Novella: Cote d'Azur

Sziasztok!

Bár a gépem mos nem jó, de egy másik eszközön sikerült megírnom ezt a kis novellát, ami Peter Facinelliről és Elizabeth Reaserről szól, Carlisle és Esme megformálójáról. Jelenleg ők most Franciaországban nyaralnak, és a minap beszélgettünk Winnie-vel, hogy mit csinálhatnak ott kettesben. A következő sorok a novellában a Petabeth rajongóknak tetszeni fognak ;) 

Puszi!

Carly

U.I.: Oh a novella mellesleg folytatásos, tehát lesz egy második része is, ami majd később játszódik. Szerintem Winnie tudja, hogy mi lesz benne.

(Elizabeth szemszöge)

Az idei Comic Con is véget ért, amivel együtt az életünk egy meghatározó szakasza is lezárult, mind az én, mind a többi stábtag pályafutásában. Nem, ez nem is a pályánk része volt már, hanem az életünk része is. Együtt töltöttünk minden percet, együtt nevettünk minden pillanaton, de főként egyetlen ember volt az, aki mindennél közelebb állt a szívemhez. Aki minden pillanatban mosolyt csalt az arcomra, aki mindig és mindenhol mellettem volt mind jóban, mind rosszban.

-Mik a terveid a mai estére, Liz?-sétált mellém a gondolataimban emlegetett személy, miközben lassan elértünk a szálloda ajtajába.

-Azt hiszem, kicsit elvonulok Amerika kíváncsi szemei elől-sóhajtottam, miközben tekintetem gyönyörű szürkészöld szemeire emeltem.-Kicsit sok volt hirtelen ez a rivaldafény, hiszen még csak alig jöttem vissza.

-Visszamész Franciaországba?-pillantott rám picit szomorúan.-Itt hagysz engem egyedül? Akkor kinek a napját mentsem meg, ha nem a tiédet?

-Hát nem is tudom-nevettem halkan, mikor meghallottam a már jól ismert mondatot.-De talán, ha lenne kedved hozzá-pillantottam rá kicsit félve-, eljöhetnél velem Saint Tropez-ba. Mit mondasz?

-Hogy lenne-e hozzá kedvem?-kacagott fel hangosan.-Hát hogyne lenne. Minden idő, amit veled töltök, az csodálatos.

-Ssshhh-tettem ujjaimat ajkaimra csendet intve.-Ne ilyen hangosan! Itt mindenki szerint mi csak barátok vagyunk, és nem tudják, hogy van itt...valami más is.

-Bocsánat-nézett rám lebiggyesztett ajkakkal.-Nem akartam, anyu!-erre már én sem bírtam ki nevetés nélkül. Olyan volt néha, mint egy kisfiú. Mintha soha nem vetkőzte le volna azt a gyermeki játékosságot, amit a legtöbb ember elveszít az élete során.

-Sosem tudnék haragudni rád-suttogtam halkan, miközben egészen közel hajoltam az arcához, ám amint emberek tömege indult el a szálloda ajtaja felé, pirultan húzódtam hátrébb, nehogy valakinek is feltűnjön a köztünk lévő viszony.

-Már alig várom, hogy ott legyünk, és megcsókolhassalak-hajolt hozzám, miután minden kíváncsi szem eltűnt a közelünkből.-Már annyira nehéz visszafognom magamat.

-Már csak néhány órányi repülés-simítottam meg az arcát,-akkor már annyit csókolhatsz, amennyit csak szeretnél.

-Nem felejtem el, amit mondtál-csillantak fel szemei.-De mit szólnál, ha taxi helyett inkább az új autómmal mennénk a reptérre? Nem kéne itt ácsorognunk, és hamarabb...ott lennénk- kulcsolta ujjait ujjaimba.

-Ha ez minden, amit szeretnél-nevettem halkan, majd lassan indultunk el a nem messze álló vadonatúj autó felé.

Hamarosan már az égben szálltunk, majd útra is keltünk az otthonom irányába. A táj már rettenetesen hiányzott, és amint az ablakon át kipillantottan, nem bírtam nem megcsodálni a Cote d'Azur csodálatos környékét. Az idelátszó, kékben pompázó tengert, A különleges növények, virágok tömkelege az utak mentén, mint valami miniparadicsom.

-Nagyon elmerengtél-nevetett fel Peter.-Valami gond van?

-Nem nincs semmi-pillantottam rá nyugtatóan.-Csak már hiányzott ez a hely. Néha úgy érzem, itt senki nem lát, és nem kell eltitkolnom semmit. Itt magam lehetek.

