Cullen's Anatomy XIX. Fejezet

Sziasztok!

Roham tempóban meg is érkeztem az újabb fejezettel, ami elég hosszúra sikeredett, ami azt illeti :) Sok minden történik benne, ami remélem, megmosolyogtat majd benneteket, és azt is remélem, hogy élvezni fogjátok minden pillanatát. Ezután fejezet után egy kisebb időugrás jön majd, és akkor majd nagyon felgyorsulnak az események is :)

Puszi! Carly

(Esme szemszöge)

Amint megálltunk a kórterem ajtaja előtt, Carlisle lágyan visszahúzta a kilincs után nyúló kezemet. Láttam rajta, mennyire nem szeretné, ha megtenném, de azt is láttam, hogy bármit tennék, támogatna. Csillámló pillantása mindent elárult a számomra…

-Ne aggódj!-simítottam meg a kezét.-Bízz bennem! Tudom, hogy mit teszek.

-Ha bármi gond lenne, én itt leszek-nézett rám biztatóan, majd miután mosollyal az arcomon apró puszit hullajtottam ajkaira, lassan léptem be a motoros balesetet szenvedett fiú kórtermébe.

-Háh, egy „vörös róka”!-emelte rám a szemeit gúnyosan, amikor még az ajtót sem csukta be, így Carlisle azonnal meghallotta előbbi mondatát. Szinte láttam, amint minden izma megfeszült erre a néhány szóra.-Nem úgy van, hogy állatokat nem lehet behozni a kórházba?

-Neked is jó napot!-mosolyodtam el, mintha meg sem hallottam volna; mivel ez volt az egyik olyan módszer, ami hatásosnak bizonyult már kislány koromban is a sértegető osztálytársaimmal szemben.-Szerintem kezdjük elölről, jó?-pillantottam rá én is, mire láthatóan meghökkent határozottságomon.-Dr. Esme Anne Platt vagyok. Téged hogy hívnak?

-Steven-nézett rám ismét fél szemmel-Steven Cloud.

-Steven…-húztam oda az ágya mellé egy széket.-Ugye szólíthatlak Stevennek?

-Hogyne-biccentett aprót, miközben végre mindkét szemével rám pillantott.

-Mindössze azért jöttem, hogy beszélgessünk-pillantottam rá komolyan.-Nem megvizsgálni akarlak, nem közelítek hozzád tűvel…csak beszélgetni fogunk.

-Jaj, ne! Maga agyturkász? –sóhajtott fel kissé indulatosan.-Már csak ez hiányzott…

-Nem, nem vagyok sem pszichológus sem pszichiáter, ha erre gondolsz-nevettem fel alig hallhatóan.-Gyermeksebész szereznék lenni.  Most még csak rezidens vagyok, de remélem, hogy néhány éven belül szakvizsgás orvos lehetek. Te mi szeretnél lenni?

-Csak akkor mondom el, ha nem mondja el utána senkinek-nézett rám bizalmat kérően, ami egy eddig ismeretlen gesztus volt felém nézve.-Megígéri, hogy nem mondja el?

-Természetesen-bólintottam.-Egyrészt köt az orvosi titoktartásom, ami miatt, ha akarnám sem mondhatnék el semmit, amit a beteg bizalmasan megoszt velem. Másrészt nem is áll szándékomban elmondani semmit abból, ami tőled ebben a szobában elhangzik.

-A „Szöszi” mégis feszülten figyel minket-biccentet a folyosóra néző ablak felé, ami mögött Carlisle állt. Láttam rajta, hogy még mindig kissé feszült a fülét megütő első mondat miatt.

-Tudod a „Szöszi”-álltam neki-,akit történetesen Dr. Carlise Cullennek hívnak, a barátom. Egy végtelenül kedves férfi, aki többet ér annál, minthogy „Szöszinek” hívják.

-Tehát maguk kavarnak-nevetett fel halkan.-És mi a helyzet a fekete hajú dokival? Aki megműtött engem, és olyan hentes munkát végzett, hogy a jobb kezem nem működik rendesen-mordult fel kissé dühösen, mire én kezemet nyugtatóan a rosszabbul működő kezére helyeztem.

