Elhagyva XLV. Fejezet

Sziasztok!

Ha kicsit késve is, de itt termettem a frissel :) Mint mondtam, Aurora lett ennek a fejinek a mesélője, és a mostani rész teli lesz történésekkel. Hozzátenném, kiraktam oldalra a felnőtt Aurora és az újonnan megjelenő fontosabb szereplők képeit is! U.I.: Mindenkihez sietek pótolni!

Puszi! Carly

~*~

(Aurora szemszöge)

-Valami baj van?-simította meg arcomat Nocte.-Annyira bánatosnak tűnsz mostanában, mintha történt volna valami. Nem ilyen az én Aurorám.

-Ne is mondd-sóhajtottam halkan.-Mostanában annyi minden eszembe jut a múltból…a szüleimről…már tizenhárom év telt el.

-Tizenhárom év-mondta ismét.-De ha nem lett volna mindez, mi sem ismerjük meg, milyen a vonzalom, a minden felett álló szerelem. Mi sem találkoztunk volna.

-Tudom-pillantottam a szemeibe.-Nélküled nem is bírtam volna, amin keresztül mentem. Ha nem lennél…

-Ne is mondj ilyet!-csitított.-Mindig itt leszek melletted. Emellett a csodálatos, pirult arcú-nevetett halkan-, tengerszín szemű lány mellett. Az én farkasommal…-hajolt hozzám puhán, majd ajkaival halovány puszit nyomott ajkaimra. Annyira hihetetlen volt, mikor hozzám ért. Semmilyen más érzéshez nem volt hasonlítható, mintha már semmi más nem tartott volna a földön. Bármit megtettem volna érte, bármi lettem volna miatta. Barátja, szerelme, védelmezője…mindene.

-Aurea! Nocte!-szóltalt meg Rawant.-James már elindult. Indulás mindenkinek! Ma vámpírt látott Hoquiamnél.

-Azonnal-álltunk fel a mező puha talajáról.-Mennünk kell!

-Sajnos-sóhajtottam, majd futásnak indultunk, és pillanatok múltán át is öltöttük bundás, állatias külsőnket.

Soha nem szerettem ilyen lenni. Ölni, mintha más misztikus lénynek nem lenne itt helye a világon. Vámpír, de mit ártott minekünk, szintén démoni teremtményeknek? De mi miatt voltam mégis itt? A futás élménye mindig csodálatba ejtett. Ilyenkor mindent elfeledtem, ami történt, és semmi nem nyomta a lelkemet. Imádtam.

Mintha a számból vetted volna ki a szót- mormolta Nocte.-Én is imádom a futást, más miatt nem is érdemes váltani.

Tudom-kuncogtam.-Más miatt te sem lennél itt.

Eltaláltad-termett hirtelen mellettem. Krémszínű bundája súrolta az oldalamat, amitől hirtelen annyira megrémültem, hogy majdnem elbotlottam a mancsomban.-Mi miatt ijedezel?

Nem vicces-mordultam.

Bocsánat-hajtotta hátra a fülét.-Én nem…

Semmi baj-nevettem halkan, majd témát váltottam volna, ám ebben a pillanatban értük utól a falkánkat.

Hál’ Istennek!-fújtatott James.-Már azt hittem, nem találtok ide.

Már itt vannak-csitította Dr. Lucien. Bár James volt az alfa, az omega Charles Lucien volt, aki nyugalmat teremtett. Nem mellesleg Ő Noc apja is, ami miatt mindennél jobban tisztelem. És Nocte omega vérvonala miatt nem nézi jó szemmel James a szerelmünket. Valami miatt én lettem a béta már a váltásom napján, mert állítólag nemes vérvonalam van. Micsoda elmélet…

Itt vannak-mordult fel James-Elkapni mindkettőt!

Istenem, mi ez?-hallottam meg valamilyen női hangot, mire nem tudtam mit mondani. Más női falkatag nincsen rajtam kívül.

Te is hallottad, amit én?-pillantottam Noc-ra.

Nem, semmit-mondta. De én nem értettem, mi volt; amit hallottam. Mintha ismét tizenhárom évvel fiatalabb lettem volna, mert…mintha anyáé lett volna a hang, amit hallottam.

Hamarosan minden eltűnt, ami utunkat állta; és immár semmi nem szabott számomra határt. Futottam, mintha szárnyaltam volna. De ölni nem…nem bírtam.

Aurea-mordult fel James.-Te állsz ott mellettük! El kell ejtened!

Nem!-mondtam keményen, mire James alfa hangon mordult rám ismét.

Csináld, ha mondom!-nem tudtam mit tenni. Tennem kellett, amit mondott.

Hatalmas lendülettel rántottam le a női vámpírt, majdnem felkarmoltam a talajt teljes hosszában. Hiába nem bírtam ölni, most muszáj volt. Már majdnem megtettem, mikor…

Megpillantottam, kit is ejtettem rabul hatalmas mancsaimmal. Karamellaszín haja, tejfehér bőre; mintha a múltba repített volna; szemei félelemtől telten csillámlottak, mint amikor fára másztam; el sem hittem amit láttam.

Anyu…

Aurora-hallottam meg elhülten kimondott nevem. Nem bírtam elhinni,amit hallottam. Amint rájöttem, mit készültem tenni…mintha nem is én lettem volna.

Oldalra pillantva láttam, amit James apura mér hatalmas erejű, csattanó karmolásokat. Nem bírtam tétlenül itt állni.

Azonnal nekiiramodtam, és James-nek mentem, mire Ő azonnal rámtámadt. Nem, mintha ölni bírt volna falkabelit.

Mit csinálsz, kisasszony!?-mart újra a lábamba.-Mit hittél?

Nem ölheted meg-nyüszítettem.-Nem!

Ereszd el, James!-mordult fel Nocte.-Ne bántsd!

Ellenem fordult-szorított ismét a harapásán.-Mi miatt, Aurea?! Mi miatt?

Ők a szüleim-mondtam szinte sírva. Ekkor mintha valamilyen villám hasított volna kettőnk közé. Hirtelen elhátrált mellőlem, mire ismét talpra tudtam állni.

Esme?-mondta, mintha nem hinne annak, amit lát. De ami furcsa volt; valahonnal tudta, anyunak mi a neve.-Esme Platt? Kicsim?

-Apa?-mondta hitetlenül anya.-James Platt?

Nem értettem, mi történik. Anyu? James? Mint család? Nem hittem a fülemnek...