XXXII. Fejezet Ellentétek

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet :D Sajnálom, hogy ennyi ideig húztam a felrakását, de tényleg nem volt időm, akármennyire is szerettem volna :) Lehet, hogy kicsit rövidke is, de nem akartalak titeket tovább várakoztatni :D

Remélem mindenkinek tetszeni fog :D

Puszi!

Carly :D

(Carlisle szemszöge)

A reggel közeledtével úgy éreztem erősebb vagyok, mint valaha. A családom elvesztésétől való félelem azt mondatta velem: Ne add fel! Még nem lehet itt a vége.

Nem hagyhattam, hogy ez az éjszakánk, az utolsó együtt töltött éjszakánk legyen. Nem hagyhatom, hogy többé ne kelljen fel a nap az égen. Nem lehet vége az örökkének …

-Hány óra van?-nézett rám szerelmem érdeklődve.

-Mindjár hat-válaszoltam, majd az órámat visszahelyeztem a szekrényre és  ismét hozzá bújtam. Csak figyeltem apró rezdüléseit. Úgy éreztem, minden egyes mozdulata ajándék.

-Nemsokára mennünk kell-mosolyogtam, miközben arcából kisöpörtem egy oda nem illő haj tincset.

-Tudom…-sóhajtotta halkan-bár szívem szerint megállítanám az időt.

-Ha lehetőség lenne rá, én is megtenném…-öleltem magamhoz-, de most tényleg muszáj lesz felkelnünk-húztam végig ujjam selymes bőrén.

-Rendben van…-nézett szemeimbe elfogadóan, miközben gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

-Tudod, hogy ennek nem tudok ellenállni-suttogtam mosolyogva.

-Próbállak meggyőzni-nevetett fel halkan.

-Szeretem ha győzködsz-búgtam a fülébe csábítóan.

- Ki is mondta, hogy fel kéne kelni?-kuncogta.

- Van, aki ilyen szörnyűséget mondott?-csókoltam meg lágyan.

- Ezek szerint nekem kell komolynak lennem-sóhajtotta-Carlisle, ki az ágyból!-nézett rám tettetett szigorral.

-Biztos?-néztem rá megszeppenten.

-Igen, biztos-nevette ismét-Gyerünk!-mondta , mire mind a ketten gyors öltözködésbe kezdtünk. Nemsokára el is indultunk a farkasokkal megbeszélt találkozóhelyre. A mező nem messze Forks határain kívül terült el. Semlegesnek számított a szerződésünk szempontjából, így ez tűnt a legmegfelelőbb helynek a tárgyalásra. Mire megérkeztünk, a feszültség már az eget súrolta. És csak azt vettem észre, hogy szemben állok nyolc hatalmas,  ugrásra kész vadállattal…

(Esme szemszöge)

A köztünk kialakult csend ijesztő volt. Az egész falkányi hatalmas farkas látványa szavakkal leírhatatlan volt. Minhta a saját kivégzésemen lettem volna. Elég volt egyetlen rossz mozdulat ahhoz, hogy hatalmas állkapcsok szorítása közt találjam magam. Semmi esélyünk nem volt ekkora fölénnyel szemben.

 -Köszönöm, hogy eljöttetek! - kezdett bele kedvesem nyugalommal teli hangon-Mint már mondtam, egy olyan problémával állunk szemben, amivel még nem találkoztunk... Legyen az halandó, vagy halhatatlan, ha ez a dolog nem fut akadályba, megállíthatatlan , végzetes következményekkel járhat-mondta komolyan, mire a farkasok torkából hangos morgás tört elő. Ijedtemben észre sem vettem, hogy ekkor olyan szorosan markoltam meg Carlisle kezét, hogy  attól féltem, kárt teszek benne... de ami ez után következett az még meglepőbb volt. A farkastömeg mögül egy sötétebb bőrű , izmos férfi lépett elő. Zöld szemei , fekete haja egyértelművé tette, hogy nem közülünk való, de valamiért…még sem volt emberi…

-Pontosan mik is lennének azok a végzetes következmények?-kérdezte  mélyen csengésű hangon.

