Cullen's Anatomy IV. Fejezet

Sziasztok!

Kicsit késői órákban, de elkészültem a következő fejezettel. Ebben végre sor kerül arra a bizonyos randevúra, és néhány viccesebb pillanatra is. Remélem, mindenkinek tetszeni fog :) Ezen kívül kötelességem utólag közölni, hogy a fejezetben szereplő első film egy nem létező film. Mielőtt még más is véletlenül azt hinné.

Puszi!
Carly

(Esme szemszöge)

El sem hittem…minden annyira hirtelen történt. Mi rendelte el odafent, hogy nekem pont őt kell szeretnem? Mi rendelte el odafent, hogy neki engem kell szeretnie? Bárki is döntött helyettünk, nem gondolt bele, mennyire összezavar majd engem ezekkel az érzésekkel.

A szívem hevesen lüktetett, és a vér, mint sebes folyó, száguldott át az ereimen, miközben az elmémre egy halovány köd ereszkedett, és nem láttam magam előtt senki mást, mint Őt. Kifejező, tengerszín szemei csillogással telten merültek el szemeimbe, és nem tudtam nem felfedezni, mennyire tökéletes minden vonása, minden kis részlet, amit emberi szem csak láthat. Ha az arca nem lett volna tőlem pár centire, el sem hittem volna, hogy mindez velem történik meg, inkább tűnt volna egy gyönyörű álomnak. De amint megéreztem az illatát, mintha magába bolondított volna, és nem tudtam mást tenni, mint pironkodva szemeibe nézni.

Annyi kusza érzelem keringett most a szívemben. Azt sem tudtam, melyik folyosón járok éppen, mindössze csak arra tudtam gondolni, hogy ma éjjel életemben először…randevúm lesz.

-Dr. Platt-hallottam meg Dr. Montgomery hangját, amivel sikerült kiszakítania ebből a kissé eufórikus álomból-, már mindenhol kerestem Önt. Merre járt?

-Én…eltévedtem-mondtam zavaromban.-Nem figyeltem, merre indultam el, és mostanra már nem is tudom, merre kavarogtam-nevettem halkan.

-Dr. Cullen határozottan állította, hogy arra indult, amerre mennie kellett-vonta fel a szemöldökét.-Mi lelte, hogy egészen az épület másik végében kötött ki, mint amerre eredetileg mennie kellett volna?

-Sajnálom-pillantottam szemeibe bűnbánóan.-Kissé elbambultam, de nem akartam elhanyagolni a munkám, hiszen tudhatná. Mindössze…

-Mindössze?-emelte rám szemeit kíváncsian, amire nem tudtam válaszolni. Mindössze? Mit mondhattam volna?

-Esme, maga nem ilyen-simította meg a vállamat.-Valami baj van?

-Nincs semmi…ami baj-sóhajtottam.-De mielőtt elmondanám, beszélhetnénk úgy, mint nő a nővel, és nem, mint mentor a tanítványával?

-Természetesen, kedves-ültetett le a mögöttünk álló padra. Nem is tudtam, miként kezdhetnék ebbe bele, hiszen Dr. Montgomery tiszteletre méltó, gyakorlott  orvos volt, és bizonyára nem én lennék az első rezidens, aki elmondja neki, mennyire elvarázsolta Dr. Cullen. Csak remélni mertem, hogy nem tűnök majd szánalmasnak a kislányos félelmemmel.

-Tudja, a mai délelőttöt Dr. Cullennel töltöttem…a műtőben-kezdtem hozzá halkan.-Minden remekül ment, fantasztikus tapasztalatokat szereztem, amit nem tudnék eléggé megköszönni neki. De miután kijöttünk a műtőből…

-Mit mondott Dr. Cullen?-pillantott rám ijedten.-Csak nem mondott valami olyasmit, amit nem kellett volna? Nem jellemző rá az ilyesmi, egyáltalán nem; ezért is lepne meg, ha bármi rosszat mondott volna magára.

-Nem, semmi ilyen nem történt-pislogtam zavaromban.-Rendkívül kedves volt; megdicsért, ami miatt -szerinte- ennyire szépen helytálltam a műtőben. De aztán…Tudja maga az egyetlen női ismerősöm itt, a kórházban, és nincs más, akinek elmondhatnám; de miután kijöttünk, elhívott magával…randevúra-mondtam ki nehezen, mire Dr. Montgomery arcán azonnal felcsillant a felismerés.

-Elhívta?-húzódott arcára mosoly.-De hisz ez remek hír, akkor meg mi miatt ennyire ideges?

-Még sosem voltam randevún-tört elő belőlem a rémület.-Nem tudom, mit kell csinálnom, nem tudom, mit kell felvennem, én…

-Mi…micsoda?-állított meg egy pillanatra.-Még nem volt sosem randevún? Hiszen ez …érthetetlen. Maga egy rendkívül okos és szép fiatal hölgy, mi miatt nem próbálkozott magánál senki?

-Eddig minden időmet a tanulásra fordítottam-sóhajtottam halkan.-Az egyetemet szín jelessel végeztem, mindvégig kitűnő voltam, de ezt annak köszönhettem, hogy a nap minden percének minden pillanatát tanulással töltöttem-csuklott meg a hangom.- Sosem jártam el a többiekkel a klubokba, inkább otthon ültem, és a könyveimet olvastam.

-Akkor mi lenne, ha segítenék neked?-pillantott rám sokat sejttető mosollyal az arcán.

-Megtenné?-csillant fel bennem a lelkesedés.

-Hát persze-simította meg a vállamat.-Na, mi lenne, ha velem jönne az orvosiba? Ott van valami, ami szerintem segítene.

-Köszönöm, Dr. Montgomery-néztem rá hálásan.

-Amikor nem a mentorként beszélek magához, szólítson csak nyugodtan Addisonnak-mondta kedvesen, majd vállamnál fogva kezdett el vezetni, az orvosi szoba irányába.

Mikor beléptünk az ajtón, Ő azonnal a szekrényéhez sietett, majd némi keresgélést követően nem kis meglepetéssel rukkolt elő belőle.

-Szívesen kölcsön adom a mai estére-vett elő egy éj színű, elegáns ruhát. A szabás mentén aprócska gyöngyök voltak a ruhára varrva, és az egyik oldalon kicsit hosszabbra is volt tervezve, amivel kölcsönzött valami féle eleganciát az egyszerűnek mondható ruhadarabnak.-Ma Derekkel elmentünk volna vacsorázni, és arra az alkalomra hoztam magammal, de biztosan el tudjuk intézni, hogy az asztalunkat áttegyék holnapra.

-Addison, én…nem is tudom, mit mondjak-emeltem rá a tekintetem.-Köszönöm!

-Igazán nincs mit-adta a kezembe a selymes anyagot.-Inkább próbáld fel! Nézzük meg, hogy áll rajtad!

-Rendben-sétáltam el kicsit arrébb, majd néhány perccel később már meg is csodálhattam az elegáns ruhadarabot.

Miközben magamat néztem a tükörben, el sem hittem, hogy én állok előtte. A sötét színű ruhában a bőröm még fehérebbnek tűnt, a hajam pedig ékszerként virított a kontrasztos közegben, amit a ruha és a bőröm ellentétes színe váltott ki.  Addison még a rúzsából is adott kölcsön, amivel már eddig is piros ajkaim még inkább élénkebbé váltak. Mintha a némafilmkorszak egyik híres színésznője állt volna a tükörbe, nem pedig egy nagyvárosi kis rezidens.

-Remekül nézel ki-állapította meg.-Eddig észre sem vettem, mennyire fehér a bőröd, még az enyémnél is fehérebb. A köpenyben valahogy nem tűnt fel.

-És biztos, hogy így tetszeni fogok Dr. Cullennek?-simítottam végig a ruha anyagát.-Csak mert…szerintem kicsit másképp nézek ki, mint…munka közben.

-Nem is kicsit-igazította meg a nyakamnál lévő pántot.-De ezt persze pozitív értelemben mondom. Szinte ragyogsz.

-Valóban?-pillantottam vissza rá kissé idegesen.-Kicsit sápadtnak érzem magam ebben a fekete ruhában, mintha a bőröm fehér porcelánból lenne.

-Hidd el, ez még vonzó is a férfiak szemében-mondta nyugtatóan.-Hamarosan készen is vagy-nézett rajtam végig.-Már csak cipőt kell találnunk neked. Azt hiszem, azt is hoztam magammal-kezdett el kutakodni, majd pár pillanattal később elő is vett egy ehhez illő, fekete magassarkút.-Így már teljes a kollekció. Remélem, jó a méret.

-Teljesen-vettem fel a cipő másik párját is. Ebben a pillanatban téved a szemem először a falon lévő órára, mire a lélegzetem egy pillanatra megakadt. Véget ért a mai munkanap. Elérkezett az idő.

-Azt hiszem, indulnod kell-simította meg a vállamat bátorítóan.-Siess, el ne késs!

-Köszönök mindent-néztem rá hálásan, majd sietve indultam el az aula irányába.

Szinte újra lejátszódott bennem minden, amit délelőtt éreztem. A szívem a torkomban dobogott, a vér száguldozott az ereimben, és szinte nem hallottam semmi mást, mint a cipőm halkan koppanó hangját a kórházi folyosón. Hevesen kapkodtam a levegőt, mintha nem lenne elég oxigén ebben a hatalmas épületben, és mikor elértem a folyosó végét, utoljára még egy nagy lélegzetet vettem. Majd kiléptem az aulába, és megláttam Őt.