-Való igaz-bólintott.-Amerika kicsit mindig háttérbe szorítja az embert.

-De nem vagyok szomorú-vágtam rá hevesen.-Sőt, melletted inkább boldog vagyok. Nagyon is boldog.

-Azért én szeretnék tenni valamit a boldogságodért-csúsztatta kezeit a lábamra, mire finoman ajkaimba haraptam.-Mi lenne, ha elmennénk vásárolni? Nem is olyan messze tőlünk itt van Nice, és ott bármit megvennék, amit csak szeretnél. Amíg az autó bírja, addig akármennyit pakolhatsz bele-kuncogott fel.

-Ez rendkívül csábító ajánlat-nevettem halkan.-Benne vagyok-mondtam végül igent.

-Remek, akkor irány Nice?-pillantott rám kíváncsian.

-Akár most azonnal is-bólintottam, majd a táskámban lévő telefonhoz nyúltam.-De közben gondoltam valamire.

-Mit csinálsz?-pillantottam rám érdeklődve.

-Gondolom, azért az amerikai rajongóink kíváncsiak, hová is tűntünk-válaszoltam, miközben bekapcsoltam a fényképezőt.-Ha csinálnánk néhány képet, és azt időközönként kitennénk, azért nagyon hálásak lennének. Persze, csak ha te is egyetértesz velem.

-Jó ötletnek tartom-mondta helyeslően-, de azért legyünk óvatosak. A kapcsolatunkra egyenlőre nem derülhet fény, ezért mindenről csak szolidan nyilatkozhatunk.

-Persze, Peter, tudom-simítottam meg a vállát.-Mindössze annyit írok ki, hogy itt vagyunk a Cote d'Azur-on, és ma vásárlási napot tartunk Nice-ban. Meg, hogy mennyire rendes barát vagy-hangsúlyoztam a barát szót.-Ennyi és nem több.

-Hidd el, azt sem bánnám, ha világgá kürtölnéd a szerelmünket-simított végig az arcomon.-De ezt nem tehetjük meg a premierig. A film miatt még titkolnunk kell, pedig szívem szerint mindenki előtt megmutatnám, mennyire szeretlek.

-Egyenlőre az is elég, hogy én tudom-nyomtam gyors puszit az arcára, majd néhány perc elteltével meg is érkeztünk a tengerparti városok egyik legszebbikébe.

Hihetetlen napot töltöttünk el ott egymással. Minden annyira más volt most, hogy Ő is mellettem van, mintha minden sokkal szebb lett volna. Már a nap is lemenőben volt, mikor elindultunk a jól megrakott autóval az én kis otthonom felé.

-Istenem, ennél jobban nem is végződhetett volna a mai nap-sóhajtottam.-Annyi mindent vettünk, nem is tudom, hogy mindezt hová fogom tenni.

-Talán én tudok segíteni-mondta elgondokodva.-A fürdőruhát például majd fel is vehetnéd, amint visszajöttünk a vacsoráról és a buliról...

-Peter, én...-tiltakozni akartam, hiszen már így is rengeteget költött rám, és nem szerettem volna, ha a maradék nála levő pénzt is nekem szánná, ám mielőtt ezt megtehettem volna, ujjait puhán ajkaimra helyezte.

-Kérlek, hadd adjak meg neked mindent-kérlelt tovább.-Szeretnélek elkényeztetni minden jóval, hiszen ezt most megtehetjük. Szeretném, ha mindened meglenne, amire csak vágytál.

-De hisz itt vagy nekem te-simítottam meg az arcát.-Rajtad kívül másra nincs is szükségem.

-Amikor a fürdőruhákat próbáltad, nekem nem úgy tűnt-nevetett fel halkan, miközben lassan leparkoltunk a házam ajtajában.-Hol szeretnél enni?

-Hát...ha már egy olasz férfival vagyok itt, valamilyen olaszos étteremre gondoltam-válaszoltam kuncogva.-Nem igaz, Signore?

-Ahogyan parancsolja, Signora-hajolt hozzám közelebb, majd ajkait puhán forrasztotta rá az én ajkaira.

Imádtam, mikor megcsókol. Bárcsak többször lehettünk volna kettesben, mert a mostanában fellángolt figyelem miatt nem lehettünk annyit együtt, mint szerettünk volna. De most itt volt az alkalom.

-El kéne mennem átöltözni-suttogtam halkan.-Ha elmegyünk valamilyen buliba, talán nem ebben a ruhába kéne mennem.

-Bármiben is mennél, nekem akkor is tökéletes lennél-túrt bele lágyan a hajamba.-De ahogy gondolod. Addig én is lezuhanyoznék, ha nem baj.

