Cullen's Anatomy III. Fejezet

Sziasztok!

Íme, el is érkezett a következő fejezet. Most hosszabb ideig nem leszek majd netközelben, a hétvége után, tehát nem tudom, mikor lesz újabb fejezet. De remélem, hogy ez a rész azért majd hagy némi izgulni valót maga után. Jó olvasást!

Puszi!

Carly

(Carlisle szemszöge)

Már korán reggel a kórházban voltam; otthon a gondolataim nem marasztaltak nyugalomra. Minden apró rezdülés, minden apró pillanat emlékeztetett egy lányra, egy nőre, akit nem is annyira régen ismertem meg itt, ennek a hatalmas épületnek a falai közt. Eddig a kórház volt az életem, a tanítóm, az én templomom…de mostantól már mindez eltörpült amellett, amit Tőle kaptam. A szívem mélyén tudtam, hogy Ő nem csupán egy rezidens, nem csupán egy a sok közül; Ő az én elixírem, az életadóm. Rá vártam ilyen hosszú időn át.

-Jó reggelt, Carlisle!-ült le mellém két barátom, Derek és Mark.-Mit csinálsz idebent ennyire korán?

-Nem bírtam aludni-válaszoltam halkan sóhajtva.-Ma reggel amúgy is műtétem lesz, hát bejöttem időben. És…rám fért valami pezsdítő-emeltem meg a kávémat.-Mint mondtam, szinte semmit nem aludtam.

-Apropó pezsdítő-pillantott az ajtó irányába, ahol Dr. Platt éppen elindult a női öltöző irányába.-Elég szemrevaló kis rezidens.

-Dr. Platt-nek hívják-válaszoltam kicsit dühösen az általa használt hangnemre. Mark mindig is ilyen volt, nőcsábász, de nem hagytam, hogy Őt is a prédáinak sorába terelje. Róla nem beszélhet így.-Tudod, remek barát  vagy, de a női lelket nem tiszteled. Ebből kezd picit sok lenni.

-Hoppá-eszméltek fel mindketten.-Csak nem tetszik neked…Ő?-biccentett abba az irányba.

-Én semmi ilyet nem mondtam-tiltakoztam, ám ezzel csak még nagyobb gyanút szítottam.

-Eddig nem érdekelt, ha Mark bármi ilyet is mondott-tette hozzá Derek.-Bólintottál, mintha érdekelne, amit mond…

-Hééé-szólalt fel Mark.

-Bocsánat, de szerintem már te is észrevetted, hogy mi nem így tekintünk a nőkre-vonta meg a vállát Derek, majd folytatta.-De most mintha valamit meggyújtottak volna benned. Egyszerűen kirobbantál, mikor ilyen stílusban beszélt róla. Nem tagadhatod, hogy érzel iránta valamit.

-Tagadni nem tagadhatom-adtam be a derekam.-De nem akarom, hogy mindez az Ő jövőjébe kerüljön. Ha most elkezdenénk…talán sosem mosná le magáról, hogy egy főorvossal volt kapcsolatban rezidens létére. Mindenki más azt hinné, hogy rajtam kapaszkodott fel, pedig rendkívül éles esze van. Addison is elmondta, milyen remekül helytállt, és hogy hatalmas jövő áll előtte. De én ezt tönkretehetném-tettem le a kávémat halkan sóhajtva. - Pedig annyira szerény és visszafogott nő…

-Na ide figyelj!-nézett szemeimbe Mark.-Én tapasztalatból mondom, hiszen…-köszörülte meg a torkát-nem egy rezidenssel volt már kapcsolatom. Ez nem befolyásolja a karrierjét, erről biztosítalak. Nézz csak Addisonra…

-Ha lehet, erről ne beszéljünk-állította le Derek.-Nem szeretném tudni, mit tettél a feleségemmel, mikor még New Yorkban volt rezidens.

-Nem is számít mit tettem-rázta meg a fejét.-De látod mi lett belőle? Elismert orvos, akit elismernek a szakmája minden terén. Ezen felül te sokkal becsületesebb ember vagy, mint én, nem is feltételeznék rólad, hogy bármi…illegális módon emeled őt fel a kórházi ranglétrán.

-Szerintetek próbáljak nála szerencsét?-pillantottam hol rá, hol Derekre.

-Bolond lennél, ha nem tennéd meg-nevettek fel mindketten.-Már itt is van-hallgattak el, mire pár pillanat múlva mellettem is állt a nem kis lelkesedéssel teli Dr. Platt.

-Jó reggelt, Dr. Cullen-köszönt rám széles mosollyal az arcán.-Már itt is vagyok. Mi lenne az a feladat, ami miatt a mai napot Önnel tölthetem?-erre Mark azonnal felkuncogott.

-Nos, Dr. Platt, a mai napomat egy rutinműtéttel kezdeném. Biciklis baleset, hasi trauma nyomán keletkezett sérv; minden olyan, mint a tankönyvekben. Szeretném, ha bejönne a műtőbe, és asszisztálna nekem.

-Én?-csillantak fel a szemei.-Én műthetnék maga mellett?

-Ennyire nem hisz nekem?-álltam fel, mire Dr. Platt alig bírta megállni, hogy ne vesse magát a karjaimba. Ám valójában nem is bántam volna, ha megölelhettem volna.