Fekete öltöny volt rajta, ami alatt halványkék inget viselt, miközben valamivel világosabb nyakkendője elegánsan simult rá széles mellkasára. Ujjai közt egy törékeny kis rózsát  tartott, aminek fehér szirmai selymesen simultak egymáshoz, miközben ujjait puhán húzta végig a tüskék nélküli szárán. Egy pillanat…mindig is erre vártam.

-Jó estét, Esme!-lépett ide  hozzám, miközben szolidan végigfuttatta rajtam tekintetét, amire azonnal elpirultam-Gyönyörű vagy.

-Köszönöm-sütöttem le a szemeimet.-Te is remekül nézel ki-emeltem rá nehezen a tekintetemet. Szinte égett az arcom, mikor pillantása az arcomra tévedt, mintha perzselt volna azokkal a tengerszín szemekkel.

-Látom, kicsit meg vagy rémülve-simította meg a karomat.-Hidd el, nem lesz semmi baj. Nem kell félned tőlem.

-Ha te mondod-nevettem fel némán.-Én bízom benned, mindössze minden annyira új nekem.

-Mindenesetre, el kell mondanom valamit-állt meg előttem.-Picit változott a ma esti moziműsor. Itt kell maradnom-mondta, és látszott rajta, mennyire kínosan érzi magát.-Elfelejtettem, hogy ma éjjel ügyelnem kell, de szerencsére mindent megoldottam. Nem kell elhalasztanunk a randevúnkat.

-Ez jó hír-nevettem fel némán.-De…mit csinálunk itt? Mármint…

-Mindössze velem kell jönnöd-biccentett a másik irányba, majd néhány pillanattal később mindketten elindultunk az ellenkező utat mutató folyosó felé.

Sejtelmem sem volt, mire készül, de valami miatt teljesen rá mertem bízni magam. Puhán simította meg újra és újra a karomat, miközben sétáltunk, és mikor megállt az egyik kórterem előtt, halkan nevetni kezdett.

-Itt lennénk-nyitott be, mire megláttam, mit is tervezett a mai alkalomra. A falnál lévő két szekrényhez egy hatalmas lepedő volt kifeszítve, a szoba másik oldalában pedig két ágy volt egymás mellé tolva, mintha csak székek lennének. A szoba közepén lévő kis asztalra egy vetítő volt helyezve, ami mellé számtalan film volt elhelyezve, csak is a megnézésre várva. El sem hittem, hogy ennyit dolgozott, csak is miatta.

-Carlisle, ez…-nem is tudtam, mit mondjak.

-Derek és Mark segítettek nekem mindezt létrehozni-mutatott körbe.-Nélkülük nem ment volna. De semmiképp nem szerettem volna elhalasztani a mai estét.

-Ez annyira rendes tőled-pillantottam rá csodálattal a tekintetemben.-És megmondanád Dr. Sheperdnek és Dr. Sloannak, hogy nekik is mennyire hálás vagyok?

-Természetesen-nevetett halkan, miközben a kisasztalhoz sétált.-Milyen filmet szeretnél nézni? Van itt minden-vette a kezébe a hatalmas stócot.-Én valami romantikusat ajánlanék, ami illik az alkalomhoz.

-Amit szeretnél-ültem le.

-Én most a Hold dallama című filmre gondoltam.-mutatta meg nekem a borítóját.-Remek romantikus film, biztosan tetszene.

-„Mert a szerelem sosem lehet tiltott”-olvastam fel a hátulján álló feliratot.-Nekem teljesen megfelel.

-Akkor indulhat-rakta be az előbb említett filmet, majd mellém ülve kezdtük el nézni a kissé misztikus romantikus történetet.

Miközben ott ültünk egymás mellett, nem bírtam néha nem rápillantani örömtől csillogó arcára. Mintha az én jelenlétem annyira sokat jelentett volna neki, mint az éltető víz. A szemeiből legalább is ezt lehetett kiolvasni.

A film végére már nem bírtam megállni, hogy ne hullajtsak el néhány könnycseppet. Nem volt kimondottan egy happy end, de mindenesetre megmelengette az ember szívét a történet tragikus kimenetelének előzménye.

-Ne sírj!-törölte le az arcomat.-Nem szeretném, ha emiatt sírnál.

-Nincs semmi gond-nevettem halkan.-Mindössze meghatott, amit láttam. Sajnálom, hogy a főhős ilyen szomorú véggel ment el az élők közül, de megmentette a szerelmét. Ennél szebb nincs is a világon.

-Ha nem lett volna, nem csak a szerelme, hanem mindenki más is életét veszthette volna a kórházban-simította meg a vállamat.-Emiatt még hős is lett belőle.

-Mindenesetre-pillantottam a szemeibe-, remek film volt. Köszönöm!

-Nincs mit-mondta szerény mosollyal az arcán.-De mi lenne, ha nekiállnánk valami vidámnak is? Mondjuk valami rajzfimhez-nevetett fel halkan.

-Nekem tetszik az ötlet-nevettem én is.-Mondjuk mit szólnál-kezdtem el átnézni a rajzfilmeket-a Macskarisztokratákhoz? Klasszikus Disney film.

-Tetszik az ötlet-vette ki a lemezt, majd hamarosan neki is láttunk, ennek szórakoztató kis filmnek. Azonban arra nem számítottam, hogy annyira elálmosodom, hogy észre sem veszem, ha elnyom az álom. Pillanatok alatt lecsukódtak a szemeim, és már mélyen is aludtam, mint a kiscicák a nemrég látott képkockákon.

Novella: Ajándék

Sziasztok!

Mint ígértem, készítettem a Gyógyító szerelem c. történetemhez egy kis novellát, hogy vajon mi történt velük azután, hogy a történet véget ért. Elárulom, hogy nem volt eseménytelen az életük :) 

Remélem, mindenkinek tetszeni fog!

Puszi! 

Carly

(Carlisle szemszöge)

-Apa!-futott ide hozzám Edward, mikor a munka után beléptem otthonunk ajtaján.-Apa, hát itthon vagy?

-Ennyire hiányoztam?-kaptam karjaimba, miközben Ő boldogan fonta kis kezeit a nyakam köré.-Mit csináltál ma az oviban?

-Játszottam az udvaron, és rajzoltam is valamit-mondta lelkesen.-Megmutassam?

-Mindjárt megmutathatod, kicsim-raktam le a földre.-De előtte még benézek édesanyádhoz a konyhába, mert ha nem csal az orrom, éppen vacsorát készít.

-Rendben, papa, itt leszek a nappaliban. Addig idehozom a rajzaimat-indult el a szobája felé, miközben én csendben sétáltam át az ebédlő melletti konyhába. Esme éppen a levest kavargatta, mikor mögé léptem, és mikor átfogtam a derekát, egy pillanatra megremegett.

-Megijesztettél-nevetett fel halkan, miközben odébb tolta a gázról az illatos ételt.-Nem is hallottam, hogy megjöttél.

-Pedig Edward elég hangosan jelezte az érkezésemet-simítottam meg az arcát, mikor felém fordult.-Mi a baj? Valami nincs rendben?-pillantottam szemeibe, mikor megláttam, mennyire sápadt az arca.

-Nem, nincs semmi baj-nézett ismét rám.-Tudod, ma nem voltam valami jól, de most már minden rendben van.-mondta izgatottan, és szinte éreztem, amint a szíve hevesebb ritmusra kapcsol.-Beszélhetnénk?

-Persze, semmi akadálya-ültünk le a kis asztalhoz, majd Esme puha ujjaival fogta közre az én kezeimet.

-Miután nem éreztem jól magam, elmentem a kórházba-kezdett hozzá-, Addisonhoz-harapott alsó ajkába, mire azonnal megértettem, miről is van szó.

-Nem mondod?-ült ki széles mosoly az arcomra.-Gyerekünk lesz?

-Hát-kuncogott fel-, már lassan két hónapos a pici.

-Istenem-hajoltam hozzá hirtelen csókra, miközben kezeimmel boldogan fogtam arcát az én kezeimbe. El sem hittem, hogy majdnem öt évvel Edward születése után, ismét átélhetjük azt a csodát, amit egy gyermek születése az ember életébe hozhat. Mikor Esme világra hozta Edwardot, Addison vizsgálatai kimutatták, hogy valószínűleg Ő lesz az utolsó jövevény a mi életünkben. Azonban, mint mindhárom gyermekünk mutatja, csodák léteznek a világon. És a mi életünkben rengeteg csoda van.

-Kisbabánk lesz, Esme-simítottam ki egy tincset örömkönnyek áztatta arcából.-Nem is tudom, mit mondhatnék még...

-Ne mondj semmit-túrt bele a hajamba, majd valamivel komolyabban folytatta.-Még a gyerekeknek sem mondtam semmit, mert szeretném, ha együtt közölnénk a dolgot. De előtte még elkészítem a vacsorát, jó?

-Rendben, szívem-pusziltam meg a homlokát.-Én addig átmegyek Edwardhoz, mert szeretné megmutatni, amit rajzolt az óvodában.

-Menj csak-állt fel az asztaltól, miközben én is átsétáltam a nappalinkban álló kanapéhoz. Edward már ott várt, tiszta örömmel a pici arcán, és teljesen odáig volt, hogy megmutathatja, mit alkotott egy egész napon át.

