Cullen's Anatomy II. Fejezet

Sziasztok!

Már itt is van a Cullen's Anatomy második epizódja. Ebben a részben újabb szereplő kapcsolódik be a történetbe, és nem ő lesz az utolsó. Itt ismét kicsit bepillanthatunk Esme első napjába, ám a holnapja már nem lesz ennyire átlagosnak mondható. Remélem, mindenkinek tetszik majd! Puszi! Carly

(Esme szemszöge)

A folyosó végén találtam magamnak egy kis sarkot, ahol remélhetőleg majd senki sem zavar. Egy egészen eldugott kis pad volt, ránézésre meg lehetett állapítani, hogy nem sokan használták. A festék szinte érintetlen volt rajta, mintha frissen festették volna le fehér festékkel. De nekem tökéletesen megfelelt arra, hogy elvégezzem a papírmunka rám eső résztét.

Kinyitottam a felső kórlapot, és elkezdtem elkészíteni az aznapi jelentést.  A beteg egy kisfiú volt, aki elesett a biciklivel, és a kormány beleállt a hasfal alsó részébe ezzel komolyabb hasi traumát okozva. Nemrég műtötték meg a sérvét, és most is itt feküdt a 104-es kórteremben. Kell adni neki némi morfiumot, ami enyhíti a fájdalmait, és mivel itt az is fel volt jegyezve, hogy volt valamennyi hőmérsékletemelkedés az elmúlt éjszaka, talán egy kis gyulladáscsökkentőt is be kellene kötni neki. Oda is írtam észrevételemet, majd amint ezzel megvoltam már lapoztam is volna át a következő személyre, mikor…

-Nem zavarok?-hallottam meg egy férfihangot előttem, mire a tekintetem felemeltem az előttem heverő kórlapból. Egy én korombeli fiú volt az, aki nem sokkal volt magasabb, mint én. Sötétbarna haja és hatalmas, szürkéskék szemei voltak, mint egy őzikének. Bár szívem szerint nem szerettem volna, ha bárki is megzavarna, de látva elveszettségét, helyet adtam neki magam mellett.

-Dehogy is, ülj ide!-húzódtam arrébb, mire Ő is letelepedett mellém egy szintén hatalmas köteg papírral a kezében.

-Dr. George O’Malley-mutatkozott be, miközben karját kéznyújtásra emelte.-Ma van itt az első napom.

-Dr. Esme Anne Platt-ráztam vele kezet.-Én is ma kezdtem, bár elsőre olyan volt, mint valami rémálom-sóhajtottam.-Te sem találtál oda, ahova menned kellett?

-Én sem-nevetett halkan.-Mint valami útvesztő, olyan ez a kórház. De talán az erőd szó jobban illene rá.

-Nem is annyira rossz ötlet-kuncogtam én is, majd hamarosan mindketten elmerültünk az előttünk tornyosuló kórlapok tömegébe.

Néha-néha megszakítottuk a munkát, és picit beszélgettünk az egyetemi éveinkről. George kedves fiatalember volt, és sajnáltam, ami miatt sokan gúnyolták. Elmesélte azt is, hogy az egyetemen Bambi volt a beceneve, aminek egyáltalán nem örült. Bár igazából be kellett vallanom magamnak, hogy nekem is az őzike jutott róla eszemben az első pillanatban.

-Elnézést-lépett hozzánk egy hölgy, mire mindketten egyszerre néztünk fel.-A kisfiammal ma jöttünk vissza műtét utáni kontrollra. Nem tudják, merre van Dr. Montgomery?

-Oh, maguk lennének a mandulaműtétes betegek?-csillantak fel a szemeim.-Dr. Montgomery megkért, hogy én végezzem el a kontrollvizsgálatot. Dr. Esme Anne Platt vagyok.

-Örvendek, Dr. Platt-bólintott  a kisfiú anyja.

-Akkor kövessenek erre-mutattam, amjd mielőtt még elindultunk visszafordultam.-Majd még beszélünk, George.

-Rendben, Esme-intett még utánam, majd lassan elindultunk a nem messze lévő vizsgáló irányába.

Miután minden szükséges eszközt elővettem, segítettem felülni a kisfiúnak a vizsgálóasztalra, és neki is álltam a mandulájának vizsgálatához.

A szájürege szép tiszta volt, ám ahogyan lejjebb értem, mintha gyulladás jeleit véltem volna felfedezni a seb környékén, és mintha néhol kicsit vérbőbb is lett volna a torka.

-Hogy hívnak, kicsim?-pillantottam rá, mire kicsit reekedt hangon válaszolt.

-Adam-nek-szinte inkább már suttogás volt.

-Mikor műtötték a manduláját?-néztem az édesanyjára.

-Több, mint két hete-mondta.-Valami gond van, doktornő?

-Kicsit vérbő a torka-helyeztem kezem a homlokára. Érezhetően melegebb volt, mint amilyennek lennie kell.-Azonnal visszajövök, beszélnem kell Dr. Montgomery-vel-álltam fel, majd miután elnézést kértem, sietve kezdtem el keresni tanítómat. Szerencsére hamar megtaláltam, éppen az egyik nővérrel beszélt.

-Dr. Montgomery, lenne rám egy perce?-kérleltem szinte sürgetően.

-Egy pillanat Dalia-mondta a nővérnek.-Mi történt?-fordult hozzám kíváncsian.