-Menj csak!-biccentettem.-Itta földszinten is van egy fürdő, én pedig felmegyek a fentibe. Ez így megfelel?

-Természetesen-mondta alig hallhatóan, majd egymás kezét fogva sétáltunk be nem is annyira kicsike otthonom ajtaján.

Ő azonnal a fürdőbe sietett, mire én sem vesztegettem az időmet, hűvös vízzel lezuhanyoztam, majd elindultam, hogy előkeressem a mai estének leginkább megfelelő ruhát. Mindössze egy törülköző volt rajtam, amikor...

-Minden rendben, Liz?-nyitotta ki az ajtót, majd amint meglátott, azonnal visszahátrált.-Bocsánat, én azt hittem már készen vagy.

-Semmi gond-pironkodtam, miközben picit szorosabbra csavartam magam körül a törölközőt.-Minden rendben, csak nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel.

-Emlékszem-szólalt meg az ajtó mögül-, mikor nem is annyira rég, miután befejeztük a Breaking Dawn-t, és elmentünk vacsorázni. Az a ruhád meseszép volt.

-Gondolod?-kíváncsiskodtam.

-Nem kell gondolnom valamit, hogy a szemeim lássák-kacagott fel odakint, mire néhány pillanat hezitálás után fel is vettem az általa annyira szépnek tartott fekete-fehér ruhaszettet.

Az ég ma különösen szép volt, mindenhol fényes csillagok tömkelege sütött le ránk a telihold fényében. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, mindenki vidáman vacsorázott, vagy sétálgatott a családjával, szerelmével, esetleg magányosan. De mindenki boldog volt.

-Nézd ezt a kis éttermet!-mutatott egy kicsiny bisztróra Peter.-Szerintem aranyos, mit szólsz hozzá?

-Kellemes helynek tűnik-pillantottam rá mosolyogva.-Szerintem tökéletes lenne.

-Egy asztal máris rendel-nevetett fel jóízűen, majd miután a pincér megmutatta az asztalunkat, le is ültünk az általunk kiválasztott kis sarokba.

-Te mit szeretnél enni?-érdeklődtem, miután már pár perce nézegettük az étlapot.

-Mi mást, ha nem bolognai spagettit-válaszolta széles vigyorral az arcán.-Ennél olaszabb ételt nem is találhatnánk.

-Akkor én is azt eszek-mondtam ki végül.-Utána majd hová megyünk?

-Mialatt te öltözködtél, én megnéztem a környéken található klubbokat-mesélte.-És akkor találtam egy nem messze lévő kis helyet, amiben remek koktélokat készítenek mindenféle egzotikus gyümölcsből. Van lehetőség táncolni, meg elvonulni is, de rövidebben csak annyit mondanék, hogy kiválónak tűnik.

-Jól hangzik-mondtam lelkesen.-De mindent csak mértékkel. Nem kerül túl sokba, ugye?

-Ez egy ingyenes szórakozóhely-csóválta meg a fejét.-De mi miatt nem szeretnéd, ha rád költeném a pénzemet?

-Mert ezt mind te kerested-indokoltam.-Arra kéne költened, amit te szeretnél.

-De hiszen arra költöm-simította meg az arcomat.-Én rád szeretném költeni, mert mindennél jobban szeretlek. Mindent megadnék neked.

-De ott vannak a lányaid is, és...

-Az másféle szeretet-állított meg.-De téged szerelemmel szeretlek-nézett szemeimbe őszintén.-Szeretlek, Liz!

-Én...-nem is tudtam, mit mondhatnék erre. Már eddig is szerettük egymást, hiszen éreztük. De most először mondta ki ezt a szót, most először hallhattam tőle, hogy „Szeretlek, Liz!”.-Én is szeretlek, Peter! Szeretlek...

Azzal hozzám hajolt, majd lágy csókokat hintett be puha ajkaival. Szerencse volt, hogy egy eldugott sarokban ültünk, mert különben hamar lelepleződött volna a kapcsolatunk. De itt, ahol senki sem látott, nem akartam megszakítani a csókunkat. Mindössze őt szerettem volna érezni.

-Nem akarlak elszomorítani, de mindjárt itt a pincér-vált el tőlem.-Ha Ő meglát minket, abból bajok lehetnek.

-Akkor ezt majd máshol folytatjuk-húzódtam hátrébb, majd mintha csak erre várt volna, meg is érkezett a kedves úriember, hogy felvehesse a rendelésünket.