-Figyelj!-állítottam le.-Ez nem Dr. Shepherd hibája. Nem tudom, mennyit értesz a biológiához, de…a gerinced olyan helyen sérült, ami befolyásolja a motoros funkcióidat, tehát a mozgásodat. Amiatt rosszabb a jobb kezed, hogy az erősebb a gyulladás azon a területen, így a csigolya nyomja a gerincvelődet. De ez a gyulladás néhány napon belül majd enyhülni kezd, és hamarosan ismét teljesen működik majd a kezed.

-És biztos ebben?-nézett rám kérdően.

-Teljesen-bólintottam-, ennél biztosabb nem is lehetnék benne.

-Rendben van-pillantott rám ismét.-Hiszek magának, mert őszinte velem. Legalább is így hiszem-sóhajtotta, majd folytatta.-Valamilyen jogi foglalkozást szeretnék kitanulni-válaszolta előbb feltett kérdésemre.-Gyermekvédelmi jogász  talán…

-Az nagyon szép szakma-mosolyodtam el elismerően.-Annyit hallani családon belüli erőszakról, ahol a gyermek az elszenvedője mindennek. Kell olyan, aki kiáll mellettük… mindig. Becsüllek mindezért…

-Köszönöm, Dr. Platt!-emelte rám szemeit félénken.

-Inkább én köszönöm, Steven!-simítottam meg a kezét.-És most…mi lenne, ha mesélnél egy kicsit magadról? Hallottam, hogy árvaházban nőttél fel…

-Valóban-mondta alig hallhatóan. Látszott rajta, mennyire nehéz erről beszélnie.-Semmit nem tudok a szüleimről. Soha nem voltam nevelőszülőknél. Amit a szüleimtől kaptam, az mindössze a nevem. Steven…

-És a Cloud?-emeltem rá pillantásomat kíváncsian.

-Ez érdekes-mosolyodott el először, mióta itt voltam mellette.-Tudja…az otthonban mindig úgy volt, hogy az újonnan jött babákat az időjárásról nevezték el.

-Ez valóban érdekes-mosolyodtam el én is.-És vannak barátaid? Tartod valakivel a kapcsolatot most, hogy már nem laksz az otthonban?

-Van egy lány-jött zavarba-, Emma. Beleestem...De nincs merszem megszólítani.

-Legyen merszed-pillantottam rá unszolva Őt.-Meséljek valamit én is?-erre azonnal kíváncsian bólintott egyet, mire nekiálltam.-Tudod, Dr. Cullen és én…mindössze három hónapja ismerjük egymást. Amikor idejöttem, nem is hittem, mennyire más lesz  majd minden, amint megismerem. Ő állt elő minden újjal…

-Tehát lépjek?-csillant fel a pillantása.-Ennyi?

-Mindössze ennyi-kuncogtam alig hallhatóan.-Hívd fel, amint tudod!

-Köszönöm, Dr. Platt!-emelte rám szemeit hálásan.-És ha már itt tartunk…Szeretnék elnézést kérni a… „vörös róka” miatt. Maga nagyon csinos, és ha megbántottam ezzel, akkor…nagyon sajnálom.

-Felejtsd el, Steven!-legyintettem.-Ha tudnád, hogy kislányként hányszor hallottam ezt a nevet-nevettem fel alig hallhatóan.-Vegyük semmisnek azt a kis incidenst.

-Köszönöm!-ismételte el újból, majd néhány pillanat múlva ismét rám nézett.-És ha lenne olyan kedves, megmondaná Dr. Cullennek és Dr. Shepherdnek, hogy megbántam, amit mondtam?

-Persze-mosolyodtam el ismét, amint felálltam mellőle.-Te meg hívjad Emmát!

-Amint tudom, meglesz-bólintott aprót.-Kellemes napot, Dr. Platt!

-Kellemes napot, Steven!-pillantottam vissza.-Gyógyulj meg minél hamarabb!-tettem még hozzá, majd néhány pillanat múlva meg is láttam Carlisle aggodalomtól csillámló szemeit a folyosón.

-Minden jól ment?-pillantott rám, mire ismét elmosolyodtam.-Hallottam, amit mondott az elején…

-Nincs semmi baj-állítottam meg.-Semmi baj…

-Na, hogy ment?-állt meg mellettünk Dr. Shepherd is.-Valami baj van?