-A kisfiú, aki műtét utáni kontrollra jött, nincs teljesen rendben-válaszoltam.-Elég vérbő a torka, és mintha láza is lenne. Szerintem bent kéne tartani, mert több mint két héttel a műtét után már nem szabadna ilyen tüneteknek lennie. Attól tartok valamilyen  gyulladás lehet, ami veszélytelen lenne, ha nem két hete operálták volna.

-Való igaz, Dr. Platt-jött utánam.-Mindjár kiderítjük, mi történt itt.-mondta, majd nem sokkal később vissza is értünk a kisfiú kórterméhez.

-Adam, csináltál bármit is, ami miatt begyulladhatott a torkod?-kérdeztem gyanakvóan.-Nem ittál túl hideg innivalót, nem játszottál olyan helyen, ahol megfázhattál?

-Hát…-sütötte le a szemeit, mire édesanyja is kíváncsian emelte fiára tekintetét.-Pár napja találtam egy hatalmas doboz fagylaltot a hűtőben, és úgy hittem, nem árthat-köhintett aprót. Így már minden világos volt.

-Mrs. Loui, a fiát bent kéne tartanuk pár napig-szólalt meg Dr. Montgomery.-A műtét miatt a tora sokkal érzékenyebb, és a hirtelen jött hideg étel miatt erősen begyulladt a torka. Nem szeretnénk, ha bármilyen vérzés fellépne a hegesedés sokár, és emiatt szerenénk minél hamarabb elmulasztani a gyulladást. Tudja, ez mindig rizikófaktor.

-Természetesen megértem-bólintott.-Veled meg még számolunk, amint hazamehetünk-nézett rá szigorúan.-Nem megmondtam, hogy nincs semmilyen fagyi?

-Bocsánat, mama-hajtotta le a fejét.

Valójában, a kisfiú szerencsés volt, hogy ma jöttek be kontrollra. Talán ha nem jönnek vissza, komoly baj is lehetett volna belőle. Hallottam már történeteket arról, hogy még három héttel a műtét után is haltak meg emberek a mandulaműtét utáni súlyos vérzéstől, mert óvatlanok voltak, esetleg a hegesedés miatt indult meg a vérzés. Semmi esetre sem kockáztattam volna meg, hogy ennek a kisfiúnak is ilyen sorsa legyen.

Remek munka, Dr. Platt-dicsért meg Dr. Montgomery.-Láttam már olyan rezidenst, aki minden tünet ellenére hazaengedett volna egy ilyen beteget. Szerencsére, Ön nem tartozik ezek közé.

-Köszönöm-pironkodtam.-Bár szerintem ez nem volt nehéz dolog. A fiú láthatóan rosszul volt, nyilvánvalóan nem stimmelt nála valami.

-De ez akkor is dicséretes-mondta bátorítóan.-Maradjon ilyen alapos, és minden rendben lesz. Holnaptól már nem csak nekem asszisztál, hanem Dr. Cullen is igényt tart a segítségére.

-Micsoda?-lepődtem meg, mire a szemeim tágra nyíltak a döbbenettől.-Dr. Cullen milyen igényt tarthat rám?

-Én nem tudom-tette fel a kezeit megadóan.-De amíg te a kisfiút vizsgáltad, beszélt velem, és személyesen kérte, hogy holnap hozzá is engedjem el néhány vizsgálathoz. Állítólag felejthetetlen élményben lesz része.

-Akkor holnap kinél kezdjek?-néztem rá tanácstalanul.-Önnél vagy Dr. Cullennél?

-A doktorúr már korán reggel bent lesz, és azt mondta, hogy a délelőttre kérné el magának. Délután pedig hozzám jönne.

-Rendben van-bólintottam.-Akkor holnap délután találkozunk, Dr. Montgomery-köszöntem el, majd elindultam, hogy az öltözködés után hazaindulhassak a mai, nem is kicsit eseménytelen, nap után.

Már majdnem átértem az aulán, amikor siető léptek hangjára lettem figyelmes magam mellett. Amint arcára pillantottam, azonnal felismertem az orvost, aki ma reggel segítségemre volt, mikor talán a legelveszettebb voltam.

-Jó estét, Dr. Platt-köszönt rám szelíd hangon.-Milyen volt a mai napja? Minden rendben ment?

-Igen, ma minden rendben volt-válaszoltam, miközben akaratlanul is kerülni kezdtem a vele való szemkontaktust. Ha a szemeire pillantottam, azonnal vér ömlött az arcomba, és fülig elvörösödtem. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy reménytelenül szerelmes kis rezidenssel hozta őt össze a sors, aki amint meglátta, azonnal belehabarodott. Inkább megpróbálok túltenni ezen az érzésen, mielőtt beleőrülök abba, hogy olyan embert szeretek, aki sosem lehet az enyém.

-Remélem, Dr. Montgomery átadta az üzenetem-húzódott arcára apró mosoly.-Holnap reggel itt találkozzunk hét órakor. Feküdjön le korán, mert mint mondtam…felejthetetlen élményben lesz része.

-Már várom-ült ki halovány mosoly az arcomra.-Kíváncsivá tett.

-Remélem is-kacsintott rám, amire azonnal elvörösödtem.-Kellemes estét!-mondta szelíden, majd egyszerre indultunk el az ellenkező irányba.

Amint otthon voltam, sietve megvacsoráztam, lefürödtem, és amennyire hamar csak tudtam, lefeküdtem, hogy szemeimre álom ülhessen. De több órányi virrasztás után sem sikerült elaludnom, inkább simogattam Doki bundáját, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Ma minden rendben volt-gondoltam.-De mi lesz a holnappal?