Elhagyva XXXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Meg is érkeztem a következő fejezet ami romantikusabb, és kicsivel rövidebb is, de már nem akartam belevenni a következő fejezet szomorú hangulatát. Szerintem lesznek páran, akik emiatt meg fognak ölni, de remélem, azért mindenki tudja, hogy nem szoktam sokáig kínozni a szereplőimet. 

Puszi!

Carly :)

(Esme szemszöge)

Mikor a nap már lemenőben volt, én is elindultam az otthonunk irányába. Nem szerettem volna, ha rámsötétedne, hiszen nem valami biztonságos éjjel az erdőben sétálni, és Carlisle is szeretné, ha hamarosan otthon lennék. Már az alkony is majdnem leszállt, mikor megpillantottam a házunkat az erdei tisztáson. Ilyenkor mindig megkönnyebbült a lelkem.

-Mama, mama-szaladt elém kislányom.-Mama, mit vettél?

-Mindenféle finomat-mutattam meg a teli kosarat.-Mit szeretnél enni?

-Bármit-mondta lelkesen.-Minden amit csinálsz, az finom.

-Aranyos, amit mondasz-simítottam meg pici arcát.-De „bármit” nem könnyű csinálni. Inkább valamilyen husira gondoltam, mit mondasz?

-Jó lenne-mondta lelkesen.-Csirke?

-Mi más lenne-nevettem halkan.-Hamarosan elkészül.

-És ha a mama ilyet mond-termett mellettem szerelmem-, az mindig meg is valósul.

-Túlzol-pusziltam meg az arcát.-De emiatt imádlak.

-Minden rendben ment?-pillantott rám aggódva.-Nem volt túl nehéz cipelned, amit vásároltál?

-Ha nem lennél, ki kéne találni-nevettem halkan.-Minden rendben volt, nincs mitől félned. Mindössze kicsit lassan haladtam, mert páran megállítottak az utcán.

Carlisle mindennél jobban féltett, a halhatatlanságát is odaadta volna, ha azzal minden bajtól megóvott volna, ami a világon van. De én is és Ő is tudtuk, hogy semmit nem lehett tenni az ellen, amit nem tudunk előre.

-Rendben van-simította meg az arcomat.-Amíg te mindent elkészítesz, mi még játszunk valamit a Kis csillaggal.

-Jaj, milyen jó lenne-lelkesedett Aurora.-Indulhatunk?

-Ez nem is kérdés-nevetett fel szerelmem, mire sietve indultak el kislányunk szobája felé. Én is nekiálltam a főzésnek, és miközben kavargattam a fövő levest, néha akaratlanul is megcsapta a fülemet az önfeledt nevetés, amit az emeletről hallottam.

Szerelmem mindig lenyűgözött apai viselkedésével. Annyi mindent tett érte és értünk, amit semmilyen más ember nem. Nála nem létezett szeretet teljesebb lélek a világon, hiába vallotta, amit vallott. A lelke itt maradt velünk.

Nemsokára el is készültem, és Aurora hamar meg is ette az elé kirakott tányér tartalmát. Már meglehetősen éhes lehetett a mai önfeledt játék után, és hamar ki is merült. Fél órán belül már a paplan alá bújva hallgatta tőlem esti meséjét.

-Na, most már ideje aludni-tettem le a könyvet.-Holnap oviba kell menned, nem lehetsz fáradt.

-Rendben, mama-ásított aprót.-Szép álmokat!

-Neked is, tündérkém-nyomtam puszit az arcára, majd néma csendben kezdtem el sétálni a saját szobánk felé. Már nem is tudom, mikor volt, amikor piciny lányom megkapta a saját kis kuckóját. Én annyira szerettem volna, ha továbbra is velünk alszik, de Carlisle és én is tudtuk, hogy enélkül nem tanulna önállóságot.

-Elaludt?-pillantott rám kíváncsian.

-Nehezen-bólintottam.-Kicsit nyugtalanul alszik nélkülünk.

-Ez természetes egy ilyen kislánynál-ölelt magához, mikor melléheveredtem.-De muszáj megtennünk. Nem aludhatsz mindig mellette, mikor felnő.

