XXXIII. Fejezet A bizalom útján

Sziasztok!

Előre is bocsánat a függővégért :D Remélem nem esztek meg érte :D

Kicsit rövidke, és azért is bocsánatot kérek, hogy mostanában mindig az időhiányra hivatkozok, de sajnos így van...:S A jövőhéttel együtt (ami elég húzós lesz) három hete áll fent ez az állapot a suliban. Hála az égnek nemsokára (laza két és fél hónap múlva) nyári szünet, és minden megoldódik :D

Puszi!

Carly :D

 (Esme szemszöge)

...Féltjük a gyerekeinket, hiszen ők mi vagyunk. Ha csak egy  karcolás is esne rajtuk…-mondta kedvesem, miközben légzésem lassan visszaállt a normál ütembem, és pár nagyobb légvétel után sikerült visszavennem az uralmat a saját testem felett. De ami meglepett, hogy a mondat után látványosan megváltozott becsmérelőnk arca. Hirtelen érte a felismerés, mi is történik körülötte.

-Egy vámpírsereg?... Még is mit jelent ez?-kérdezte döbbenten.

-Azt, hogy meg kell védenünk a város …bármi áron -mondta Carlisle határozottan-Nem hagyhatjuk, hogy elérjék a keleti határt…

-De hisz az hatalmas…még is hogy?

-Ha összefogunk, akkor képesek vagyunk megoldani…mi ismerjük mire képes a fajtánk, és tudjuk mi az, amit egy fiatal vámpír önfejűen képes megtenni…

-Ezt meg hogy érti?

-Fiatal vámpírok vagy újszülöttek. A fajtánk egy hónapnál fiatalabb tagjai. Fegyelmezetlenek, és kiszámíthatatlanok, de épp ez a kiszámíthatatlanság teszi őket kiszámíthatóvá. Mindig a saját fejük után mennek, és nincs, ami megállítsa őket…-mondta szerelmem, mire  alig észrevehetően , de végigfutott a hideg a hátamon.

-Rendben van…-nyújtotta felénk kezét, mire Carlisle is készségesen adta oda sajátját,és tudtam az egyezség végre megköttetett. Örültem…Nem is tudom, hogy minek, de örültem.Talán annak, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk ennek az egész rémálomnak a végéhez.Ahhoz a ponthoz, amikor végre minden a helyére kerül…

(Carlisle szemszöge)

Késő délután értünk haza a házunkba. Hosszú nap volt a mai, és ha fizikálisan  nem is, de mentálisan elég fárasztó volt mindkettőnknek, de még is mosolyogtunk. Mosolyogtunk, mert tudtuk, hogy jó úton haladunk.

-Carlisle…-fordult hozzám szerelmem csillogó szemekkel.

-Mi a gond édesem?-kérdeztem

-Semmi csak…szeretnék kérdezni valamit- helyezkedett el az ölemben.

-Kérdezz bátran… tudod, hogy meghallgatlak-simítottam meg az arcát.

-Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy az újszülöttek fegyelmezetlenek és veszélyesek?

 -Igen, ez így is van-mondtam határozottan.

-De ha visszaemlékszel, én nem voltam ilyen…-ahogy ezt kimondta, rögtön rájöttem, hogy igaza van. Próbáltam visszaemlékezni agresszív megnyilvánulásokra, vagy bármi más fajtabeli viselkedésre, de nem ment. Az első pillanattól kezdve teljesen olyan volt, mintha nem is vámpír lenne…inkább,mint egy …

-Te már akkor is egy angyal voltál...Egy gyönyörű, vonzó angyal. –nyomtam gyors csókot ajkaira.

-Kizárt, hogy angyal lennék-sütötte le szemeit szégyenlősen.

-Miért is?-simítottam végig gerince vonalát.

-Mert nincsen szárnyam…-nézett rám megszeppenve. Istenem, az arca teljesen olyan mint egy gyermeké.

-Imádom benned ezt a szerény kislányt-mosolyogtam egy újabb csók után.

-26 évesen nem vagyok olyan „kislánynak” mondható-kacagta halkan.

-De ha úgy nézzük, hogy én közel háromszáz éves vagyok, akkor hozzám mérve az vagy -koppintottam az orrára játékosan, mire ő tettetett morcosságal fonta össze mindkét karját, így gondoltam… én is belemegyek a „játékba”.

