Gyógyító szerelem II. Fejezet

Sziasztok!

Mivel volt egy kis időm , sikerült elkészítenem a második fejezetet  :) Ha rövidnek tartjátok az azért van, mert nem akarom előre lelőni a lényeget, és így kisebb dózisokban kevésbé lenne feltűnő egy-egy dolog. Természetesen lesznek hosszabb fejezetek is :)

Jó olvasást!

Puszi!

Carly :)
u.i.: aki nem olvasta az előző fejezetet, az az ezelőtti bejegyzésben megteheti :)

Valami megváltozik

(Carlisle szemszöge)

-Tudom, hogy nem bízik bennem… És azt is tudom, milyen szörnyű dolgokon mehetett keresztül-sóhajtottam.-De higgye el nekem, hogy nem minden férfi olyan, mint amilyennek hiszi. Ezt garantálhatom-simítottam meg karját biztatóan, majd a levett mintával sietve indultam meg a labor felé…

Csak remélni mertem, hogy az eredmények negatívak lesznek. Egy orvosnak soha nem öröm pozitív eredményt közölnie egy beteggel… De most valami  más volt…Más volt, de nem tudtam, hogy mi.

-Itt vannak az eredmények, Dr. Cullen. Mindegyik negatív-adott a kezembe a főnővér egy vaskos mappát.

-Komolyan?-kérdeztem hitetlenkedve-Ez teljesen biztos?

-Ha nem hiszi ,nézze meg a saját szemével-mondta, mire én azonnal olvasni kezdtem. Hihetetlen volt, de igaz. Minden egyes eredmény negatív volt…minden fertőzést kizártunk…

-Köszönöm, Mrs. Johnson-hálálkodtam egy széles mosollyal az arcomon.

-Nincs mit, Dr. Cullen-legyintett.

Rettenetesen boldog voltam. Tudtam, hogy mivel komolyabb baja nincs, jelentősen nőtt  a teljes lelki felépülés esélye .  Nem kell majd agresszív gyógyszereket alkalmaznunk súlyos depresszív mellékhatásokkal, amelyek csak rontanának az életminőségén….Egyszerűen csak meg kell hallgatni…

(Esme szemszöge)

Tudtam, hogy beszélnem kell valakinek a történtekről…Legbelül mardosott a magány, de egyszerűen nem tudtam felszínre hozni, amit éreztem. Az elmém egy láthatatlan burokkal védekezett minden  ellen, és hiába küzdöttem…csapdába estem…

-Jó hírem van, Ms. Platt. Szerencsére  nem szenvedett semmilyen  maradandó károsodást. -lépett be az ajtón Dr. Cullen. Ő annyira közvetlen és kedves volt velem, annak ellenére, hogy férfi…Azt hittem, soha többé nem fogok megbízni egyben sem, de valami miatt felé még is bizalmat mutattam…

-Most bekötök magának egy infúziót, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékmennyiséget.Utána pedig be kéne vennie ezeket a tablettákat. Vitamint tartalmaznak, amik segítenek a megerősödésben-magyarázta, amire csak bólogatni tudtam. Bár tudtam volna legalább egy apró mosolyt csalni az arcomra…Legalább ennyit megérdemelt volna azok után, amit értem tett.  Gondolataimból a hasamban fellépő éles fájdalom szakított ki. Azonnal odakaptam, de  a görcsös fájdalom csak erősödött és erősödött… és azon kaptam maga, hogy vérzek.

-Dr. Stevens, azonnal hozzon egy hordágyat!-kiáltotta Dr. Cullen.

-Miért, mi történt?-rontott be a Dr. Stevensnek vélt szőke hölgy.

-Mindjárt elvérzik! 5 mg. dopamint!-adta ki a követkeő utasítást, mire egy nővér azonnal beadta nekem az adrenalin-injekciót. -Azonnal a műtőbe kell vinnünk!

-Itt a hordágy!

-Nem hagyom meghalni…becsület szavamra-fordult, hozzám, miközben letörölte az arcomon legördülő apró könnycseppet.

Ez volt az utolsó emlékképem az itteni világról... A műtőbe vezető úton elvesztettem az eszméletem, és többé nem ébredtem fel ebből az állapotból. Kómába estem…

-Hát itt van, Dr. Cullen?-nézett rá meglepetten Dr. Stevens a mellettem ülő orvosra-Ideje lenne hazamennie…Napok óta nem aludt…

-Nem hagyhatom magára…-fogta meg a kezem.-Az én hibám, hogy ilyen állapotba került…Ha nem műtöm meg...

