Gyógyító szerelem XLII. Fejezet

Sziasztok! 

Végre megérkeztem az esküvő második felével. Remélem tetszeni fog nektek, és nem csalódtok sem Carlisle-ban sem pedig Esmében :)

Puszi!

Carly

Ez a zene az egyik zene a történet folyamán, amit majd "hallotok" :)

Ez meg a másik. A fejezetben a karaoke változat szólal meg, ezért ezt raktam ide :) 

(Tudom, a színe nem a legjobb, de csak You Tube-os videón tudtam ezt kirakni, mert valamiért nem enged két videót feltölteni )

(Carlisle szemszöge)

Kimondhatatlanul boldog voltam. Mindenem megvolt, amire valaha is vágytam, és ezt egyetlen nőnek köszönhetem, akit a halál karmaiból mentettem ki másfél évvel ezelőtt. Két csodálatos gyermekkel ajándékozott meg ezalatt az idő alatt, amit nem is reméltünk volna a balesete miatt. Nem is tudom, kívánhatnék-e ennél többet a sorstól.

-Milyennek ítéli az estét, Mrs. Cullen?-vontam fel a szemöldököm, miközben a zenekar csodálatos dallamára ringatóztunk.

-Valami hihetetlen-csillantak fel életvidám szemei.-Te csináltad?

-Volt benne részem-kacsintottam.-Én választottam zenét.

-Ennek mi a címe? Ismerős valahonnan-mondta tanácstalanul.

-A címe: Egy nap…

-Istenem! Amikor tizenhat voltam, beleszerettem ebbe a dalba-érte el a felismerés.

-Én is imádom-helyeseltem.-Van benne valami, ami mintha rólunk szólna.

-Ezek szerint „Sok asszony szeretett”?-nevetett fel halkan.

-Azt mondtam, van benne valami. Nem azt, hogy mindenben hasonlít- hajoltam hozzá csókra, ám ekkor hirtelen valaki megérintette a vállamat.

-Elnézést-lépett hozzánk Peter.-Szabadna felkérnem a lányom?

-Természetesen-nyújtottam át Esme kezét.

-Köszönöm!-biccentett illedelmesen.-Visszahozom.

-Azt nem kétlem-búcsúztam el tőlük örömtől virultan, miközben lassan útnak indultam a nem messze álló italos asztal felé. Ott kitöltöttem magamnak egy kis pezsgőt, majd a gondolataimba merülve kezdtem el nézni a táncoló tömeget, különös figyelmet fordítva egyetlen személyre.

Hihetetlen volt, mennyi minden történt velünk…illetve vele, és most még is milyen boldog. Amikor megismertem, még gondolni sem mertem ezekre a képkockákra, amik most a szemem előtt peregtek le, de talán valahol legmélyen…már akkor is gondoltam arra, hogy egyszer be fog következni ez a pillanat.

-Hát nem meseszép?-hallottam meg egy ismerős hangot a vállam mellett, mire meglepetten találtam szembe magam Elizabeth könnyektől csillogó arcával.

-A legszebb nő, akit valaha is láttam-sóhajtottam.-És hogy vannak az én apróságaim?

-Már eléggé fáradtak, de nemsokára hazaviszem őket-mondta, miközben én egy-egy apró puszit nyomtam a babakocsiban fekvő Jazzy és Rosie homlokára.

-Nem szükséges, nemsokára mi is indulunk-pillantottam fel arcára.

-Hidd el, nektek is jobb, ha ma este nálunk lesznek-nézett rám célzóan.

-Talán igazad van-kacagtam halkan.-De holnap délelőtt értük megyünk, jó?

-Ahogy jól esik-bólintott rá ajánlatomra.-Örülök, hogy te lettél a lányom férje. Jobbat nem is találhatott volna nálad.

-Ez igazán jól esik, Liz-öleltem magamhoz boldogan.-Csak arra lennék kíváncsi, haragudott-e rám azon a napon…

-Mármint melyiken?-kérdezte érdeklődve.

-Amikor kiderült, hogy Esme gyereket vár tőlem-válaszoltam komolyan.-Még nem voltunk házasok, ráadásul elég felelőtlenek is voltunk, ha érted mire gondolok…

-Természetesen-pirult el egy pillanatra.-A haragudás pedig egyáltalán nem volt ott a szívemben, mikor Esme felhívott, nekem elhiheted. Boldog voltam, hogy ő boldog, bár némi megnyugtatásra is szüksége volt, mert rettenetesen megijedt.

-Miért?-néztem rá értetlenül.

-Nem gondolta volna, hogy hét hónapos ismeretség után örülsz majd a dolognak-magyarázta.-Azt hitte, eltaszítod magadtól, esetleg magára hagyod, vagy pedig azt fogod mondani, hogy vetesse el a kicsit.

-Ilyenek meg sem fordultak a fejemben-reagáltam döbbenten Liz mondataira.-Nem is tudtam, mennyire megviselte a dolog…

-Jobban szeret téged a saját életénél is. Nem a terhesség tudata viselte meg, hanem hogy elveszíthet téged a maga hibájából. Csak hirtelen megijedt-simogatta meg a vállamat.-De én megmondtam neki, hogy nem létezik, hogy ezt tedd. Ismertelek, mintha a saját fiam lennél.

-Köszönöm, hogy bíztál bennem-mosolyogtam hálásan.-Más talán nem tette volna.