-Ártatlan emberek ezrei halnának meg…olyan emberek, akik mit sem tudnak ennek a világnak a létezéséről…

 -És azt honnal tudjam, hogy megbízhatuk egy magukfajta vérszívóban?-nézett ránk lealacsonyítóan.-Hiszen, lehet, hogy ellenünk fordulnak…a kis barátaik múltkor is nagy fejtörést okoztak nekünk nekünk.

- Akárhogy is nézzük, én is beszélhetnék a bizalmi gondjainkról-sziszegte Carlisle-A mi családunknak  köze sincs  azokhoz a nomádokhoz, akik miatt most ilyen helyzetben vagyunk. Még a feltételezés is sért…-tört fel mellkasából egy haragos morgás.

-Carlisle, ne csináld!-simogattam meg a vállát. Nem akartam, hogy olyat tegyen, amit később ő is megbán.

-Igaza van az asszonyodnak…úgy is te jársz rosszul… Maguk akkor is ugyanolyan lélektelen szörnyetegek, mint a többi…akármit is próbálnak velem elhitetni. Hiszen… a vér nem válik vízzé…-nevetett fel keserűen.

-Hogy mondta?-néztem rá meglepetten-Na idefigyeljen! Elég volt! Elősször is, ha nem venné észre, akkor bennünk semmi rossz indulat nincs…

-Esme, ne…!-fogta meg a kezem, de én gyengéden lefejtettem magamról ujjait.

-Ezt bízd rám Carlise…Nos, ott tartottam, hogy maga nem csak hogy rosszindulatú, de nem képes felfogni, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a többi „vérszívó” , hogy az ön szavaival éljek. Ilyen nehéz megérteni, hogy én egy anya vagyok? Ilyen nehéz megérteni, hogy nekem is van lelkem? A két gyerekünk Alaszkában van, és attól félnek, hogy soha többé nem látnak minket. Tudja, milyen érzés ez? Attól rettegni, hogy egyedül marad a világmindenségben… Nincs is annál rosszabb…-miközben ezen szavak elhagyták ajkaimat teljesen átjárta a testemet a félelem és a düh kavargó kettőssége. Féltem, hiszen ha túllépek egy határt, az életemmel fizetek érte, de ezt a sértést eltűrni, már én sem voltam képes. A mi családunk nem olyan, mint a Charles-hoz hasonlók. Lehet, hogy az előbb én mondtam Carlisle-nak, hogy nyugodjon meg , de azt elviselni, hogy velünk együtt a gyerekeinket is becsméreljék, egy anya sem bírja elviselni.

-Ó, szóval a a kis-vámpírok nincsenek háztájékon-nevetett fel keserűen-Még is.. mi lehet olyan veszélyes, hogy a drágalátos szülők otthagyják a csemetéiket a világ másik végén?-mondta, mire olyan düh lett úrrá rajtam, hogy szerelmemnek minden erejére szüksége volt, hogy egyhelyben tartson. Ha nem szorít magához teljes erejéből, biztos, hogy nekiesek annak a férfinak.

-Talán az, hogy egy egész seregnyi vámpír garázdálkodik a környéken. Maga is észrevehette már, hogy egyre több rejtélyes gyilkosság történik az elmúlt hónapban. A Forks környéki városok rettegnek, mert az újságok mindenütt egy jól felszerelt sorozatgyilkosról írják cikkeiket. De itt semmilyen sorozatgyilkosról nincs szó. Csak egy bosszúszomjas vámpírnőről, aki a mi családunknak akar ártani…és ebből is látszik hogy mások vagyunk. Féltjük a gyerekeinket, hiszen ők mi vagyunk. Ha csak egy  karcolás is esne rajtuk…-mondta kedvesem, miközben légzésem lassan visszaállt a normál ütembem, és pár nagyobb légvétel után sikerült visszavennem az uralmat a saját testem felett. De ami meglepett, hogy a mondat után látványosan megváltozott becsmérelőnk arca. Hirtelen érte a felismerés, mi is történik körülötte.

-Egy vámpírsereg?...