-Azt tette, ami helyes… Ha nem műtötte volna meg, elvérzett volna…-folytatta Dr. Stevens.

-És így jobb?!-mutatott rám felháborodva-Kómában van, és talán soha nem ébred fel! Hogy éljek ezzel a tudattal?!

-Úgy , ahogy eddig…végül is csak egy beteg… -mondta Dr. Stevens.

-Nem csak egy beteg…Éppen ezért nem mozdulok el mellőle, amíg  fel nem épül…

Gyógyító szerelem I. Fejezet (Prológus)

Sziasztok!

Íme, megérkezett az új történet első része. Nem bírtam ki, hogy ne rakjam fel :) Viszont a folytatás csak másfél hét múlva várható :) Remélem nem baj , és az sem, hogy kicsit rövidke:)

Jó olvasást!

Puszi!

Carly :)

u.i.: előre is bocsánat a kegyetlen kezdésért...

(Carlisle szemszöge)

Gyógyítás...

Mit is jelent ez az egyetlen szó…

Életek lebegnek kettősségben…tehetetlenül …Ezek megmentését  jelenti. Sebészként nap mint nap látok olyan eseteket, amik lehetetlennek tűnnek. Úgy véljük, már nincs mit tenni, de mi még is megpróbáljuk. És ekkor kiderül…, elég egyetlen öltés, hogy rendbe hozzunk egy végzetesnek tűnő sebet. Legyen az testi, vagy akár lelki…

- Dr. Cullen, lenne rám egy perce?- állított meg egyik kollégám a folyosón. Akár csak minden más nap, ma is korán kezdtem az osztályon. Szinte még alig jártak emberek a folyosón, csak néhány ügyeletes nővér járkált egyik ajtótól a másikig a reggelit szállítva a fekvőbetegek számára.

- Persze, miben segíthetek?- néztem rá kíváncsian.

- Két napja az ügyeletben behoztak egy 26 év körüli nőt súlyos testi sérülésekkel. Nagyon rossz állapotban van, és egyre csak romlik. Komoly okunk van feltételezni, hogy egy férfi kegyetlenül megerőszakolta.

- Nem hiszem, hogy ez az én szakterületem, Dr. Stevens- mondtam kicsit elbizonytalanodva, hiszen sebészként nem igazán értettem, miért hozzám fordult ezzel a problémával.

- Ennek a nőnek nincs más esélye…Eddig minden orvos kudarcot vallott nála, mert nem engedi közel magához az embereket. Még engem sem, pedig én  nő vagyok…

 -És miért pont engem kért meg erre?-néztem rá kérdően.

-Nem tudom…-nézett szemeimbe komolyan-bár tudnám, miért egy sebésztől kérek segítséget…

-Jól van. Elvállalom a kezelését-adtam meg magamat..

-Köszönöm! Remélem, maga sikerrel jár…-veregette meg a vállam, majd ezt követően elindultam hogy szemügyre vegyem a kérdéses beteget. Nem tudtam mire számítsak. A poszttraumás betegek idővel meggyógyulnak, de ebben esetben…

-Jó reggelt!-mondtam, miközben a kórterembe belépve arcára pillantottam. Tényleg elgyötört volt. Hófehér bőrén rögtön feltűntek a szeme alatti hatalmas lila karikák. Látszott rajta, hogy napok óta nem alszik.

-Ha nincs ellenére, megvizsgálnám-néztem rá bizalmat kérően, mire ő némán bólintott, így most már meg mertem tenni, hogy közelebb sétáljak hozzá. Nagyon óvatosnak kellett lennem, mert az ilyen traumán átesett nők nagyon érzékenyen reagálnak akár egy óvatlan mozdulatra is. Gyengéden kisöpörtem karamellaszínű haját a nyakából, hogy jobban hozzáférhessek mellkasához a sztetoszkóppal, majd nekiálltam, hogy meghallgassam a szívét. Az egész felsőteste tele volt horzsolásokkal . Elborzasztott a gondolat, hogy vajon miket élhetett át, amikor ezeket szerezte.

-Lehet, hogy most nem fog tetszeni, amit tenni fogok-vettem a kezembe egy vastagabb vérvételes tűt-de muszáj magától egy kis vért vennem, hogy egy-két létfontosságú vizsgálatot elvégezzünk, rendben?-arca ijedten reagált erre mondatomra, ami teljes mértékben betudható volt a testét ért súlyos fizikai bántalmaknak. A szervezete nem akart elviselni még egy csapást az átéltek után.