-Nézd, papa!-mutatott rá a rajzra.-Ez itt te vagy-mosolyodott el, miközben én is felismertem magam a képen látható szőke ember személyében,-és éppen dolgozol. A mama pedig vitt be neked ebédet-mondta nevetve, én pedig szinén elmosolyodtam, mikor a rajzolt Esme kezében megláttam a hatalmas adag spagettit.-Ezek pedig itt mi lennénk. Rosie, Jazz és Én.

-Nagyon szép lett-simítottam meg a buksiját.

-A tiéd-adta a kezembe.-Neked csináltam, hogy mindig veled lehessünk még akkor is, amikor dolgozol.

-Köszönöm-nevettem fel halkan.-Már tudom is, hol lesz a helye az irodámban-mondtam, mire kis arca láthatóan felvidult a büszkeségtől.

-Elkészült a vacsora-jött ki Esme a konyhából.-Kicsim, szólnál a testvéreidnek?

-Persze, mama-mondta fiunk mosolyogva, majd nem sokkal később már mind az öten ott ültünk az asztalnál, miközben elfogyasztottuk a szerelmem által készített ínycsiklandó húslevest.

-Bocsi, mama, de vissza kell mennünk tanulni-állt volna fel Rose és Jazz, ám én visszatartottam őket.

-Beszélnünk kell valamiről-szólaltam meg komolyan, amivel egy időben Esme kezét is kezeimbe fogtam.-Rosalie, Jasper, emlékeztek, amikor Edward megszületett?

-Valami rémlik, de nem sokra emlékszem belőle-mondta Jazz.-Mi még kicsik voltunk, és csak annyi maradt meg, hogy Peter papa és a nagyi vigyázott ránk a kórházban.

-Miért?-kíváncsiskodott Rose.

-Hát, mert-néztünk össze szerelmemmel.-Hamarosan  talán ismét átélitek, amit akkor éjjel.

-Testvérünk lesz?-kerekedett ki Rosie szeme.-Komolyan?

-Már két hónapja úton van-bólintott egyet Esme.

-És hol van most?-nézett ránk Edward elgondolkodva.

-Ott van a mama hasában-bökte oldalba Jazz.-Te is ott voltál kilenc hónapig.

-És hogy került oda?-tette fel következő kérdését, ám mielőtt idősebb fiunk még többet mondott volna erről, félbeszakítottam őt.

-Tudom, hogy az iskolában már tanultatok minderről, és mi is beszéltünk róla neked, meg Rosalie-nak, de Ő még túl kicsi-mondtam komolyan.-Majd mi beszélünk vele, jó?

-Rendben-sóhajtott lemondóan.-De…

-Semmi de-állítottam le szigorúan.-Még csak öt éves. Neked sem mondtuk meg négy évesen, miként születik meg egy új élet, nem igaz?

-De-értett velem egyet.

-Most már mehettek tanulni-mondta nekik szerelmem.-Nekünk még néhány dolgot el kell mondanunk az öcséteknek.

-Rendben, anya-mondták egyszerre, ám mielőtt még felmentek volna, Rose visszafordult hozzánk.-Ha majd valamiben segíthetünk, csak szólj! Rám mindenesetre számíthatsz.

-Köszönöm, kislányom-húzódott arcára hálás mosoly, majd mi és Edward, mindhárman átsétáltunk a nappaliba. Edward egyetlen pillanatra sem hagyta abba a kérdezősködést, és nem is igazán tudtuk, miként válaszoljunk egyre jobban kíváncsi természetének.

-Mit akart mondani Jazz, amit én nem tudhatok? Mihez vagyok túl kicsi?-tette fel ismét ezt a kérdést.

-Mint mondtam, túl kicsi vagy, hogy mindezt megtudhasd-simítottam meg rozsdás tincseit.-De majd ha idősebb leszel, te is mindent tudni fogsz, mint a nővéred és a bátyád.

-De annyit elmondhatunk-vette őt az ölébe kedvesem-, hogy a kisöcséd avagy kishúgod valóban itt van bent az én pocakomban-mutatott Esme most még lapos hasára.-És amikor majd a hasam hatalmasra nő, akkor jön el majd az ideje annak, hogy Ő is itt lehessen köztünk.

-Erre mondta azt Jazzy, hogy kilenc hónapig tart?-kíváncsiskodott.

-Mivel Ő már két hónapja itt van, most már csak hét-válaszolta.-De igen, erre mondta azt a bátyád.

-És miért kell segíteni majd neked?

-Mert amikor a pocakom nagy lesz, és a kistestvéred már hamarosan megérkezik, nekem nem mindent lehet majd csinálni. Nem kertészkedhetek, nem mehetek dolgozni, és nem csinálhatok semmi olyat, ami veszélyeztetné az Ő egészségét. Emiatt kell majd a segítség.

-Akkor majd én is szeretnék segíteni-mondta lelkesen.-Akár már most is!

-Most azzal segítesz, ha elmész aludni-simította meg az arcát.-Megkérhetlek erre?

-Már megyek is-mosolyogta, majd sietve indult el az emeleten lévő szobája felé…

Az idő hihetetlenül gyorsan kezdett el peregni, mint a szemek egy homokóra belsejében. Esme pocakja hamarosan kikerekedett, és mire elérkezett a Karácsony, átlépett a kilencedik hónapba.

Mint minden évben, most is a közös ünneplésre készültünk, ám én nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy Ő készítse el az ünnepi menüt. Nem szerettem volna, ha megerőlteti magát.

-Hadd terítsek meg helyetted-néztem rá féltően.-Nem kéne ennyit dolgoznod.

-Carlisle, teljesen jól érzem magam-pillantott fel szemeimbe.-Inkább a gyerekeknek segíts fát díszíteni.

-De Ők már mindent megcsináltak-sóhajtottam.-Még a csillagot is felrakták a tetejére, méghozzá létra nélkül. Jazz a nyakába vette Edwardot.

-Akkor ülj le pihenni-válaszolta.-Mostanában túl sokat idegeskedsz, szinte jobban megvisel téged a terhességem, mint saját magamat.

-De ha egyszer féltelek téged-karoltam át a derekát, miközben kezeimmel megsimítottam hatalmas pocakját, amire kislányunk egy apró rúgással válaszolt.

-Nocsak, a kisasszony is izgatott a karácsony miatt?-nevettem fel halkan.

-Már Ő is tudja, hogy ma milyen különleges nap van-tette kezeit a hasán lévő kezemre.-Ma itt lesz mindenki aki, számít; és Ő mindenképp fontos.

-Mindenképp-nyomtam puszit a homlokára, ám pár pillanattal később meghallottuk a házunk csengőjének dallamát.

-Már itt is vannak-mondta Esme izgatottan, miközben amennyire csak tudott, sietve nyitott ajtót a hóesésben álló vendégeinknek.

-Anya, annyira örülünk nektek-ölelte meg, ám hatalmas pocakja némiképp megakadályozta ebben.-Milyen volt az út?

-Remek-simította meg az arcát.-És te jól vagy? Minden rendben?

-Szerencsére minden-bólintotta.-Hamarosan már hatan leszünk ebben a hatalmas házban. Immár minden szobának lesz tulajdonosa.

-Annyira szokatlan így látni téged, kislányom-vette szemügyre őt Peter.-A múltkor nem találkoztunk, mikor még várandós voltál, és…nem is tudom; mintha ki lennél virulva.

-Való igaz, hogy remekül nézel ki-ölelte meg Emmett is.-És hogy van az én fiatalabb unokahúgom?

-Hamarosan Ő is itt lesz köztünk-simította meg a hasát.-De ne ácsorogjatok itt, gyertek beljebb. Hamarosan kész a vacsora.

-Addig kinyithatjuk az ajándékokat?-szaladt ide hirtelen Edward.

-Nem is tudom, kicsim-válaszoltam.-Szerintem mindenki szeretne pihenni egy picit, mielőtt…

-Semmi gond, Doki-szólalt fel Emmett.-Majd én elleszek addig a kölyökkel, hogy ne unatkozzon. Addig mindenki pihenhet.

-Köszi, Emmett-nézett rá hálásan Esme, miközben lassan elindultunk a kanapé irányába. Azonban mielőtt még leülhetett volna…

-Áu-kapott a hasához, mire azonnal feleszméltem, mi is történik.-Carlisle, én azt hiszem…

-Nincs semmi gond-ültettem le a kanapéra-Peter-szólítottam meg-, be kell mennünk a kórházba. Most azonnal. Utánunk hozzátok a gyerekeket?

-Természetesen, Carlisle-bólintott.-Ott találkozunk.

-Papa, ne hagyj itt!-karolta át a derekamat Edward.-Nem szeretnék egyedül maradni!

-Nem leszel egyedül-simítottam meg az arcát.-Ott lesznek Rose és Jazz is, Peter papa és Elizabeth mama pedig vigyáznak rád.

-De te is ott leszel a kórházban?-csillantak fel a szemei ijedten.

-Ott leszek, kicsim-pusziltam meg, majd sietve indultunk el Esme-vel az autó irányába.

A hó sűrű pelyhekben hullott Karácsony éjjelén, ami miatt picit nehezen haladtunk az úton. Szinte alig lehetett látni a sötétben, ám néhány percel később szinte automatikusan parkoltam le a kórház ajtajánál.

-Gyere, szívem-segítettem ki, majd szinte ezzel egy időben érkezett meg a család többi tagja is.