-Nincs semmi- hangsúlyoztam ismét, mire mindketten izgalommal pillantottak fel ismét az arcomra.-Megbánta, amit tett. Ő egy mindennél többet megélt fiú, és mindezek ellenére semmihez sem fogható szíve van. Mindössze fél…

-Köszönöm, Dr. Platt!-mosolyodott el Dr. Shepherd amint lassan ismét rám pillantott.-Tudtam, hogy maga jót tesz majd ennek a fiúnak, semmi kétségem nem volt az alapján, amit eddig hallottam és láttam.

-Nincs mit, Dr. Shepherd-mondtam örömmel a hangomban.-Steven remek fiú, öröm volt megismerni.

-Dr. Shepherd!-állt meg mellettünk Dalia is, mire Ő szemeit azonnal ráemelte.-Dr. Altmannak sürgős műtéte van, amihez Ön is kellene.

-Azonnal ott leszek- bólintott, majd visszapillantott rám.-Nem csalódtam magában, Dr. Platt. Szerzett nálam egy jó pontot, ami a jövőjét illeti-mosolyogta, majd miután búcsút intett, pillanatok alatt eltűnt a műtők felé vezető folyosó ajtajában.

(Carlisle szemszöge)

-Csodát tettél ezzel a fiúval-simítottam meg a vállát, amint lassan elindultunk az öltözők felé.-Nem lehettél bent többet, mint öt perc, és…teljesen megváltozott. Mit mondtál neki?

-Én magam sem tudom-nevetett fel alig hallhatóan.-Arra gondoltam, ha én lennék az ő helyében...vajon mi lenne az, amit hallani akarnék. Mi lenne a módja annak, hogy több évnyi fájdalmat kiadjak magamból úgy, hogy ne kiabáljak senkivel…

-Bármit is mondtál, jobban nem is csinálhattad volna-nyomtam puszit a homlokára.-Büszke vagyok rád-vontam magamhoz, mire Ő arcát puhán vállamra hajtva simult szintén az oldalamhoz.

Nem bírtam megállni, hogy a gondolataim el ne kalandozzanak néhány pillanatra. Szinte láttam magam előtt, mennyire jól bánik majd a saját gyermekeinkkel, hogy mennyi szeretettel és örömmel halmozza majd el őket. Szinte láttam, amint minden reggel uzsonnát készít nekik, mielőtt iskolába mennek; amint estimesét mond minden éjjel…Tudtam, hogy csodás anya lesz majd, amint eljön az ideje.

-Akkor találkozzunk néhány perc múlva az aulában-mosolyogtam, amint válaszúthoz érkeztünk.-Mi legyen a további napirend?

-Szerintem Jasper legyen az első-javasolta.-Biztos élvezné a vásárlást, és így Ő maga választhatja ki, mit szeretne enni és inni ma délután, és hogy milyen csokit szeretne a tortájába.

-Minden bizonnyal örül majd ennek a hírnek-nyomtam puszit ajkaira.-Akkor hamarosan az aulában-simítottam meg az arcát, majd egy búcsúpillantás után, mindketten elindultunk az öltözőink felé.

Amennyire sietősen csak tudtam, felvettem a nadrágomat és a pulóveremet, majd miután a karórám és a sálam is a helyére került, a kabátomat magamra kapva indultam el a bejárati aula felé, ahol Esme már várt rám.

Mint mindig, most is lenyűgözően gyönyörű volt. Ahogy a lila sál a nyakára tekeredett szinte már irigyeltem azt a szövetdarabot, hogy Ő ennyire közel lehet hozzá, én pedig nem; és amint a kabát a testéhez simult…a lélegzetem majd’ elállt tőle, és az sem számított, hogy ma egész nap gyönyörűnek láttam. Sosem tudom elégszer gyönyörűnek hívni Őt.

-Annyira gyönyörű vagy-hullajtottam csókot ajkaira, mire Ő azonnal elmosolyodott.

-Ezt mondtad reggel is-sütötte le a szemeit, mire nem bírtam megállni, hogy magamhoz ne öleljem az enyémhez képes apró testét.

-De, ha egyszer igaz-simítottam bele vörös hajába, mire Ő lassan ismét a szemeimbe nézett. Órákon keresztül tudtam volna merengeni azon a felhő-szürke, csillámló szempáron .-Akkor indulhatunk?

-Természetesen-bólintott örömteli mosollyal az arcán, majd egymás kezét fogva léptünk ki a Seattle Grace hatalmas ajtaján.