-Figyeljen…-húztam magam alá egy széket , majd elhelyezkedtem az ágya szélénél…-Én nem fogom bántani.  Higgye el nekem, csak annyi vérre lenne szükségem, hogy megvizsgáljuk nem kapott e el valamilyen fertőzést vagy betegséget.-néztem rá komolyan, mire egy kis ideig habozott, de végül rábólintott kérésemre.

-Köszönöm! Mindjárt meg is vagyunk…-mondtam, miközben az érszorítót óvatosan a kezére helyeztem, majd a karjába szúrtam a tűt ,és a vér lassan elkezdte megtelíteni az ampullát. Tudtam, hogy nem bízik a férfiakban. Nem is értem, egyáltalán miért engedte meg, hogy kezelésbe vegyem. Miben vagyok én másabb, mint a többiek? Semmiben. Ugyanolyan férfi vagyok, mint bármelyik más orvos a kórházban. Még is… csak egem engedett közel magához.

-Tudom, hogy nem bízik bennem… És azt is tudom, milyen szörnyű dolgokon mehetett keresztül-sóhajtottam.-De higgye el nekem, hogy nem minden férfi olyan, mint amilyennek hiszi. Ezt garantálhatom-simítottam meg karját biztatóan, majd a levett mintával sietve indultam meg a labor felé… 

Egy új kezdet...(Epilógus)

Sziasztok!

Hát megérkezett az új és egyben utolsó fejezete a történetnek! :)

Még egyszer köszönöm azoknak, akik nálam olvastak , és nemsokára hozom az új történetet! :D

Puszi!

Carly :)

u.i.: egy kis zeneajánlót is adnék hozzá :D Remélem tetszik majd :D

§

1 év…Olyan gyorsan elrepült, szinte észre sem vettem. Mintha csak tegnap lett volna amikor megkérte a kezem, és én igen-t mondtam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer valóban szívből fogom kimondani ezt a szót.

Jól emlékszem… Bár a szívem nem vert, még is úgy éreztem , hogy kiugrik a mellkasomból. Legszívesebben soha nem léptem volna túl azon a pillanaton.

És most itt vagyok…A három gyermekünk lelkesen figyelik, ahogy az édesanyjuk és az édesapjuk ismét egybe kel. A törtfehér ruhám ismét gyengéden simult rá az alakomra, és Carlisle is újra magára öltötte  rég nem látott ünneplőjét. Mintha megint a múltban lettem volna…

 -Jaj, Esme, annyira gyönyörű vagy! Még sosem láttam nálad szebb menyasszonyt! -lelkendezett Carmen.

-Csak túlzol-mosolyogtam zavartan.

-Olyannak ismersz te engem?

-Nem, de azért hajlamos vagy rá-nevettem halkan.-Még mennyi időnk van?

-Pár perc……Pontosabban egy perc , harmincöt másodperc .

-Huh, egyre jobban izgulok-haraptam idegesen ajkaimba.

-Te is tudod, hogy nincs miért. Carlisle mindennél jobban szeret…Ezt még a vak is látja-mosolyogta biztatóan.

-E felől kétségem sincs-kacagtam halkan-Inkább csak azért aggódom, hogy a gyerekek jól viseljék a szertartást. Rose még elég pici, és…nem az a türelmes típus-sóhajtottam-Biztos, hogy bírni fogtok vele?

-Egészen biztos… Legalább is remélem –kacagta, amin én is hangos nevetésben törtem ki.

-Hallom, jó kedvük van a hölgyeknek!-lépett hozzánk fiam mosolyogva-Itt az idő…

-Akkor induljunk!-mosolyogtam viszont, majd Edward-ba karolva indultunk el az oltár felé…

(Carlisle szemszöge)

Izgatottan toporzékoltam a templom köves talapzatán. Már csak pár perc, már csak pár perc-ismételgettem magamban folyamatosan, hogy eltereljem gondolataimat az idő csigalassúságú vánszorgásáról. Talán még az első esküvőnknél is jobban izgultam.  Néha lopva felpillantottam a várakozó tömegre, majd vissza az órámra…akár egy monoton körhinta, ami már huszadjára teszi meg ugyanazt a kört.