A vacsora rendkívül finom volt, és amint végeztünk, el is indultunk a kis szórakozóhely felé, amiről Peter mesélt. Mindössze pár percnyire volt tőlünk, és amikor odaértünk, az ott játszó zenekar már javában pengette a gitár húrjait. A hely teljesen nyitottan, a szabad éjjeli ég alatt volt, mint valamilyen trópusi paradicsomban; és szinte nem is világított más, mint a nyílt lángol égő fáklyák és a hold ezüstösen csillogó fénye. Meseszép volt.

-Mit innál?-simította meg a vállamat.-Van itt minden. Koktél, üdítő, mentes és alkoholos ital...

-Mindenképp innom kell koktélt-mondtam azonnal.-Itt mindig is szerettem volna koktélt inni.

-Hát...most itt az alkaom-ültünk le az italos pult elé, majd ezt követően meg is kaptuk az igényesen elkészített alkoholos gyümölcskoktélt.

Még hosszú időn át ott voltunk, és már majdnem éjfél lehetett, mikor elkeztünk táncolni az egyre gyűlő tömegben.

Peter észrevétlenül karolta át a derekamat, miközben egészen közel húzott magához, és kezeimet én is a vállára raktam, majd a csípőnk egyszerre mozdult meg a zene hatására; ebben a ritmusban kezdve el táncolni.

-Hamarosan mennünk kéne-szólalt meg egyik pillanatban Peter.-Holnap is lesz nap, ki kell pihennünk magunkat.

-Máris indulhatunk-bólintottam.-Csak még ihatnánk valamit. Kicsit kimelegedtem-kezdtem el zihálni a melegben.

-Azonnal rendelünk valamit-mentünk vissza az italoshoz, majd nem kértem semmi különöset, mindössze egy pohár mentes vizet.

Nem szerettem volna, ha a sok alkoholos koktél rossz irányba fordítaná a mai esténket. Próbáltam mértékletes maradni, de már most is éreztem a fejemben, amit ez a nem túlzottan sok mennyiség is okozott.

-Most már mehetünk-tettem le a poharat.-Te nem érzed szomjasnak magad?

-Már ittam ma eleget-nevetett fel halkan.-Inkább induljunk!-kulcsoltuk össze ujjainkat, majd lassan sétálva indultunk el a házam felé.

Amint hazaértünk, mindketten kisétáltunk a kertembe, és csak nem tettünk mást, mint feküdtünk a fűben. Csak kémleltük a csillagok.

-Remek nap volt ez a mai-mondtam halkan, mire a tekintetünk ismét összeakadt.-Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem jössz el velem.

-Én sem tudom- csillantak meg szemei a holdfényben.-De veled minden annyira csodálatos, minden annyira...teljes.

-Mintha az én számból vetted volna ki a szót-hajoltam hozzá, mire ajkaink ismét összeforrtak az éjjel sötétjében. Ám most valami más volt.

Akaratlanul is átkaroltam Peter vállait, miközben Ő lassan felém gördült, és kezeimmel mellém támaszkodott. Az ereiben viharként száguldott a vér, mintha valami űzte volna, és bennem is hasonlóan menekült valami elől...illetve inkább valami felé.

-Peter-szakítottam meg csókunkat, mire a szemeimbe nézett.-Mi...mi...

-Érezni szeretném, amit te, Elizabeth-merült el a szemeimben.-Már annyira rég szerettem volna ilyen közel lenni hozzád. Ha nem szeretnéd, mondd meg most! Nem erőltetem.

-De-simítottam meg az arcát- mindennél jobban-azzal pillanatokon belül felemelt a karjaiba, és elindultunk az emeleten lévő hálónk felé.

Óvatosan a lábaimra állított, majd nekiálltunk lehámozni egymás testéről a fölöslegessé vált ruháinkat. Ujjait puhán futtatta végig a blúzom gombjain, miközben én kicsit ügyetlenül gomboltam ki az ő ingén lévő patentokat, mígnem fedetlen mellkasa elém nem tárult a holdfényben. Bár forgatásokon már láttam póló nélkül, mikor sietett, de ebben a pillanatban még is minden teljesen más volt. Ez lesz az első alkalmunk.

Hamarosan minden ruhadarab lekerült rólunk, és immár ott álltunk egymás előtt, miközben Ő felkapott a talajról, és most már én is a dereka köré kulcsolhattam a lábaimat.

-Gyönyörű vagy-suttogta, miközben ujjaival megsimította a gerincemet.-Mindig is az voltál, de talán most szebben fénylesz, mint valaha.

-Szeretlek, Peter-ziháltam halkam.-Mindennél jobban-puszilta meg az ajkaimat, majd hamarosan mindkettőnk teste összeforrt, miközben a szél halk sóhajaink hangját vitte tova a messzi távolba.