Amint beültünk az autóba, azonnal útra is keltünk a szüleim otthona felé. Tudtam, hogy Jasper már alig várja, hogy eljöhessen hozzánk, és szinte biztos voltam benne, hogy már minden kis játékát összekészítve ül lent a nappaliban, és csak minket vár. Ez a gondolat pedig azonnal mosolygásra késztetett.

Hamarosan meg is érkeztünk a régi otthonomhoz, aminek udvarát most mindenhol hatalmas hó borította. Az erdő, ami körülvett bennünket, szinte nem is látszott, amint a kocsiból kilépve a verandához sétáltunk, a talpunk alatt ropogó hó pedig halványan megcsillant, amint a nap halovány sugarai megtörtek a fehér tájon.

-Sziasztok!-nyitott nekünk ajtót anya széles mosollyal az arcán.-Már annyira vártunk titeket, készítettem egy kis süteményt is.

-Anya, ezzel igazán nem kellett volna fáradnod-simítottam meg a vállát, amint Esme-vel együtt beléptünk az ajtón.

-Az nem hinném-intett az ujjával.-Tudom, hogy amikor dolgoztok, egész nap nem esztek, és arra is fogadni mernék, hogy a vércukorszintetek most a padlón van.

-Hát…-álltam neki, miközben Esme-vel lassan összenéztünk-valóban nem ettünk ma még semmit, de csak azért, mert már nagyon korán bementünk. Az ebédszünet pedig most mindkettőnknél elmaradt, és…

-Pont erről beszéltem-vette a kezébe az üvegtálat, amiben a sütik voltak.-Gyerünk! Egyetek!-unszolt minket.-Vaníliapudingos kockák, Carlisle és Lilly kedvence is volt gyerekkorukban, illetve Carlisle-nak még most is kedvence-simította meg az arcomat.-Nem beszélve, hogy Jasper is odavan érte…

-Akkor mindenképp muszáj megkóstolnom-vett el Esme a tálcáról egy finom falatot, mire én sem bírtam megállni, hogy ne vegyek egyet édesanyám kedvenc házi süteményéből.-Hmm…Lilian, ez mesés!

-Pont olyan jó, mint minden alkalommal, anya-nyomtam puszit az arcára.-Ezzel most megmentetted az életünket.

-Akár vihettek is belőle-ajánlotta fel.-A torta úgy is lassan készülő étel, addig legalább lesz mit nassolni.

-Nagyon szívesen-mosolyodott el Esme.-Legalább édes rágcsát már nem kell vennünk a boltban.

-Azonnal csomagolok nektek-sietett el a konyhába.-Addig menjetek be nyugodtan a nappaliba, Jasper ott nézi a Verdákat-mosolygott még vissza, mire lassan mind a ketten besétáltunk a mesefilmhangoktól zajos szobába.

Jasper törökülésben ücsörgött a hosszú, fehér kanapén; oly annyira elmerülve a mesében, hogy észre sem vette, amint beléptünk a szobába. Csak hatalmas szemekkel nézte Villám McQueen és Matuka kalandjait, miközben folyamatosan a film soron következő monológjait mondogatta hatalmas mosollyal a pici arcán.

-Jasper, hát nem is köszönsz Carlisle-nak és Esme-nek?-lépett be anyám, mire Ő azonnal felkapta pici fejét.

-Carlisle! Esme!-rohant ide hozzánk, majd előbb engem, majd Esme-t is szorosan magához ölelte.-Annyira örülök nektek!

-Mi is neked-simította meg szerelmem unokaöcsém szőke tincseit.-Na, indulhatunk? Hatalmas bulit csapunk ma délután.

-Öhm…lenne itt valami-szólt közbe anya, amire mi mindketten figyelőn felpillantottunk.

-Az ovistársaim nem hívtak meg az ottalvós buliba-mondta szomorúan Jasper, mire Esme vigasztalóan mellé guggolva vonta magához szomorkodó kis unokaöcsémet.

-Arra gondoltam, hogy ma este ott aludhatna nálatok-folytatta anya.-Természetesen csak akkor, ha ez nem okoz problémát, és…

-Hát hogyne aludhatna nálunk-nyomott puszit Esme Jasper arcocskájára, mire Ő azonnal felnevetett.-Majd meglátod, hogy sokkal jobb pizsi party-t tartunk ma este, mint amilyet az ovis társaid valaha.