Ebben a pillanatban viszont hirtelen kitárultak a terem hatalmas faajtói, és megláttam Esme-t…Ha lehetséges, még szebb volt, mint valaha. Csak néztem, és nézem…Mintha a legszebb angyal lépett volna be a templom épületébe.

-Gyönyörű vagy!-fogtam  meg kezeit mosolyogva, majd egymás kezét fogva fordultunk az oltár felé.

-Tisztelt egybe gyültek!-kezdett bele a pap- A mai napon egy újabb szerelem kezdődik. Azért gyűltünk ma itt össze, hogy az itt megjelent  Dr. Carlisle Cullen-t és feleségét, Esme Cullen-t ismét egy párrá avassuk Isten színe előtt. Amit Isten összekötött, az ember szét nem szakítja, és ezt ez az eset is jól mutatja-mondta, miközben elém lépett.

-Carlisle Cullen…ígéred, hogy hűséges férje leszel az itt megjelent Esme Cullen-nek? Védeni fogod őt, mellette állsz majd jóban, rosszban, egészségben , betegségben, míg a halál el nem választ?

-Még a halálon túl is-mosolyogtam büszkén.

-Esme Cullen…ígéred, hogy hűséges felesége leszel az itt megjelent Carlisle Cullen-nek? Mellette állsz majd jóban, rosszban, egészségben, betegségben , míg a halál el nem választ?

-Még a halálon túl is-ismételte meg előbbi mondatomat.

-Rendben…Mielőtt házastársakká nyilvánítom önöket, óhajt mondani még valamit Dr. Cullen?-nézett rám kérdően.

-Nincs szó, amely helyettesítené ezt az érzést. Köszönöm!-utasítottam el finoman. Fölösleges lett volna szavakba öntenem, amit érzek. Esme minden egyes rezdülésemet ismerte, akár csak én az övét. Pontosan tudta, mit érzek.

-Akkor ezennel házastársakká nyilvánítom Önöket. Csókolja meg a menyasszonyt!-mosolyogta, mire én habozás nélkül kaptam magamhoz szerelmem mézédes ajkait. Hatalmas tapsvihar hangzott fel a terem minden szegletében. Már-már zavarba ejtő volt, de nem törődtünk vele. Csak élveztük a megismételhetetlen pillanatot, amit elénk sodort a sors…de végül még is visszatértünk a földre.

-Akkor indulhatunk a szigetre?-kérdeztem csábítóan.

-Nem is tudom-mosolyogta játékosan.

-Csak nem visszautasít , Mrs. Cullen?-vontam fel a szemöldököm.

-Ami azt illeti…szívesen magával megyek a szigetére-bújt hozzám közelebb.

-A te szigeted…ezt sose felejtsd el-koppintottam az orrára mosolyogva, majd egymás kezét fogva indultunk útnak a második nászutunkra.

Sokan mondják, hogy az emlékek mulandók…hogy egy idő után mindent elfelejtünk…de ez nem igaz. Mert az emlékekhez nem emlék, hanem szeretet kell…és akit szeretünk azt nem felejtjük el, egy örökkévalóságon át…

Vége

Közeleg a befejezés ... :)

Sziasztok!

A címből valószínűleg sejtitek miről is lesz szó ebben a rövidke bejegyzésben.

Nagyon úgy néz ki, hogy a következő fejezet az utolsó fejezete lesz a történetnek :D

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig olvasta a blogot, hogy hozzájárult ahhoz, hogy idáig eljussak :) Az igazat megvallva, soha nem hittem volna, hogy sikerül végigvezetnem ezt a  történetet :) De úgy tűnik ez a nap is elérkezett :)

Ezt követően majd egy icipici szünet következik, de azután rögtön hozom az új történet első fejezetét :)

Köszönöm, hogy nálam olvastatok :D

Esetleg, ha van valami amit mondani szeretnétek, írjátok meg komiban :)

(A friss a hét vége/közepe felé lesz várható )

Puszi!

Carly :)

XXXIX. Fejezet Egy újabb csillag az égbolton...

Sziasztok!

Próbáltam igyekezni, és hál istennek sikerült elkészítenem a fejezetet :D

Remélem tetszeni fog! :D

Puszi!

Carly :)

(Carlisle szemszöge)

-De aranyos! Megfoghatom?-nézett ránk kérlelően Alice.

-Azt még nem lehet, mert nagyon pici…De ha ideülsz mellém, akkor nyugodtan megsimogathatod. Szeretnéd?

