Sziasztok!
Eljött ez a pillanat is, a blog három éves lett. Illetve csak lesz, méghozzá november 3-án, ami vasárnap van. Lenne néhány meglepim, és addig talán az új fejezet is elkészül, így lesz mindenféle ajándékom a számotokra.
Ezalatt a három év alatt 276 bejegyzés lett itt közzétéve, 53839 oldalmegjelenítésem volt, és 42 rendszeres olvasóra tettem szert, amit nem is hittem volna akkor, amikor elindítottam a blogot. Ezen kívül barátokra is szert tettem, akiket soha nem felejtek majd el :)
Köszönöm az eddig itt töltött három évet, és ezen alkalomból most szeretnék feltenni néhány kérdést is, ami az ajándékokat illeti.
Milyen sorrendbe jöjjenek az ajándékok? Van néhány képem, amit szívesen megosztanék veletek, illetve a fejezet, ami remélhetőleg minél hamarabb elkészül. Akkor lenne egy kvíz, amit még nem csináltam meg, de hamarosan az is meglesz. Melyik legyen hamarabb?
Puszi! Carly
Szia Carly!
VálaszTörlésElőször is gratulálok ehhez a három évhez. :) És előre is boldog szülinapot a blogodnak!
Én legelőször is a képekre lennék nagyon kíváncsi. :D Aztán jöhet a többi. xD
Puszi, Vikki.
Szia, Vikki!
TörlésKöszönöm szépen :D Akkor hamarosan fent lesznek a képek :)
Puszi! Carly