-Siessünk-szisszent fel halkan.-Már nincs sok idő. Ez a pici most gyorsan jön-akadt el a lélegzete.

-Mindjárt itt lesz Addison-nyugtattam meg, miközben leültettem a váróban. Nem is tévedtem sokat.

-Milyen gyakran érzed a fájásokat?-tette fel a kérdést.

-Nagyon sűrűn-vett mély levegőt.-Kevesebb mint tíz másodpercenként.

-Azonnal kezdhetjük-segítette át a tolókocsiba, mire én idnultam is volna velük, de Esme visszatartott.

-Most ne gyere be!-nézett rám komolyan.-Eddig mindig mellettem voltál, de most van valaki, akinek nagyobb szüksége van rád-pillantott az ajtón éppen belépő Edward irányába.-Maradj mellette!

-Rendben van-nyomtam puszit a homlokára.-De lélekben melletted vagyok.

-Ez mindenképp segít majd-szorította meg a kezemet, majd pillanatok múlva már el is tűntek a szülőszoba ajtajába.

Én azonban nem maradtam nyugodt. Akármennyire is nem szerettem volna, a szívem akaratlanul is felgyorsult, és szinte ziháltam, ám mikor Edward kisfiam ideért, erőt vettem magamon, hogy megnyugodjak.

-Papa-ölelt meg szorosan.-Hol van a mama?

-Már Addison néni elvitte magával-simítottam meg a buksiját.-Hamarosan itt lesz a kistestvéred.

-Addig beülhetek az öledbe?-nézett rám megszeppenve. Látszott az arcán, hogy mennyire meg van rémülve attól, hogy az édesanyja arcán fájdalmat látott. Ő még sosem élt át ilyesmit, és szüksége volt valakire, akinél biztonságot találhat.

-Hogyne, kincsem-vettem fel a földről, majd kezeit a nyakam köré fonva hajtotta fejét a mellkasomra. Eközben  Emmett, Peter és Elizabeth is megérkezdtek a váróban Rosalie-val és Jasperrel, és türelmes várakozással az arcukon foglaltak helyet a mellettem lévő padon. De mindenkiben ott bujkált a rejtett idegesség.

-Remélem, minden rendben lesz-sóhajtott fel Elizabeth.

-Anya, Esme erős lány, nem kell félteni-legyintett Emmett.-Bár be kell vallanom, hogy én is aggódom miatta.

-Én félek-kezdett el sírni Edward.-Félek, hogy mi lesz a mamával.

-Nem kell félned-kezdtem el nyugtatgatni.

-Ezaz öcsi, nincs mitől félned-jött ide hozzá Jazz.-Én is itt voltam, mikor te születtél, és semmi baj nem történt, látod?

-Gyugodj meg, Edy-simította meg az arcát Rose is.-Minden rendben lesz.

-Jasper-pillantottam idősebb fiamra.-Hoznál neki valamilyen innivalót az automatából? Az jót tenne most neki.

-Persze, apa-válaszolta, majd sietve rohant oda a folyosó végén álló ital automatához. Én közben puhán kezdtem el ringatni Edwardot, mintha még mindig kisbaba lenne, és ettől azonnal megnyugodott. Lassan lecsukta a szemeit, és hamarosan már mélyen álmodott a erős karjaim közt.

-Elaludt?-pillantott rám Elizabeth néhány órányi csend után.

-Szinte azonnal-suttogtam.-Mennyi az idő?

-Már majdnem éjfél-nézett az órájára.

Alig hogy ezt kimondta, Addison jelent meg a szülőszoba ajtajába, majd néma mozdulatokkal mutatta, hogy most már bemehetünk Esme-hez. Szívem szerint azonnal ott termettem volna, de a karjaimban szundikáló Edward megakadályozott ebben. Nem akartam felébreszteni.

-Majd én addig vigyázok rá-nyúlt érte Elizabeth, miközben annyira óvatosan vette át Edwardot, hogy még a szempillái sem rebbentek meg.

-Köszönöm-néztem rá hálásan, majd halk léptekkel sétáltam be a szülőszoba melletti kórterembe.

Esme arca már nyugodt volt, és látszott a fáradt arca mögött megbúvó mérhetetlen boldogság. Még ilyen fáradtan is annyira gyönyörű volt, mint a legszebb angyal.

-Szia!-nyomtam puszit ajkaira.-Hogy érzed magad?

-Fáradtan-szólalt meg szinte suttogva.-De mintha még is a fellegekben járnék.

-Láttad már a kislányunkat?-simítottam meg az arcát.-Minden rendben vele? Egészséges?

-Ha hiszed, ha nem-nevetett fel halkan-, de mind közül ez volt a legbékésebb szülésem. Mint, amilyennek a nagykönyvben meg van írva. Azonnal felsírt-cseppent le egy könnycsepp az arcán.-Teljesen egészséges.

-Istenem, hogy ennek mennyire örülök-öleltem magamhoz óvatosan.-Ennél jobb nem is lehetne a mai ünnep.

-Kettős ünnep van-lépett be Addison a kislányunkkal a karjában, mire először vehettem szemügyre az én kis virágszálamat.

Gyönyörű volt. Pici vörös haja karamellaszín tincsek formájában lapultak rá kicsiny fejére, hófehér arcán pedig mint megannyi óceán tündököltek azok a zafírszín szemek, amik hol felnyíltak, hol pedig lecsukódtak a fáradtságtól.

Óvatosan Esme kezébe helyezte őt, aki mint valami őrangyal vette védelmébe azt a csöppnyi testet, akit a végső kimerülésig igyekezett a világra hozni.

-Annyira tökéletes-simította meg porcelánszerű bőrét.-Mi legyen a neve?

-Emlékszel, amikor Edward érkezése előtt a nevekről beszéltünk?-néztem rá kíváncsian.-Akkor két névötletünk volt. Az Edward és a…

-Lilly-mondta szerelmem cérnavékony hangon.-Szia, kicsi Lilly! Már nagyon vártunk ám téged.

Lilly erre halkan gögyögve válaszolt, mintha értette volna, hogy ezeket a szavakat hozzá intéztük. Ám pár pillanattal később, már nem csak hárman üdvözölhettük az ifjú jövevényt.

-Mama, mama-rohant ide Edward, azonban azonnal lefékezett, amint meglátta kishúgát édesanyja karjaiban.-Ő a kistesóm?

-A húgod-mosolyodott el Esme.-Lilly-nek hívják.

-Milyen pici-próbálta megsimítani, de nem tudta elérni Lilly pici arcát. Ekkor én felemeltem, majd az ölembe véve emeltem közelebb húga arcához. Azonnal simogatni kezdte őt, mire arca egyszeriben csodálkozóvá vált.-Annyira puha a bőre.

-Mert még nagyon pici-mondta szerelmem.-Ugye vigyázol majd rá? Jó nagytesó leszel, igaz?

-Én leszek a legjobb nagytesó az egész világon-jelentette ki büszkén.

-De csak utánunk, öcsi-mondta nevetve Jazz és Rose, miközben lassan ők, és Peterék is közelebb jöttek, hogy megcsodálhassák a kis jövevényt.

-Nagyo apró-húzódott mosoly Elizabeth arcára-, mint egy kis porcelánbaba.

-De csodaszép-sóhajtott fel Peter.-Pont olyan, mint te voltál, kicsim, mikor megszülettél.

-Köszönöm, apu-nevetett fel halkan.

-Kicsit nyúzott vagy, hugi-nevetett fel Emmett.-De ha a körülményeket nézzük, akkor viszont remekül. Én ne tudnám utánad csinálni, az biztos. Majdnem négy óra szenvedés, apám!

-Ezt most bóknak vegyem?-pillantott rá kíváncsian, mire Emmett azonnal felnevetett.

-Most ideje lenne, hogy kicsit pihenni hagyjuk Esme-t-lépett be Addison.-Ki kell pihennie magát, és nemsokára már haza is mehet. Mivel ez alkalommal semmi  probléma nem volt, három nap múlva  már otthon is lehet. De csak ha addigra rendesen kipihened magad-mondta komolyan Esme-nek.

-Rendben van-sóhajtott halkan.-De Lilly még maradhat picit Carlisle-lal? Még nem is volt ideje a kezében tartani Őt.

-Természetesen-bólintott rá.-Apuka, itt az újdonsült kislánya-vette el karjaiból, majd óvatosan helyezte át Őt az én karjaimba.

Valóban apró volt, szinte eltűnt a kezeim közt, és pehelykönnyű. Nem lehetett több pár kilónál. Szinte elmerültem a szemeibe, és nem is vettem észre, hogy már néhány perce szótlanul nézem őt. Csak akkor eszméltem fel, mikor Elizabeth megszólított.

-Mi addig kint leszünk. Nem szeretnénk túlzsúfolttá tenni a levegőt a pici számára-suttogta, majd mind a hatan kihátráltak a kicsiny kórteremből. Már csak mi hárman voltunk.

-Edwarddal minden rendbe volt?-nézett rám kíváncsian.

-Picit meg volt ijedve, de utána hamar elaludt-válaszoltam.-Féltett téged.

-Ez aranyos tőle-nevetett halkan.-Még sosem látott az arcomon fájdalmat. Biztosan ez ijeszthette meg.

-De most már nem kell aggódnod miatta-nyomtam puszit az arcára.-Inkább pihenj! Én felviszem Lilly-t a csecsemőosztályra.