-És legalább nem kell kiválasztanod a kedvenc filmjeid közül, melyiket nézzük-simítottam meg a buksiját amint én is mellé guggoltam.-Mindet megnézhetjük, amelyiket csak szeretnéd!

-Jaj, de jó!-ugrott a nyakamba, mire én is viszont öleltem.-Köszönöm, Carlisle! Köszönöm, Esme! Ti vagytok a legjobb barátaim az egééész világon!

-Köszönjük, kicsim!-pillantott rá csillogással a szemeiben Esme amint Jasper ismét felnézett.-Akkor indulás! Hozzad gyorsan a pizsidet, és az összes többi filmet is, amit meg szeretnél nézni, jó?

-Rohanok-mosolygott vissza, majd pillanatokon belül el is tűnt az emeletre vezető lépcsősor tetején…

(Esme szemszöge)

-Hova megyünk?-pillantott ránk kíváncsian Jasper, miközben lassan Seattle belvárosa felé haladtunk.

-A Kress IGA Supermarketbe-pillantottam hátra.-Veszünk mindent, amit csak szeretnél a tortához, vagy amit szívesen ennél…

-Csokit!-mosolyogta lelkesen, mire Carlisle és Én is alig hallhatóan felnevettünk. Nem is Jasper lett volna, ha nem ez az első, ami eszébe jut a bolt szó hallatán.-Ugye vehetek csokit?

-Legfőképp azért megyünk-mosolyogta Carlisle, amit bekanyarodtunk a 3rd Avenue-ra.-Hiszen ha nem vennénk csokit, hogyan készülne el a csupa csokis torta?

-És veszünk valami rágcsálnivalót is, jó? Készítek majd vacsorát a torta mellé, de addig is kellene enned valamit-folytattam, miközben Carlisle lassan leparkolt a szupermarket előtti parkolóba.-Na, gyere!-pillantottam hátra, miközben én is kikapcsoltam az övemet.-De ne szaladj el!-tettem hozzá aggódva, mikor láttam, mennyire hirtelen kipattant az autóból, ám azonnal megnyugodtam, amint a kocsiból kiszállva láttam, hogy Carlisle már megfogta a kezét.

-Menjünk, hozzunk egy bevásárlókocsit-szorította meg lelkesítően Jasper kezét, mire sietve indultunk el mindhárman a bolt hatalmas üvegajtói felé.

A mozgólépcsőhöz érve Carlisle azonnal felkapta Jaspert a földről, mivel nem szerettük volna, ha a hatalmas tömegben elkeveredne, és amint leértünk az eladótérbe, Jasper lelkesen bár már kissé türelmetlenül kezdett el nézelődni Carlisle karján ülve.

-Hadd menjek!-nézett ránk könyörgően.-Miért nem mehetek?

-Mert nagyon sokan vannak, kicsim-simítottam meg az arcát.-Ha itt eltűnsz, akkor nem tudunk megtalálni.

-De nem megyek messzire-győzködött tovább minket.-Nem akarok elmenni…

-Jól van-sóhajtotta Carlisle, amint lassan a földre helyezte Jaspert.-Maradj a bevásárlókocsi mellett, és ha szeretnél megnézni valamit, szólj!

-Jó leszek-ígérte meg mosolyogva, majd lelkesen szaladt előre a bevásárlókocsi elejéhez.

Hihetetlen volt, mennyire élvezi az egészet. Hatalmas csillogó szemekkel szemlélte a polcokon sorakozó ételeket, italokat; folyamatosan mosolygott, ám amint meglátta az édességekkel teli polcsort, az eddigieknél még hatalmasabb lelkesedés öntötte el pici szemeit.

-Tejcsoki! Mogyorós csoki!-nyújtózkodott utánuk a polcok szélére állva, mire  Carlisle finoman lefejtette kis kezeit, nehogy leessen nagy igyekezetében.

-Csak óvatosan, öcskös-emelte fel a földről, hogy elérhesse, amit szeretne.-Na, most már választhatsz.

-Akkor szeretném ezt-mutatott egy piros csomagolású mogyorós csokoládéra- és ezt a zöldet is-fogta meg kis kezével az amellett lévő tejcsokit.-Oh, és ez is naaagyon finom-mutatott rá egy még annál is magasabban lévő tejcsokira, amit bár Ő így sem ért el, de Carlisle segítségével hamarosan már a harmadik tábla édességet is a kis kezeiben tarthatta.

