XXXIX. Fejezet Egy újabb csillag az égbolton...

Sziasztok!

Próbáltam igyekezni, és hál istennek sikerült elkészítenem a fejezetet :D

Remélem tetszeni fog! :D

Puszi!

Carly :)

(Carlisle szemszöge)

-De aranyos! Megfoghatom?-nézett ránk kérlelően Alice.

-Azt még nem lehet, mert nagyon pici…De ha ideülsz mellém, akkor nyugodtan megsimogathatod. Szeretnéd?

-Igen, igen, szeretném!-mosolyogta , miközben kedvesem mellé helyeztekedtt a kanapéra, majd apró pici kezeivel simogatni kezde kistestvére arcát.

-És hogy hívják?

-Rosalie-nak… Rosalie Lillian Cullen-nek-mosolyogta, miközben arcára mérhetetlen büszkeség húzódott.

 Én is büszke voltam…Ez a kislány olyan dolgokon esett már át a születése előtt, amin talán semmilyen más gyermek az egész világon…olyan dolgokat bírt ki, amivel egy gyenge élet talán nem is lett volna képes megbirkózni.

-Ugye megígéred, hogy vigyázni fogsz rá?

-Igen, anya. Én leszek a legjobb testvér az egész világon-mosolyogta teljes odaadással.

-E felől kétségem sincs-kacagott fel halkan-Viszont kérhetek tőled valamit?-nézett rá kérdően, mire Alice érdeklődve emelte tekintetét édesanyja arcára-Segítenél Edwardnak berendezni a pici szobáját? El kéne neki a női segítség…

-Tényleg berendezhetem?-lelkesedett fel hirtelen.

-Igen, amilyenre csak akarod-simította meg kedvesem lányunk arcát.

-De jó!-kiáltott fel hirtelen-Már tudom, is hogy hogy fog kinézni! Remélem, Edwardnak is tetszeni fog-kacagta mosolyogva, majd  szökdécselve indult meg az emelet felé.

-Hihetetlen, milyen lelkes-nevettem , miközben szerelmem mellé helyezkedtem a  kanapéra-Hogy érzed magad?

-Sokkal jobban kimerültem, mint Edward és Alice születésénél –sóhajtotta.- És eléggé émelygek is… -nyelt egy nagyot, miközben fejét fáradtan döltötte le az egyik párnára.

-Ezt miért nem mondtad hamarabb?-kérdeztem aggódva.

-Mert nem akartam, hogy Alice ilyen állapotban lásson…Nem akarom lerombolni benne a magabiztos, vidám édesanya képét, amit ezen idő alatt kialakított magában -suttogta könnyeivel küszködve.

-Ezért küldted fel Edward-hoz?-kérdeztem, mire ő csak megszeppenve bólogatni kezdett.

Fájt látnom, hogy ilyen állapotban van. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban összeroppantaná porcelán testét egy láthatatlan erő. Ahhoz is alig volt ereje, hogy a saját erejéből ülve maradjon.

-Figyelj, én elveszem Rose-t… Amíg megetetem, addig próbálj meg pihenni, jó? -simítottam meg puha arcát, mire halványan elmosolyodott, majd aprócska lányunkat karomba véve sétáltam át vele a konyhában lévő cumisüvegért.

-Nos, Rose, most én foglak megetetni, mert a mamának pihennie kell…Remélem nincs ellenedre-mosolyogtam rá, mire ő halkan gügyögve fogadta el tőlem a cumisüveg tartalmát.

Tényleg nagyon apró volt… Pici ujjaival alig bírta átfogni az enyémet. Talán még soha életemben nem láttam ilyen apró babát.

-Tudod, anya és én is nagyon szeretünk ám téged…Bár egy ilyen pici babát ki nem szeretne? - simítottam meg arcocskáját mosolyogva, miközben lassan visszasétáltam kedvesemhez a nappali, melegséget sugárzó szentélyébe…

(Esme szemszöge)

Nem telt sok időbe, Carlisle ismét visszatért hozzám Rose-zal a karjaiban, mire én azonnal felvidultam. Hihetetlen volt, mennyire hasonlítottak egymásra…bár a lányunk alig volt újszülöttnek mondható, az arca és a hajszíne Carlisle-é volt. Ugyan azokat a vágott szemek, ugyanazok a féloldalas mosolyok jelentek meg aprócska arcán, akár csak az övén.