-Rendbe, szívem-fektette arcát puhán a párnára.-Pihenj te is , Lilly-ásított egy aprót, majd szinte pillanatok alatt elnyomta Őt a fáradtsággal teli álom.

Én is visszavittem Lilly-t, majd sietve hazautaztam, hogy pár apróságot elintézzek a mi igen csak különös karácsonyunkat illetően.

Felvettem az ajándékokat a nappaliban álló karácsonyfa alól, majd beraktam őket a csomagtartóba, és már vissza is száguldottam a kórházba velük. Szerettem volna, ha nem csak Lilly lenne a mi karácsonyi ajándékunk, hanem valóban is ünnepelhetnénk. Még ha kicsit másképp is.

-Megérkezett a télapó-nevettem halkan, mire Edward hatalmas lelkesedéssel rohant elém, hogy ajándékait átvehesse. Mindenki más is bontogatni kezdte az ajándékát, majd közösen kezdtük el megcsodálni, ki mit kapott a másiktól. De egy ajándék még hátra volt.

Másnap reggelre mindenki hazament, én azonban bent maradtam Esme-vel. Volt még nálam egy doboz, ami nem lelt gazdára, és ebben a dobozban nem más volt, mint az Ő ajándéka. Nem szerettem volna hazamenni, amíg oda nem adtam neki.

-Hmmm…jó reggelt!-kezdett el ébredezni, mikor megérezte arcán az ujjaim érintését.-Hogy van Lilly?

-Már megnéztem, és minden rendben van vele-nyomtam puszit az arcára.-Bár már valamilyen szinten meg lettünk ajándékozva ezen a Karácsonyon, én tartogattam számodra még valami különlegeset-adtam a kezébe a kis dobozt.

-Mi van benne?-nézett rám kíváncsian.

-Nézd meg magad-nevettem halkan, mire sietve bontotta ki a rajta lévő aprócska masnit. És ekkor meglátta…

-Istenem, mennyire szép-vette ki az E betűvel jelölt kis nyakláncot.-Carlisle, ezt nem kellett volna, hiszen…

-Tudom, de nem bírtam neki ellenállni-akasztottam fel a nyakába.-E, mint Esme.

-Nagyon köszönöm-nyomott csókot az ajkaimra.-Ennél szebb ünnepünk nem is lehetett volna; ennél tökéletesebb semmi nem lehetne…

Ilyen lesz Lilly :)

Díj és némi mondandó

Sziasztok!

Ismét visszatértem, és bocsánat, ami miatt ennyire hirtelen eltűntem. Sietek mindent pótolni, mind olvasást, mind írást, mind cserét illetően, ám azt kell mondanom, hogy hamarosan megint eltűnök egy kis időre. Természetesen nem lesz ilyen hosszú idő, mint ez, ebben biztos vagyok. De ami miatt itt vagyok...

Szeretném megköszönni a díjat Winnie-nek és Lilly-nek! Mindig öröm díjat kapni :)

Mit kell tenni:

-11 dolgot magamról

-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell

-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

-11 embert kell jelölni és linkelni

-Nem jelölhetsz vissza/ nincs visszaadás 

1. 11 mondandó

Nem tudom, lesz-e ennyi:

-Imádom az állatokat (szerintem már mondtam néhányszor :) )

-A lila a kedvenc színem, ami miatt sok lila cuccom is van.

-Anno a Narnia miatt voltam ennyire megszállott. 

-Grace klinika mániám is van :)

-Van némi tériszonyom ^^

Ennyi lenne, most semmi nem jut eszembe.

2. Válaszolni minden kérdésre

Mikor kezdtél el írni, és mit?

Már nem is tudom, mikor álltam neki írni, de már az is Twilight témájú volt. Azok sosem láttak napvilágot a nyilvánosság előtt, mindössze a legjobb barátnőm olvasta őket. Ami elsőnek ide is felkerült, az már a harmadik történetem volt, amit írtam magamnak, és azt már elég jónak éreztem ahhoz, hogy más is olvassa. Sosem bántam meg a döntésem.

Szeretsz olvasni? Ha igen, akkor inkább blogos történeteket, vagy könyveket?

Imádok olvasni, bár mostanában ez elmaradozott kicsit. Könyvet és blogot egyaránt előnyben részesítek, habár az utóbbi időkben inkább blogon olvastam, mert erre több időm volt, mint a könyvekre. De amint időm lesz, ismét nekiállok könyvet is olvasni.

Mi ad inspirációt leginkább az íráshoz?

Mindenképp a zenét mondanám. Anélkül nem is menne az írás, mindig hallgatok valamit.

Kik tudnak arról, hogy írsz?

A családom és néhány barátom tud róla. Eleinte nem mondtam el senkinek, mindössze Froeira, a legjobb barátnőm tudott róla, és most is olvassa minden írásomat. Sosem tudnám neki meghálálni, amit mindeddig tett.

Ha véget érne a Twilight láz, folytatnád az írást? Ha igen, milyen témában?

Huh, erre még nem gondoltam. Szerintem biztosan írnék még, de nem tudom, milyen témában. Talán valami hétköznapi lenne, esetleg valami misztikus. De mindez még messze van, nem de?

Egy blog vagy akár könyv esetén mi az a meghatározó tényező, ami segít dönteni abban, hogy el fogod-e olvasni, vagy sem? (téma, szereplők, stb.)

A téma az, ami megfog. Nem tudom, mi az, ami miatt elkezdek valamit olvasni, de valami a témában van benne, ami magához vonz.

Az írás mellett van-e még hobbid? Ha igen, mi az?

Zenélni és rajzolni is szeretek. Néhány éven át kutyás sportot folytattam, amit agility-nek hívnak, de már ezt már nem csinálom, mert amelyik kutyámmal ezt csináltam sajnálatos módon elpusztult, mikor valaki megmérgezte. Az új kutyusom is nagyszerű, de őt nem merem újra kitenni bármilyen veszélynek is, így csak az otthonomban tanítom.

Ha egy történetben (vagy fejezetben) korhatáros tartalom van, az általában zavar, vagy ugyanúgy olvasod, mint a nem korhatáros részeket?

Eleinte óvakodtam tőlük, de amint elkezdtem olvasni az ilyen részeket is, már egyáltalán nem zavart. Most már nem is fontolom meg, hogy tovább olvassam-e, mert tudom, hogy az, aki írja, az ízléssel ír le mindent, és nem...na remélem érthető. Itt konkrétan Winnie-re gondolnék, aki mindig nagyon szépen írja meg ezeket a részeket :)

Hány történetet írtál eddig?

Blogon három történet áll befejezetten, és egyet most is írok. Ezen kívül van néhány, amit sosem tettem ki sehova, mert nem voltak elég jók, és van, amelyik félbe is maradt. Ilyenem három van.

Milyen témákban szeretsz írni?

Twilight témában szeretek, amit kombinálok más témákkal, mint a Grey's Anatomy. És sosem maradhat el a romantika ^^

Ha választanod kellene az eddigi írásaid közül, melyikre vagy a legbüszkébb, melyik a kedvenced?

Huh, nem is tudom, mit mondjak erre. Talán a második történetem, a Gyógyító szerelem, ami a leghosszabb lett, azt szerettem nagyon nagyon. Ahhoz szeretnék most írni egy novellát, ami egy kis folytatása lenne a befejezésnek. De imádtam mind a három eddigi történetemet, és különösen az Elhagyva c. történetben született Aurora nőtt kifejezetten a szívemhez. Rövidebben mindet imádtam :)

3. Jelölte(i)m (nem lesz 11, amiért bocsánatot kérek)

Froeira

4. Kérdéseim

1. Mi vett rá titeket az írásra? Mi adta meg a kezdőlökést?

2. Milyen témában szerettek írni?

3. Mit olvastok szívesen? Van valami, amiből ötletet merítetek?

4. Mi ad ihletet az íráshoz? Van valami praktikád, mikor megrekedszM

5. Kik tudnak arról, hogy írsz?

6. Mi az a téma, ami alapján nekiállsz olvasni egy könyvet?

7. Állatbarát vagy? (ennek nincs sok köze az íráshoz, de szerintem fontos ^^)

8. Milyen filmeket nézel szívesen? 

9. Milyen a számodra ideális könyv?

10. Korhatáros történetekről mit gondolsz? Mennyire zavar illetve mennyire olvasod el a könyvet?

11. Szeretnél kezdeni valamit az írással később is? 

Ennyi lenne. Köszönöm mindenkinek, aki nekem adta a díjat. Hamarosan mindent pótolok, amiben elmaradtam.

Puszi!

Carly

Cullen's Anatomy III. Fejezet

Sziasztok!

Íme, el is érkezett a következő fejezet. Most hosszabb ideig nem leszek majd netközelben, a hétvége után, tehát nem tudom, mikor lesz újabb fejezet. De remélem, hogy ez a rész azért majd hagy némi izgulni valót maga után. Jó olvasást!

Puszi!

Carly

(Carlisle szemszöge)

Már korán reggel a kórházban voltam; otthon a gondolataim nem marasztaltak nyugalomra. Minden apró rezdülés, minden apró pillanat emlékeztetett egy lányra, egy nőre, akit nem is annyira régen ismertem meg itt, ennek a hatalmas épületnek a falai közt. Eddig a kórház volt az életem, a tanítóm, az én templomom…de mostantól már mindez eltörpült amellett, amit Tőle kaptam. A szívem mélyén tudtam, hogy Ő nem csupán egy rezidens, nem csupán egy a sok közül; Ő az én elixírem, az életadóm. Rá vártam ilyen hosszú időn át.