-Valamint még kell vennünk egy csomag étcsokit is-nyúltam én is a polchoz.-Ez kell a tortabevonóhoz; és ha már itt tartunk, szükségünk van némi vajra is, mert nem hinném, hogy van elég belőle otthon.

-Akkor irány a tejtermékekhez-rakta le Carlisle Jaspert, majd a mi kis szőkeségünkkel az élen indultunk el a nem messze innen található pult felé.

Hamarosan minden a kosárban volt, ami a tortához kell, és a Lilian által sütött vaníliás kockák mellé is vettünk még néhány finom sós ropogóst, ami majd kitart a vacsora és a torta elkészültéig.

A kis Jasper pedig mindvégig nagyon ügyes segítség volt, igazi úri ember módjára vette át tőlem a könnyebb csomagokat a fizetés után, és Carlisle-t is folyton unszolta néhány zacskóért, azonban azokat a súlyuk miatt már nem kaphatta meg.

Miután mindent bepakoltunk az autóba, pillanatokon belül útra is keltünk az otthonunkhoz vezető úton. Jasper élénken figyelte a mellettünk elsuhanó hópelyheket, amik egyre sűrűbben hullottak az újonnan érkező hatalmas felhőből, és én is teljesen elmerültem a vastag hóval fedett fenyőerdő csodálatában. Mintha a hó vonzotta volna az emberi szemet…Egyedül Carlisle maradt koncentrál, aki biztos kezekkel irányította fekete Mercedes-ét még a legcsúszósabb útszakaszokon is.  

-Már itthon is vagyunk-állította le a motort, majd hátra fordult.-Verseny a nappaliig?-pillantott Jasperre, akinek erre azonnal felcsillantak a szemei. Nem is kellett többet mondani neki, azonnal kiugrott az autóból, mire válaszul Carlisle is rögtön kipattant a kormány mögül, és sietve kezdett el futni Jasper után a bejárati ajtó irányába.

Mire utól értem őket, már javában folyt a játék. Jasper a földön hanyatt feküdve kacagott, miközben Carlisle a hasát csikizte, és Jasper kis kezei játékosan próbálták eltaszítani Carlisle az övéhez képest hatalmas kezeit. Megható volt őket így látni.

-Esme!-kacagta a nevemet.-Esme, segíts!

-Leszedjem rólad Carlisle-t?-ajánlottam fel közelebb sétálva hozzájuk, mire Ő a hatalmas nevetése közepette apró bólintással adta tudtomra válaszát.

-Na, gyere csak!-álltam neki csikizni ezúttal Carlisle-t, mire Ő azonnal földre hullott a nevetéstől.

-Ne, Esme!-kacagott tovább.-Ne kínozz! Kérlek! Ne, ne ne-nevette egyre hangosabban, amitől már én sem bírtam megállni, hogy mosolyom nevetésbe ne forduljon. Ő persze azonnal kihasználta pillanatnyi elgyengülésemet, és gyorsan fordított a helyzetünkön, így én kerültem alulra, és váltam áldozattá.

-Carlisle!-kacagtam fel hangosan.-Hagyd abba, mert…mert…- azonban nem tudtam befejezni a mondatomat. Ajkai puhán simultak rá az én ajkaimra, miközben kezeivel az arcom mellett támaszkodva simul hozzám közelebb, szinte már egy résnyi helyet sem hagyva kettőnk között. Azonnal elvesztem verdeső szívének ritmusában…

-Lovacskázzunk!-hallottam meg Jasper vidám kis hangját, mire én azonnal összeszorítottam a szemeimet közelítő léptei hallatán.-Gyite!-huppant fel Carlisle hátára, mire végre rávettem magam, hogy lassan kinyissam a szemeimet. Nem bírtam megállni nevetés nélkül, ahogy a felettem támaszkodó Carlisle arcára pillantva láttam, hogy nem tudja, hogyan szabadítson ki engem ebből a szorult helyzetből.

-Jasper-szólalt meg tőlem pár centire-, megtennéd, hogy egy pillanatra leszállsz a hátamról? Csak mert…mindjárt összenyomjuk szegény Esmét.

-Jaj! Bocsi, Esme!-hallottam meg vékony kis hangját, mire néhány pillanat múlva Carlisle is elgördülhetett felőlem.-Nem akartam rosszat.