-Bocsáss meg anyu én nem akartam gonosz lenni-biggyesztettem le alsó ajkam, mire ő hangosan nevetni kezdett.

- Tudod, hogy nem tudnék haragudni rád-karolta át a nyakamat.

- Tudom…-simítottam végig az oldalát, amitől egy pillanatra megakadt a lélegzete. Szerette, ha testének ezt a részét simogatom. A háta és az oldala voltak a legérzékenyebb  területek, és én ezt gonosz módon mindig ki is használtam.

-Carlisle, ezt most ne!-csapott rá a kezemre kacagva.

-Miért?

-Nem lenne jó, ha így találnának ránk…-sütötte le a szemeit szégyenlősen.

-Szerintem…,az erdő közepén senki nem keres minket-simítottam meg az arcát. Olyan kis visszafogott volt néha… Pedig pontosan tudom milyen a vadmacskaénje.

-De…most akkor sem lehet-harapott alsó ajkába zavartan. Látszott rajta, hogy nyomja valami a lelkét, de még sem mondja el.

- Szívem, ha valami baj van ,nekem bátral elmondhatod…-mondtam bíztatóan.

- Nincs semmi bajom. Hidd el…Minden rendben …

- Látom rajtad, hogy nyomaszt valami…-simogattam meg aggódva-Sokkal jobb lenne, ha kiadnád magadból…

- Hát jó...-sóhajtotta-Megint babát várok…

XXXII. Fejezet Ellentétek

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet :D Sajnálom, hogy ennyi ideig húztam a felrakását, de tényleg nem volt időm, akármennyire is szerettem volna :) Lehet, hogy kicsit rövidke is, de nem akartalak titeket tovább várakoztatni :D

Remélem mindenkinek tetszeni fog :D

Puszi!

Carly :D

(Carlisle szemszöge)

A reggel közeledtével úgy éreztem erősebb vagyok, mint valaha. A családom elvesztésétől való félelem azt mondatta velem: Ne add fel! Még nem lehet itt a vége.

Nem hagyhattam, hogy ez az éjszakánk, az utolsó együtt töltött éjszakánk legyen. Nem hagyhatom, hogy többé ne kelljen fel a nap az égen. Nem lehet vége az örökkének …

-Hány óra van?-nézett rám szerelmem érdeklődve.

-Mindjár hat-válaszoltam, majd az órámat visszahelyeztem a szekrényre és  ismét hozzá bújtam. Csak figyeltem apró rezdüléseit. Úgy éreztem, minden egyes mozdulata ajándék.

-Nemsokára mennünk kell-mosolyogtam, miközben arcából kisöpörtem egy oda nem illő haj tincset.

-Tudom…-sóhajtotta halkan-bár szívem szerint megállítanám az időt.

-Ha lehetőség lenne rá, én is megtenném…-öleltem magamhoz-, de most tényleg muszáj lesz felkelnünk-húztam végig ujjam selymes bőrén.

-Rendben van…-nézett szemeimbe elfogadóan, miközben gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

-Tudod, hogy ennek nem tudok ellenállni-suttogtam mosolyogva.

-Próbállak meggyőzni-nevetett fel halkan.

-Szeretem ha győzködsz-búgtam a fülébe csábítóan.

- Ki is mondta, hogy fel kéne kelni?-kuncogta.

- Van, aki ilyen szörnyűséget mondott?-csókoltam meg lágyan.

- Ezek szerint nekem kell komolynak lennem-sóhajtotta-Carlisle, ki az ágyból!-nézett rám tettetett szigorral.

-Biztos?-néztem rá megszeppenten.

-Igen, biztos-nevette ismét-Gyerünk!-mondta , mire mind a ketten gyors öltözködésbe kezdtünk. Nemsokára el is indultunk a farkasokkal megbeszélt találkozóhelyre. A mező nem messze Forks határain kívül terült el. Semlegesnek számított a szerződésünk szempontjából, így ez tűnt a legmegfelelőbb helynek a tárgyalásra. Mire megérkeztünk, a feszültség már az eget súrolta. És csak azt vettem észre, hogy szemben állok nyolc hatalmas,  ugrásra kész vadállattal…

(Esme szemszöge)

A köztünk kialakult csend ijesztő volt. Az egész falkányi hatalmas farkas látványa szavakkal leírhatatlan volt. Minhta a saját kivégzésemen lettem volna. Elég volt egyetlen rossz mozdulat ahhoz, hogy hatalmas állkapcsok szorítása közt találjam magam. Semmi esélyünk nem volt ekkora fölénnyel szemben.