-Igen, igen, szeretném!-mosolyogta , miközben kedvesem mellé helyeztekedtt a kanapéra, majd apró pici kezeivel simogatni kezde kistestvére arcát.

-És hogy hívják?

-Rosalie-nak… Rosalie Lillian Cullen-nek-mosolyogta, miközben arcára mérhetetlen büszkeség húzódott.

 Én is büszke voltam…Ez a kislány olyan dolgokon esett már át a születése előtt, amin talán semmilyen más gyermek az egész világon…olyan dolgokat bírt ki, amivel egy gyenge élet talán nem is lett volna képes megbirkózni.

-Ugye megígéred, hogy vigyázni fogsz rá?

-Igen, anya. Én leszek a legjobb testvér az egész világon-mosolyogta teljes odaadással.

-E felől kétségem sincs-kacagott fel halkan-Viszont kérhetek tőled valamit?-nézett rá kérdően, mire Alice érdeklődve emelte tekintetét édesanyja arcára-Segítenél Edwardnak berendezni a pici szobáját? El kéne neki a női segítség…

-Tényleg berendezhetem?-lelkesedett fel hirtelen.

-Igen, amilyenre csak akarod-simította meg kedvesem lányunk arcát.

-De jó!-kiáltott fel hirtelen-Már tudom, is hogy hogy fog kinézni! Remélem, Edwardnak is tetszeni fog-kacagta mosolyogva, majd  szökdécselve indult meg az emelet felé.

-Hihetetlen, milyen lelkes-nevettem , miközben szerelmem mellé helyezkedtem a  kanapéra-Hogy érzed magad?

-Sokkal jobban kimerültem, mint Edward és Alice születésénél –sóhajtotta.- És eléggé émelygek is… -nyelt egy nagyot, miközben fejét fáradtan döltötte le az egyik párnára.

-Ezt miért nem mondtad hamarabb?-kérdeztem aggódva.

-Mert nem akartam, hogy Alice ilyen állapotban lásson…Nem akarom lerombolni benne a magabiztos, vidám édesanya képét, amit ezen idő alatt kialakított magában -suttogta könnyeivel küszködve.

-Ezért küldted fel Edward-hoz?-kérdeztem, mire ő csak megszeppenve bólogatni kezdett.

Fájt látnom, hogy ilyen állapotban van. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban összeroppantaná porcelán testét egy láthatatlan erő. Ahhoz is alig volt ereje, hogy a saját erejéből ülve maradjon.

-Figyelj, én elveszem Rose-t… Amíg megetetem, addig próbálj meg pihenni, jó? -simítottam meg puha arcát, mire halványan elmosolyodott, majd aprócska lányunkat karomba véve sétáltam át vele a konyhában lévő cumisüvegért.

-Nos, Rose, most én foglak megetetni, mert a mamának pihennie kell…Remélem nincs ellenedre-mosolyogtam rá, mire ő halkan gügyögve fogadta el tőlem a cumisüveg tartalmát.

Tényleg nagyon apró volt… Pici ujjaival alig bírta átfogni az enyémet. Talán még soha életemben nem láttam ilyen apró babát.

-Tudod, anya és én is nagyon szeretünk ám téged…Bár egy ilyen pici babát ki nem szeretne? - simítottam meg arcocskáját mosolyogva, miközben lassan visszasétáltam kedvesemhez a nappali, melegséget sugárzó szentélyébe…

(Esme szemszöge)

Nem telt sok időbe, Carlisle ismét visszatért hozzám Rose-zal a karjaiban, mire én azonnal felvidultam. Hihetetlen volt, mennyire hasonlítottak egymásra…bár a lányunk alig volt újszülöttnek mondható, az arca és a hajszíne Carlisle-é volt. Ugyan azokat a vágott szemek, ugyanazok a féloldalas mosolyok jelentek meg aprócska arcán, akár csak az övén.

-Picikém, hát itt vagy?-mosolyogtam meghatottan, miközben Carlisle óvatosan ismét karjaimba helyezte őt- Nagyon hiányoztál…

-Te is neki-bújt mellém szerelmem, miközben egyik karjával lágyan magához ölelt-Folyamatosan nyögdécselt, miközben etettem, mert azt szerette volna, ha te lennél vele…

-Milyen hálátlan itt valaki! Nem szép dolog ezt tenni apával... -simogattam meg nevetve kislányunk arcát.

