arra az időszakomra.-hajtotta le fejét szomorúan, és láttam, hogy azon idők emlékei tényleg nyomasztják őt.

-Sajnálom...-mondtam szomorúan.

-Mit sajnálsz?

-Hát hogy ilyen helyzetbe hoztalak...hogy elszomorítottalak...hogy miattam veszélybe került az egész életünk értelme, a család. Ha nem változtatsz át...akkor talán találtál volna egy csinos vámpírnőt, aki minden tekintetben tökéletes, és soha nem kellett volna átélned ezt.

-Ne beszélj ilyeneket!-mondta elcsukló hangon.-Te nekem az életem közepe vagy...Soha nem találtam volna mást, mert téged akartalak...amióta csak ismerlek...Ha nem változtatlak át, nem az lennék, aki vagyok...nem lenne Edward sem...és nem éreztem volna meg soha az elsöprő szerelem erejét. Ezeket csak is veled érzem-mondta, majd lágyan csókot nyomott ajkaimra. Edward csak mosolyogva nézett minket a karomban ülve. Örültem, hogy itt van . Hogy láthatom mosolygó arcocskáját, rozsdabarna fürtjeit és aranybarna szemeit .

-Szeretlek-mosolyogtam.

-Én is szeretlek. Mindkettőtöket-mondta halkan nevetve.-Induljunk haza. Elezarék már biztosan rettenetesen aggódnak.

-Igen. Mindenütt jó, de legjobb otthon-nevettem, majd egymás kezét fogva indultunk újra futásnak az erdőben...

(Carlisle szemszöge)

Nemsokára elértünk a házunk körüli erdőbe. Már éreztem azt az aromát, amely az olasz erdőkben nem volt. És lassan megéreztem Elezarék illatát is . Ezek szerint már csak pillanatok kérdése és otthon vagyunk. Ennek rettenetesen örültem. Nem is magam, hanem feleségem, és kisfiam érdekében. Tudtam, hogy bár Charles már nem okoz veszélyt, Nora még a közelben van, és bármelyik pillanatban feltűnhet. És ez hiányzott a legkevésbé nekünk.

-Végre itthon-sóhajtott fel ajtónk előtt kedvesem.

-Hála az égnek-mondtam én is, miközben udvariasan kinyitottam előtte az ajtót. Ekkor Esme-t Kate fogta hirtelen karjaiban, és szorosan magához ölelte.-El sem hiszitek mennyire aggódtunk! Azt hittük, hogy többé nem jöttök vissza!

-Néha én sem hittem, hogy hazajövünk-mondta kedvesem elcsukló hangon.

-Edward!-rohantak be nevét kiáltva Irina és Tanya, és azonnal felkapták a földről, majd szorosan ölelgetni kezdték.

-Carmen és Elezar?-kérdezte szerelmem.

-Elmentek az erdőbe sétálni. Teljesen összetörtek. Magukat hibáztatják a történtekért.

-Miért lenne az ő hibájuk?-kérdeztem meglepetten.

-Úgy gondolják ha itthon lettek volna, talán tudtak volna segíteni rajtatok. És most, hogy azt hiszik, hogy meghaltatok...magukat okolják .

-Semmi okuk erre-mondtam. Hisz, ha itt is lettek volna, ők is bajba kerülnek velünk együtt. Semmiben nem hibásak. Senki nem gondolta, hogy ez fog történni.

-Mikor jönnek vissza?-kérdezte Esme.

-Már egy órája elmentek. Szerintem nemsokára hazaérnek-mondta Kate, majd mind a hatan leültünk a kanapéra és mi elmeséltünk mindent ami Olaszországban történt. Fél óra múlva pedig nyílt az ajtó, és Carmen mosolyogva rohant oda Esme-hez.

-Hát itthon vagytok?-kérdezte izgatottan, miközben átölelte kedvesem.

-Igen...annyira féltem-mondta szerelmem meghatottan.

-Carlisle, azt hittük, nem látunk többé-lépett hozzám Elezar miközben megveregette a vállamat.

-Sajnos néha mi is azt hittük-mondtam lehajtott fejjel.

-Sajnáljuk, hogy miattunk ilyen helyzetbe kerültetek-mondta szerelmem bocsánatkérően.

-Ti kértek bocsánatot?- mosolyogta Carmen-Inkább nekünk kéne, hogy nem voltunk mellettetek.

-Hála az égnek, senkinek nem esett baja. És ami megtörtént azon nem lehet változtatni-mondtam mosolyogva.

-Még ez a szerencse-mondta Elezar, majd mindenki helyet foglalt a kandalló előtt. Egész este beszélgettünk a lobogó tűz mellett. Kiderült, hogy holnap indulnak haza Alaszkába, így felidéztük az elmúlt hetek kellemes emlékeit.

-Nem is tudom mi lett volna ha akkor nem jöttök el hozzánk-mosolyogtam megkönnyebbülten a mai napon történtek után. Nagyon nagy segítség voltak nekünk a nehéz időszakban.

-Pedig milyen negatívan indult az egész-nevetett fel halkan barátom.

-Igen...be kell vallanom, abban a helyzetben nem sok jót jósoltam .

-Pedig olyan sok csodát éltünk át veletek-mosolyogta Carmen.-Soha nem láttam még ilyen gyönyörű, tiszta, igaz szerelmet mint a tiétek. Senki nem érdemelte volna meg jobban ezt a gyermeket, mint ti.

-Ti is ugyan úgy megérdemelnétek egy ilyen ajándékot-mosolyogta kedvesem, miközben lágyan mellkasomnak dőlt.

-Tényleg...nemsokára itt a karácsony!-mosolyogta Kate.

-Már alig várom-nevetett Tanya.

-Ez lesz Edward első karácsonya is-mosolyogta kedvesem.

-Ez pedig rettentő nagy dolog-mosolyogta Carmen.

-A legfontosabb dolog egy kisgyerek életében-mondtam , majd lágy csókot leheltem kedvesem homlokára. Ezt követően körbepillantottam az én kis családomban. Ez volt a mi kis világunk. Esme és Edward az életem közepét jelentették. Bár titkon reméltem, hogy egyszer majd még jobban bővülni fog ez a kis kör. Szívesen láttam volna egy kislányt is a mi Edwardunk mellett. És biztos voltam benne, hogy egyszer majd eljön ennek is az ideje...hogy a jövőévi karácsonyt, már ne hármasban, hanem négyesben ünnepeljük...