 -Köszönöm, hogy eljöttetek! - kezdett bele kedvesem nyugalommal teli hangon-Mint már mondtam, egy olyan problémával állunk szemben, amivel még nem találkoztunk... Legyen az halandó, vagy halhatatlan, ha ez a dolog nem fut akadályba, megállíthatatlan , végzetes következményekkel járhat-mondta komolyan, mire a farkasok torkából hangos morgás tört elő. Ijedtemben észre sem vettem, hogy ekkor olyan szorosan markoltam meg Carlisle kezét, hogy  attól féltem, kárt teszek benne... de ami ez után következett az még meglepőbb volt. A farkastömeg mögül egy sötétebb bőrű , izmos férfi lépett elő. Zöld szemei , fekete haja egyértelművé tette, hogy nem közülünk való, de valamiért…még sem volt emberi…

-Pontosan mik is lennének azok a végzetes következmények?-kérdezte  mélyen csengésű hangon.

-Ártatlan emberek ezrei halnának meg…olyan emberek, akik mit sem tudnak ennek a világnak a létezéséről…

 -És azt honnal tudjam, hogy megbízhatuk egy magukfajta vérszívóban?-nézett ránk lealacsonyítóan.-Hiszen, lehet, hogy ellenünk fordulnak…a kis barátaik múltkor is nagy fejtörést okoztak nekünk nekünk.

- Akárhogy is nézzük, én is beszélhetnék a bizalmi gondjainkról-sziszegte Carlisle-A mi családunknak  köze sincs  azokhoz a nomádokhoz, akik miatt most ilyen helyzetben vagyunk. Még a feltételezés is sért…-tört fel mellkasából egy haragos morgás.

-Carlisle, ne csináld!-simogattam meg a vállát. Nem akartam, hogy olyat tegyen, amit később ő is megbán.

-Igaza van az asszonyodnak…úgy is te jársz rosszul… Maguk akkor is ugyanolyan lélektelen szörnyetegek, mint a többi…akármit is próbálnak velem elhitetni. Hiszen… a vér nem válik vízzé…-nevetett fel keserűen.

-Hogy mondta?-néztem rá meglepetten-Na idefigyeljen! Elég volt! Elősször is, ha nem venné észre, akkor bennünk semmi rossz indulat nincs…

-Esme, ne…!-fogta meg a kezem, de én gyengéden lefejtettem magamról ujjait.

-Ezt bízd rám Carlise…Nos, ott tartottam, hogy maga nem csak hogy rosszindulatú, de nem képes felfogni, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a többi „vérszívó” , hogy az ön szavaival éljek. Ilyen nehéz megérteni, hogy én egy anya vagyok? Ilyen nehéz megérteni, hogy nekem is van lelkem? A két gyerekünk Alaszkában van, és attól félnek, hogy soha többé nem látnak minket. Tudja, milyen érzés ez? Attól rettegni, hogy egyedül marad a világmindenségben… Nincs is annál rosszabb…-miközben ezen szavak elhagyták ajkaimat teljesen átjárta a testemet a félelem és a düh kavargó kettőssége. Féltem, hiszen ha túllépek egy határt, az életemmel fizetek érte, de ezt a sértést eltűrni, már én sem voltam képes. A mi családunk nem olyan, mint a Charles-hoz hasonlók. Lehet, hogy az előbb én mondtam Carlisle-nak, hogy nyugodjon meg , de azt elviselni, hogy velünk együtt a gyerekeinket is becsméreljék, egy anya sem bírja elviselni.

-Ó, szóval a a kis-vámpírok nincsenek háztájékon-nevetett fel keserűen-Még is.. mi lehet olyan veszélyes, hogy a drágalátos szülők otthagyják a csemetéiket a világ másik végén?-mondta, mire olyan düh lett úrrá rajtam, hogy szerelmemnek minden erejére szüksége volt, hogy egyhelyben tartson. Ha nem szorít magához teljes erejéből, biztos, hogy nekiesek annak a férfinak.