-Akár egy kis hercegnő-mosolyogta- Mindenből a legjobbat akarja…

-Akkor azt hiszem el kell látogatnunk a városba. Egy hercegnőnek hercegnőhöz méló ruhákban kell megjelennie -kacagtam halkan, miközben vissza-vissza pillantottam Rosalie mosolygós arcára.

-Szerintem inkább pihenned kéne…-vágta rá azonnal Carlisle.

-Fogok is ígérem...Viszont Alice ruhái még nagyok rá. Muszáj lesz neki valamivel kisebb ruhát hordania, amíg el nem éri a megfelelő méretet ahhoz, hogy azokat is felvehesse…

-Nem is tudom…-túrt bele elgondolkodóan aranyszín hajába.

-Addig majd Edward vigyáz Rose-ra…-győzködtem tovább mosolyogva.

Tudtam, hogy rettenetesen aggódik az egészségem miatt. Még a széltől is óvott , nehogy bajom essen, így elég nehezen tudtam rá hatni ebben a helyzetben.

-Hát jó-adta be a derekát-de a csomagokat én cipelem.

-Ahogy csak szeretné, uram!-nevettem fel halkan, majd Carlisle-ba karolva sétáltunk fel Rosalie, imár teljesen előkészített, szobájába…

Nemsokára útnak is indultunk a város központja felé, de mivel az idő már hűvösödött, a látszat kedvéért ismét magunkhoz vettük későőszi kabátjainkat. Őszintén szólva, furcsállottam, hogy három gyermek világrahozatala után, egyetlen mérettel sem nőtt a ruhaszámom. Ezt a kabátot még Edward születése előtt kaptam Carlisle-tól, és még ma is pontosan úgy illik rám, mint akkor.

-Mi lenne, ha itt vásárolnánk?-szegeztem pillantásomat egy visszafogott, még is elegáns üzlet bejáratára-Alice ruháit is itt vásároltam annak idején. Nagyon szép árukészletük van, és nem is drága.

-Nekem tetszik…Már látok is egy-két szép ruhadarabot, ami illene a mi Rose-unk személyiségéhez-mosolyogta.

- Talán már meg is találtam -ragadtam karon Carlisle-t , majd egymás mellett sétáltunk be az épület ajtaján, ahol hamar meg is találtam a kiszemelt kis ruhát.

Pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A rózsaszín szövetből készített kis rugdalózót bármelyik mesebeli tündér magára öltötte volna…A mi kislányunkhoz pedig egyenesen tökéletes volt.

-Hát nem gyönyörű?-lelkendeztem, mire szerelmem csak halkan nevetve nyugtázta kitörésem.

-Én is valami ilyesmit képzeltem el a számára-állapította meg mosolyogva-De biztos hogy ezt szeretnéd?

-Miért? Nem tetszik?-vettem szemügyre ismét a kérdéses tárgyat.

-Ugyan, csak úgy gondoltam választhatnál többet is-simította meg a vállam.

-Nem szükséges…Rosalie is gyorsan fejlődik, és hamar kinőné. Majd idővel újat veszünk neki-válaszoltam.

-Hát jó…akkor induljunk-mosolyogta, majd miután fizettünk , lassan útnak indultunk hazafelé…

Díjak! :)

Sziasztok!

Először is, nagyon szeretném megköszönni a díjakat Alice656-nak :D

Tényleg nagyon rendes tőle :)

A nagy része már volt kint a blogon, úgyhogy azokat nem teszem ki, viszont az újakat már fel is rakom :)

Puszi!

Carly :)

1.Tedd ki a logót a blogodra!

2.Köszönd meg akitől kaptad!(linkelve)

3. Add tovább 7 embernek!

4. Hagyj náluk megjegyzést, hogy tudjanak róla!

5. Írj 7 dolgot magadról! 

 

Akiknek továbbküldeném:

-Winnie

-Juliet

-Froeira

-Alicebrandon

-Solya

 

 

És pár dolog magamról:

-Mint mindenki én is nagyon várom a Breaking Dawn-t :)

-Állatvédő vagyok, felháborít az a tény, ha bántalmaznak egy állatot

-Froeira az egyik legjobb barátom ... Sőt a legeslegjobb :):)

-Hála ennek a blognak egyre magabiztosabbnak érzem magam :) [ezzel is visszahivatkoznék Froeirára, aki nélkül most nem lenne itt ez az oldal]

-Szeretem a musical darabokat , különösen a Rómeó és Júlia, a Rebecca, és a Vámpírok bálja előadásának zenéit :)