-Picikém, hát itt vagy?-mosolyogtam meghatottan, miközben Carlisle óvatosan ismét karjaimba helyezte őt- Nagyon hiányoztál…

-Te is neki-bújt mellém szerelmem, miközben egyik karjával lágyan magához ölelt-Folyamatosan nyögdécselt, miközben etettem, mert azt szerette volna, ha te lennél vele…

-Milyen hálátlan itt valaki! Nem szép dolog ezt tenni apával... -simogattam meg nevetve kislányunk arcát.

-Akár egy kis hercegnő-mosolyogta- Mindenből a legjobbat akarja…

-Akkor azt hiszem el kell látogatnunk a városba. Egy hercegnőnek hercegnőhöz méló ruhákban kell megjelennie -kacagtam halkan, miközben vissza-vissza pillantottam Rosalie mosolygós arcára.

-Szerintem inkább pihenned kéne…-vágta rá azonnal Carlisle.

-Fogok is ígérem...Viszont Alice ruhái még nagyok rá. Muszáj lesz neki valamivel kisebb ruhát hordania, amíg el nem éri a megfelelő méretet ahhoz, hogy azokat is felvehesse…

-Nem is tudom…-túrt bele elgondolkodóan aranyszín hajába.

-Addig majd Edward vigyáz Rose-ra…-győzködtem tovább mosolyogva.

Tudtam, hogy rettenetesen aggódik az egészségem miatt. Még a széltől is óvott , nehogy bajom essen, így elég nehezen tudtam rá hatni ebben a helyzetben.

-Hát jó-adta be a derekát-de a csomagokat én cipelem.

-Ahogy csak szeretné, uram!-nevettem fel halkan, majd Carlisle-ba karolva sétáltunk fel Rosalie, imár teljesen előkészített, szobájába…

Nemsokára útnak is indultunk a város központja felé, de mivel az idő már hűvösödött, a látszat kedvéért ismét magunkhoz vettük későőszi kabátjainkat. Őszintén szólva, furcsállottam, hogy három gyermek világrahozatala után, egyetlen mérettel sem nőtt a ruhaszámom. Ezt a kabátot még Edward születése előtt kaptam Carlisle-tól, és még ma is pontosan úgy illik rám, mint akkor.

-Mi lenne, ha itt vásárolnánk?-szegeztem pillantásomat egy visszafogott, még is elegáns üzlet bejáratára-Alice ruháit is itt vásároltam annak idején. Nagyon szép árukészletük van, és nem is drága.

-Nekem tetszik…Már látok is egy-két szép ruhadarabot, ami illene a mi Rose-unk személyiségéhez-mosolyogta.

- Talán már meg is találtam -ragadtam karon Carlisle-t , majd egymás mellett sétáltunk be az épület ajtaján, ahol hamar meg is találtam a kiszemelt kis ruhát.

Pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A rózsaszín szövetből készített kis rugdalózót bármelyik mesebeli tündér magára öltötte volna…A mi kislányunkhoz pedig egyenesen tökéletes volt.

-Hát nem gyönyörű?-lelkendeztem, mire szerelmem csak halkan nevetve nyugtázta kitörésem.

-Én is valami ilyesmit képzeltem el a számára-állapította meg mosolyogva-De biztos hogy ezt szeretnéd?

-Miért? Nem tetszik?-vettem szemügyre ismét a kérdéses tárgyat.

-Ugyan, csak úgy gondoltam választhatnál többet is-simította meg a vállam.

-Nem szükséges…Rosalie is gyorsan fejlődik, és hamar kinőné. Majd idővel újat veszünk neki-válaszoltam.

-Hát jó…akkor induljunk-mosolyogta, majd miután fizettünk , lassan útnak indultunk hazafelé…