-Tudom-sóhajtottam. Nem volt könnyű elfogadnom a tényt, miszerint Aurora hamarosan fel fog nőni. Miután már nem lehet többé kisbabám, számomra Ő volt az én kislányom, aki szerettem volna, ha soha nem nő fel. Szerettem volna, ha örökké mellettünk marad, és soha nem repülne ki a családi fészekből.

-Figyelj-simította meg az arcomat.-Mi lenne, ha romantikáznánk kicsit? Szerintem…ellazítana-puszilta meg a homlokomat.

-Nem is tudom-sóhajtottam halkan.-Aurora itt van a mellettünk álló…szobában-akadt el a szavam, mikor ajkai útnak indultak a nyakamon. Még mindig csodálatba ejtett hűvös érintése, mintha nem ez lenne a természetes lassan már öt éve. Mintha még mindig az a nő lennék, akivel annak idején összeütközött az utcán; aki akkor fiatalos hevével vetette bele magát a szerelembe; akiből ennyi idő alatt felelősségteljes anya vált.

-Kicsi lány még-nevetett fel halkan.- De nem szeretném, ha kihülne a fürdőd, amit engedtem.

-Ennek nem mondhatok ellent-kuncogtam én is, majd a karjaiba kapva indult el velem a mellettünk lévő fürdőszoba felé.

Ahol hüvös ujjai megérintették a bőrömet, mintha szikrák pattantak volna ki a testemből, annyira perzselt engem ez a mámorító érzés. El sem tudtam képzelni, neki milyen érzés lehet mindez, hiszen elmondta, mennyivel másabb neki minden érintés, mint emberként. Vajon mi járja át a testét, mikor megérint? Miben másabb neki velem lenni, mint nekem vele?

-Mint töröd a fejed?-állított lábaimra, miközben elkezdte lehámozni magáról a hófehér inget, amit a mai nap viselt.

-Semmi különös-ocsúdtam fel, ám azonnal vissza is zuhantam, amint megláttam fedetlen márvány mellkasát.

-Elbűvölő vagy-túrt bele a hajamba, miközben ajkait puhán csókra irányította.

Eközben én is elkezdtem megszabadulni a testemet borító selyemruhától, majd pár határozottabb mozdulattal megszabadultam a melltartómtól is, és halk sóhaj kíséretében merültem el a bőrömhöz képest még most is forró vízben.

A fürdőkádban minden tele volt szórva hatalmas, piros rózsaszirmokkal, a peremére pedig aprócska illatgyertyák voltak helyezve, amik még intenzívebbé tették az amúgy is meghitt pillanatot. Miközben Carlisle lassan az ölébe húzott, fejemet puhán a vállára hajtottam, majd a mellkasának dőlve pihegtem a forróság és a jég kettősében.

-Mi van Elezarral?-ötlött eszembe hirtelen.-Mikor jön haza?

-Holnap-válaszolta, miközben egy rózsaszirommal végigsimította az arcomat.-Itt akar lenni, mikor Aurora elfújja az öt gyertyát a tortáján.

-Milyen kedves-sóhajtottam, mikor ajkai éppen csak elsiklottak a verőerem mellett.-Rá mindig számíthatunk, ha baj van.

-Emiatt vagyunk mi is itt-fordított maga felé, miközben mélyeket szippantott bőröm illatából.-Annyira csodálatos az illatod.

-A tiédre sincs panasz-karoltam át.-Mint a friss tavaszi szellő…vagy inkább a frissen kinőtt fenyőfa illata.

-Szeretlek, én egyetlen Esmém-nézett mélyen szemeimbe.

-Én is szeretlek-húztam végig ujjaimat tökéletes arcvonalán.-Én megismételhetetlen Carlisle-om.

Nem bírtam megállni, hogy az arcomon le ne cseppenjen néhány apró könnycsepp. Talán sosem gondoltam volna, hogy ilyen huszonhatodik születésnapom lesz, de ennél szebben nem is ünnepelhettem volna ezt a napot. Mert akiket szeretek, azok mind itt vannak körülöttem, és másra nincs is szükségem ezen a világon, mint a családomra. Ennél több nem is kell…