-Nincs mit köszönnöd-legyintett.-Viszont most indulnom kell, mert a piciknek már aludniuk kéne.

-További szép estét-nyomtam puszit az arcára búcsúzásként miközben a kicsikkel együtt lassan elindult a kijárat felé.

(Esme szemszöge)

-Miért sírsz, kicsim?-ölelt magához apu, miközben hatalmas könnycseppek kezdtek el csorogni az állam vonalán.

-Ezek mind örömkönnyek-töröltem meg az arcomat.-Annyira vártam már ezt a pillanatot.

-Hidd el, nekem is öröm látni titeket-simogatta meg a hajam.-Nem is tudod, mi mindent adtam volna azért, hogy ilyennek lássalak.

-Ugye nem bánod, ami történt?-kérdeztem aggódva.

-Egyáltalán nem-táncoltunk tovább.-Most mondtam el, mennyire örülök, de te nem is figyelsz rám. Tán elvonja valami a figyelmét, kisasszony?

-Nem erre gondoltam, hanem…Rosalie-ra és Jasperre-mondtam ki végül nehezen.-Emlékszel?

-Nem is tudod, mennyire örültem-mondta őszinte odaadással.-Csupán rájöttem, mennyire gyorsan elrepült melletted a gyerekkor. Pillanatok alatt felnőtt nő lettél, és még azt sem volt időm feldolgozni, mikor megszülettek a kisbabáitok. Megrémültem.

-Ebben a dologban nagyon hasonlítunk-nevettem fel halkan.-Mikor megtudtam, én is eléggé megijedtem. Azt hittem, Carlisle már nem fog szeretni.

-Ez nem történhet meg…

-Mikor elmondtam neki a hírt, én is rájöttem-mosolyogtam.-Butaság volt ilyenre gondolnom.

-Mi volt butaság?-lépett hozzánk szerelmem hátulról átkarolva a derekam.

-Semmi-vágtam rá azonnal.-Inkább táncoljunk! Miénk az utolsó tánc-azzal közelebb vont magához, majd együtt kezdtünk lendületesebb táncba a ritmusosabb, gyorsabb zene hallatán.

Néha megpörgetett magam körül, miközben egyre szorosabbra fonta ölelését derekamon, én pedig erősen kapaszkodtam izmos vállába, nehogy eleresszem. Nem akartam elengedni soha többé…

Nemsokára el is indultunk hazafelé. A város már mindenütt sötétbe borult, csak néhány ablak világított a nem messze álló tömbházak falai közt. Azonban az autónkban uralkodó fény mintha az egész horizontot bevilágította volna, hajnalt varázsolva ezzel a sötét; éjféli égboltra. Fantasztikus érzés volt.

-Mit csinálsz?-nevettem fel halkan, mikor a karjaiba kapott.

-Beviszlek a házunkba-válaszolta értettlen arcom láttán.

-És mit akarsz tenni velem?-kérdeztem kihívóan.

-Hmm…nézzük csak-állított a lábaimra.-Mit szólnál valami zenéhez?

-Milyenhez?

-Ehhez-rakott be egy lemezt, mire azonnal felszólalt belőle az eljövetelünk előtt hallott utolsó szám dallama.

-Nos?-vonta fel a szemöldökét.

-Tökéletes-bújtam hozzá szorosan.

-Eztután pedig ez következik-emelte ajkait enyémhez, mire azok azonnal heves csókolózásban forrtak össze. Lassan kezdtünk el felhátrálni a hálónkban, ami most teljesen üresen várt ránk, hogy ismét egymásé lehessünk.

Gyöngéden eldöntött az ágyon, miközben lassú mozdulatokkal kezdte el simogatni az oldalamat, én pedig remegő kezekkel túrtam bele aranyszőke hajába. Végigcsókolgatta az arcom legapróbb felületét is, majd lassan elindult lefelé végig a nyakamon, vissza az állam vonalán, mire én egy határozott mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, és immár én tekintettem le rá a derekán ülve.

-Nocsak, Mrs. Cullen-nevetett fel ziháltan.

-Mi az?-kuncogtam én is.

-Milyen kis heves ma este-markolta meg a csípőmet.

-Nem véletlenül-hajoltam egész közel hozzá.-Kérdezhetek valamit?

-Akármit-válaszolta kissé rekedt hangon.

-Szeretném, ha ma este megpróbálnánk…-nem igazán találtam a megfelelő szavakat.-Szeretném ha…

-Nem kell félned-simította meg az arcomat.-Nekem akármit elmondhatsz.

-Szóval szeretném, ha lenne még egy kisbabánk-mondtam ki végül nehezen, miközben a mondat végére erős pír húzódott az arcomra.

-Mindent megteszek ennek érdekében-kerültem ismét alulra, majd lassan elkezdtünk megszabadulni a maradék ruhadarabjainktól is. Egy könnyed mozdulattal lehámozta rólam a melltartómat, mire ezzel egy időben megszabadítottam őt a feleslegessé vált ingétől. Ezután lágy csókokkal kezdte el behinteni nyakam apró szegleteit, ezzel is halk sóhajokat kiváltva belőlem, míg én egy határozott mozdulattal körbefontam a derekát, ezzel is közelebb húzva magamhoz. Majd óráknak tűnő percek után, elkezdődött az első hivatalosnak vélt éjszakánk a szerelem jegyében…