-Semmi baj, kicsim-ültem fel a földről, miközben megsimítottam az arcát.-Inkább menjünk, és csináljuk meg a tortát, jó?-ajánlottam neki, mire eddig kissé ijedt szemei ismét csillogással törtek meg.-Még a csomagok a kocsiban vannak; ha megtennéd, hogy segítesz Carlisle-nak behozni őket, akkor sokkal gyorsabban haladnánk, és addig  én is össze tudnám készíteni a többi hozzávalót idebent. Jó lesz így?

-Aha-bólintott lelkesen, majd mind a ketten mosollyal az arcukon indultak el a kocsi csomagtartójában lapuló hozzávalókért.

Amint mindent előkészítettünk, neki is álltunk a csupa csokis torta elkészítésének. Először kikevertük a tésztát, amibe nem kevés kakaópor került a kis szőkeségünk kedvéért, majd miután beletöltöttük a sötétbarna masszát a tortaformába, már mehetett is a sütőbe, hogy néhány órán belül mind a három tortaréteg készen álljon a fogyasztásra.

-Na, akkor most van egy kis időnk-poroltam le a kezeimről a maradék lisztet.-Mit csináljunk addig?

-Nézzünk meg egy filmet!-vágta rá azonnal Jasper.-Hoztam egy csomót, ti melyiket szeretnétek? Itt van nálam a Toy Story, a Micimackó és a 101 kiskutya-mesélte lelkesen.-A Verdákat csak azért nem hoztam, mert azt ma már megnéztem otthon.

-Akkor legyen a Toy Story-pillantott rám Carlisle kérdően.-Szerintem azt mindenképp látnunk kell.

-Szerintem is-bólintottam, miközben elővettem három teafiltert.-Én még előtte gyorsan elkészítem a citromos teákat, és utána már kezdhetjük is.

-Gyere, Carlisle!-fogta meg a kezeit Jasper.-Addig megmutatom neked, milyen játékokat hoztam magammal-húzta lágyan a nappali felé, miközben lassan én is elkészítettem a gőzölgő, forró italunkat.

-Na, betettétek már a filmet?-pillantottam rájuk kíváncsian, amint az asztalra helyeztem a teás bögréket.

-Már bent van-bólintott Jasper-, csak téged vártunk.

-Akkor már indíthatod is-ültem le Jasper másik oldalára, miközben odanyújtottam mindenkinek a saját bögréjét.-Vigyázzatok, mert forró!

-Hmmm…de nagyon finom-kóstolt bele Carlisle.-Nem igaz, öcskös?-fordult Jasperhez, mire Ő is lelkesen bólogatni kezdett.

-Nagyon-villantotta rám széles kis mosolyát, majd néhány perc múlva mindannyian elmerültünk a Toy Story filmek varázslatos világában.

A film végére minden sütemény és tea elfogyott. Jasper majd kivirult az örömtől, hogy ismét megnézhette az egyik kedvenc filmjét immár velünk, és mire a stáblista lement, addigra a három tortalap is elkészült. Közösen elkészítettük a rétegek közé a tortakrémet, amit aztán gondosan eloszlattuk a frissen készült piskótán, így nem maradt más hátra, mint a friss tortabevonóval a rétegeket bevonni.

-Készen is vagyunk-mosolyogtam elégedetten, mikor a barna máz is a helyére került.-Most néhány percre betesszük a hűtőbe, hogy finom friss legyen, és már ehetjük is.

-De szuper!-kezdett el ugrálni örömében Jasper.-Torta, torta, torta…

-Gyorsan menj fel, és fürödj meg!-unszolta Carlisle.-Utána megvacsorázunk, tortát eszünk, és  addig játszunk, amíg el nem alszunk, jó?

-Jóóóó-kiáltotta lelkesen, majd sietve indult futásnak az emeleti fürdőszobánk felé. Annyira édes volt a végtelen lelkesedése…Mikor láttam, hogy mennyire boldog, hogy mennyire gondtalan…az teljesne átmelengette a szívemet.

-Annyira aranyos-sóhajtottam halkan, amint Carlisle-ra pillantottam.-Ha az ember ránéz, nem is hinné, miket élt át néhány hónapja.

-És ez az, ami fantasztikus-karolta át a derekamat lágyan, mire azonnal elpirultam.-Ha te nem lennél, most nem lenne ennyire boldog.