-Talán az, hogy egy egész seregnyi vámpír garázdálkodik a környéken. Maga is észrevehette már, hogy egyre több rejtélyes gyilkosság történik az elmúlt hónapban. A Forks környéki városok rettegnek, mert az újságok mindenütt egy jól felszerelt sorozatgyilkosról írják cikkeiket. De itt semmilyen sorozatgyilkosról nincs szó. Csak egy bosszúszomjas vámpírnőről, aki a mi családunknak akar ártani…és ebből is látszik hogy mások vagyunk. Féltjük a gyerekeinket, hiszen ők mi vagyunk. Ha csak egy  karcolás is esne rajtuk…-mondta kedvesem, miközben légzésem lassan visszaállt a normál ütembem, és pár nagyobb légvétel után sikerült visszavennem az uralmat a saját testem felett. De ami meglepett, hogy a mondat után látványosan megváltozott becsmérelőnk arca. Hirtelen érte a felismerés, mi is történik körülötte.

-Egy vámpírsereg?...

Könyvajánló :)

Sziasztok!
Végre visszajöttem , és rögtön ajánlanék nektek egy könyvet :)

A címe: Ha a helyén van a szíved
És egy kis leírás rólad:

Carolyn Jourdannek mindene megvolt: Mercedes, fényűző estélyek, divatos ruhák. Washington D.C. legelőkelőbb köreiben mozgott, híres politikusokkal érintkezett, és a Capitoliumban dolgozott. Meg akarta váltani a világot.
Aztán az édesanyja szívrohamot kapott. Carolyn hazautazott Tennesseebe, hogy segítsen háziorvos édesapjának a praxis fenntartásában. Pár napra átveszi a recepciósi feladatokat, amíg az édesanyja fel nem gyógyul, hitte ő. Ám a napokból hetek lettek.
Carolyn munkája ezek után abból állt, hogy veszélyes anyagnak számító testnedveket takarítson fel; egy henteskés nagyságú csontszilánk láttán is megőrizze a hidegvérét; különbséget tudjon tenni „fájdalom”, „rándulás”, „ficam” meg a többi megfejthetetlen orvosi szakkifejezés között; és gondját viselje a beszédes Miss Hiawathának, aki minden nap ingyen látogatja a doktor urat.
Jourdan végül eladta a Mercedest, és megelégedett egy húszéves dzsippel is. Kiskosztümjét műtősruhára cserélte. És az volt a legkülönösebb az egészben, hogy mindezt szívesen tette. Fáradhatatlanul és zokszó nélkül dolgozó édesapját látván rájött, mi az, ami igazán naggyá tesz egy embert: a nap huszonnégy órájában szolgálatban lenni, eltűrni a helyi drogfüggő telefonos zaklatásait, figyelmesen végighallgatni Miss Hiawatha mondókáját. Minden nap bemenni a rendelőbe, és ellátni Strawberry Plains lakosait, akár fizetnek érte, akár nem. A lány ráébredt, hogy így tudja igazán megváltani a világot – a szülővárosában – az édesapja oldalán.

Forrás: www.bookline.hu

Hát ez lenne :D
Nekem nagyon tetszik , és már olvasom is :D
Puszi!
Carly :)

u.i.: A friss nem tudom mikorra várható , de próbálok sietni...

Díj!

Üdv!
Nagyon szépen köszönöm a díjat Juliet-nek :D
Nagyon kevés időm van , így most nem taglalom, de akiknek továbbküldöm:
-Alice656
-Esme
-Froeira

Puszi!
Carly :)

Értesítés!

Sziasztok!


Nem kell megijedni, ez a hír egyáltalán nem biztos, de valószínűleg a heti friss elmarad egy kisebb utazásom miatt :)
A hetem tömve van előreláthatólag dogákkal, és a suli az mindenképpen fontos, így nem hanyagolhatom a tanulást főleg, hogy komolyabb jövőt szánok magamnak, de a hosszú hétvégét sem töltöm itthon... :S
Tényleg nagyon sajnálom, de legalább az utazásomnak pozitív oka  lesz :D
Azért remélem, hogy  sikerül elkészítenem a fejezetet péntekig :)
Sietek ahogy csak tudok!
Puszi!
Carly :D

U.I.: Remélem tetszik az új fejléc :D úgy tervezem egy darabig ez lesz a "porondon" :)

Kép :)

Sziasztok!
Ma délután volt egy kis időm, és csináltam egy Carlisle/ Esme esküvői képet :D
Egy titkot elárulok, egyszer ez a kép még fel fog tűnni a történetben :D
Remélem tetszik majd nektek :D
Puszi!
Carly :D