-Jó reggelt, Carlisle!-ült le mellém két barátom, Derek és Mark.-Mit csinálsz idebent ennyire korán?

-Nem bírtam aludni-válaszoltam halkan sóhajtva.-Ma reggel amúgy is műtétem lesz, hát bejöttem időben. És…rám fért valami pezsdítő-emeltem meg a kávémat.-Mint mondtam, szinte semmit nem aludtam.

-Apropó pezsdítő-pillantott az ajtó irányába, ahol Dr. Platt éppen elindult a női öltöző irányába.-Elég szemrevaló kis rezidens.

-Dr. Platt-nek hívják-válaszoltam kicsit dühösen az általa használt hangnemre. Mark mindig is ilyen volt, nőcsábász, de nem hagytam, hogy Őt is a prédáinak sorába terelje. Róla nem beszélhet így.-Tudod, remek barát  vagy, de a női lelket nem tiszteled. Ebből kezd picit sok lenni.

-Hoppá-eszméltek fel mindketten.-Csak nem tetszik neked…Ő?-biccentett abba az irányba.

-Én semmi ilyet nem mondtam-tiltakoztam, ám ezzel csak még nagyobb gyanút szítottam.

-Eddig nem érdekelt, ha Mark bármi ilyet is mondott-tette hozzá Derek.-Bólintottál, mintha érdekelne, amit mond…

-Hééé-szólalt fel Mark.

-Bocsánat, de szerintem már te is észrevetted, hogy mi nem így tekintünk a nőkre-vonta meg a vállát Derek, majd folytatta.-De most mintha valamit meggyújtottak volna benned. Egyszerűen kirobbantál, mikor ilyen stílusban beszélt róla. Nem tagadhatod, hogy érzel iránta valamit.

-Tagadni nem tagadhatom-adtam be a derekam.-De nem akarom, hogy mindez az Ő jövőjébe kerüljön. Ha most elkezdenénk…talán sosem mosná le magáról, hogy egy főorvossal volt kapcsolatban rezidens létére. Mindenki más azt hinné, hogy rajtam kapaszkodott fel, pedig rendkívül éles esze van. Addison is elmondta, milyen remekül helytállt, és hogy hatalmas jövő áll előtte. De én ezt tönkretehetném-tettem le a kávémat halkan sóhajtva. - Pedig annyira szerény és visszafogott nő…

-Na ide figyelj!-nézett szemeimbe Mark.-Én tapasztalatból mondom, hiszen…-köszörülte meg a torkát-nem egy rezidenssel volt már kapcsolatom. Ez nem befolyásolja a karrierjét, erről biztosítalak. Nézz csak Addisonra…

-Ha lehet, erről ne beszéljünk-állította le Derek.-Nem szeretném tudni, mit tettél a feleségemmel, mikor még New Yorkban volt rezidens.

-Nem is számít mit tettem-rázta meg a fejét.-De látod mi lett belőle? Elismert orvos, akit elismernek a szakmája minden terén. Ezen felül te sokkal becsületesebb ember vagy, mint én, nem is feltételeznék rólad, hogy bármi…illegális módon emeled őt fel a kórházi ranglétrán.

-Szerintetek próbáljak nála szerencsét?-pillantottam hol rá, hol Derekre.

-Bolond lennél, ha nem tennéd meg-nevettek fel mindketten.-Már itt is van-hallgattak el, mire pár pillanat múlva mellettem is állt a nem kis lelkesedéssel teli Dr. Platt.

-Jó reggelt, Dr. Cullen-köszönt rám széles mosollyal az arcán.-Már itt is vagyok. Mi lenne az a feladat, ami miatt a mai napot Önnel tölthetem?-erre Mark azonnal felkuncogott.

-Nos, Dr. Platt, a mai napomat egy rutinműtéttel kezdeném. Biciklis baleset, hasi trauma nyomán keletkezett sérv; minden olyan, mint a tankönyvekben. Szeretném, ha bejönne a műtőbe, és asszisztálna nekem.

-Én?-csillantak fel a szemei.-Én műthetnék maga mellett?

-Ennyire nem hisz nekem?-álltam fel, mire Dr. Platt alig bírta megállni, hogy ne vesse magát a karjaimba. Ám valójában nem is bántam volna, ha megölelhettem volna.

-Annyira köszönöm-pillantott fel szemeimbe.-Nem is tudom, miként hálálhatnám meg ezt magának.

-Nem kell semmit meghálálnia-simítottam meg a vállát, amire láthatóan elpirult. Nem tehettem róla; amit tettem, mindez akaratlanul volt.-De mielőtt elmenne bemosakodni, bemutatnám pár kollégámat. A magas, daliás úr; Dr. Derek Shepherd.

-Örülök, hogy megismerhettem, Dr. Platt-rázott vele kezet.-A feleségem már mesélt magáról. Tudja, Dr. Addison Montgomery…

-Én is örülök, Dr. Shepherd-húzódott arcára szelíd mosoly.

-Én pedig Dr. Sloan lennék-lépett ide Mark is.-Pontosabban Mark Sloan. Én is hallottam ám magáról, de nem egészen úgy, mint ahogyan Derek-kacsintott rám, mire idegesen túrtam bele a hajamba.

-Örülök, hogy magát is megismerhetem, Dr. Sloan-válaszolta picit ijedten.

-Nocsak-vette jobban szemügyre őt barátom.- Plasztikai sebész vagyok már lassan tizenhárom éve, de maga az első nő, akin semmi formálni valót nem látok.

-Ez…hízelgő-sütötte le a szemeit.

-Rendben, Mark, ennyi elég lesz-pillantottam rá kissé ingerülten, miközben Dr. Platt-et finoman magam felé húztam.

-Én nem akartam rosszat-emelte fel a kezeit megadóan.-Én csak próbáltam elmondani, amit látok, mert vannak itt emberek, akik mindezt nem merik megtenni-nézett rám célzóan.

-Hidd el, nélküled is menni fog-bólintottam alig hallhatóan, hogy Dr. Platt meg ne hallja.-De azért köszönöm-pillantottam vissza, majd lassan mindketten elindultunk a műtét előtti bemosakodásra.

Hamarosan neki is álltunk összevarrni a fiatalember sérüléseit, amik elő látásra talán komolynak tűntek, de egy egyszerűnek mondható műtéti eljárással helyrehozhattuk a hasfalon lévő kitüremkedést. Ez remek alkalomnak kínálkozott arra, hogy Dr. Platt is részt vehessen élete első műtétén, és én is kicsit többet lehessek vele, mint amennyit ezen a héten vele lehetnék.

-És már meg is lennénk-álltam neki az utolsó öltéseknek, ám mielőtt befejeztem volna…

-Dr. Platt szeretné maga befejezni az operációt?-emeltem rá a tekintetem.

-Megengedi?-nézett rám kicsit hitetlenül.

-Remekül csinált mindent-adtam a kezébe az általam használt eszközöket.-Magára merem bízni ezt a feladatot.

-Köszönöm-csillant fel a szemében egy könnycsepp, majd lassan összevarrta a sebet, és hamarosan mindketten kisétáltunk a műtő előtti váróba.

-Még mindig nem hiszem el-sóhajtott fel halkan, miközben a műtőssapkát kibontva leengedte hosszú karamellaszín haját.-Műtöttem, és varrtam…mindez annyira…

-Pedig elhiheti-sétáltam hozzá közelebb.-Műtött, és nem is akárhogy. Ilyen szép öltéseket még nem láttam rezidenstől, az ilyet évekig kell gyakorolni.

-Köszönöm, Dr. Cullen, de…

-Ne, kérem-hajoltam hozzá kicsit közelebb, mígnem alig pár centi volt az arcunk között.-Önnek csak Carlisle.

-Akkor én…-kezdett el kicsit hevesebben lélegezni-én magának pedig csak Esme.

-Tudja, ez a műtét-vontam meg a vállamat halványan-nem is volt rossz első randevúnak.

-Randevú?-pillantott rám picit megremegve.-Ön randevúra hív engem?

-Mit szólna a mozihoz? Ma este? Találkozhatnánk az aulában-ajánlottam. Nem tudtam, mi miatt gyorsítottam fel ilyen hirtelen a tempót, de valami azt súgta, hogy meg kell tennem. Talán Mark ösztönző célzása volt, vagy talán a belső hang, ami eddig még soha nem adott nekem tanácsot szerelmi ügyben, de minden esetre nem bántam meg, hogy kimondtam, amit gondoltam.

-Biztosan én kellek magának?-pillantott rám hatalmas palaszín szemeivel.-Nem valaki más? Hiszen én nem vagyok más, mint egy ügyetlen kis rezidens…

-Maga minden csak nem ügyetlen-simítottam meg óvatosan a kezét.-Esme, én önre vártam már lassan tizenegy éve. Miért kellene más, ha a tökéletes éppen itt áll előttem?

-Jaj, Carlisle-pirult el azonnal.-Ha ilyen szépeket mond, akkor mondhatnék én nemet?

-Remélem, hogy nem szeretne nemet mondani-sóhajtottam.-Akkor este találkozunk.

-Ott leszek, Dr. Cull…Carlisle-sütötte le a szemeit, miközben sietve indult el Dr. Montgomeryhez a délután hátralevő részére. Én pedig csak néztem Őt.