-Ugyan-sütöttem le a szemeimet, majd folytattam.-Inkább gyere, segíts egy gyors levest készíteni, hogy ne csak édeset együnk egész nap.

-Ahogy óhajtja, hölgyem-nyomott lágy csókot a homlokomra, majd készségesen állt neki a zöldségek apróra kockázásához.

Mire Jasper visszajött a fürdésből, már a leves is majdnem elkészült. Carlisle segítségével felvágták a tortát, mindenkinek a tányérjára egyet egyet helyeztek belőle, és mire a kis villákat is az asztalra tették, én is kiszedtem a finom húslevest az erre szolgáló mélytányérokba.

-Hmmm…ez isteni-tűzött a villájára egy újabb tortaszeletet Jasper, miután a leves elfogyasztását követően az édességre tértünk.-Annyira….csokis!

-Ez volt a cél-nevettem fel alig hallhatóan, miközben én is a számhoz emeltem egy finom falatot. Valóban ízletesre sikeredett.

-Ennél finomabbra nem is lehetne csinálni-tette le a villáját Carlisle az utolsó falat után.-Teljesen megteltem…

-Én sem panaszkodhatom-kuncogtam fel ismét, majd miután Jasper is megízlelte az utolsó falatot, mindannyian áttelepedtünk a nappali kanapéjára.

Még órákon át játszottunk. Jasper a Woody-s pizsamájában meglovagolta Carlisle-t, aki magára öltötte Szemenagy szerepét, rám pedig Wendy karakterét osztva játszottuk el a nemrég megtekintett film néhány részletét. Olyannyira beleélte magát Jasper, hogy a végére annyira kimerült, hogy  alig bírt elvánszorogni a hálószobánkig, ahol azonnal elnyomta az álom, amint kis arca a párnát érintette.

-Azonnal elaludt-sétáltam ki Carlisle-hoz, aki a kanapén ülve iszogatott egy újabb pohár teát.-Szerintem nagyon jól érezte magát.

-Szerintem is-karolta át a vállamat, amint leültem mellé.-Már nagyon rég nem láttam Őt ennyire boldognak-nyomott puszit az arcomra.-És ezt neked köszönhetem…

-Neked ugyan annyi szereped van mindebben-pillantottam rá ismét.-Családot adtunk neki, amilyet megérdemel. És ehhez mind a ketten kellünk…

-Mind a ketten-hajolt hozzám ismét, majd lágyan érintette össze ajkait az én ajkaimmal. Amint újra és újra megérintett, ujjai nyomán égni kezdett a bőröm, mintha valami belülről hevítené, mintha a szívem lángokat pumpált volna az ereimen át, és nem a hevesen folydogáló véremet. Teljesen elbódított minden forró érintése, és mindössze akkor józanodtam ki egy kicsit, mikor elhátrált, hogy szemeimbe nézhessen.

-Tudom, hogy tegnap éjjel…elaludtam, mielőtt bármit is csinálhattunk volna-sóhajtottam megbánással a hangomban.-De most itt van Jasper, biztos, hogy jó ötlet ez?

-Nem azt mondtad, hogy alszik?-hajolt a nyakamhoz, mire ajkainak érintésére ismét halkan felsóhajtottam.-Majd halkak leszünk-tért át a nyakam másik oldalára.-Nagyon, nagyon halkak…

-Ti mit csináltok?-hallottuk meg Jasper vékony kis hangját, mire mind a ketten azonnal szétrebbentünk.

-Csak…szeretjük egymást, kicsim-igazítottam meg a pulóveremet kissé vöröslő arccal, miközben lassan Carlisle-ra néztem. Láthatóan Ő is zavarban volt.-Gyere ide, mi a baj?

-Nem tudok aludni-ült az ölembe.-Egyedül nem megy…

-Jaj, drágám-simítottam meg szőke hajacskáját.-Gyorsan feküdj vissza, és mi is mindjárt ott leszünk, jó?

-Jól van-bólintott álmosan, majd lassú léptekkel indult vissza a nem messze lévő hálónk irányába.

-Sajnálom-pillantottam Carlisle-ra együtt érzőn.-Majd holnap…

-Nincs semmi gond-nyomott puszit ajkaimra.-Inkább fektessük le a mi kis cowboy-unkat, hogy kipihenje magát holnapra-simította meg a vállamat, majd mi is mind a ketten elindultunk a hálószobánk álmot adó csendjébe…