-Annyira köszönöm-pillantott fel szemeimbe.-Nem is tudom, miként hálálhatnám meg ezt magának.

-Nem kell semmit meghálálnia-simítottam meg a vállát, amire láthatóan elpirult. Nem tehettem róla; amit tettem, mindez akaratlanul volt.-De mielőtt elmenne bemosakodni, bemutatnám pár kollégámat. A magas, daliás úr; Dr. Derek Shepherd.

-Örülök, hogy megismerhettem, Dr. Platt-rázott vele kezet.-A feleségem már mesélt magáról. Tudja, Dr. Addison Montgomery…

-Én is örülök, Dr. Shepherd-húzódott arcára szelíd mosoly.

-Én pedig Dr. Sloan lennék-lépett ide Mark is.-Pontosabban Mark Sloan. Én is hallottam ám magáról, de nem egészen úgy, mint ahogyan Derek-kacsintott rám, mire idegesen túrtam bele a hajamba.

-Örülök, hogy magát is megismerhetem, Dr. Sloan-válaszolta picit ijedten.

-Nocsak-vette jobban szemügyre őt barátom.- Plasztikai sebész vagyok már lassan tizenhárom éve, de maga az első nő, akin semmi formálni valót nem látok.

-Ez…hízelgő-sütötte le a szemeit.

-Rendben, Mark, ennyi elég lesz-pillantottam rá kissé ingerülten, miközben Dr. Platt-et finoman magam felé húztam.

-Én nem akartam rosszat-emelte fel a kezeit megadóan.-Én csak próbáltam elmondani, amit látok, mert vannak itt emberek, akik mindezt nem merik megtenni-nézett rám célzóan.

-Hidd el, nélküled is menni fog-bólintottam alig hallhatóan, hogy Dr. Platt meg ne hallja.-De azért köszönöm-pillantottam vissza, majd lassan mindketten elindultunk a műtét előtti bemosakodásra.

Hamarosan neki is álltunk összevarrni a fiatalember sérüléseit, amik elő látásra talán komolynak tűntek, de egy egyszerűnek mondható műtéti eljárással helyrehozhattuk a hasfalon lévő kitüremkedést. Ez remek alkalomnak kínálkozott arra, hogy Dr. Platt is részt vehessen élete első műtétén, és én is kicsit többet lehessek vele, mint amennyit ezen a héten vele lehetnék.

-És már meg is lennénk-álltam neki az utolsó öltéseknek, ám mielőtt befejeztem volna…

-Dr. Platt szeretné maga befejezni az operációt?-emeltem rá a tekintetem.

-Megengedi?-nézett rám kicsit hitetlenül.

-Remekül csinált mindent-adtam a kezébe az általam használt eszközöket.-Magára merem bízni ezt a feladatot.

-Köszönöm-csillant fel a szemében egy könnycsepp, majd lassan összevarrta a sebet, és hamarosan mindketten kisétáltunk a műtő előtti váróba.

-Még mindig nem hiszem el-sóhajtott fel halkan, miközben a műtőssapkát kibontva leengedte hosszú karamellaszín haját.-Műtöttem, és varrtam…mindez annyira…

-Pedig elhiheti-sétáltam hozzá közelebb.-Műtött, és nem is akárhogy. Ilyen szép öltéseket még nem láttam rezidenstől, az ilyet évekig kell gyakorolni.

-Köszönöm, Dr. Cullen, de…

-Ne, kérem-hajoltam hozzá kicsit közelebb, mígnem alig pár centi volt az arcunk között.-Önnek csak Carlisle.

-Akkor én…-kezdett el kicsit hevesebben lélegezni-én magának pedig csak Esme.

-Tudja, ez a műtét-vontam meg a vállamat halványan-nem is volt rossz első randevúnak.

-Randevú?-pillantott rám picit megremegve.-Ön randevúra hív engem?

-Mit szólna a mozihoz? Ma este? Találkozhatnánk az aulában-ajánlottam. Nem tudtam, mi miatt gyorsítottam fel ilyen hirtelen a tempót, de valami azt súgta, hogy meg kell tennem. Talán Mark ösztönző célzása volt, vagy talán a belső hang, ami eddig még soha nem adott nekem tanácsot szerelmi ügyben, de minden esetre nem bántam meg, hogy kimondtam, amit gondoltam.

-Biztosan én kellek magának?-pillantott rám hatalmas palaszín szemeivel.-Nem valaki más? Hiszen én nem vagyok más, mint egy ügyetlen kis rezidens…

-Maga minden csak nem ügyetlen-simítottam meg óvatosan a kezét.-Esme, én önre vártam már lassan tizenegy éve. Miért kellene más, ha a tökéletes éppen itt áll előttem?

-Jaj, Carlisle-pirult el azonnal.-Ha ilyen szépeket mond, akkor mondhatnék én nemet?

-Remélem, hogy nem szeretne nemet mondani-sóhajtottam.-Akkor este találkozunk.

-Ott leszek, Dr. Cull…Carlisle-sütötte le a szemeit, miközben sietve indult el Dr. Montgomeryhez a délután hátralevő részére. Én pedig csak néztem Őt.