Novella: Cote d'Azur

Sziasztok!

Bár a gépem mos nem jó, de egy másik eszközön sikerült megírnom ezt a kis novellát, ami Peter Facinelliről és Elizabeth Reaserről szól, Carlisle és Esme megformálójáról. Jelenleg ők most Franciaországban nyaralnak, és a minap beszélgettünk Winnie-vel, hogy mit csinálhatnak ott kettesben. A következő sorok a novellában a Petabeth rajongóknak tetszeni fognak ;) 

Puszi!

Carly

U.I.: Oh a novella mellesleg folytatásos, tehát lesz egy második része is, ami majd később játszódik. Szerintem Winnie tudja, hogy mi lesz benne.

(Elizabeth szemszöge)

Az idei Comic Con is véget ért, amivel együtt az életünk egy meghatározó szakasza is lezárult, mind az én, mind a többi stábtag pályafutásában. Nem, ez nem is a pályánk része volt már, hanem az életünk része is. Együtt töltöttünk minden percet, együtt nevettünk minden pillanaton, de főként egyetlen ember volt az, aki mindennél közelebb állt a szívemhez. Aki minden pillanatban mosolyt csalt az arcomra, aki mindig és mindenhol mellettem volt mind jóban, mind rosszban.

-Mik a terveid a mai estére, Liz?-sétált mellém a gondolataimban emlegetett személy, miközben lassan elértünk a szálloda ajtajába.

-Azt hiszem, kicsit elvonulok Amerika kíváncsi szemei elől-sóhajtottam, miközben tekintetem gyönyörű szürkészöld szemeire emeltem.-Kicsit sok volt hirtelen ez a rivaldafény, hiszen még csak alig jöttem vissza.

-Visszamész Franciaországba?-pillantott rám picit szomorúan.-Itt hagysz engem egyedül? Akkor kinek a napját mentsem meg, ha nem a tiédet?

-Hát nem is tudom-nevettem halkan, mikor meghallottam a már jól ismert mondatot.-De talán, ha lenne kedved hozzá-pillantottam rá kicsit félve-, eljöhetnél velem Saint Tropez-ba. Mit mondasz?

-Hogy lenne-e hozzá kedvem?-kacagott fel hangosan.-Hát hogyne lenne. Minden idő, amit veled töltök, az csodálatos.

-Ssshhh-tettem ujjaimat ajkaimra csendet intve.-Ne ilyen hangosan! Itt mindenki szerint mi csak barátok vagyunk, és nem tudják, hogy van itt...valami más is.

-Bocsánat-nézett rám lebiggyesztett ajkakkal.-Nem akartam, anyu!-erre már én sem bírtam ki nevetés nélkül. Olyan volt néha, mint egy kisfiú. Mintha soha nem vetkőzte le volna azt a gyermeki játékosságot, amit a legtöbb ember elveszít az élete során.

-Sosem tudnék haragudni rád-suttogtam halkan, miközben egészen közel hajoltam az arcához, ám amint emberek tömege indult el a szálloda ajtaja felé, pirultan húzódtam hátrébb, nehogy valakinek is feltűnjön a köztünk lévő viszony.

-Már alig várom, hogy ott legyünk, és megcsókolhassalak-hajolt hozzám, miután minden kíváncsi szem eltűnt a közelünkből.-Már annyira nehéz visszafognom magamat.

-Már csak néhány órányi repülés-simítottam meg az arcát,-akkor már annyit csókolhatsz, amennyit csak szeretnél.

-Nem felejtem el, amit mondtál-csillantak fel szemei.-De mit szólnál, ha taxi helyett inkább az új autómmal mennénk a reptérre? Nem kéne itt ácsorognunk, és hamarabb...ott lennénk- kulcsolta ujjait ujjaimba.

-Ha ez minden, amit szeretnél-nevettem halkan, majd lassan indultunk el a nem messze álló vadonatúj autó felé.

Hamarosan már az égben szálltunk, majd útra is keltünk az otthonom irányába. A táj már rettenetesen hiányzott, és amint az ablakon át kipillantottan, nem bírtam nem megcsodálni a Cote d'Azur csodálatos környékét. Az idelátszó, kékben pompázó tengert, A különleges növények, virágok tömkelege az utak mentén, mint valami miniparadicsom.

-Nagyon elmerengtél-nevetett fel Peter.-Valami gond van?

-Nem nincs semmi-pillantottam rá nyugtatóan.-Csak már hiányzott ez a hely. Néha úgy érzem, itt senki nem lát, és nem kell eltitkolnom semmit. Itt magam lehetek.

-Való igaz-bólintott.-Amerika kicsit mindig háttérbe szorítja az embert.

-De nem vagyok szomorú-vágtam rá hevesen.-Sőt, melletted inkább boldog vagyok. Nagyon is boldog.

-Azért én szeretnék tenni valamit a boldogságodért-csúsztatta kezeit a lábamra, mire finoman ajkaimba haraptam.-Mi lenne, ha elmennénk vásárolni? Nem is olyan messze tőlünk itt van Nice, és ott bármit megvennék, amit csak szeretnél. Amíg az autó bírja, addig akármennyit pakolhatsz bele-kuncogott fel.

-Ez rendkívül csábító ajánlat-nevettem halkan.-Benne vagyok-mondtam végül igent.

-Remek, akkor irány Nice?-pillantott rám kíváncsian.

-Akár most azonnal is-bólintottam, majd a táskámban lévő telefonhoz nyúltam.-De közben gondoltam valamire.

-Mit csinálsz?-pillantottam rám érdeklődve.

-Gondolom, azért az amerikai rajongóink kíváncsiak, hová is tűntünk-válaszoltam, miközben bekapcsoltam a fényképezőt.-Ha csinálnánk néhány képet, és azt időközönként kitennénk, azért nagyon hálásak lennének. Persze, csak ha te is egyetértesz velem.

-Jó ötletnek tartom-mondta helyeslően-, de azért legyünk óvatosak. A kapcsolatunkra egyenlőre nem derülhet fény, ezért mindenről csak szolidan nyilatkozhatunk.

-Persze, Peter, tudom-simítottam meg a vállát.-Mindössze annyit írok ki, hogy itt vagyunk a Cote d'Azur-on, és ma vásárlási napot tartunk Nice-ban. Meg, hogy mennyire rendes barát vagy-hangsúlyoztam a barát szót.-Ennyi és nem több.

-Hidd el, azt sem bánnám, ha világgá kürtölnéd a szerelmünket-simított végig az arcomon.-De ezt nem tehetjük meg a premierig. A film miatt még titkolnunk kell, pedig szívem szerint mindenki előtt megmutatnám, mennyire szeretlek.

-Egyenlőre az is elég, hogy én tudom-nyomtam gyors puszit az arcára, majd néhány perc elteltével meg is érkeztünk a tengerparti városok egyik legszebbikébe.

Hihetetlen napot töltöttünk el ott egymással. Minden annyira más volt most, hogy Ő is mellettem van, mintha minden sokkal szebb lett volna. Már a nap is lemenőben volt, mikor elindultunk a jól megrakott autóval az én kis otthonom felé.

-Istenem, ennél jobban nem is végződhetett volna a mai nap-sóhajtottam.-Annyi mindent vettünk, nem is tudom, hogy mindezt hová fogom tenni.

-Talán én tudok segíteni-mondta elgondokodva.-A fürdőruhát például majd fel is vehetnéd, amint visszajöttünk a vacsoráról és a buliról...

-Peter, én...-tiltakozni akartam, hiszen már így is rengeteget költött rám, és nem szerettem volna, ha a maradék nála levő pénzt is nekem szánná, ám mielőtt ezt megtehettem volna, ujjait puhán ajkaimra helyezte.

-Kérlek, hadd adjak meg neked mindent-kérlelt tovább.-Szeretnélek elkényeztetni minden jóval, hiszen ezt most megtehetjük. Szeretném, ha mindened meglenne, amire csak vágytál.

-De hisz itt vagy nekem te-simítottam meg az arcát.-Rajtad kívül másra nincs is szükségem.

-Amikor a fürdőruhákat próbáltad, nekem nem úgy tűnt-nevetett fel halkan, miközben lassan leparkoltunk a házam ajtajában.-Hol szeretnél enni?

-Hát...ha már egy olasz férfival vagyok itt, valamilyen olaszos étteremre gondoltam-válaszoltam kuncogva.-Nem igaz, Signore?

-Ahogyan parancsolja, Signora-hajolt hozzám közelebb, majd ajkait puhán forrasztotta rá az én ajkaira.

Imádtam, mikor megcsókol. Bárcsak többször lehettünk volna kettesben, mert a mostanában fellángolt figyelem miatt nem lehettünk annyit együtt, mint szerettünk volna. De most itt volt az alkalom.

-El kéne mennem átöltözni-suttogtam halkan.-Ha elmegyünk valamilyen buliba, talán nem ebben a ruhába kéne mennem.

-Bármiben is mennél, nekem akkor is tökéletes lennél-túrt bele lágyan a hajamba.-De ahogy gondolod. Addig én is lezuhanyoznék, ha nem baj.

-Menj csak!-biccentettem.-Itta földszinten is van egy fürdő, én pedig felmegyek a fentibe. Ez így megfelel?

-Természetesen-mondta alig hallhatóan, majd egymás kezét fogva sétáltunk be nem is annyira kicsike otthonom ajtaján.

Ő azonnal a fürdőbe sietett, mire én sem vesztegettem az időmet, hűvös vízzel lezuhanyoztam, majd elindultam, hogy előkeressem a mai estének leginkább megfelelő ruhát. Mindössze egy törülköző volt rajtam, amikor...

-Minden rendben, Liz?-nyitotta ki az ajtót, majd amint meglátott, azonnal visszahátrált.-Bocsánat, én azt hittem már készen vagy.

-Semmi gond-pironkodtam, miközben picit szorosabbra csavartam magam körül a törölközőt.-Minden rendben, csak nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel.

-Emlékszem-szólalt meg az ajtó mögül-, mikor nem is annyira rég, miután befejeztük a Breaking Dawn-t, és elmentünk vacsorázni. Az a ruhád meseszép volt.

-Gondolod?-kíváncsiskodtam.

-Nem kell gondolnom valamit, hogy a szemeim lássák-kacagott fel odakint, mire néhány pillanat hezitálás után fel is vettem az általa annyira szépnek tartott fekete-fehér ruhaszettet.

Az ég ma különösen szép volt, mindenhol fényes csillagok tömkelege sütött le ránk a telihold fényében. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, mindenki vidáman vacsorázott, vagy sétálgatott a családjával, szerelmével, esetleg magányosan. De mindenki boldog volt.

-Nézd ezt a kis éttermet!-mutatott egy kicsiny bisztróra Peter.-Szerintem aranyos, mit szólsz hozzá?

-Kellemes helynek tűnik-pillantottam rá mosolyogva.-Szerintem tökéletes lenne.

-Egy asztal máris rendel-nevetett fel jóízűen, majd miután a pincér megmutatta az asztalunkat, le is ültünk az általunk kiválasztott kis sarokba.

-Te mit szeretnél enni?-érdeklődtem, miután már pár perce nézegettük az étlapot.

-Mi mást, ha nem bolognai spagettit-válaszolta széles vigyorral az arcán.-Ennél olaszabb ételt nem is találhatnánk.

-Akkor én is azt eszek-mondtam ki végül.-Utána majd hová megyünk?

-Mialatt te öltözködtél, én megnéztem a környéken található klubbokat-mesélte.-És akkor találtam egy nem messze lévő kis helyet, amiben remek koktélokat készítenek mindenféle egzotikus gyümölcsből. Van lehetőség táncolni, meg elvonulni is, de rövidebben csak annyit mondanék, hogy kiválónak tűnik.

-Jól hangzik-mondtam lelkesen.-De mindent csak mértékkel. Nem kerül túl sokba, ugye?

-Ez egy ingyenes szórakozóhely-csóválta meg a fejét.-De mi miatt nem szeretnéd, ha rád költeném a pénzemet?

-Mert ezt mind te kerested-indokoltam.-Arra kéne költened, amit te szeretnél.

-De hiszen arra költöm-simította meg az arcomat.-Én rád szeretném költeni, mert mindennél jobban szeretlek. Mindent megadnék neked.

-De ott vannak a lányaid is, és...

-Az másféle szeretet-állított meg.-De téged szerelemmel szeretlek-nézett szemeimbe őszintén.-Szeretlek, Liz!

-Én...-nem is tudtam, mit mondhatnék erre. Már eddig is szerettük egymást, hiszen éreztük. De most először mondta ki ezt a szót, most először hallhattam tőle, hogy „Szeretlek, Liz!”.-Én is szeretlek, Peter! Szeretlek...

Azzal hozzám hajolt, majd lágy csókokat hintett be puha ajkaival. Szerencse volt, hogy egy eldugott sarokban ültünk, mert különben hamar lelepleződött volna a kapcsolatunk. De itt, ahol senki sem látott, nem akartam megszakítani a csókunkat. Mindössze őt szerettem volna érezni.

-Nem akarlak elszomorítani, de mindjárt itt a pincér-vált el tőlem.-Ha Ő meglát minket, abból bajok lehetnek.

-Akkor ezt majd máshol folytatjuk-húzódtam hátrébb, majd mintha csak erre várt volna, meg is érkezett a kedves úriember, hogy felvehesse a rendelésünket.

A vacsora rendkívül finom volt, és amint végeztünk, el is indultunk a kis szórakozóhely felé, amiről Peter mesélt. Mindössze pár percnyire volt tőlünk, és amikor odaértünk, az ott játszó zenekar már javában pengette a gitár húrjait. A hely teljesen nyitottan, a szabad éjjeli ég alatt volt, mint valamilyen trópusi paradicsomban; és szinte nem is világított más, mint a nyílt lángol égő fáklyák és a hold ezüstösen csillogó fénye. Meseszép volt.

-Mit innál?-simította meg a vállamat.-Van itt minden. Koktél, üdítő, mentes és alkoholos ital...

-Mindenképp innom kell koktélt-mondtam azonnal.-Itt mindig is szerettem volna koktélt inni.

-Hát...most itt az alkaom-ültünk le az italos pult elé, majd ezt követően meg is kaptuk az igényesen elkészített alkoholos gyümölcskoktélt.

Még hosszú időn át ott voltunk, és már majdnem éjfél lehetett, mikor elkeztünk táncolni az egyre gyűlő tömegben.

Peter észrevétlenül karolta át a derekamat, miközben egészen közel húzott magához, és kezeimet én is a vállára raktam, majd a csípőnk egyszerre mozdult meg a zene hatására; ebben a ritmusban kezdve el táncolni.

-Hamarosan mennünk kéne-szólalt meg egyik pillanatban Peter.-Holnap is lesz nap, ki kell pihennünk magunkat.

-Máris indulhatunk-bólintottam.-Csak még ihatnánk valamit. Kicsit kimelegedtem-kezdtem el zihálni a melegben.

-Azonnal rendelünk valamit-mentünk vissza az italoshoz, majd nem kértem semmi különöset, mindössze egy pohár mentes vizet.

Nem szerettem volna, ha a sok alkoholos koktél rossz irányba fordítaná a mai esténket. Próbáltam mértékletes maradni, de már most is éreztem a fejemben, amit ez a nem túlzottan sok mennyiség is okozott.

-Most már mehetünk-tettem le a poharat.-Te nem érzed szomjasnak magad?

-Már ittam ma eleget-nevetett fel halkan.-Inkább induljunk!-kulcsoltuk össze ujjainkat, majd lassan sétálva indultunk el a házam felé.

Amint hazaértünk, mindketten kisétáltunk a kertembe, és csak nem tettünk mást, mint feküdtünk a fűben. Csak kémleltük a csillagok.

-Remek nap volt ez a mai-mondtam halkan, mire a tekintetünk ismét összeakadt.-Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem jössz el velem.

-Én sem tudom- csillantak meg szemei a holdfényben.-De veled minden annyira csodálatos, minden annyira...teljes.

-Mintha az én számból vetted volna ki a szót-hajoltam hozzá, mire ajkaink ismét összeforrtak az éjjel sötétjében. Ám most valami más volt.

Akaratlanul is átkaroltam Peter vállait, miközben Ő lassan felém gördült, és kezeimmel mellém támaszkodott. Az ereiben viharként száguldott a vér, mintha valami űzte volna, és bennem is hasonlóan menekült valami elől...illetve inkább valami felé.

-Peter-szakítottam meg csókunkat, mire a szemeimbe nézett.-Mi...mi...

-Érezni szeretném, amit te, Elizabeth-merült el a szemeimben.-Már annyira rég szerettem volna ilyen közel lenni hozzád. Ha nem szeretnéd, mondd meg most! Nem erőltetem.

-De-simítottam meg az arcát- mindennél jobban-azzal pillanatokon belül felemelt a karjaiba, és elindultunk az emeleten lévő hálónk felé.

Óvatosan a lábaimra állított, majd nekiálltunk lehámozni egymás testéről a fölöslegessé vált ruháinkat. Ujjait puhán futtatta végig a blúzom gombjain, miközben én kicsit ügyetlenül gomboltam ki az ő ingén lévő patentokat, mígnem fedetlen mellkasa elém nem tárult a holdfényben. Bár forgatásokon már láttam póló nélkül, mikor sietett, de ebben a pillanatban még is minden teljesen más volt. Ez lesz az első alkalmunk.

Hamarosan minden ruhadarab lekerült rólunk, és immár ott álltunk egymás előtt, miközben Ő felkapott a talajról, és most már én is a dereka köré kulcsolhattam a lábaimat.

-Gyönyörű vagy-suttogta, miközben ujjaival megsimította a gerincemet.-Mindig is az voltál, de talán most szebben fénylesz, mint valaha.

-Szeretlek, Peter-ziháltam halkam.-Mindennél jobban-puszilta meg az ajkaimat, majd hamarosan mindkettőnk teste összeforrt, miközben a szél halk sóhajaink hangját vitte tova a messzi távolba.

Carlisle&Esme || We Found Love

Sziasztok!

Most egy kis meglepetéssel készültem, ami nem lenne más, mint egy videó. Nem túl hosszú, de a minap eszembe jutott, hogyan is ismerkedtek meg Carlisle& Esme, és emiatt készült el ez. Mindannyian ismerjük a történetet, mikor Esme fára mászott, eltörte a lábát, és Carlisle volt az, aki ellátta a tizenhat éves lány sérüléseit. Bárcsak láthatnánk ezt egyszer filmen is :) Remélem, mindenkinek tetszeni fog.
Puszi!
Carly